CARPE DIEM

Retek

Vidékeinken a retket minden bizonnyal már a neolitikum óta ismerik. Feltételezéseink szerint a Távol-Keletről származik: először egy i. e. XI. századból ránk maradt kínai dokumentum tesz róla említést (a szöveg leír egy receptet, mely szerint nyers pontyszeleteket retekkel, gyömbérrel és fűszernövényekkel kell pácolni). Az ókori Egyiptom lakosai is szerették ezt a zöldfélét, hiszen - ha hihetünk Hérodotosznak - a piramisépítők vöröshagymával, póréhagymával és retekkel táplálkoztak. A zöldségáldozatot bemutató ókori görögök arany retket, ezüst karalábét és ólom céklát ajándékoztak isteneiknek, így tették a zöldségeket örökéletűvé! A retket kimondottan Apollónnak szánták, s már akkoriban legalább három különböző hatását ismerték. Az ókori rómaiak számos változatát termesztették, ezek között voltak gömbölyűek és hosszúkásak is, és a Birodalom minden szegletében elterjedt. Nagy Károly jogi rendelkezéseiben azt javasolta intendánsainak, hogy földjein bőségesen termesszék ezt a remek gyökérfajtát. A középkor folyamán a nyers, sós retket szívesen kínálták fel egy kis ropogtatásra, ám a középkori retek valószínűleg igencsak távoli rokona a ma ismeretesnek. Számos keresztezés és nemesítés vezetett el a mai remek, friss, ropogós fajtákhoz.


Vajas finomság
Keverjük habosra a vajat szardellafilével, vagy egy csokor tárkonnyal, metélőhagymával és turbolyával. A piros retekgumók s a feketeretek-szeletek mellé készítsünk elő szép nagy, pirított, vajas falusi kenyérszeleteket!

Orosz módra
Finoman szeleteljük fel a retket, sózzuk be, s 30 percen át hagyjuk, hogy kidobja a levét. Törölgessük át, majd keverjünk hozzá tejszínt, egy kevés metélőhagymát, egy csipetnyi kaprot, s tálaljuk marinírozott heringfilével!

Nyárson
Fanyársra húzzunk fel felváltva retket, köménymagba forgatott kecskesajtot vagy olívaolajjal megöntözött és alaposan megborsozott mozzarella-kockákat. Készíthetünk nyársat retek, uborkakocka, koktélparadicsom és füstölt bacon felhasználásával is.

Japán módra
Vékonyra vágott feketeretek-szeleteket tálaljuk vékonyra szelt nyers halszeletekkel (tonhal, arany keszeg, szardínia), kísérjük wasabival és szójaszósszal.


Ázsiában és Európában tucatnyi vadretekfajta létezik. Nem meglepő tehát, hogy a termelt, e változatok kereszteződéséből megszületett fajták színe és formája annyira eltérő! Általában három nagy csoportot szokás megkülönböztetni (ezek között találjuk az apró retket, melyet „hónapos retekként” ismerünk).

A retekfajták sokasága lehetővé teszi, hogy bármilyen éghajlati viszonyok között egész éven keresztül termeszthessünk retket. Sokféleségüknek köszönhetően bármely fogyasztói csoport igényeit képes kielégíteni. A Földközi-tenger medencéjének lakói szeretik a két színű retket, míg Nyugat-Európában jobban kedvelik, ha a gyökerek fehér, tejcsepp alakú foltot viselnek.

A „nagy retkek” közül manapság leginkább a hosszú és vaskos feketeretket termesztik. Ezt a fajtát még mindig sokan keresik, s szeptembertől márciusig árusítják.

A japán retek (vagy "daïkon") egyre gyakrabban bukkan föl árusaink standjain. Hosszú gyökere (mely 1 méteresre, s több mint 1 kilósra is megnőne, ha hagynánk) fehér és hosszúkás, általában jégcsapreteknek hívjuk. Ázsiában, ahonnan ez a fajta származik, imádják ezt a növényt: örömmel fogyasztják apró kockákra vagy vékony szeletekre vágva, sós pácban vagy szójaszósszal.


A retket változatossága és kellemes íze miatt szívesen használjuk ételeinkben. Tápértékét tekintve remek részét képezi a friss zöldségekből álló előételnek, míg energiaértéke alacsony… persze csak ha nem fogyasztunk vele túl sok vajas kenyeret! A szervezet számára számos ásványi anyag és vitamin forrása (főként, ami a káliumot, magnéziumot, kalciumot és C-vitamint illeti). Ha diétázunk, a retek remek rostforrás, és a többi keresztes virágú növényhez hasonlóan segít a rák megelőzésében. A retekben található védő funkciójú elemek: a többi keresztes virágú növényhez hasonlóan a retekben számos, eredeti és érdekes hatású kénvegyület található, mint például a glükozinátok, melyek mikrobaölő hatásúak, illetve a izotiocianátok, a feniletilek és a benzilek, melyek bizonyított rákellenes hatással rendelkeznek.

A retek színe a benne található piros vagy bíbor színű pigmenttől függ, melyek elsősorban a felszínen összpontosulnak, mennyiségük pedig a retek fajtájától függően változik. Ezek a pigmentek a „P vitamin” családba tartoznak, s a C-vitamin hatását erősítik fel a szervezetben, illetve javítják a kis hajszálerek ellenálló képességét. Különlegességük, hogy a környezeti pH függvényében változik a színük: minél savasabb a pH, a színanyagok annál pirosabbak, míg semleges vagy lúgos közegben lilába hajlóak. Ha tehát azt szeretnénk, hogy az asztalra szép, élénkpiros retek kerüljön, öblítsük le enyhén citromos vízzel! A retek levele és szára nagy mennyiségben tartalmaz A-elővitamint, folsavat, C-vitamint és vasat. Ne habozzunk tehát, hanem bátran rágcsáljuk el egy kis „retekzöldet”, vagy készítsünk belőle finom levest!

A retekben található kénvegyületek felelősek e zöldség jellegzetesen csípős ízéért. Ezek a kémiai összetevők stimulálják az emésztőnedvek termelődését és növelik az étvágyat, de nem mindenki tolerálja jól őket. Az emészthetőség javítása érdekében tanácsos nagyon fiatal és apró retket választani, gyorsan elfogyasztani és alaposan megrágni.

Legendák és hiedelmek
Az ókori Hellászban a reteknek köhögés- és vérzéscsillapító hatást tulajdonítottak. A XIII. században a híres alkimista, Nagy Albert kijelentette, hogy a tojásfehérjével és tört psyllium-maggal elkevert reteklé érzéketlenné tesz a tűzzel szemben, azaz meztelen kézzel megragadhatjuk az izzó vasat… Népi hiedelmek szerint a retek rendkívül hatékony idegesség ellen, erősíti a fogakat, a körmöket és a hajat.


A hónapos retek négy-öt napig áll el a hűtőszekrény zöldségtároló rekeszében, ám az a legjobb, ha a lehető leghamarabb elfogyasztjuk, mert csak teljesen frissen finom. A fekete retek kicsit tovább tárolható a hűtőszekrényben vagy a kamrában. Tovább marad friss, ha nedves konyharuhába tekerjük.