1993 Január 22. (16 éve történt)
Meghalt Abe Kóbó japán író, drámaíró, aki 1950 és 1967 között több irodalmi és drámadíjat kapott. Legismertebb műve: A homok asszonya.
Abe Kóbó 1924. március 7-én született Tokióban Kimifusa néven. Életútja, munkássága igencsak eltér alkotótársaiétól. Művei nem hasonlítanak a háború utáni szubjektív, ultrarealisztikus, önmarcangoló stílushoz, ami oly jellemző volt a világégés után japán kortársaira. Ez valószínűleg szokásostól eltérő neveltetéséből ered.
Kóbó a mandzsúriai Mukdenben, az akkori japán bábállamban nevelkedett, ezért kevésbé érintették meg olyan fogalmak, mint a császár vagy a furusato hazaváros, amelyek nagymértékben befolyásolták kortársait, például Misima Jukió vagy a Nobel-díjas Óe Kenzaburó munkásságát. Emellett Kóbónak, az előbbiekkel ellentétben, nem volt semmilyen irodalmi képzettsége.
Ahogyan édesapja, ő is a tokiói császári egyetemen kezdte el orvosi tanulmányait. Nem példa nélküli Japánban sem, hogy valaki híres orvos és egyben kiváló irodalmár legyen ? legjobb példa erre Mori Ogai. Ám Kóbó nem érezte hivatásának az orvoslást, nem tudott beilleszkedni, úgy érezte, nem lesz elég eredményes a gyógyításban. Azt beszélik róla, hogy ? édesapjára való tekintettel, aki gyógyászatot tanított ? csak azzal a feltétellel szerezhetett diplomát 1948, hogy soha nem fogja gyakorolni a hivatását.
A háború után Kóbó különböző radikális szociális és művészi elméletekkel kezdett kísérletezni. Első kötete mindössze 50 példányban jelent meg (Mumei Sisu, 1947 Anonim versek, ami mementó édesapjára és a háborúban, Mandzsúriában meghalt barátaira. 1948-ban újabb fájdalmas megemlékezés következik: barátját örökíti meg Ovarisi Miti no Surubeni című novellájában.
Csatlakozott egy kisseb irodalmi, művészeti és filozófiai csoporthoz, a Joru no kaihoz Éjszakai Társaság, és hamarosan találkozott a vezérükkel, Hanada Kijoteruval. A csoporton keresztül ismerte meg a császárságot megszüntetni akaró, Japán intellektuális művészeinek egy részét tömörítő kommunista pártot. Mint azt már említettük, a távoli Mandzsúriában kevésbé hatottak rá a császári hagyományok és a vesztes háború, s az elesett barátok ténye meggyőzte, hogy Japánt csak a változás mentheti meg. A pártba való belépése európai szemmel mégsem gyakorolt műveire gyújtó hatást, császár-, hazaellenességet, istentagadást. Inkább szociális érzékenységű, szürrealista munkák jellemezték ezek után. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a pártból eltávolították.
A homok asszonya 1962, Suna no onna volt az első műve, ami külföldön is felkeltette a figyelmet iránta, vagy még inkább a belőle készült filmadaptáció, amit Tesigahara Hirosi forgatott, s díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon. Legjobb művének A homok asszonyát tartják, bár sokak szerint csak arról van szó, hogy a kötet kiadása fordulópontot hozott életében. Az 1951-ben írt Kabe A falak című briliáns munkája például már jelezte tehetségét, de említhetnénk a hazánkban A negyedik jégkorszak címmel megjelent kötetét Daijon Kanpioki, 1959. A homok asszonya ugyan nem volt ellentétes a marxista ideológiával, azonban tisztán látszott, hogy Kóbó nem ideológiai síkon, hanem stílusában hordoz radikális elemeket.
Az elképzeléseivel a kommunista párt nem értett egyet és kizárta soraiból. Ezt követően már egyértelműen jelentkeztek a kóbói motívumok: elidegenedés, otthontalanság. A városiasodás folyamatát ragadta meg: milyen szociális hatást gyakoroltak a növekedésorientált cégközösségek az identitásukat elvesztő, elszigetelt emberekre. Írásai áttörnek Japán keretein, a világban uralkodó bizarr posztmodern léthelyzet kritikáját tárja olvasói elé.
Sajnos hazánkban A homok asszonya és A negyedik jégkorszak mellett csak A dobozember 1973 című kötete jelent meg, pedig Abe Kóbó nagyon jó mesélő, akiben megvan Samuel Beckett és Eugene Ionesco abszurd humora is. Legtöbbször Kafkához hasonlítják.
Kóbót Japánon kívül valószínűleg a regényeiről ismerik leginkább, bár nagy elismerést szerzett novelláival, avantgárd darabjaival, amiket gyakran saját színjátszó csoportjával játszatott el egy részüket később, a hetvenes években megtagadta. De felhívta a figyelmet magára zenei és fotográfiai munkáival is.
69 éves korában, 1993. január 22-én halt meg szívrohamban.
ABE Kobo
A HOMOK ASSZONYA
Főhőse egy gimnáziumi tanár, aki lepkehálójával rovargyűjtő útra indul, amelyről soha többé nem tér vissza. Egy homokratelepült falu férfitagjai foglyulejtik, összezárják egy fiatalasszonnyal a homokkráter mélyén épült házba s állandó munkára - a csordogáló homok örökös elhordására kényszerítik. Ez a kafkai kényszerhelyzet borzalmainak ecsetelése, a férfi menekülési kísérleteinek drámai leírása mindvégig feszültséget teremtenek a különben kevés mozzanatból álló cselekményben. A regény mélyebb értelme a homokkráter, melyben a férjét és gyermekét elvesztett fiatalasszony él, életfilozófiai jelkép. A városból jött tanár előbb szellemes, de hiábavaló terveket sző egyrészt saját menekülésére, másrészt a homokbasüllyedt falu helyesebb telepítésének ésszerűbb megoldására. Lassan azonban személyes meggyőződése, hogy a maga és a rászoruló asszony életét másként nem tarthatja fenn, csak a homok természete szerint kialakított, rettenetesen nehéz, de szükséges és hasznos munkával, rádöbbenti, hogy életének az az értelme, amit csinál. Úgy érzi, itt - bármilyen nagy áron - de megszabadult a modern társadalomból menekülésre kényszerítő magányérzetből is, mert a magány a kielégítetlen vágyálmok gyötrelme. S amikor az asszonyt gyermekszülés előtt az addig ellenségesen viselkedő falusiak elviszik és neki szabad mozgást biztosítanak, nem megy el. Tudja, hogy a szökésről még lesz idő gondolkodnia.
Abe Kobo nem annyira regényt vetít elénk, mint inkább életfilozófiát épít a magányból, a közönyből, azaz a "homokból", mely mindannyiunk körül létezik, s rajtunk múlik, hogy elsüllyedünk-e benne. Kawabata Hóország-a után ez a mű is bebizonyította, mennyire fontos az új japán prózairodalom magyarországi megismertetése.
Bejegyzések
