Alexandre Gustave Eiffel (Dijon, 1832. december 15. – Párizs, 1923. december 27.), fémszerkezetek építésére szakosodott francia építészmérnök és gyáriparos, a párizsi Eiffel-torony, valamint a New York-i Szabadság-szobor fémvázának tervezője és építője.
Alexandre Gustave Eiffel jómódú burgundiai családban született. A Rajna-vidékről származó apja rendőr volt, anyjának pedig különféle vállalkozásai voltak; a fa- és kőszénkereskedésbe fektetett pénze tisztes jövedelemmel járt. 1843-ban Eiffel a Sainte Barbe középiskolába járt. 1850-ben Párizsba ment, hogy a felkészüljön a felvételire a nagy presztízsű műszaki főiskolára, az École Polytechnique-re. Vizsgája végül is nem sikerült, azonban az elért eredményével 1852-ben felvételt nyert az ugyancsak nagyhírű párizsi mérnökképzőbe, a Központi Iskolába, ahol 1855-ben kiválóan végzett és vegyészmérnöki diplomát szerzett.
Úgy tervezte, hogy hazatérve átveszi egyik nagybácsijának ipari festőüzemét, az ügylet azonban nem jött össze. Miután néhány hónapon át a Châtillon-sur-Seine-i lőporgyárban dolgozott, majd a Nyugati Vasúttársaságnál. 1856 februárjában anyja révén összeismerkedett Charles Nepveu-vel, akinek párizsi gyárában sűrített levegős kovácseszközök gyártásával és fémszerkezetek építésével foglalkoztak.
A vas- és fémipar felfutásának köszönhetően a vállalkozás prosperált. Mivel a könnyű, nagy szilárdságú, és könnyen megmunkálható anyag különféle építményekhez való felhasználása gazdaságosabb volt, mint a kőé, a cég egyre több megrendelést kapott. A fiatal mérnök csakhamar megmutathatta csillogó tehetségét: első munkája a Bordeaux-i vasúti híd építése volt, mindössze 26 évesen. Ő alkalmazott először sűrített levegős alapozást a csőszerű pillérek kivitelezésénél. A Déli Vasúttársaság és a Párizs-Orleans-i Vasúttársaság vonalainak összekötését eredményező munka alapozta meg Eiffel hírnevét.
Az ígéretes jövő előtt álló fiatal mérnök 1862-ben feleségül vette Marie Gaudement kisasszonyt, egy gazdag sörgyáros lányát. A fiatal pár Clichy-La-Garenne-ben telepedett le.
Két évvel később fordulat állt be a mérnök életében. Saját vagyonával szállt be egy komoly pénzügyi nehézségekkel küszködő cégbe, amit sikerült felvirágoztatnia – hála az 1887. évi párizsi világkiállításnak, és a munkálatokért felelős régi barátjának, aki több épület építését bízta rá. Eiffel – aki már kellő tapasztalatokra tett szert – elhatározta, hogy saját céget alapít: 1868-ban Levallois-Perret-ben (Seine-Saint-Denis megye) megvett egy fémszerkezet-építő műhelyt, és megalapította a később világhírűvé vált Eiffel & Cie céget.
Az elkövetkezendő húsz év kemény, de eredményes munkával telt. A vállalat számos nagyszabású megrendelést mondhatott magáénak viaduktok és fémszerkezetes létesítmények építésére. A megrendelések megszerzése érdekében Eiffel kész volt egész Európát bejárni.
A tehetséges mérnök nemcsak annak köszönhette sikerét, hogy nyitott volt minden új ötletre és tervre, hanem annak is, hogy képes volt olyan, az Eiffel & Cie sikeréhez nagyban hozzájáruló kiváló munkatársakkal körülvenni magát, mint a belga származású Théophile Seyrig, vagy Émile Nouguier, Maurice Koechlin stb. Egyébként ez utóbbi mérnöktől származott 1881-ben a Bartholdi által megrajzolt, és 1886-ban, New Yorkban felavatott Szabadság-szobor vasszerkezetének koncepciója.
Neves építmények
1867. évi Párizsi Világkiállítás gépterme és más épületek;
* Notre Dame des Champs templom, Párizs (1868);
* a budapesti Nyugati Pályaudvar (1875)[1];
* a párizsi Le Bon Marché nagyáruház, valamint a Lycée Carnot (gimnázium) vázszerkezete;
* az Eiffel-csarnok, hivatalos nevén Mercado Adolpho Lisboa Manaus-ban (Brazília);
* a Szent Sebestyén templom Manilában, (Fülöp-szigetek);
* a New York-i Szabadság-szobor fémváza;
* az Orléans-i Dessault ecetgyár;
* a nizzai csillagvizsgáló kupolája;
* a párizsi Berthier-műhely;
* a Santiago-i főpályaudvar (Chile);
* a Traian Szálló Jászvásárban (Románia);
* a Mona Island-i világítótorony (Puerto Rico), valamint
* Charles Garnier építésszel közös munkája a párizsi Opera, de más operaházak is (Nizza, Monaco stb.).
Hidak és viaduktok
Eiffel számos hidat és viaduktot tervezett és építtetett Franciaországban és a világban, közülük a legfontosabbak:
* a Maria Pia híd a Douro folyón (1877) – a legkönnyebb, legolcsóbb, legmerészebb építmény, amivel végképpen elismerést szerzett mind Franciaországban, mind nemzetközi téren;
* A Garabit-viadukt (1884) – ennek a Cantal megyei viaduktnak a megépítése biztosította a további diadalmenetet, mivel a 165 méter fesztávú kovácsoltvas ív, amely a hídpályát tartja, a maga idején abszolút világrekordnak számított, ráadásul segítségével a vonatok 122 méter magasságban haladtak át a folyó felett.
* viaduktok a Sioule, Tardes és Thouet francia folyókon;
* a Girona fémhídja Katalóniában;
* La Souleuvre folyó hídja Calvados megyében [1];
* az Illatos-folyó hídja Huế városában (Vietnam);
* a szegedi Tisza-híd[2];
* A Szűz Mária kápolna sziklájára átívelő gyaloghíd Biarritz-ban;
* A Biarre-csatorna hídja.
Utolsó évei
Az 1920-as évek elejére Alexandre Gustave Eiffel jogos büszkeségtől eltelve idősebb lányával és vejével élt együtt, akiket ő tartott el. A háborúban megtépázott glóriájú Franciaországban úgy tekintettek rá, mint aki örök dicsőséget szerzett az országnak. Az idős férfi 1923. december 27-én hunyt el párizsi, Rabelais utcai palotájában. Rangjához méltóan temették el a Levallois-Perret-i temetőben.
Bejegyzések
