Hitvallás

„Ha nincs arcunkon érzés,
olyan, mintha a halotti maszkunkat mutatnánk.”

2008. december 27., szombat

A karácsonyfa szimbólumai

Nincs karácsony fenyőfa nélkül, az ünnep zöld dísze azonban sokkal több hangulati elemnél. Ágai igazi szimbólumrendszert hordoznak.


A legősibb, szinte egyetemesnek mondható csillagmítoszi képzet szerint a téli napfordulón megszületik a Nap, miután előbukkan az eget és földet összekötő világfát is jelképező Tejút elágazásából. A Nap épp ott jár ugyanis éves útja, körkörös élete azon szakaszánál, amikor megtörtént halála, beavatása, s most újjászületik, előbukkan a mindenség anyaölét is jelképező nyílásnál, a Nyilas és a Bak állatövi jegyek találkozásánál. A diadalmas, halált legyőző Nap fénye megváltó, teremtő világosságot ad, a téli napforduló jó alkalom az élet megújulásába vetett hit megünneplésére. A naphősök születésének ideje is ez, miként hajdan Mithrasé, vagy később, a III. században az ő római Sol Invictus- (a Legyőzhetetlen Nap) ünnepét felváltó Jézus születéséé. Ahogy ebben az ünnepben együtt élnek pogány és keresztény elemek, úgy értelmezhetők a karácsonyfán megjelenő szimbólumok is a különböző hagyományok alapján. Lássuk sorban őket!

Karácsonyfa

Elsőként pedig magát a karácsonyfát. Ma már el sem tudnánk képzelni a karácsonyestét karácsonyfa nélkül. Talán ez a legszebb és leglátványosabb ünnepi szokás. A magyar nép hagyományában volt előzménye a karácsonyfának: az úgynevezett termőág a fény növekedését jelző téli napforduló ünnepére kiakasztott, termékenységet jelképező zöld ág volt, amely a pogány istenanya, Boldogasszony házat, családot védő erejét is közvetítette. Az ág általában rozmaringágacska, nyárfa vagy kökénybokor ága volt. A gerendára függesztették fel, aranyozott dióval, piros almával, mézesbábbal, szalmafigurákkal díszítették. A szintén előzménynek tekinthető, Borbála-napon vízbe tett és karácsonyra kivirágoztatott gyümölcsfaág a természet megújulását is megjelentette. A fa az örök fejlődés, növekedés, folytonos megújulás szimbóluma volt a magyar hagyományban. A fa ágai a teremtésnek az égtől a teremtett lényekig zajló kiáradásának szintjeit is szimbolizálták, ahogy a népi imádság is szól: ,,Ég szülte Földet, / Föld szülte fát, / Fa szülte ágát, / Ága szülte bimbaját, / Bimbaja szülte virágját..."

A fa Gyümölcsoltó Boldogasszony fája is, hiszen az életet adó Boldogasszony épp karácsony előtt kilenc hónappal, épp március 25-én fogan meg, és a fa termését, gyümölcsét is jelképezi Jézus. Fontos üzenetet közvetít az is, hogy a fa örökzöld, mivel így az öröklét szimbóluma. Az édenkeri életfa eredetileg az Isten teremtette ember örök életét, haláltól való mentességét biztosította. A bűnbe esett embernek Krisztus adta vissza kereszthalálával az öröklét ígéretét. Utal a fa arra az útra is, amelyet a lelkek megtesznek, hiszen a világfa a lelkek túlvilági útja is, ezen születnek le az égből, és ezen is térnek vissza.

A zöld ág a kereszténység elterjedése után új tartalommal telítődött, s a bibliai teremtéstörténetben szereplő tudás fáját jelenítette meg. Karácsony napja az első emberpár, Ádám és Éva napjára esik. Visszautal ez a kezdetre is, hiszen a karácsony is kezdet: a kis Jézus születésének napja, egy üdvtörténet kezdete. A karácsonyfa bibliai eredetű magyarázat szerint ősi, családfa jelentéssel bír, a fa Jézus családfáját is jelenti.





Csillag

A fa tetejére csúcsdíszként legtöbbször csillag kerül. Ez egyfelől a Sarkcsillagot, az égbolt egyetlen mozdulatlan pontját jelenti meg, amely a világfa képzeletbeli csúcsánál a túlvilági kaput szimbolizálja, az átjárót a mennyei világba. Másfelől a betlehemi csillagot idézi meg, amely Krisztus születését jelezte a pásztoroknak. A fa tetején lévő csillag a belső szellemi csúcsok felé törekvő önmagunkra és a célra emlékeztet.

Gyertya

Már az ünnepi fa fényénél tartunk, de érdemes még megjegyezni egy érdekes összefüggést a fenyő és a fény szavak között, hiszen nyilván arra utal ez, hogy fényt adó fáról van szó. Az éjszaka is világító mennyei életfa számos hagyományban megjelenik, s az erre utaló, gyertyákkal díszített fák az újjászületés szimbólumai. Ezzel a jelentéssel ruházták fel például a görögök Dionüszosz fenyőjét. A gyertyák a Biblia alapján a Logosznak, a világ fényének szimbólumai, a keresztény szimbolikában jelképei. A keresztény vallás szimbolikájában Jézus Krisztus az isteni fényforrás. A gyertya a Szentháromságot testesíti meg a láng, a kanóc és a viasz egysége folytán. A magyar néphit úgy mondja, hogy a mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája, ameddig az lángol, addig él az ember. Az égi csillagok lélekjelképek is, ezért a gyertyák fénye a csillagok és a lélek fényét is megidézheti. A gyertya is megsemmisül, miközben fényt ad, miként az Üdvözítőnek is meg kellett halnia, hogy az embereket megváltsa.

Csillagszóró

A csillagszóró a gyertyánál is sokkal gyorsabban végigég és ellobban, ez is utalhat Jézus áldozatára, de az életünk rövidségére is figyelmeztethet minket. A csillagszórók a gyertyához hasonlóan a csillagokat és az örök világosságot idézik meg. Az örök világosságot, amelyből csak emlékeztetőt kapunk, amikor meggyújtjuk őket. A csilagszóró jelképiségéhez tartozik az is, hogy külsőleg csupán egy fekete vagy szürke színű pálca, amely meggyújtva egyszer csak csodát teremt: vakító fénnyel ég, mialatt szikrákat szór szerteszét. Ilyen csoda minden ember, a belseje fényt rejt, amelyet szeretetként szerte tud sugározni.





Dió

A fán lógó aranyozott dió a termékenység és a bőség jelképe, mint általában a magvas gyümölcsök. Másfelől mint mag az újjászületést is jelképezi, hiszen a mag földbe kerülve új életre kel. A néphit szerint a dió az anyja méhében fejlődő Megváltóra utal. Keresztény felfogásban a dió külső zöld burka Krisztus teste, a csonthéj a kereszt fája, a dióbél pedig maga az isteni lényeg. A dió ugyanakkor az értékes belső rész révén utal a rejtett lényegre is, ekképpen a bölcsesség szimbóluma. Aranyozásával szintén az öröklétre, az elmúlhatatlanságra utal, valamint a lelkünkben fellelhető kincsekre. A magyar néphagyományban karácsony estéjén a szoba négy sarkába védelmező céllal diót dobtak, s a karácsonyi vacsora is jósló diótöréssel kezdődött, mindenkinek a feltört diója, annak egészsége jelezte a következő évét.

Alma

A fán csüngő alma a tudás fáját jelképezi, amelyről Ádám Isten parancsa elle vétve almát szakított. A középkori festményeken a Szűz Mária vagy a gyermek Jézus kezében lévő alma ezzel szemben a bűn leküzdésére, Krisztus megváltói küldetésére utal. De visszautal az alma a mítoszok és mesék aranyalmát termő fáira is. A gyümölcsöket termő édenkerti fák a sumer, hindu, kínai, japán paradicsomképzetekben is szerepelnek, gyümölcsük sokszor halhatatlanságot biztosít, például a taoista hagyományban a nyugati paradicsom közepén növő őszibarackfa termése bír ilyen hatalommal. A görög mítoszokban a boldogság és a háborítatlan béke honaként szereplő Heszperiszek kertjében nimfák őrzik az örök ifjúság aranyalmafáját. A karácsonyfa almája a termékenység szimbóluma. Mivel az alma majdnem tökéletesen gömb alakú, a teljességet is jelképezi.

Gömbök

Az 1880-as években jelentek meg az üvegdíszek a karácsonyfán. Ezek a piros, arannyal díszített üveggömbök részben az olykor a vékony fenyőágakhoz mérten súlyos almákat helyettesítették, másfelől a bolygókra is utalnak. Az arab zodiákushagyomány tizenkét ágú gyümölcsfájának termései szintén a csillagok és a csillagképek jelképei voltak. A gyertyák is felidézhetik a csillagokat, akárcsak a villamos energia elterjedése után az Edison segédje, Edward Johnson által 1882-ben kitalált színes karácsonyfaégők, amelyeknek sokasága jelképezheti a Tejutat is számtalan csillagával.

Lánc, szerpentin, girland

A falusiak régen pattogatott kukoricából fűzött láncot akasztottak a karácsonyfára. Ma már papírból, olykor vékony fémfóliából csillogó szerpentinek, különböző színű girlandok fonják körbe a fát. Ezek a bibliai teremtéstörténet paradicsomi életfáján tekergő, kísértőként megjelenő kígyó jelképei, az eredendő bűnre emlékeztetnek bennünket. A kígyó biztatta az első emberpárt az ígéretük megszegésére, a tiltott gyümölcs megkóstolására, a tudás megszerzésére, és ő indította el az emberiséget életspirálján, amiből Krisztus váltotta meg.

Szaloncukor

A karácsonyfán eredetileg minden jelenlévő számára tündöklött egy-egy parányi ajándék, házilag sütött édesség, az ünnepi esemény alakjait - Szűz Máriát, a bölcsőben fekvő kisdedet, az angyalokat, bárányokat, a karácsonyfa kicsiny mását - megjelenítő mézeskalács, olykor egy cukrász gyártmányaként kis sütemény. Vidéken hosszú ideig még a szaloncukor is házilag készült. A szaloncukor csillogó csomagolásával szintén jelképezheti a csillagokat, de egyúttal azokra a szellemi kincseket jelképező termésekre is utal, amelyeket a mitikus hősök szedhettek a fákról.

Ajándékok

Folytathatnánk még a sort a csengő vagy a szalmadíszek szimbolikájának elemzésével, de végezetül most fordítsuk tekintetünket a karácsonyfa tövéhez. Az ajándékok a fa alatt egyfelől azokat a drága ajándékokat jelképezik - aranyat, tömjént, mirhát -, amelyeket a napkeleti bölcsek vittek a kisdednek. Másfelől az egymás iránti szeretet jelképei, de emlékeztetheti az ünneplőket Isten nagy ajándékára, a Megváltóra is.