1887 Január 26. (122 éve történt)
Elkezdődött az Eiffel-torony építése Párizsban.
Párizs jelképe, az Eiffel-torony Gustave Eiffel-ről (1832-1923), az építőről kapta nevét, akinek mellszobra ma is látható az északi pillér tövében. Az építmény a francia forradalom centenáriumára rendezett világkiállításra készült. 700 terv közül fogata el a zsüri 1886. június 12-én Eiffel mérnök művét, az építkezés 1887 január 26-án kezdődött, majd tiszteletreméltó gyorsasággal, 2 év, 2 hónap és 2 nap alatt fel is épült az torony. Az akkori szokásokkal ellentétben különös figyelmet fordítottak a biztonságra, egyetlen munkás sem halt meg az építkezés során. Megépültekor a világ legmagasabb építménye volt, és az is maradt 1929-ig, a New York-i Chrysler Building elkészültéig. Jelenleg a később felszerelt TV antennákkal együtt 326 méter és 75 centiméter magas. 15 000 különböző fémdarabját 2,5 millió kézzel formázott csavar tartja össze, melyek közül egyetlen egyet sem kellett újraformázni, annyira pontos munkát végeztek. 7,5 millió akkori frankba került, a torony minden egyes kilója 1 frankba.
Az Eiffel-torony Párizs egyik jelképe, amely tervezőjéről, Gustave Eiffel mérnökről kapta a nevét. Az 1889. évi világkiállításra készült, az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna. A torony összmagassága 322 m, ebből maga a torony 300 m, fölötte 22 m-re magasodik egy tévéadótorony. Első emelete 58, második emelete 116, a harmadik 276 m magasban van.
A legmagasabb épület volt a világon a Chrysler Building (New York City) 1930-as felépítéséig (319 m).
Előzmények
Az 1880-as évek végére a világ számos építészét hajtotta a becsvágy, hogy egy monumentális, „ezer lábnál magasabb” tornyot építsenek, azonban számtalan technikai problémába ütköztek. (például 1885-ben nagy nehézségek árán sikerült kőművesekkel felhúzatni a 169 méteres obeliszket Washingtonban, a Chrysler Building pedig csak homályos terv volt még; 1874-ben Clarke és Reeves egy több, mint 914 méteres tornyot szándékozott építeni Philadelphiában, ami sosem valósult meg. Franciaországban Bourdais és Sébillot gondolkodott egy 300 méter magas, hagyományos módon, kőművesekkel felrakatott torony építésén, ami a kor technológiai ismeretei szerint kivitelezhetetlennek tűnt.)
A sedani vereség és Elzász-Lotaringia elvesztése után az újjászületett, de még gyenge francia köztársaságnak az 1789. évi forradalom 100. évfordulóján valami nagyszabású, dicsőítő emlékműre volt szüksége. Jules Ferry kormánya 1878-ban kezdett megszervezni egy nagy világkiállítást, melynek a megnyitását 1889. május 5-ére rögzítette.
Amikor a világkiállítás tervét 1883-ban véglegesítették, az Eiffel & Cie két mérnöke, Émile Nouguier és Maurice Koechlin épp egy fémtorony ötletével állt elő. Elképzelésüket 1884. június 6-áig formába is öntötték Stephen Sauvestre építész együttműködésével, aki finomította és díszítette az építményt.
A terv elfogadása
A kezdetekben visszafogott Gustave Eiffel magáévá tette kollégáinak ötletét, megvásárolva az 1884. szeptember 18-án bejegyzett szabadalmat.
Számára most a torony "eladása" volt a legfőbb feladat. Először a fenti című tervvel Barcelona polgármesterét kereste meg, mivel ott nemsokkal később egy másik világkiállítást tartottak, de ő a tervet „kissé irreálisnak és főleg túlságosan költségesnek” ítélve, elutasította.
A vállalkozó megértette: ha el akarja kerülni az újabb kudarcot, a tervet hitelesebbé kell tennie mind a városatyák, mind pedig a közvélemény számára. Foggal-körömmel küzdött, óriási összegeket költve cikkekre, reklámokra és Public relations-re, elsősorban Édouard Lockroy kereskedelmi minisztert, a világkiállítás főszervezőjét akarta megnyerni.
Végül is a tervet egyhangú döntéssel 1886. május 1-jén elfogadták, ami lehetővé tette Eiffel számára, hogy 1887. január 8-án szerződést kössön a kormánnyal. Ez az okirat tartalmazta az építmény finanszírozását és Szajna-parti, a Iéna-híd tengelyében való elhelyezést. Eiffel munkamániás, köztiszteletben álló ember (Bordeaux-ban a vízbe vetette magát, hogy megmentsen egy fuldokló munkást), olyan, aki gyorsan hasznosította az új és egyszerű ötleteket, végül pedig – de nem utolsósorban – zsebből megelőlegezte a 8,5 millió arany frankra becsült költségek 80%-át. A hatóságok 1890. január 1-jétől számított 20 évre engedték át részére a hasznosítás jogát, amely a határidő leteltével került Párizs városához.
Az építkezés 1887. január 28-án kezdődött el. Hatalmas tölcséreket vájtak, majd szárítottak ki a Mars-mezőn, hogy a kőművesek hozzákezdhessenek az oszlopok alapozásához. Telepítették a négy, új rendszerű hidraulikus emelőt – gyakorlatilag a munka minden fázisában feltaláltak valamit.
A torony építésének terve azonban heves ellenkezést is kiváltott. Már az első csákányvágást követően, 1887 januárjában megjelent a „művészek tiltakozása” az építmény ellen, amelyet jelentős személyiségek írtak alá: Charles Gounod, Charles Garnier, Victorien Sardou, Ifj. Alexandre Dumas, François Coppée, Sully Prudhomme, Leconte de Lisle, Guy de Maupassant, Huysmans… „Nem bízunk a nagy emberekben” – mondta erre állítólag Eiffel.
Az építmény hihetetlen sebességgel épült: havonta 12 méterrel lett magasabb. Az építkezésen csak az elemek összeszerelése folyt, azok mindegyike a Levallois-Perret-i üzemben készült, és onnan szállították a helyszínre. A munkálatokat éjjel-nappal ellenőriző vállalkozónak az építkezés munkásainak zajos sztrájkjával is szembe kellett néznie, mivel a sajátságos körülmények között végzett munka bére nem tükrözte a vállalt veszély mértékét. Eiffel, akinek csak egy gondolat járt a fejében: határidőre elkészíteni a művet, elfogadta és megadta az annak idején túlzottan magasnak számító béreket. 1888. július 14-én elérték a második emeletet, 1889. március 31-én pedig befejezték a harmadikat. Az „elképesztő technikai vakmerőség, kiemelkedően gyors végrehajtás” (26 hónap) lehetővé tette, hogy két év elteltével felavathassák.
A siker
A határidőt betartó Eiffel a Becsületrend lovagja lett. Május 15-én a tornyot megnyitották a nagyközönség előtt, amely el volt ragadtatva nemcsak a kilátástól, de az „ultragyors” és teljesen újszerű hidraulikus felvonóktól is. (Ezeket azonban tíz év elteltével ki kellett cserélni. Az új, 2. emeletig üzemelő, korszerű lifteket, amelyek az 1980-as évek végéig üzemeltek, a Five-Lille vállalat magyar származású építészmérnöke, Korda Dezső tervezte.) A világkiállítás hat hónapja alatt a torony 2 millió látogatót fogadott. Ahhoz képest, hogy előzőleg milyen polemizálás folyt róla, elsöprő sikert aratott. Mindez nem számított: az 1889-es év meghozza Eiffel számára a diadalt, és a megdicsőülést, mind mérnökként, mind pedig vállalkozóként. Az építmény első három szintje a nyilvánosság előtt is nyitva áll, mert az első emeleten remek éttermet rendeztek be a Világkiállítás alatt, ami ez az első számú vendéglőnek számított Párizsban. A második szintet - 116 méter magasságban - tudományos kísérletek színhelyének szánták, ám később a Le Figaro szerkesztősége foglalta el. A harmadik emeletről pedig csodálatos kilátás nyílik Párizsra.
A torony ma
A torony mindig is megosztotta a franciákat, sokan szeretik, de sokan kimondottan utálják: becenevei is ezt tükrözik – egyesek „Csúfság”-nak hívják, mások „Öreg Hölgy”-nek. Többször le akarták bontani, és felrobbantani. Kétszer is eladta egy szélhámos, 1925-ben Victor Lustig, ócskavasként. A második világháborúban a németek fegyvereket akartak belőle készíteni.
Az Eiffel-torony sok megpróbáltatáson ment keresztül, de még ma is a világ egyik leghíresebb épületeként ismerjük. A híres torony 2007-ben nagy esélyekkel indult a Világ Hét Csodájának megválasztásánál.
Bejegyzések
