Hitvallás

„Ha nincs arcunkon érzés,
olyan, mintha a halotti maszkunkat mutatnánk.”

2009. április 5., vasárnap


Virágvasárnap

Virágvasárnap az Úr jeruzsálemi bevonulására emlékezünk.
Ünnepélyes esemény, amely kiemeli Jézus messiási nagyságát, és öröm forrása a tanítványok számára.

Virágvasárnap valójában a Nagyhét ünnepélyes kapuja. Egy olyan nap, amelynek üzenetében és hangulatában az öröm és a fájdalom egyaránt jelen van.

Jeruzsálem kapujában Jézust királyként ünnepelték, örömrivalgásokkal fogatták, pálmaágakat lengettek. Azonban néhány nap múlva ugyanaz a tömeg, ugyan olyan egyöntetüleg azt kiáltja: feszítsd meg őt. Virágvasárnap valahogy az üdvösség-történetünk teljes képét rajzolja elénk. Isten ünnepélyesen felelősséget vállalt az emberért, de az ember nem ismerte fel üdvössége nagy pillanatát.
Ott állunk újra a megváltás drámája előtt és eszünkbe jut, hogy Jézus szenvedés története tele van összeesküvőkkel, cinkosokkal.
Júdás elárulta őt, szent Péter megtagadta, a zsidók a rómaiak kezére adták. Pilátus pedig mossa a kezét, hogy a tömeg ,,feszítsd meget" kiálthasson.

Krisztus a mi vétkeinkért halt meg, bűneink lándzsája fúrta át az oldalát.

Sajnos a tömegben mi is ott vagyunk. Ott vagyunk virágvasárnap is - örömünkben pálmát lengetve. De ott vagyunk a feldühödött elvakult tömegben is, amikor a nép azt kiáltja nincs királyunk, feszítsd meg őt.
Jézus szenvedése tovább folytatódik az emberiség történetében, az Egyház életében. Őt üldözik és zaklatják minden elitélt és szenvedő emberben. Halálra ítéli mindenki közülünk, amikor bűneink által a keresztre kívánjuk őt.

Vajon, mi kinek az oldalán akarunk állni? Azok oldalán, akik elárulták, akik a golgotára hurcolva keresztre feszítették? A kiabáló tömegben vagyunk, vagy érteni nem tudó lélekkel távolról szemléjük őt, szeretet nélküli részvétlen magatartással?
Ne feledjük a mi hivatásunk az, hogy a megváltás fényénél lássuk önmagunkat, a világot, a történéseket. Már nem alaktalan tömeg vagyunk, hanem megváltott személyek.
Ha valamit tehetünk azt Cirenei Simon helyéről, tehetjük meg: Hordozzuk Krisztussal együtt a megváltás eszközét, vagy éppen Veronika kendőjével törljük le a sírók könnyeit. A századossal együtt boruljunk le és valljuk meg. Ő valóban Isten Fia, az életünk szabadító Megváltója.