1823 Január 21. (186 éve történt)
Megszületett Madách Imre költő, író, Az ember tragédiája szerzője.
A reformkor egyik legnagyobb írója. Legkiemelkedőbb alkotása, Az ember tragédiája nemcsak a magyar irodalom egyik gyöngyszeme, de világsikert is aratott. Ismert műve még a Mózes és a Csák végnapjai.
Madách Imre
(1823, Alsósztregova - 1864, Alsósztregova)
Madách Imre drámaíró, költõ. Családja a XIII. században kapott nemességet, õsei ez osztály felsõ rétegéhez tartoztak. 1834-tõl korán megözvegyült anyja egyedül nevelte gyermekeit. 1831-37-ben Madách Imre magántanuló, a váci piarista gimnáziumban tette le vizsgáit. 1837-ben a pesti egyetem filozófiai tanfolyamára került, 1838-ban a jogi karra. Megismerte a reformkor kiválóságait, barátságot kötött Lónyay Menyhérttel, akinek Etelke húgába szeretett. Természettudományos és bölcseleti érdeklõdése elmélyült, kivált az Athenaeum címû folyóiratot tanulmányozta.
1840-ben Sztregován készült vizsgáira. 1842-ben ügyvédi vizsgát tett, megyei másodjegyzõ lett, ekkor kezdõdött barátsága Szontagh Pállal. 1843-ban betegsége miatt lemondott tisztségérõl.
1845-ben feleségül vette Fráter Erzsébetet. A szabadságharcban megyei fõbiztosként segítette a hadsereg élelmezését. 1849-ben nénjét honvédtiszt férjével román parasztfelkelõk megölték. 1852-53-ban Kossuth titkárának, Rimóczy Jánosnak rejtegetése miatt Madách Imre börtönben, majd rendõri felügyelet alatt élt Pesten. 1854-tõl, válása után anyjával és gyermekeivel Sztregovára húzódott vissza, irodalommal foglalkozott. 1861-ben visszatért a megyei közéletbe, márciustól országgyûlési képviselõ lett.
1862-ben Az ember tragédiája sikere után beválasztották a Kisfaludy Társaságba, 1863-tól az MTA tagja volt.
Írói pályáját versekkel kezdte (Lantvirágok,1840), késõbbi költeményei, bár ciklusokba és kötetbe szerkesztette õket, csak halála után jelentek meg. Az ember tragédiáját 1859. febr. 7.-1860. márc. 20. között írta, és Arany János - fõleg nyelvi és verselési - javításait figyelembe véve jelentette meg (1861). A végsõ változata a második kiadás (1863).
Madách Imre:
Az ember tragédiája (részlet)
NYOLCADIK SZÍN: PRÁGÁBAN
`Prágában. A császári palota kertje. Jobbra lugos, balra csillagásztorony, elõtte tágas erkély Kepler íróasztalával, székkel, csillagászeszközökkel, Lucifer mint Kepler famulusa az erkélyen. A kertben udvaroncok s hölgyek csoportokban sétálnak, közöttük Éva is mint Borbála, Kepler neje. - Rudolf császár Ádámmal mint Keplerrel beszédbe mélyedve áll. A háttérben egy eretnek máglyája ég. Estve, késõbb éj. Két udvaronc az elõtéren elmenve.`
Elsõ udvaronc
Ki az megint, ki ottan fûtözik,
Eretnek vagy boszorkány?
Második udvaronc
Nem tudom.
Nincs már divatban, hogy még érdekeljen,
Csak söpredék gyül a máglyák köré.
S nem õrjöng az sem már öröm miatt,
Csak hallgatag néz és morog magában.
Elsõ udvaronc
Az én idõmben ünnep volt az ílyes,
Ott volt az udvar, a nemes világ.
Ah, így fajúlnak el a jó idõk. -
`Elhaladnak`
Lucifer
Ily hûvös estve e tûz jólesik,
Bizon, bizon már jó régen melenget.
De félek, hogy kialszik nemsokára.
Nem férfias határzattól eloltva,
Nem új nézetnek engedvén helyet,
De e közömbös korban nem leend,
Ki új hasábot vetne a parázsra,
S én fázhatom. - Minden nagy gondolatnak,
Hiába, ily kicsínyes a bukása. - -
`El a toronyba`
`Rudolf és Ádám az elõtérre lépve`
Rudolf
Állítsd fel, Kepler, horoszkópomat,
Rossz álmam volt az éjjel, rettegek,
Mi konjunkturákban van csillagom.
Baljóslatú jel tûnt fel udvarában
Már múltkor is, ott a kígyó fejénél.
Ádám
Meglesz, uram, amint parancsolod. -
Rudolf
Ha majd e klimakterikus napok
Elmúltak, a nagy mût is újra kezdjük,
Mely a minap sikertelen maradt.
Átnéztem újra Hermes Trismagistust,
Synesiust, Albertust, Paracelsust,
Salamon kulcsát és más mûveket,
Mig rátaláltam az ejtett hibára.
Amint izzasztók a vénhedt királyt,
Feltûnt a holló s a veres oroszlány,
Utánuk a kettes mercur kifejlett,
A két planéta egyesûlt hatásán,
S leszállt az ércek bölcseletsava.
De elhibáztuk a nedves tüzet,
Száraz vizet, s azért nem létesûlt
A szent menyegzõ, a dicsõ eredmény
Mely ifjúságot önt az agg erébe,
Nemességet visz át a szürke ércbe.
Ádám
Értem, felséges úr.
Rudolf
Egy szóra még!
Rossz hír kering az udvarban felõled,
Hogy új tanoknak híveûl szegõdtél,
Rostálod a szentegyház téteit;
Sõt most, midõn anyád mint rút boszorkány
Legsúlyosb vád alatt börtönben ûl,
Méltó gyanúba jössz te is, midõn
Olyan nyakasan s ernyedetlenûl
Igyekszel õt kiszabadítani.
Ádám
Felséges úr! Hiszen fia vagyok.
Rudolf
A szentegyház, fiam, igazb anyád.
Hagyd a világot, jól van az, miként van,
Ne kívánd kontárúl javítani. -
Nem halmozálak-é kegyekkel el?
Atyád, tudod jól, korcsmáros vala,
S nemességed kétség-fölûl helyeztem,
Pedig bizony elég bajomba telt.
Fölemelélek trónomhoz, s csak így
Jutál Müller Borbála szép kezéhez,
Azért, ismétlem, légy, fiam, vigyázó.
`El. Ádám gondolatokba merülve erkélyének lépcsõinél megáll. Két udvaronc az elõtérbe érve`
Harmadik udvaronc
Nézd, mint mereng ismét a csillagász.
Negyedik udvaronc
A féltés bántja szüntelen szegényt,
Hiába, nem tud új körébe szokni,
Kirí belõle mindig a paraszt.
Harmadik udvaronc
Nem fogja fel, hogy az igazi lovag,
Bár istenség gyanánt imádja a nõt,
Vérét odaadni volna érte kész,
Ha rágalom érintené erényét; -
Õ hódolásban mellékcélt gyanít.
Éva `más csoporttal a két udvaronchoz csatlakozik, s nevetve legyezõjével a második udvaronc vállára ver`
Ah menj, lovag - az istenért! Kegyelmezz,
Tréfáidon halálra kell nevetnem. -
Nézd, itt e két úr mily szörnyû komoly. -
Talán megszállott már titeket is
Az újításnak átkos szelleme?
Úgy el szemembõl! Nem szenvedhetem
E fajt, mely oly epés, bús felfogással
Megírigyelte ezt a csillogó
Nyugodt világot tõlünk s újat eszmél.
Harmadik udvaronc
Minket nem illet e vád, drága hölgy,
Ki vágyna ílyen körben változásra?
Elsõ udvaronc
De, hogyha nem csalódom, ottan áll
Egy férfi, arcán e sötét jelek.
Éva
Férjem szegény? - Az istenért, urak,
Kíméljétek meg õt az ily gyanútól
Elõttem, kit hozzá szent kötelék
Csatol. - Hisz õ beteg - nagyon beteg.
Második udvaronc
Betegje tán e súgárzó szemeknek?
Harmadik udvaronc
Valóban, amit senki nem merészel,
Õ sértne-é meg féltékeny gyanúval? -
Oh, bár lehetne lovagod gyanánt
Szemébe kesztyût dobnom a merésznek.
`Ezalatt Ádámhoz érnek`
Ah, mester! Ép jó, hogy találkozunk,
Jószágaimra kívánnék utazni,
Idõjóslást szeretnék.
Elsõ udvaronc
Én pedig
Fiamnak vágynám csillagát kitudni.
Éjfél után, múlt éjjel, jött világra.
Ádám
Reggel mindkettõ készen vár, urak.
Negyedik udvaronc
A társaság oszol, menjünk mi is.
Harmadik udvaronc
Lépcsõje itt van - jó éjt, asszonyom!
`súgva`
Egy óra múlva.
Éva `súgva`
Jobbra a lugosban.
`Fent`
Jó éjt urak. - Jõj, kedves Jánosom!
...
Bejegyzések
