Reviczky Gyula: Halottak napján

Most keseregd ki bánatod':
Sirasd magad meg, ez a te napod,
Magános élet gyászos embere!
De szomorú tekinteteddel
Ne a halottakat keresd fel,
Ne menj a temetőbe, ne!
Idegen minden sírja néked;
Ott is csak a magány kísérget,
S csak annál kínosabban érzed
Kietlen egyedüliséged'.

Azért a négy fal közt maradj,
S gondold meg azt, hogy árva vagy;
Élők között is, holtak közt is az,
Halottad sincs, kit megsirass.

II.

Ez a halál, a hervadás hava.
Emlékezzünk halottainkra ma.
Óh, mert kinek nincsen köztünk halottja,
A temetőben vagy saját szívében!
Menjünk ki s hintsünk a hideg sírokra
Könnyet s virágot; ma a könny se szégyen.

Ki vesztett gyermeket, szülőt, arát;
Ki téged gyászol, hitves, jó barát:
Gondolja meg: e szomorú világon
Nemcsak porhüvelyünk: minden veszendő.
Elszáll az ifjúság, a nyár, az álom,
S hogy ne legyen múlttá, nincs oly jövendő.

Melyen kedvünkre, nyíltan sírhatunk,
Egész esztendőben nincs több napunk,
Fájdalmunkat ma rejtegetni nem kell.
Halandó, gyönge testvérek vagyunk ma.
Sírok között egyenlő minden ember,
Akár ott sírva, akár oda jutva.

Birtalan Ferenc - Halottak Napja, Élők Napja

Gyújtanak-e gyertyát értünk az ÖRÖKLÉTŰEK?
Van-e ÉLŐK NAPJA?
Átutaznak-e a SEMMI VIZÉN letekinteni ránk?
Mi elmegyünk.
Mi megyünk, míg lábunkból kifogy a lépés,
míg van út NINCSEINK felé.
Elmegyünk, áldjuk az őszi
napfényt, ha eső, ha köd, mert áldhatunk.
Fenyőág, krizantém, fagyöngy. És a mécsesek...
Reszketnek a léleknyi fények. Reszketünk.
Jönnek-e hozzánk így, szeretettel, lesz-e ki jöjjön,
lesz-e hová?
Hát óvjuk, tesszük szélvédett helyekre, lángjon, segítse
haza, segítse az éppen-élőt, mert minden mi van,
milliomodszor is újravirágzik innen, hol már nincs joga
a szónak, s csillagokra szóródnak a miértek.
Ezek a tisztaság percei.
Ma, itt, HALOTTAK NAPJA VAN.
Látjátok feleim... s voltunk bár Istentől bármi távol,
itt reszketünk mind, miként a sok kis mécs világol,
...por és hamu...

"A sír csak üres doboz, akit szeretek él az emlékezetemben. Egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem míg lehajtom a fejem. És micsoda keserűség... de később micsoda nyugalom, megkönnyebbülés, amikor egy fázós, nyugtalan és tavaszi reggelen rájövünk, hogy semmi sem változott. Sem a föld illata, sem a csermely tükrén a remegés, sem az olyan formák, mint a rózsabimbó vagy a vadgesztenye fán az új hajtások. Amikor ámulva hajolunk egy végtelennek tetsző ibolyaszőnyeg fölé kék-e vagy lila. Amikor tekintetünkkel végigsimogatjuk a hegyek el nem feledett körvonalait. Amikor tétova sóhajjal isszuk egy új nap csípős borát. Amikor újra élni kezdünk!" /ismeretlen/

Halottak Napja

Mai világunkban összemosódtak a mindszentek és a halottak napját övező hagyományok.

A Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.
Az ünnep, és az azt követő halottak napja - egyházi jellegén túl - fokozatosan általános népi megemlékezéssé is vált. Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóit. Megtelnek a sírok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. Az emberek gyertyát gyújtanak, és elveszített szeretteikre emlékeznek .

Halottak napját november 2-án 998 óta tartja meg az egyház. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat".

Az emlékezés ünnepe:

Több mint ezer évvel ezelőtt Szent Odilon, a clunyi apátság elöljárója arra kérte a bencés apátság szerzeteseit, hogy mindszentek másnapján "imádkozzanak különös buzgósággal az elhunytakért".

A clunyi apátságból kiindulva lassanként elterjedt a halottakról való megemlékezés szokása, mindenszentek napjának jelentősége pedig "elsorvadt", mára a két ünnep hagyományai összemosódtak. A mindszentek ünnepének kezdetei a 4. századba nyúlnak. Szent Efrém szíriai egyházatya (373-ban hunyt el) és Aranyszájú Szent János (született 407-ben) már tud a mindenszentek ünnepéről, melyet május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is a szentek vasárnapja. Nyugaton 609-ben tűnik föl először ez az ünnep, mikor május 13-án a "Szűz Mária, Vértanúk Boldogasszonya és minden vértanúk" tiszteletére avatják föl a római Pantheont. Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén Írországban és Angliában kezdtek ünnepelni a 700-as években, és ez az ünnep hamarosan általános lett.A november másodikai halottak napja azonban Szent Odilon clunyi apáttól (962-1048) ered, aki 998-ban kiadott rendeletben emléknapul bevezette minden bencésházba. Hamarosan a bencés renden kívül is megülték, a XII. és XIII. században egész Európában elterjedt, s a 14. század elejétől Róma is átvette. Mindkét napot számos hiedelem övezi.

A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen sokfelé számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, és a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak osztották szét. Szeged környékén "Mindenszentek kalácsa", "kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Sokfelé úgy tartották, hogy a mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, a holtak hazalátogatnak. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére. E hiedelmek már kiveszőben vannak, de mindkét nap a városokban és falvakban ma is egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe. Ilyenkor benépesülnek a temetők, s a virággal borított hantokat körülállják a hozzátartozók.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem is kapcsolódik. Némelyik szerint ennek az a célja, hogy a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket.

Magyar területeken szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Ilyenkor fel is díszítik a sírokat. Virágokat, manapság pedig koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére.
A nép ajkán ennek a szokásnak is megvan a magyarázata: azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A néphit szerint ilyenkor ugyanis hazalátogatnak a halottak. Ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. A bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót.

Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát.