214 éve végezték ki a magyar jakobinusokat
Az első magyarországi köztársasági mozgalom vezetője, Martinovics Ignác ferencrendi szerzetes, majd tábori lelkész volt. 1781-ben Potocki Ignác lengyel gróffal bejárta Nyugat-Európát, ahol tudós társaságokkal és szabadkőműves szervezetekkel került kapcsolatba. 1782-ben II. József a lembergi egyetem kísérleti fizikai tanárává nevezte ki, egy ideig dékán is volt, filozófiával, matematikával és természettudományokkal foglalkozott. Filozófiai írások című 1787-es munkájában fejtette ki nézeteit, ez az első következetesen materialista, ateista magyar filozófiai mű. A magyar nemesekhez 1790-ben írt röpiratában az oligarchia és az egyház hatalmának megdöntésére, polgári reformok bevezetésére buzdított, nem véve figyelembe a nemzeti törekvéseket. Felhívásának kudarca után másképp próbált érvényesülni, így került a bécsi udvar titkos ügynökeinek sorába, elsősorban a szabadkőművesek és a jezsuiták után kutatott. 1791-ben II. Lipót udvari kémikusa lett, majd szászvári apáttá nevezték ki.
1792-ben, I. Ferenc trónra lépése után elbocsátották az udvartól, bár ő még egy ideig írta jelentéseit és javaslatait. Mivel e tevékenysége nem talált visszhangra, elkeseredésében titkos szervezkedésbe kezdett. 1794 tavaszán a párizsi jakobinusok mintájára két titkos szervezetet hozott létre: a Reformátorok Társaságában a hazai nemesi reformereket, a Szabadság és Egyenlőség Társaságában a jakobinus eszmék híveit tömörítette. A két társaság számára francia és latin nyelven külön programot (kátét) írt. A főigazgató szerepét maga vállalta, az igazgató tiszt a reformereknél Sigray Antal gróf, a másik társaságnál Hajnóczy József, Laczkovics János és Szentmarjay Ferenc feladata lett. Közülük Hajnóczy tekinthető jelentékeny gondolkodónak, aki ügyvédi diplomával rendelkezett, s Széchényi Ferenc titkára, majd Szerém megye alispánja is volt. Röpirataiban bírálta a feudális alkotmányt, az örökváltság és a jobbágyok birtokjogainak törvénybe iktatását, a nemesség megadóztatását, az egyházi javak szekularizációját, a közteherviselést és a sajtószabadságot követelte. 1793-ban barátai közt a latinra fordított jakobinus alkotmányt terjesztette.
A szervezkedés mindössze 2-300 tagra terjedt ki, főleg a megyék vezető értelmiségijei csatlakoztak. Belépéskor esküt kellett tenni, hogy a társaság elveit terjesztik, s legalább két új tagot szereznek, tevékenységük a Reformátorok Kátéjának másolásában és terjesztésében merült ki. A tagok megválasztásánál azonban nem jártak el gondosan, így a rendőrség hamar az összeesküvés nyomára jutott és 1794. július 23-án (majdnem egyidejűleg a párizsi jakobinusok bukásával) Martinovicsot Bécsben huszadmagával letartóztatták. Martinovics vallomása és a besúgók jelentései nyomán augusztus 16-án Budán elfogták az igazgatókat, majd az év végéig társaikat is. A letartóztatottakat Bécsbe vitték, de novemberben 13 vármegye tiltakozása nyomán visszahozták őket Budára.
Az ügyben 52-en kerültek bíróság elé, védőjük az a T. Horváth Jakab ügyvéd volt, akinek városligeti sírján egyetlen latin szó áll: FUIT (VOLT). A per különleges szabályok alapján, a nyilvánosság teljes kitárása mellett folyt. A vizsgálatokat 1795. április 20-án fejezték be, a vádlottak közül 18-at ítéltek felségsértésért és hazaárulásért halálra, közülük hetet kivégeztek, 11 kegyelmet kapott. Martinovics ítéletét a fej- és jószágvesztés mellett azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie a többiek kivégzését.
Sigrayt, Szentmarjayt, Laczkovicsot, Hajnóczyt, s végül Martinovicsot 1795. május 20-án fejezték le a "generális kaszálóréten", mely ekkor kapta a Vérmező nevet. A kivégzés után a két katekizmust és az összeesküvők egyéb dokumentumait a vesztőhelyen elégették. Két további társukat, Szolárcsik Sándort és Őz Pált - akik nem tartoztak a vezetők közé, de nem láttak reményt "megjavulásukra" - június 3-án végezték ki ugyanott. 18-an kerültek a kufsteini, spielbergi és munkácsi várbörtönökbe, köztük Kazinczy Ferenc, Verseghy Ferenc, Batsányi János és Szentjóbi Szabó László.
A kivégzetteket titokban temették el, sírjukat 1914-ben találták meg az egykori katonai temetőben, a mai Szilágyi Erzsébet fasor és Kútvölgyi út sarkánál. Itt újratemették őket, majd 1960-ban a Kerepesi temető díszsírhelyeibe kerültek. A magyar jakobinusokat a Vérmezőn álló emlékmű idézi, a közeli térnek is ők a névadói.
A jakobinus mozgalom az első demokratikus, polgári jellegű szerveződés volt, amely az akkor legmodernebb eszmék hazai átültetésével próbálkozott. Mivel tömegtámogatása nem volt, eleve kudarcra volt ítélve, ám ebben közrejátszott vezetőjének nem éppen feddhetetlen jelleme is - Martinovics mártírsorsa nyomán sem példaképként, inkább tragikus alakként maradt meg az emlékezetben.
(Forrás: múlt-kor történelmi portál és MAYA 50 blogja
Ady Endre - Magyar jakobinus dala
Ujjunk begyéből vér serken ki,
Mikor téged tapogatunk,
Te álmos, szegény Magyarország,
Vajjon vagy-e és mink vagyunk?
Vajjon lehet-e jobbra várni?
Szemünk és lelkünk fáj bele,
Vajjon fölébred valahára
A szolga-népek Bábele?
Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
Végül egy erős akarat?
Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
Mindigre egy bánat marad.
Hiszen gyalázatunk, keservünk
Már ezer év óta rokon.
Mért nem találkozunk süvöltve
Az eszme-barrikádokon?
Dunának, Oltnak egy a hangja,
Morajos, halk, halotti hang.
Árpád hazájában jaj annak,
Aki nem úr és nem bitang.
Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?
Meddig lesz még úr a betyárság
És pulya had mi, milliók?
Magyarország népe meddig lesz
Kalitkás seregély-fiók?
Bús koldusok Magyarországa,
Ma se hitünk, se kenyerünk.
Holnap már minden a mienk lesz,
Hogyha akarunk, ha merünk.
Petőfi Sándor - Vérmező
Magas hegy tetején régi Buda vára,
Merőn állva néz a ballagó Dunára,
Talán azért néz, hogy leszédüljön végre,
És a mélybe essék, a víz fenekére.
Jobb is lenne már őnéki ott a mélyben,
Sok gyászdolgot látott hosszu életében,
Sok gyászdolgot látott, megirtózott tőle,
Azért várja, várja, hogy már mikor dől le?
Látta gonosz Zsigmond király idejében
Kont levágott fejét a hóhér kezében,
Vitéz Hédervári Kont Istvánnak fejét,
S véle egyetemben sok jó társáiét.
Látta a hitszegő László király alatt,
Vérpadra idősebb Hunyadi mint haladt,
Szép Hunyadi László, fiatal levente,
Öt pallos-suhintás fejét leütötte.
Martinovicsot is látta négy társával
Összeölelkezni a véres halállal,
Látta nyakaiknak fölfeccsenő vérét
S lemetszett fejeik rémes fehérségét.
Hát ezután ki lát?... elgondolom olykor:
Ki tudja, hátha most énrajtam van a sor?
Talán engem is, mint őket, lefejeznek -
Ha meghalok, hazám, teérted halok meg.
Budán nem járjatok, ne járjatok éjjel,
Mert találkoztok a megöltek lelkével,
Hónok alatt tartják levágott fejöket,
Ugy nyögnek, ugy járják be a vesztőhelyet.
Kont s Hunyadi László fönn Szent-György piacán
Tölti bolyongva és nyögve az éjszakát,
Martinovics pedig társaival együtt
Éjféli tanyát ott lenn a vérmezőn üt.
Vérmező, vérmező! nagyon megszomjaztál,
Egy hajtásra olyan sok vért inni tudtál,
A sok jó igazi magyar vért megivád,
S német csaplár adta neked ez áldomást.
Vendégül fogadtuk hozzánk a németet,
Hanem a vendégből csakhamar gazda lett,
S hej be rosszul, hej be csúful gazdálkodott,
Bút hozott fejünkre, bút és gyalázatot.
Martinovics apát, Hajnóczi, Zsigrai,
Laczkovics és a szép ifju Szentmarjai,
Ezek és több mások összeszövetkeznek,
Széttörni rabláncát a magyar nemzetnek;
Összeszövetkeztek élet és halálra,
Szabadságot hozni a magyar hazára,
A magyar hazának elnyomott népére,
Az elnyomott népnek sohajtó lelkére.
"Tovább is csak sóhajts, szép magyar nemzetem?
Tovább is csak szolgálj? nem, istenemre, nem!
Nem szolgálsz te többé idegen nemzetet,
Legeslegkevésbbé pedig a németet.
Szabadítóidat mibennünk tekintsed,
Leszakítjuk rólad a szolga-bilincset,
S a szégyenfoltot, mely fejedet födé el,
Lemossuk a zsarnok tulajdon vérével!"
Az összeesküdtek így beszéltek bátran,
S haladtak naponként a titkos munkában,
Jaj de mielőtt a gyümölcs megért volna,
Egy istentelen kéz azt leszakította.
Elárulta őket egy rosz, egy gaz cudar,
Elfogdosták őket egymásután hamar,
S börtönbe vetették nehéz vasra verve,
Dugába dőlt a nagy hazamentés terve.
Csakhamar kihítták a börtönbül őket,
Bírák elé vitték kihallgatás végett.
És szólt a bíró: "nem maradtok életben,
Összeesküdtetek a szent haza ellen."
És ők így feleltek nagy rendíthetetlen:
"Nem a haza ellen, csak a király ellen!
Ha a király s haza egy uton nem járnak,
Egyiknek veszni kell, veszni a királynak!"
Nagy és szent igazság! de ez igazságot
Még most is egészen ki nem mondhatjátok,
Csak ugy féligmeddig lehet azzal élni,
Különben az ember vele magát sérti;
Annál kevésbbé volt még akkor szabad,
Tisztán és kereken mondani igazat...
Ha egyéb vétségök nem lett volna nekik,
Már azért magáért a nyakukat szegik.
A nyakukat szegték. A vérmezőn Budán
Mind az öt elvérzett egy nap egymásután.
A szegény magyarok leverve zokogtak,
A németek pedig gőgösen kacagtak.
Ők, az elitéltek, bátran léptek oda
A hóhér elébe, a szörnyű vérpadra...
Május hónapja volt, hajnal volt az egen,
Rózsa a kertekben, vér a vesztőhelyen.
Szabadságért elhullt dicső áldozatok,
Hol vannak, hol vannak a ti sírjaitok?
Hová temettek el? szent hamvaitokat
Hol találjuk meg, hogy tiszteljük azokat?
Olyan sokáig volt átkozott nevetek,
Megemlíteni sem volt szabad bennetek,
De már annak vége... megadhatjuk a bért.
Áldozhatunk könnyet a kiontott vérért!
Pest, 1848. augusztus
Bejegyzések
