A TEREMTŐ ANNYI SZEMPÁRON ÁT NÉZI AZ ÁLTALA TEREMTETT VILÁGOT, AHÁNYAN VAGYUNK.

Három jótanács



Egy madarász egyszer különleges jószágot, egy picinyke aranymadarat fogott. Örömében hangosan felkiáltott: – Milyen szerencsés vagyok! Ha a királynak ajándékozom ezt az aranytollút, biztosan néhány arany üti majd a markomat!

Ám ekkor legnagyobb meglepetésére a hálóban vergődő madár megszólalt.

– Nézd, kedves madarász! Ha kapsz is értem jutalompénzt, az nem fog sokáig tartani, ráadásul a pénz nem minden, mert tartós boldogságot nem lehet vásárolni rajta. Ám ha elengedsz, három páratlanul értékes jótanácsot adok neked, melyeket ha betartasz, egész életedben boldog leszel.

Elgondolkodott a madarász, majd arra a döntésre jutott, ha e ritka szárnyas tud beszélni, ráadásul értelmesen, akkor bizonyára okos dolog lesz meghallgatni a tanácsait is. Így hát rábólintott az ajánlatra, de kikötötte, előbb hallani akarja a hasznos tanácsokat, ám ígéri, hogy utána visszaadja a madárka szabadságát.

– Első jótanácsom – kezdte az aranymadár –, sohase bánts senkit, se embert, se állatot! Ne akarj rosszat senkinek, s ne vedd el senki életét, még egy madárét se! A második: bármi anyagi veszteség is érjen, sose sajnáld, hisz a sors azt adja csak, amit az ember kiérdemel. S mivel anyagi dolgok sohasem tehetik igazán boldoggá az embert, ne fájjon azok elvesztése! A harmadik: sose higgy olyasminek, ami ellentmond a józan észnek, hacsak nem kapsz arra kézzelfogható bizonyítékot!

Mindez megfontolandó jótanács, gondolta a madarász, s kibontogatta a madárkát a hálóból. Az meg felszállt egy közeli fa csúcsára, s ott hangosan kacagni kezdett:

– De ostoba vagy, te madarász! Ha tudtad volna, hogy a begyemben egy akkora gyémánt van, mint egy gyerekfej, biztos nem engedtél volna el! Most viszont már késő, ilyen alkalmad a meggazdagodásra már sose lesz az életben!

Szánta-bánta oktondiságát a madarász, s törte a fejét erősen, hogyan foghatná be újra a madarat. Ismét kiterítette hálóját, csalit helyezett el benne, majd úgy tett, mintha hazaindulna, ám ehelyett elbújt a közeli bokrokban. Az okos kis madár azonban mindent látott.

– Hallod-e, te sajnálatra méltó szerencsétlen! Hogy lehetsz ilyen ostoba? Azt mondtam, ha megfogadod a három jótanácsom, egész életedben boldog leszel. De alig telt el néhány pillanat, s te máris elfelejtetted mindazt, amit mondtam. Újra bántani akarsz egy állatot; meg vagy győződve arról, hogy anyagi kár ért, s ezt nagyon sajnálod, ráadásul mindezt egy valótlan állításra alapozod, hiszen gyermekfejnyi gyémánt nem is létezik, de ha létezne is, hogyan férhetne el egy olyan kis madár begyében, mint amilyen én vagyok? Oktondi embernek úgy látszik felesleges jótanácsot adni, mert képtelen felfogni, hogy azt nem elég meghallgatni, de meg is kell jegyezni, s aszerint kell élni!

Forrás: Kagylókürt

Kugler Mignon

Gerbeaud Szelet

Kugler Henrik

A Gerbeaud-legenda Kugler Henrikkel kezdődik, aki egy soproni cukrászcsalád harmadik nemzedékét képviselte. Tanuló- és vándoréveiben tizenegy városban, köztük Párizsban gyarapította szakmai
ismereteit.

1858-ban alapította meg cukrászatát a mai József nádor-téren. A korabeli sajtó a megnyitás évében így írt róla: "Máris sok előkelő társaságot fogad ízléses szalonjában, hol a kitűnőleg szolgáltatott chinai és orosz théán kívül a theasütemények egy különös nemével Pesten a legjobb fagylaltot lehet enni." Ez a nevezetes fagylalt nyáron az üzlet előtt, az utca kövezetére állított asztaloknál volt fogyasztható. Pesten először!


Kugler Henrik 1870-ben áttette székhelyét a mai Vörösmarty térre, amivel az az akkori "város közepébe" került. Kugler habos, csokoládés kávéja, különleges likőrjei, valamint cukor-bonbonjai vonzották a közönséget. A Kugler-torták és mignonok nagyon keresettek voltak, ezeket nála csomagolták először papírtálcára. Kugler neve évtizedekkel halála után is megőrizte vonzerejét, gondoljunk csak József Attila első versére: "de szeretnék kuglert enni". A mignon a magyar fővárosban ugyanis átkeresztelődött itteni meghonosítója nevére.

Kugler Henrik 1882-ben Párizsban ismerte meg Gerbeaud Emilt, s mivel utóda, akinek átadhatta volna addigra elhíresült cukrászdája vezetését, nem volt, két év múlva Budapestre hívta őt, mint leendő üzlettársát.

Emil Gerbeaud 1854-ben, az akkor még Franciaországhoz tartozó Genfben született, apja és nagyapja is cukrászok voltak. Ifjú korában beutazta Angliát, Franciaországot és Németországot, majd Saint-Etienne-ben telepedett le. Feleségül vette Ramseyer Esztert, egy saint-imiér-i csokoládégyáros lányát. A későbbiekben öt leányuk született.

1884-től Gerbeaud Emil már az új tulajdonos, akinek tehetségét és vállalkozó kedvét az üzlet eredményekben gazdag múltja is ösztönözte. A segédek számát tízről hatvanra emelte, rajtuk kívül tizennyolc-húsz elárusítónőt, húsz csomagolónőt és öt szállítót is alkalmazott. Számos újítást vezetett be. A cukrászda választékát különleges, új termékekkel bővítette. Vajas-, párizsi- és különleges krémeket, több, mint százféle teasüteményt, csemegecukorkákat készített. Mint chocolatier, azaz csokoládékészítő mester, ő honosította meg Magyarországon a macskanyelvet és a konyakosmeggyet.

Üzemét gépesítette, a XIX. század végén már 150 alkalmazottal dolgozott, akiknek jelentős része azért jött külföldről, hogy Gerbeaud-nál képezze tovább magát. "A régi magyar cukrászatot új fejlődési irányba terelte, és ezzel a magyar iparnak dicsőséget és elismerést szerzett" - írták róla kortársai. Gerbeaud Emil szakmai igényességgel törekedett arra, hogy készítményeit minőségükkel és tetszetős kiállításukkal vonzóvá tegye a vendégek számára. Saját tervezésű, jellegzetes, művészi dobozokban árusította változatos termékeit.

A "Gerbeaud" név hamarosan fogalommá vált, bár Gerbeaud Emil jó üzleti érzékkel még hosszú évekig "Gerbeaud - Kugler utóda"-ként nevezi cukrászdáját.

Gerbeaud pályafutása rohamosan ívelt felfelé. Munkásságának 25. esztendejében, 1909-ben, a Budapesti Székesfővárosi Cukrászok és Mézeskalácsosok Ipartestületének közgyűlésén Gerbeaud Emilt az Ipartestület örökös díszelnökévé választották. Gerbeaud Emil és felesége ugyanebben az évben 6000 koronás ösztöndíj - alapítványt létesített: "melynek kamataiból évenként egy cukrász, cukorkakészítő vagy csokoládégyáros alkalmazott szakmájában való tökéletesedése céljából külföldi tanulmányútra kiküldessék".

A cukrászda mai arcát az 1910. évi nagy felújítás során nyerte el, - akkor még - Gizella téri belső berendezésének terveit Darilek Henrik, korának jelentős iparművésze készítette. Többféle nemes faanyagot, márványt és bronzot használtak fel. A mennyezetet XIV. Lajos korabeli rokokó mintázatú stukkók díszítik, a csillárok és a falikarok Mária Terézia stílusában készültek. A Kugler idejében már meglévő csavart lábú francia asztalok mellé Gerbeaud a párizsi világkiállításról szecessziós asztalokat hozatott. A Gizella téri üzletről 1917. januárjában ezt írták: "ama egyetlen budapesti hely, amelyet szilárd sziklaként még a háború viharos hullámai sem bírtak megingatni". A nehéz háborús éveket átvészelve Gerbeaud Emil 1919. november 8-án hunyt el.



Felesége egészen 1940-ig vett részt az üzlet vezetésében, megőrizve annak magas színvonalát. Tőle így búcsúztak a kortársak: "Nem ül ott többé tejszínhab-fehérhajával, selyemruhájában a kassza mögött, hogy ellenőrizze, szabályszerű és ízlés-es-e a habos kávé a nemes porcláncsészében, és hogy eléggé ragyog-e az ezüsttálca csokoládé alatt".

Gerbeaud Emil érdekes és színes egyéniség volt. Szakmai sikereinek titka abban rejlett, hogy szigorúan ügyelt készítményei minőségére, tetszetősségére. Megesett például, hogy saját kezűleg roncsolta szét a puncsos mignonokat, ha azok színárnyalata nem volt számára megfelelő. Művésze volt hivatásának. Pompás üzletébe francia szellemet és párizsi hangulatot varázsolt, az arra akkoriban amúgyis fogékony pesti közönség ízlését fejlesztve. Megjelenésre elegáns, természetre nagyvonalú és előzékeny volt. Kortársai tanítómesterük ként tisztelték, hírneve szinte az egész világot bejárta.

1948-1984-ig a "Vörösmarty" nevet viselte a patinás cukrászda, mindvégig gondosan őrködve a minőségen és ápolva a hagyományokat, megtartva a világhírnevet. 1984. márciusától a budapesti belváros szívében ismét ott ragyog a bejárat fölött a "Gerbeaud" felirat.

1995-ben Erwin Müller német üzletember tulajdonába került a Gerbeaud-ház. Az új tulajdonos 1997-ben, egy teljes évig tartó rekonstrukcióval - miközben egyetlen napig sem volt zárva a cukrászda - felújíttatta, és ha lehet, még szebbé varázsolta, mint valaha volt.

A Gerbeaud-ház a Vörösmarty téren ma a vendéglátás szinte valamennyi műfaját kínálja. Csábító süteményeket, megkapó, századeleji hangulatot a cukrászdában, saját Gerbeaud-sört az épület alagsorában levő, 220 vendég befogadására alkalmas, boltozatos Sörházban. A 50 fő részére kiépített, új Onyx étterem a Harmincad utca felőli bejárattal, egy valódi belsőépítészeti és gasztronómiai gyöngyszem.

A Gerbeaud vezetői által alapított Gerbeaud Gasztronómia Kft. 2004 óta vezeti a Gerbeaud Házat.

Az elmúlt majd másfél évszázad alatt a Gerbeaud Cukrászda falai között vendégként megfordult a társasági élet színe java és a politikustól a művészig szinte minden híres ember, aki akár rövid időre is a magyar fővárosba látogatott. Néhány impozáns név a vendégkönyvből: Erzsébet királyné, Deák Ferenc, Liszt Ferenc, György és Edward angol királyok, még trónörökösként, Josephine Baker, a közelmúltból Diana hercegnő, Beatrix holland és Erzsébet angol királynők, Franz Vranitzky korábbi osztrák kancellár, Vacláv Hável volt cseh elnök, a sztárok világából pedig Madonna, Ralph Fiennes, Melanie Griffith és Antonio Banderas…

Gerbeaud Cukrászda a XX. század elején

A legendás Gerbeaud Budapest szívében, a Vörösmarty téren, méltán büszkélkedik azzal, hogy az elsők egyike Európa legrégibb, legnagyobb, tradíciókban leggazdagabb és leghíresebb cukrászdái és kávéházai között.

A cukrászdát 1858-ban Kugler Henrik alapította, a következő tulajdonos, Gerbeaud Emil a századfordulóra már világhírűvé tette. 1998-ra nagy műgonddal és szeretettel újjáépítve, megifjodva, de a régi patinás atmoszférát árasztva várja a régimódi cukrászdák szerelmeseit. A hangulatot a gazdag stukkódíszítés, a pompás csillárok, a márványlapos asztalok, a falak nemes fa- és brokát borítása egymással remek harmóniában teremti meg, így a nagy hagyományú kávéház atmoszférája egyszerre elegáns és otthonos.

A Gerbeaud legnépszerűbb különlegességei a Dobos- , a Gerbeaud és az Esterházy-torta, a Kugler mignon, vagy a Gerbeaud szelet mellett természetesen a könnyű, joghurtos-
és gyümölcsös édességek is megtalálhatók a naponta mintegy százféle, süteménytől
roskadozó, műemléki védettség alatt álló hűtővitrinek polcain. A szemnek is, szájnak is lenyűgöző kínálatot a bonbonsarok csak tovább fokozza: a kézműves bonbonok akár fadobozban, akár papír díszdobozban is kiváló ajándékok, amelyek mellé díszüveges
házi lekvárokat és alkoholos gyümölcsöket ajánlunk. Nyáron a gazdag süteménykínálat kiegészül a Gerbeaud házi főzésű kézműves fagylaltjaival valamint a belőlük
készített fagylaltkelyhekkel.

A Kávéház szalonjaiban egyszerre 330 vendég élvezheti a klasszikus cukrászdai hangulatot, kávé és sütemény mellett, újságot olvasva, társalogva, nézelődve, gondolatokba merülve. Melegebb időben a Gerbeaud teraszán további 300 vendég mulathatja az időt.
Itt mindenki megfordul, aki Budapesten él, vagy idelátogat.

Szalonjainkban szívesen szolgáljuk fel csoportoknak (minimum 10 fő ) kávéházi menüinket vagy rendezünk állófogadást. Igény, lehetőség és megbeszélés szerint az egyes szalonokat vagy akár a teljes kávéházat kizárólagosan is rendelkezésre tudjuk bocsátani.