Berzsenyi Dániel(1776-1836)
1776. május 7-én született középbirtokos nemesi család egyetlen gyermekeként. 13. életévében került a soproni evangélikus líceum előkészítő osztályába, közel 7 évet töltött itt. Középiskolai tanulmányait nem fejezte be. Mintaképe Horatius volt.
1793-ban meg is szökött Sopronból, beállt katonának, de hamarosan a katonaságtól is elmenekült. Apját felháborította fia sok megrovást kiváltó soproni viselkedése, derékba tört iskolai pályafutása, s apa és fiú között a helyzet egyre inkább elmérgesedett. Sopronból nem is haza, Hetyére ment, hanem egy ideig Niklán nagybátyjánál húzta meg magát. Nikláról néhány évre visszatért még apjához, de kettejük elhidegült viszonya nemigen oldódott.
1799 májusában feleségül vette a vagyonos és nagyon fiatal Dukai Takács Zsuzsannát. 1804-ben Niklára költöztek. 1796-tól verseket írt titokban, családja elől is rejtegetve őket. 1803-ban Kis János nemesdömölki evangélikus lelkész fölfedezte benne a költőt. Kis János 3 költeményt rögtön el is küldött Kazinczynak, s ő lelkesedett értük. 1808-ban maga jelentkezett Kis Jánosnál egy teljes verseskötetet, 77 költeményt küldött neki. Kis János ezeket átadta Kazinczynak, hogy támogassa nyomtatásban való megjelenésüket. Kazinczy elolvasta őket, s megírta Berzsenyinek legelső lelkesült hangú levelét (1808. okt. 1). Megindult hosszan tartó levelezésük. A kötet megjelenésére 1813-ban kerülhetett sor. Élete végéig 137 verset írt. 1816-tól egészségi állapota egyre romlik. Kialakul a magánya, búskomorsága. Kazniczyvel a levelezése 3 évre megszakadt. Berzsenyiben ezektől a dolgoktól elhallgatott a költő.
Életét főleg a tudományoknak szentelte, ezt jelzik egymás után elkészült tanulmányai. Utolsó éveiben sokat betegeskedett. 1836. feb. 24-én halt meg Niklán.
Nézd, a napnak derülő sugára
Mint ébreszti a természetet,
Mint önt új bájt a virág fodrára,
S mint zendíti a zöld ligetet.
Nézd, új öröm s újult életerő
Száll hegyekre, száll most völgyekre,
Csak az örök homályban heverő
Bagoly siet bús rejtekekre.
Nem mosolyog néki a szép reggel,
Sem az élet harmóniája:
Kedvesb néki a szomorú éjjel,
Mint az egek dicső pompája.
Igy van minden! változhatlan renddel
Ki van szabva éltünk pályája;
Egyik rokon a félistenekkel:
A másiknak por a hazája.
A rablelkek örök setétségben
Bolyongnak a denevérekkel:
Nem nézhetnek a dicső napfénybe
Örök éjhez szokott szemekkel.
A nagy lélek önként az aetherben
Héjáztatja szabad szárnyait,
Nem tartja itt fojtva porkötélben
Az égi tűz nemes lángjait.
Nem tébolyog gót épületeken
Az éjjeli vak madarakkal:
Feljebb evez a nagy Álpeseken
A nap felé uszó sasokkal.
Berzsenyi Dániel - A magyarokhoz I.
Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?
Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.
Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.
Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma;
Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
A szent rokonvérbe feresztő
Visszavonás tüze közt megálltál:
Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
Birkózva győztél, s Herculesként
Ércbuzogány rezegett kezedben.
Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,
S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.
Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének;
Eldődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
A nemzet őrlelkét tapodja,
Gyermeki báb puha szíve tárgya. -
Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
A fél világgal szembeszállott
Nemzeteket tapodó haragja.
Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
Oh! más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!
De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le.
Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
A büszke Karthágó hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott.
Berzsenyi Dániel - A poéta
Mint majd ha lelkünk Léthe vizébe néz,
Minden földi tehert róla lehullva lát,
S újjászületve, nyílt karokkal
Elysion rokon árnyihoz leng:
Így, aki Kastal vedreiből merít,
Új, tündéri világ bája ragadja el;
Magát felejtvén, élve meghal -
S egy melegebb nap alatt lel éltet.
Ott gerjed abban a csuda lángerő,
Onnét hinti alá égi virágait;
Ne nyúlj azokhoz durva kézzel:
Megfagy az égi hideg kezekben!
Bejegyzések
