CARPE DIEM

KÖLCSEY FERENC

HIMNUSZ

A MAGYAR NÉP ZIVATAROS SZÁZADAIBÓL



Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.

Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hő szeméből!

Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

(1823)


Százhetven éve hunyt el himnuszunk atyja, Kölcsey Ferenc
Kölcsey Himnusza nemcsak irodalmi remekmű, hanem elejétől végéig imádság. Minden félreértés ellenére is biblikus szellemű imádság.

A legelején megvallja, hogy Istent a történelem Urának ismeri. Megvallja, hogy menynyit vétünk Isten ellen. Ha az Ő igazságos ítéletét végrehajtaná rajtunk, megsemmisülnénk. Történelmünk ítéleteit, nehézségeit Isten megérdemelt ítéleteként fogadja alázatosan. Azonnal apellál arra, hogy Isten irgalmas. Nem ítélni akar, nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy éljen. Ezért kér mindjárt az első két sorban bőséges kegyelmet Istentől. - Hol van még egy nemzeti himnusz, amelyik ezt a legfontosabbat kéri a népének, hogy Isten adjon bőséges kegyelmet neki, és ez legyen az ő áldása? Ezért könyörög, mert mindnyájan kegyelemre szoruló emberek vagyunk, s miközben a nép nevében megvallja a bűnöket, az egész népe számára kéri Isten kegyelmét.

Azt hiszem, hogy azoknak még többet jelent ez az imádság, akik éltünk olyan évtizedekben, amikor kivételes ünnepi alkalmakkor is csak zenekar játszhatta a Himnuszt, de leszoktatták az embereket a szövegnek az énekléséről. - Mivel csak az első versszakot szoktuk énekelni, és az első versszak elejét meg a végét kevesen értik helyesen, erről hadd mondjak még néhány szót.

Úgy kezdődik: Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel.
Ezt a két szót nem értjük, mit jelent, mert a legtöbben úgy értelmezik, mintha “és” lenne közötte, mintha két különböző dolgot kérnénk Istentől: jó kedvet, vagyis vidám kedélyt, és bőséget, vagyis anyagi gazdagságot, különféle javakat. Itt egyáltalán nem erről van szó.

A bőség nem egy másik kérés utána, hanem a kegyelemnek a jelzője, vagy ha úgy fogalmazzuk, akkor mennyiséghatározója. Tehát: Isten, áldd meg a magyart kegyelemmel bőségesen, vagy elé tehetjük, és akkor jelzős szerkezet lesz: bőséges kegyelemmel. — Ez az első kérés a Himnuszban, csak ezt helyesen kell érteni. Egészen másként mondanánk ezentúl, ha tudnánk, hogy itt mint bűnösök borulunk le a nagy Isten előtt, és bőséges kegyelmet kérünk tőle, mert rászorulunk arra. Ezért folytatódik tüstént így: bűneink miatt gyúlt harag kebledben. Megérdemeljük a szörnyű ítéleteket, de tudjuk, hogy nem az ítélet az utolsó szavad, ezért kérünk bőséges kegyelmet.

Teljesen lelki gondolkozás. Ha így gondolkoznánk népünk jövőjéről, sorskérdéseiről, és így vinnénk azokat Isten elé, nemcsak magunkban pöfögnénk, morognánk, akkor azon áldás lenne. Akkor Isten megáldhatná a magyart bőséges kegyelemmel, ha lennének, akik tartják a kezüket, kérnék, és elfogadnák ezt a bőséges kegyelmet abban a bizonyosságban, hogy nagyon is rászorulunk, hogy erre szorulunk rá a legjobban. Új kezdést, életlehetőséget csak az Ő kegyelme biztosít nekünk. Egyébként betemetjük magunkat a bűneinkkel.

Ha a nemzeti Himnuszban imádkozik Istenhez, akkor elsősorban a saját nemzetének a kérdéseit viszi oda, és azért imádkozik. Úgy gondolom, ez nem nacionalizmus, nem sovinizmus, hanem egészen természetes lelki magatartás. Aki hozzám a legközelebb van, először is annak a dolgait viszem Istenhez. Csak itt be ne fejeződjék a dolog, hanem férjenek bele minél többen az imádságomba, és terjedjen a felelősségem, az imádkozó hűségem is minél messzebbre.

A legkritikusabb két sor azonban az első versszaknak a két utolsó sora: “Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.”
Szentírás világos tanítása az, hogy egyedül Jézus Krisztus bűnhődte meg mindannyiunknak minden bűnét. Akármennyit szenvednénk is, azzal nem vezekelhetjük le Isten előtt bűneinket, mert Őelőtte csak az Ő egyszülött, bűn nélküli Fiának a halála elégtétel mindannyiunk bűnéért. S ez így is van. Ennek az igaz-ságnak nem szabad csorbát szenvednie, mert erre épül egész hitünk és életünk.

Amikor tehát itt ezt olvassuk: megbűnhőd-te már e nép a múltat s jövendőt, akkor tessék ezt a Himnusz további verseinek a tükrében vizsgálni. Mennyire nem az Kölcseynek a szemlélete, hogy levezekeljük a bűneinket, és tulajdonképpen több jót érdemelnénk Istentől, mint amennyi ítéletet ad, mert egyáltalán nem erről van szó. Biblikusan azt mondja: semmi jót nem érdemlünk Istentől. Annyit vétkeztünk ellene, hogy még ennél is súlyosabb ítéletet érdemelnénk, de Ő bőséges a kegyelemben, és kérjük tőle ezt a kegyelmet. Ettől függetlenül viszont úgy érzi: nagyon sokat szenvedtünk a történelmünk során, és ezt a “nagyont” akarja kifejezni ilyen félreérthető módon, mintha megbűnhődtük volna a múltat s jövendőt. - Sajnos ez a két sor valóban félreérthető teológiai szempontból, de azért magyaráztam ennyit, hogy ne értsük félre. Ez már a mi dolgunk, ha tudjuk, mit jelent, akkor értsük helyesen. Ha így énekeljük, valószínűleg még kifejezőbb lesz. Ez az, ami nem lehetséges, olyan túlzás, hogy ez képtelenség, hogy mi bűnhődjük meg bűneinket, - egyszerűen csak azt jelenti: nagyon sokat szenvedtünk mint nép a történelem során.

Ebben az imádságban négyszer fordul elő ez a jelző: nagy. Ez jellemzi a helyesen látó és imádkozó embert. Először is megvallja: tudja, hogy Isten milyen nagy. “Te nagy és rettenetes Isten vagy!” A népeknek az Ura, a pogányoké is, noha ők nem tudják. Az egész világmindenségé, hiszen a tied ez a világmindenség, te alkottad ezt, minden erőlködés nélkül a szavadra jött létre. Te elképzelhetetlenül nagy Isten vagy, akinek minden lehetséges. Milyen jó, hogy így borulhatok le előtted.

Felszínes vélekedéseket elröppentgetni könnyű dolog, de komolyan venni az imaharcot, vállalni olyan bűnöket is, amiket nem én követtem el személy szerint, de amik miatt mindnyájan számíthatunk Isten ítéletére, vagy máris nyögünk alatta, és hinni azt, hogy a nagy Isten tud könyörülni, ez már sokkal nehezebb. Minket erre a feladatra hív a mi Istenünk, és erre ad itt példát Nehémiás is.

Beleborzongtam, amikor az a kifejezés is eszembe jutott a Himnuszból: “Lettél magzatod miatt magzatod hamvvedre” - a több millió abortusz vajon nem ezt jelenti-e? Van itt miért bűnbánatot tartani és ezt nem ők, valakik csinálták, hanem Nehémiás azt mond-ja Istennek: mi. Mi valljuk meg ezeket a bűnöket, és mi kérünk tőled kegyelmet.

Ez a harmadik “nagy” az ő imádságában: tudom, hogy te nagy irgalmasságú vagy, és megtartod a szövetséget akkor is, ha mi megszegtük azt. Te nagy kegyelmű Úr Isten vagy. Nagy szabadítást készítettél, és nagy erő-vel sietsz a segítségünkre. Itt halmozza ezt a jelzőt: mert nagy a mi bűnünk, de még sokkal nagyobb a te kegyelmed. Ezért van értelme annak, hogy hozzád könyörgök. Csak ezért van reményünk arra, hogy van jövőnk, mert nálad készen van a bocsánat, és bővölködsz a kegyelemben.

Hisszük-e mi ezt igazán? Különösen itt most, a megterített asztalnál. Mert az igazi nagy szabadítás a Golgotán történt, amiért Pál apostol a Kolosséi levele elején így ad hálát: “Áldott az Isten, aki kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szeretett Fiának országába, akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneink bocsánata.” Nagy az Isten kegyelme, és mi egyedül ebben a kegyelemben reménykedhetünk.

Kölcsey Ferenc


Igazság

Vak vagy-e te szent Igazság?
Néked látni kellene;
Látni, mint hevűl a gazság
Jámborságnak ellene.
"Nem valék vak, hív Igazság,
Láttam mit mivelt a gazság
Lest intézvén s szopván vért,
S adtam néki méltó bért.

Ajkát méreg haboztatta,
És dühödve vívt velem,
S eltiporván megszaggatta
Vérrel ázó kebelem.
S hogy ne látnék vad szüvébe,
Fátyolt vont szemem fölébe;
S nem rettegvén már tanút
Nyílt bűnének tágas út."

Szépre, rútra hát így gondot
Nem tarthatnak szemeid,
Szent Igazság és e fontot
Mégis hordják kezeid!
"Szépre, rútra nincsen gondom,
S nem magamnak függ így fontom,
Mely kezemben semmi bért
Százak óta már nem mért.

Tartom azt újjam hegyéből
Elmeredve, mint csontváz;
S a Gonosz rablott kincséből
Serpenyőmbe terhet ráz.
A teher sújt bús erőben,
S a lebillent serpenyőben,
- Borzadjon bár föld és ég, -
Néki száll a nyereség."

Hát befátylozott szemével,
Kinn e pompás kapunál,
S rosszra fordúlt mértékével
Istenséged őrt mért áll?
"Ah, benn ültem hajdanában,
S szózatom zengő hangjában,
Fennálló székem körűl
Megcsendült sok gyáva fül!

S már itt állok elnémítva,
Bús orcámon zápor s szél;
S a Gonosz nem háborítva
Benn veszélyes kénynek él.
Zúg csapása villámának,
S romján más boldogságának,
Melyet rogyni vígan lát,
Alkot márványpalotát."

Szent Igazság, és honodnak
Hol vagynak határai?
Szenvedsz, s vissza nem ragadnak
Hű szerelmed szárnyai?
"Jámbor, fenn hazám az égben,
Mondhatatlan messzeségben,
A csillagpályák között,
S már valóm felköltözött.

Ám tekintsd e hidegséget
Arcom holt vonásain;
És tapintsd e keménységet
Testem márvány tagjain:
S ím befátylozott szemével
Rosszra fordult mértékével,
S kinn e pompás kapunál -
Lelketlen kép ami áll!"

Cseke, 1824. február

Bocsásd meg, Urunk, hogy ott kezdődik a bajunk, hogy nem is látjuk, milyen nagy a vétkünk. Azt sem vesszük komolyan sokszor, hogy te milyen egyedülállóan hatalmas és dicsőséges vagy. Bocsásd meg, hogy magunkhoz méricskélünk téged, és a saját szűkös fantáziánkkal próbáljuk elképzelni: mi lehetséges neked, és mi nem, s vajon te mit miért teszel. Szabadíts meg minket ebből a tévelygésből, és bátoríts meg minket arra, hogy annak fogadjunk el, akinek kijelented magadat!
Dicsőítünk nagy tetteidért. Köszönjük azt a hűséget. Köszönjük, hogy érdekünkben még egyoldalúan is hűséges maradsz hozzánk, amikor szembefordulunk veled, vagy elhagyunk téged. Köszönjük a visszatérés lehetőségét, köszönjük, hogy új kezdést engedélyezel nekünk. Sőt, azt kínálod, hogy egészen újat kezdjünk veled.
Kérünk, igazítsd ki eltorzult gondolkozásunkat. Kérünk, töltsd meg a szívünket igaz tisztelettel irántad. Segíts el minket helyes önismeretre, és könyörülj rajtunk, hogy ne akarjunk ilyenek maradni, amilyenek vagyunk. Ne ezt igazoljuk és mentegessük, hanem engedjük, hogy egészen újjáteremts minket. Köszönjük, hogy ezért hívtál most is ide, és így szóltál hozzánk az igén keresztül.
Köszönjük, hogy teremtő Lelked itt munkálkodik. Hadd legyünk mi is az Ő munkájának a gyümölcsévé.
Hadd tudjunk egészen konkrétan bűnt vallani neked, és bűnöket elhagyni. Hadd tudjuk komolyan venni, hogy nagy a te irgalmasságod, a bűnöket megbocsáthatod.
Könyörgünk hozzád népünkért. Adj jövőt ennek a nemzetnek. Adj lelki ébredést. Segíts el minél többünket oda, hogy valóban neked szenteljük az életünket. Könyörülj meg ifjúságunkon, az apátlan-anyátlan gyermekeken. Ragyogjon az evangélium világossága, hogy sok hitetlen ember felismerje: te vagy a mi Urunk.
Könyörülj rajtunk is, hogy minden langyosságtól, kettősségtől, bizonytalankodástól megszabadulva, hadd legyünk elkötelezett tanítványaid, Jézus Krisztus, akik tudjuk egymást igazán szeretni, és erről ismeri meg a világ, hogy az Atya küldött téged. Formálj minket!
Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk a gondjainkat, terheinket, a megoldhatatlannak látszókat is. Taníts úgy imádkozni, hogy el ne felejtsük: neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.
És kimondhatatlan szeretettel szeretsz minket, akkor is, amikor mi még nem szeretünk téged.
Segíts folytatni az imádságot.
Ámen.