1879 Július 19. (130 éve történt)
Megszületett Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus (Kincskereső kisködmön).

Móra Ferenc Kiskunfélegyházán született 1879. július 19-én, és Szegeden halt meg 1934. február 8-án. Szegényparaszti családból származott, atyja foltozó szűcslegény majd mester, anyja kenyérsütő asszony. Tanulmányait - a család szegénysége miatt - nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, s közben a Magyarország című lap korektora volt. Csupán egy évig tanított mint segédtanár a Vas vármegyei Felsőlövőn. Innen még a század elején a Szegedi Napló munkatársaként került Szegedre. A lapnak 1913 és 1919 közt főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amely nem állt a világháborús propaganda szolgálatába.


1904-től a város Somogyi Könyvtárának és a Városi Múzeumnak őre. Tömörkény István 1917-es halála után a múzeum igazgatója. Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926). 1925-ben Olaszországban, 1929-ben Spanyolországban járt.


Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ című szabadkőműves napilap munkatársa, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.


Tagja volt a Petőfi (1915) és a Kisfaludy Társaságnak (1931). Pályáját versírással kezdte (Az aranyszőrű bárány, elbeszélő költemény, Szeged, 1902; Szegénysoron, Szeged, 1905). Később is írogatott verseket (Könnyes könyv, Bp., 1920).


Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos, magyaros stílus jellemzi.


Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ennek adott hangot a Hannibál feltámasztása című regényében, amely az író életében önállóan nem jelenhetett meg, csak 1955-ben adták ki Szegeden. Ebből a kisregényből készítette Fábri Zoltán 1956-ban a Hannibál tanár úr című filmjét.


1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. 1905-től Az Én Újságom című gyermeklapba írt, 1922-ig több mint ezer írása jelent itt meg. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták, a magyar ifjúsági irodalom klasszikusává tették (Csilicsali Csalavári Csalavér, Kincskereső kisködmön, Dióbél királyfi). Meleg barátság fűzte Juhász Gyulához. Művei több idegen nyelven is olvashatók.


Móra Ferenc munkássága történettudományi szempontból is jelentős: 1907 és 1914 között Csókán európai hírű kőkori telepet tárt fel, és a római kort kivéve Szeged környékén számos korszakból származó értékes leleteket hozott felszínre.


1933-ban Karlovy Varyban gyógykezelték, ugyanezen év augusztusában meg is operálták. Halálát hasnyálmirigyrák okozta.


Móra Ferenc életében is a legnépszerűbb magyar írók közé tartozott; hatvan évvel a halála után még mindig az; nyilván így marad a jövőben is. Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót. Ha az irodalmi érték a szeretetreméltóság - márpedig ez is irodalmi érték lehet -, akkor Móra Ferenc helye a legelsők között van. És talán nincs is még egy író, akinél annyira elválaszthatatlan egységben jelenik meg a derűs szelídség és a meg nem alkuvó, kemény férfiasság. És amúgy egész mellékesen, alighanem ő a legnagyobb magyar ifjúsági író. És ez önmagában sem kevés. De Móra Ferenc ennél sokkal több.

Művei:

Rab ember fiai (Budapest, 1909)


Mindenki Jánoskája(Budapest, 1911)


Csilicsali Csalavári Csalavér (Budapest, 1912)


Filkó meg én (Budapest, 1915)


Kincskereső kisködmön (Budapest, 1918)


Dióbél királyfi(Budapest, 1922)


A festő halála (regény, Budapest, 1921, később Négy apának egy leánya címmel jelent meg)


Georgikon (Budapest, 1925)


Nádihegedű (Budapest, 1927)


Ének a búzamezőkről (regény, Budapest, 1927)


Beszélgetés a ferdetoronnyal(Budapest, 1927)


Véreim (Budapest, 1927)


Sokféle (Budapest, 1927)


Egy cár, akit várnak (Budapest, 1930)


Aranykoporsó(történelmi regény, Budapest, 1932)


Daru-utcától a Móra Ferenc-utcáig (önéletrajzi regény, Budapest, 1934)


Utazás a földalatti Magyarországon (Budapest, 1935)


Parasztjaim (Budapest, 1935)


Dióbél királykisasszony (Budapest, 1935)


Napok, holdak, elmúlt csillagok (Budapest, 1935);


Titulász bankója (Történelmi elbeszélések, mesék)





Móra Ferenc
Kincskeresõ kisködmön



"Hadd legyen a kis bice-bócának olyan örömnapja, amilyen még nem volt. Odaállítottam az ágyához az égbelátót, s arra ráterítettem az én kincskeresõ kisködmönömet. Minek az már nekem? Én addig hurcoltam a ködmönt, míg megtanultam, hogy a kincset a szívében hordozza az ember."

REGE A CSODASZARVASRÓL

Száll a madár ágrul ágra,
Száll az ének szájrul szájra...

(Arany János Buda halála)



Ahogy a madár száll ágról ágra, úgy száll szájról szájra a magyarok származásának mondája. Az apa elmeséli fiának, az később az ő fiának. Egyszer majd ti is elmesélitek utódaitoknak, honnan jöttünk, hogyan kerültünk ide ebbe a szép országba.

Hallgassátok meg!

Hol volt, hol nem volt, messze napkelet felé volt egyszer egy híres-nevezetes fejedelem, akit Nimródnak hívtak. Száz gulyása, ezer csikósa, tömérdek nyája, ménese volt ennek a fejedelemnek. De ő nem azokra volt büszke, hanem két fiára. Hunornak hívták az öregebbiket, Magyarnak a fiatalabbikat. Egyformán derék, jó növésű legény volt mind a kettő. Sas a szemük, villám a kezük.

Nagy vadászember volt Nimród, s akármerre űzte-kergette a vadat, mindenfelé elkísérte a két fia.

Mondta is neki a felesége, Enéh királynő: - Nem jó vége lesz annak, uram királyom, ha te úgy rákapatod a gyerekeket a vadászatra.

- Ahogy az isten akarja - felelt mosolyogva az öreg fejedelem. - Én már csak annak örülök, hogy nem kell már azokat félteni a vadállattól se, mert azzal is elbánnak.

Később a fiúk apjuk nélkül is elmentek vadászni.

Egyszer éppen apjuk országának a határán vadászgattak kíséretükkel. Ötven deli levente kísérte Hunort, ötven nyalka legény Magyart. Sok madarat halomra nyilaztak, dárdájuk számtalan vadat leterített.

A két testvér már éppen hazafelé készülődött, mikor hirtelen egy gímszarvas bukkant fel előttük. De olyan ám, amilyent még sohase láttak. Fehér a szőre, mint a hó, ragyog a szeme, mint a gyémánt, ágas-bogas két szarva pedig egymásba fonódva olyan, mint a koszorú.

- Ezt már csak nem hagyjuk itt! - kiáltott Hunor, lovára pattanva.

- Legjobb volna elevenen elfogni, és hazavinni édesanyánknak! - Azzal felszökött paripájára Magyar is. Hajrá, száz vitézükkel utána a csodaszarvasnak! Árkon-bokron keresztül, hegyről le, hegyre fel, sűrűből tisztásra, mezőről berekbe.

Reggeltől napszállatig nyomában voltak, de csak nem érték el a szarvast. Mikor már úgy volt, hogy mindjárt elfogják, nagyot szökkent a gyönyörű állat, s egy locsogós, mocsaras ingoványban végképp elveszett a szemük elől.

A daliák egymásra néztek.

- Szeretném tudni, bátyám, hová kerültünk - szólalt meg Magyar.

Körülnéztek, s csudaszép tájékot láttak maguk körül. Selyem a füve a legelőknek, mézes a gyümölcse a fáknak, az erdőben seregestül az őz, nyüzsög a folyóban a hal.

- Hej, öcsém, szeretnék én itt sátrat verni! - sóhajtott Hunor.

- De megszakadna apánk, anyánk szíve, ha többé nem látnának bennünket - felelte Magyar.

- De látnak ám! - fordította hazafelé Hunor a lova fejét. - Szüleinkhez hazatérünk, szándékunkra áldást kérünk!

Haza is ment a két testvér az öregekhez. Nimród fejedelem helyben is hagyta szándékukat, csak Enéh királyné sopánkodott:

- Jaj, édes gyerekeim, mi lesz belőletek azon a vadon helyen? Ki főz nektek ebédet, ki mossa ki gyolcsruhátokat?

- Majd csak ád az isten arra is valakit - bíztatta az öreg fejedelem a feleségét. Csakugyan adott is. Mire a fejedelem fiai a száz vitézzel visszatértek a szigetre, már messziről vidám muzsikaszó és ének fogadta őket. Egy szomszéd fejedelemnek, Dul királynak a két lánya mulatott, mind a kettő ötven-ötven lánypajtásával. Táncoltak, bújócskáztak, libegtek-lebegtek a holdfényben, mint liliomvirágok a szélben.

Hunor és Magyar összenéztek a vitézekkel.

- No, fiúk, lesz már, aki főzzön, mosson ránk! Ebből lesz csak nagy lakodalom!

Úgy is lett! Közibük vágtattak, minden legény a nyergébe kapott egy lányt, és azt mondta neki:

- Én az urad leszek, te a feleségem. Ásó-kapa válasszon el bennünket egymástól.

Hunornak és Magyarnak a két királylány jutott. A helyet pedig megfelezték egymással. Napnyugati fele jutott Hunor népének, s azok voltak a hunok. A keleti fele jutott Magyar leventének, s ezeknek utódjait nevezték magyaroknak. Az országot Szittyaországnak. Ez a szép monda pedig szálljon tovább is szájról szájra.

Rosette-i kő

1799 Július 19. (210 éve történt)
Megtalálták a Rosetta-követ, amely segített a hieroglifák megfejtésében.

Ezen a kövön egymás mellett található egy görög és egy egyiptomi szöveg, a tartalmuk ugyanaz, így a görög szavakból tudtak következtetni a hieroglifa-jelek értelmére.



A rosette-i kő (ismert még rosettai kő néven is) egy sötét gránitdarab (néha helytelenül bazaltként említik), amely egy ősi szöveg három fordítását nyújtja a mai kutatóknak: egyiptomi démotikus írással, görög nyelven és egyiptomi hieroglifákkal. Mivel a görög nyelv jól ismert, e kő volt a kulcs 1822-ben Jean-François Champollion és 1823-ban Thomas Young számára a hieroglifák megfejtéséhez.

A követ 1802 óta a londoni British Museum őrzi.

A szöveg

V. Ptolemaiosz Kr. e. 196-ban kelt rendelete olvasható a kövön. A görög szöveg kezdete: „Basileuontos tou neou kai paralabontos tén basileian para tou patros…” (Az új király, atyjától átvéve a királyságot…). A rendelet különféle kivetendő adókról, a templomokban felállítandó szobrokról rendelkezik, valamint arról, hogy a rendelet három nyelven adandó ki: az „istenek szavaival”, azaz hieroglifákkal, a nép nyelvén (démotikus írással) és ión (görög) nyelven.

A követ Pierre-François Bouchard (1772–1832) francia kapitány fedezte fel Egyiptom Rosette (ma Rashid) nevű kikötővárosában 1799. július 15-én.

Napóleon egyiptomi hadjáratát (1798–1801) számos tudós is kísérte. Miután 1798-ban megalapította az Egyiptomi Intézetet (Institut de l'Egypte) Kairóban, mintegy ötvenen tagjai lettek. Bouchard a Rosette melletti Fort Julien építési munkálatait vezette, amikor e fekete kőre lelt. Azonnal megértette a jelentőségét, és bemutatta Abdallah Jacques de Menou tábornoknak, aki elrendelte a kőnek az Intézetbe való szállítását, ami 1799 augusztusában meg is történt. 1801-ben a franciáknak vissza kellett vonulniuk. Vita alakult ki a tudósok eredményeivel kapcsolatban – a franciák meg akarták tartani őket, míg a britek, III. György király nevében, hamisítványnak tartották az egészet.

Etienne Geoffroy Saint-Hilaire francia tudós, William Richard Hamilton angol diplomatához írott levelében azzal fenyegetődzött, hogy a felfedezéseket elégeti, amellyel egyértelműen az alexandriai Könyvtár leégésére utalt. A britek megadták magukat, és csak az emlékművek átadását kötötték ki. A franciák megpróbálták egy hajóban elrejteni a "Követ", de a britek felfedezték. Megengedték viszont a franciáknak, hogy az általuk készített lenyomatokat magukkal vigyék alexandriai behajózásuk alkalmával.

A követ ezután Nagy-Britanniába vitték, ahol 1802 óta a British Museum őrzi.

A kő megszerzésének idejéből származó, baloldalon megjelenő fehér, festett bevésés szerint „A brit Hadsereg szerzeménye 1801-ben, Egyiptomban”, jobb oldalán pedig „III. György király ajándéka”. A követ a British Museum alkalmazottai 1998-ban megtisztították, és a történelem e bizonyítékát érintetlenül hagyták. A Kő felületének egy apró részletét, a bal alsó sarkot, szintén érintetlenül hagyták, összehasonlítási lehetőség végett.

2003. júliusában az egyiptomiak visszakérték a Rosette-i követ. Dr. Zahi Hawass, a Régiségek Legfelsőbb Tanácsának főtitkára, ezt mondta a sajtó képviselőinek:

„Ha a britek azt szeretnék, hogy emlékezzenek rájuk, ha vissza kívánják állítani hírnevüket, akkor önként vissza kellene adniuk a követ, mivel az az egyiptomi identitás mérföldköve.”

Péter Erika - Csigacirkusz

(gyerekzet)

Mélyen tisztelt Publikum,
kezdődik a cirkusz,
csinnadratta, csigabumm,
indulhat a grimbusz!

Cintányéros Tivadar
tapsolja a tempót,
Zenebohóc Dilidal
pengeti a bendzsót.

Csigazsonglőr Csalavér
buzogányt dob éppen,
szaltót ugrik Vakarék,
s hálóba ér, épen.

Tűzimádó Toncsika
kitátja a száját,
Noncsika és Moncsika
kötélen jár csárdást.

Hókuszpókusz Tihamér
varázsol egy pillét,
Szabaduló Bigamér
gubancot bont ismét.

Futrinkákat idomít
Csipetke, a törpe,
pukedlizik Puszedli,
s csókokat szór körbe.

Cintányéros Tivadar
harsogja a végszót,
szakadatlan csigataps
csattogja – de szép volt! –

Reviczky Gyula - A nap dicsérete

Egy istent, egy napot imádok.
A nap az alkotó maga.
Ragyogó nyár, sugárvilágod
Pajkos tündérek évszaka.
Te hímezel sok fényes álmot.
Rejtelmes nyári éjszaka.
Oberont és Titániát
Üdvözli a tündérvilág

Beteg szív, fásult, léha, száraz,
Ki rózsáid közt sem hevül.
Kell mámor, üdv, erő?... A nyár az!
Ő alkot, éltet istenül.
Kit fájdalom sötéten árnyaz,
Napod sugárán felderül.
Békíts ki emberrel, világgal;
Teljek be, óh nyár, fénysugárral!...

Szeptember, csöndes őszi hónap,
Kis hittel, fázva zengelek.
Siratlak, eltünt, ragyogó nap;
Vérem kezd hűlni, szenvedek.
Elmém a szürke, zord valónak
Hódol meg; kétkedik, beteg.
Köd, lomha köd szivem lakója;
Elvitte jó kedvét a gólya.

1900 Július 15. (109 éve történt)
Megszületett Passuth László író.



Bár a fővárosban született (1900. július 15.), kora ifjúságát Kolozsváron töltötte. Egyetemi tanulmányait is ott kezdte, majd a Szegedi Egyetem jogi karán folytatta, s ott állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett. 1921-től harminc éven át megbecsült banktisztviselőként dolgozott: előbb a fővárosi Magyar-Olasz Bank Rt. tisztviselője, majd 1922-23-ban a bank milánói kirendeltségének munkatársa, végül pedig 1932 és 1945 között a Károly körúti bankfiók igazgatója volt. 1951-től 1960-ig, az Országos Fordítóiroda alkalmazottjaként dolgozott: latin, angol, francia, német, olasz, görög, spanyol és portugál nyelvekből fordított.

Írói pályáját útirajzokkal, történelmi tanulmányokkal és kulturális lapfordításokkal kezdte az 1920-as évek közepén. Írásai a Nyugat, a Szép Szó, a Magyar Szemle, a Jelenkor és a Válasz hasábjain jelentek meg. Alapításától kezdve külső munkatársként dolgozott a Magyar Nemzetnek. A harmincas évekre már birtokában volt a rá jellemző óriási és sokoldalú műveltség java részének. 1937-ben megjelent első regénye, az Eurázia, és ugyanebben az évben kiadott tanulmánykötete, az Esztergomi symposion azt mutatja, hogy egyaránt élt benne a regényíró és a történész. Móricz Zsigmond bíztatására vállalkozott máig legnépszerűbb műve, az "Esőisten siratja Mexikót" megírására. A Cortez felfedező és hódító útjáról írt történelmi regény 1939-ben jelent meg és rögtön országos hírnevet hozott szerzőjének, aki ezzel megtalálta saját műfaját, stílusát. A spanyol és indián kultúra találkozását bemutató korkép kedvelt olvasmány lett a Föld számos nyelvterületén.

A spanyol trilógia további darabjai (Fekete bársonyban, A harmadik udvarmester) mellett nagyméretű, színes tablókban mutatta be a hazai és az európai történelem kiemelkedő alakjait is. A magyar történelem felidézését a "Sasnak körme között" című, Zrínyi Ilonáról szóló regényével indította meg; a Báthoryakról szól a "Négy szél Erdélyben", II. Endrét mutatja be a "Hétszer vágott mező", Zsigmond királyt idézi fel a "Tört királytükör" című műve. A múltidézésben külön vonulatot jelentenek a nagy művészeknek, főként muzsikusoknak emléket állító kor- és jellemrajzok. Monteverdiről szól "A mantuai herceg muzsikusa", Gesualdo életét követi nyomon a "Madrigál", illetve Raffaello alkotói pályáját mutatja be az "Aranyködben fáznak az istenek".

Passuth társadalmi regényeket is írt: a bankok világáról (Forgóajtó), az ellenállási mozgalomról (Felhő és oázis), de ezek népszerűsége nem érte el történelmi regényei nagy közönségsikerét. A távoli históriába kalauzoló köteteivel komoly küldetést töltött be: kedvet ébresztett az egyes történelmi korok és személyiségek alaposabb megismerésére.

Történelmi regényeinek fontos erénye az eredeti forrásokból merített hitelesség. Passuth László tudós szinten volt otthonos a történelemben, régészetben, művészetekben. Kivételes tárgyi tudással és kiegyensúlyozott mesélőkedvvel ismertette meg olvasók százezreivel a letűnt századok nevezetességeinek életútját, viselkedését, szokásait. Évtizedeken át ő volt a legtöbb kiadásban, legnagyobb példányszámban megjelenő magyar író, s ezzel komoly irigységet váltott ki pályatársai körében.

Hivatalos elismerésben nem volt része. 1948-ban kizárták az írószövetségből, 1956-ig csak álnéven írhatott. 1945-1960 között a Magyar PEN Klub főtitkára volt, bár 1948 és 1957 között csak névleges volt e tisztsége.

Passuth László a magánéletében ugyanolyan választékos stílusú volt, mint mondatai szövegezésében, cselekményei szerkesztésében. Személyes megjelenésében a mértéktartó elegancia és modorbeli kedvesség, szívélyesség volt jellemzője. A hatvanas évektől néhány regénye Tihanyban felépült nyaralójában született meg a nyári hónapokban. 1979. június 19-én halt meg Balatonfüreden, ahol ma utcanév őrzi emlékét, sírja a balatonarácsi katolikus temetőben van.

(Múlt-kor/Panoráma - Sajtóadatbank)

A leckék az életről Jack Lemmon utolsó és egyik legjobb filmje, mely igaz történeten alapul.
A történet főhőse, Mitch Albom saját élményei alapján írta meg regényét öreg professzoráról, Morrie-ról, aki még a halál kapujában is az élet szeretetére nevelte őt. A regény óriási sikert aratott és hosszú ideig vezette a bestseller listákat.
A filmben Mitch, a karrierista újságíró munkája miatt teljesen elhanyagolja barátnőjét. Egyik este a tévében egy riportműsorban régi, kedvenc professzorát, Morrie-t fedezi fel, aki gyógyíthatatlan betegségéről beszél. Mitch elhatározza, hogy két évtized után újra találkozik a tanárral. Már az első pillanatban magával ragadja az öreg életszeretete, optimizmusa, bölcsessége. Azon veszi észre magát, hogy nem tudja kivonni magát Morrie hatása alól és élete egyre inkább jó irányba változik.

Ebből a filmből írtam ki néhány nagyon bölcs idézetet:

,,Már csak a hang maradt nekem. Mindenem, amim van, egy hang, amely kimondja a hazugságot, a hivatalét, melynek az épületei az eget ostromolják.
Senki nem létezhet egyedül.
Az éhség nem ad választási lehetőséget sem civilnek, sem rendőrnek.
Szeretnünk kell egymást vagy meghalunk.
Nekünk szeretnünk kell egymást, vagy meghalunk."





,,- Egyszer egy órán, emlékszik Morrie, nem mondott semmit. Emlékszik, hogy csak bámult ránk? Mi pedig betódultunk a füzeteinkkel és vártuk Önre, hogy elkezdődjön az óra, de semmi. Eltelt öt perc, aztán tíz perc, aztán pánikba estünk, hogy miért nem mond semmit. És aztán úgy húsz perc múlva, mikor már igazán nem tudtuk, hogy mi lesz, azt mondta nyugodtan...
- Mi történik itt?
- Pontosan. Mi történik itt. Pontosan ezt mondta. Jelentőséget adott a csendnek.
- Mi az, ami az emberek számára a csendet kellemetlenné teszi?
- Hát ez az.
- Miért érzik az emberek, hogy jobb, ha a levegőt szavak töltik ki?"





"Félelem az öregedéstől. Tudod, mit tükröz ez? Olyan életet, amely nem találta meg az értelmét."





"Ha tudod, hogyan fogsz meghalni, tudod, hogyan kell élned."





,,- Az álmodozás hasznos dolog, tanulhatsz belőle, de ez a valóság és én elfogadom.
- És ez tényleg olyan könnyű? Úgy értem, soha nem sajnálja magát?
- Ó, édes Istenem, dehogy nem. Reggelente, amikor még mindenki alszik, akkor olyan... mérges és olyan... keserű vagyok. Mi az ördögöt tettem, amiért én ezt érdemeltem? Hol van az igazság? És csak sírok, és... és dühöngök. Siránkozom. És aztán elmúlik. Vége. Ennyi volt. Vége. Semmi több. Aztán azt mondom, mi ez az érzés, ez tiszta önsajnálat, ebből elég mára.
- Csak ennyi és vége?
- Igen. Ennyi időm van rá. Ennyi időt adtam magamnak. Innentől már csak azokra gondolok, akik meglátogatnak, a történeteikre, meg amit tanulni fogok belőlük."





,,Tudod, mi az érdekes? Sok ember nem szereti, ha hozzányúlnak. Ezt mindig furcsának találtam. Amikor csecsemők vagyunk, nem tudnánk nélküle élni. Anyánk felemel, magához ölel, szeretget... ebből soha nem elég. Olyan nagy szükségünk van rá..."




,, - A halál, a sírás... ez megijeszt téged.
- Ezért nem szoktak az emberek ezekről a dolgokról beszélgetni, spórolnak az érzelmeikkel.
- Látod, ezt soha nem tudtam megérteni. Hogyan tudsz spórolni valakinek az érzelmeivel, ha visszautasítod?!"





,, - Apám soha nem jött be a házba. Kint állt és olvasta az újságot, amíg nem jött álom a szemére. Fogalmam sem volt, mit érezhetett, soha nem tudtam meg: fájdalmat, vagy félelemet vagy szenvedett talán... csak azt tudtam, hogy szükségem volt a szeretetére, a támogatására, hogy törődjön velem...
- Ezt soha nem kapta meg?
- Nem. Őtőle nem... Az apám félt a szeretettől. Nem tudott adni és nem tudott kapni sem. Ez a legrosszabb. Kell, hogy szeretve legyünk. Kell, hogy tudjunk szeretetet adni, különben veszítünk."




,,Ne legyél szomorú, mert én meghalok, Mitch. Mindenki meg fog halni. Még te is.
A legtöbben nem hiszik el.
Csináld, amit a buddhisták. Képzelj el egy kismadarat a válladon. Kérdezd meg minden nap: - Ma fogok meghalni? Hm? Készen állok? Olyan az életem, amilyennek akartam? Az vagyok, aki lenni akarok?
El kell fogadnunk a tényt, hogy bármikor meghalhatunk, ahhoz, hogy változhassunk. Tehát mindennap megkérdezheted: - Ma van a napja?
Ha nincs a kismadár a válladon, nem csinálod a dolgodat megfelelően."





,,Munka, pénz, ambíció. Elássuk magunkat ezekben a dolgokban. Soha nem nézünk vissza és nem kérdezzük meg, hogy ezt akartuk."




,,- Ez az, amit én az Ellentétek Vonzásának hívok. Az élet visszahúz és előrelök, akár egy gumiszalag. Elhúz egy irányba, aztán azt hiszed, ezt akarod csinálni, másik irányba húz és akkor azt hiszed, hogy azt kell. Nos, így lehetne leírni az életet.
- És ki nyer?
- A szeretet. A szeretet mindig győz."





,,Azt hisszük, nem érdemeljük meg a szerelmet, ha gyengék vagyunk, amikor megérkezik. Megvan a válaszunk mindenre, ami fontos: a szerelem. Az egyetlen racionális tett, engedd, hogy jöjjön."





,,- Mióta érdekli önt az emberek véleménye?
- Sosem érdekelt. De nincs rosszabb az istenverte kiszolgáltatottságnál. Amikor gyerekek vagyunk, másokra van szükségünk a túléléshez. Amikor haldoklunk, szintén másokra van szükségünk. De itt van a titok. A kettő között még inkább szükségünk van másokra."





,, - Nem akarom, hogy meghaljon.
- A halál az élet vége. Ez az örök törvény. Szegény, Mitch, még mindig nem tudod, hogyan búcsúzz el?! Nézz rám. Még most sem érted? Mindig velem maradsz. Mi lett volna, ha nem jössz el meglátogatni?... Így fogunk búcsúzni?... Szeretlek.
- Én is szeretem, Mester!
- Amikor meghalok, te beszélsz majd és én hallgatok."

Forrás: Manuta blogja