1945 Január 27. (64 éve történt)
Meghalt Szerb Antal író, irodalomtörténész.
Szerb Antal (1901-1945)
Az 1901-ben született író, irodalomtörténész, nagyon művelt értelmiségi család leszármazottja volt, apja nagy hírű orvos-tudós. Könyvek közt nőtt fel, egyszerre volt lankadatlanul kutató tudós, szenvedélyes örökolvasó, bravúrosan szerkesztő és fogalmazó író, lelkiismeretes középiskolai tanár és könnyed társasági ember.
Mire magyar-német-angol szakos tanárként huszonhat éves korában tanítani kezdett, már nagyra tartott író és tudós hírében állt. Húszéves volt, amikor a Nyugatban versei és novellái jelentek meg, irodalomtörténeti esszéi pedig új hangot, új szellemet éreztettek az olvasókkal.
Irodalomtörténeti művei mindmáig nélkülözhetetlen olvasmányok. Szakkönyvei a vonzó olvasmány gyönyörűségével bilincselik le még a nem szakmai olvasókat is. A későbbi híres Magyar irodalomtörténet és a máig is leghasználhatóbb A világirodalom története c. munkái a szélesebb körű népművelésnek is fontos kézikönyvei. Harminckét éves korában őt választják a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökének majd harminchat éves korában egyetemi magántanár lesz, ami annak idején a legnagyobb megtiszteltetés volt középiskolai tanárok számára.
Novelláival a Nyugat második nemzedékének legjobbjai közé tartozik. Fordulatosság, humor és filozófia ötvöződik egybe elbeszélő művészetében. Gondolatmenete stílusok és korszakok egységeire épül. Hosszabb időt töltött Olaszországban és Párizsban, szellemi műhelyeket hozott létre, előadásokat tartott a Magyar Rádióban. 1941-től szűkült alkotói tere: előadásai elmaradtak, irodalomtörténetét betiltották, megszűnt a Nyugat. 1943-ban és 1944-ben munkaszolgálatra hívták. A humanistának már csak egyetlen útja lett volna: túllépni a polgárságon. Szerb Antal pontosan tudta, hogy a folytatás már a polgárságon túl történik. De neki nem volt útja a menekülésre. Vagy nem is akart menekülni. A magyar kultúra legműveltebb hordozója nem is igyekezett messze túlélni a szennyes vihart. A keresztény, vallásos keresztény, a magyar, a nagyon mély nemzeti hitű magyar, a magyar irodalom legművészibb összefoglalója szembenézett azzal az érthetetlen ténnyel, hogy őt se kereszténynek, se magyarnak nem tekintik. Vállalta azt a tényt, hogy elődei zsidók voltak, mint a vallásos katolikus költészet egyik főalakja Sárközi György, vagy éppen Halász Gábor, a kitűnő esszéíró, aki nem is volt zsidó, de mégis vállalta a zsidóságot. Együtt hárman indultak a halálos végső útra. Sárközi éhen halt, vagy végelgyengülés ölte meg, Halász Gábor az állandó ütlegelés áldozata lett, Szerb Antalt puskatussal verték agyon. Így halt meg a század egyik legműveltebb, legszellemesebb, kételyei közt is hívő keresztény magyar írója.
Bejegyzések
