Ajánlom olvasásra!
A narrátor Michael Berg, akit 15 éves fiúcskaként épp hányás közben pillanthat meg a gyanútlan olvasó. Berg beteges, gyengécske és ráadásul kamaszodik. Az arcára száradt hányadékot Hanna Schmitz, a 36 éves asszony mossa le, és hamarosan nem ez lesz az egyetlen jótétemény, amiért a fiatal Berg köszönetet mondhat neki: az érett nő bevezeti a szexualitás rejtelmeibe. Együttléteik hamarosan rituálissá válnak, amelyben jelentős szerepet kap a felolvasás aktusa, elsősorban Berg kötelezői hangzanak el (Schiller, Homérosz, Eichendorff, Tolsztoj) – Hanna mindig érdeklődve, teljes átéléssel hallgatja. Kapcsolatunk természetszerűleg teli van konfliktusokkal, veszekedésekkel és félreértésekkel, míg végül hirtelen, szinte előzmények nélkül megszakad Hanna elköltözésével.
A második részben Berg ifjúkorát, lelki defektusait ismerhetjük meg, izolálódását, melyet azonban nem kísér sikertelenség, csak épp bensőséges kapcsolatot nem tud kiépíteni másokkal, Hanna eltűnése komoly sebeket hagyott hátra. Berg jogásznak tanul, így kerül be egy szemináriumra, ahol a második világháborús bűnösök ügyeit tárgyalják és így találja magát szemben a vádlottak padján Hannával, akit mint egy női haláltábor őrét vádolják. A per során kiderül, hogy Hanna a koncentrációs táborban is olvastatott fel magának a rabokkal, amit egyértelműen kegyetlenkedésnek bélyegeznek, de végső soron nem ezért ítélik el. Berg, aki mindvégig szemlélője az eseményeknek és próbálja interpretálni Hanna korábbi és jelenlegi viselkedését, egyetlen személyiséggé olvasztani azt, akit szeretett és akire ugyanakkor neheztel, végül rádöbben egy olyan mély motivációra, amely ebből a pontból ki is forgatja a regényt, az olvasót arra késztetve, hogy retrospektíve végiggondolja, mit is jelentett a felolvasás, az írás és az irodalom Hanna számára: Hanna ugyanis analfabéta. Innentől válik világossá, miért vesztek össze durván egy írott üzeneten, miért simogatta vágyakozón Hanna a könyvek gerincét és miért volt olyan zavart a per alatt, hisz magát a vádiratot sem olvashatta el. Hanna ugyanis mélységesen szégyenli magát. Ez a mozzanat számomra a legérdekesebb a történetben, ugyanis a könyv többféle szégyent is bemutat: a fiatal fiú meztelen szégyenét, az apa szégyenét a fia előtt, akire nem figyelt eléggé, a németek szégyenét a holokauszt miatt, a holokauszt utáni német fiatal generáció szégyenét a szülők miatt. Ehhez képest Hanna szégyene banálisnak tetszik, pedig szinte minden tettének, sőt felügyelőnővé válásának is pusztán ez a kulcsa: elkerülni a lelepleződést. Szerintem Schlink ezt zseniálisan oldotta meg („Amennyiben Hannát a lelepleződéstől való félelem motiválta, analfabetizmusának ártalmatlan lelepleződése helyett miért választotta a bűnöző szörnyű lelepleződését?”[1]). A második részben is van felolvasás: az ítélet másfél órás felolvasása.
A harmadik részről nem írok, hogy legyen valami meglepetés is, annyit elárulok, hogy ebben is van felolvasás, de ezúttal indirekte, térben és időben is távol, csupán halvány mása a korábbi erotikus és büntető felolvasásnak, ez a vezeklés-felolvasás.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, elgondolkodtató, de nem emészthetetlen, Schlink stílusa pedig nagyon szép, tiszta, egyszerű és drámai.
Bejegyzések
