Hitvallás

„Ha nincs arcunkon érzés,
olyan, mintha a halotti maszkunkat mutatnánk.”

2008. december 31., szerda







Új év, szilveszter története

December 31. Szilveszter

A név latin eredetű, jelentése erdei, erdőben élő.

A nap jellegzetessége:
Szilveszter - A Gergely-naptár utolsó napja.
Valaha ezen a napon pisztolylövésekkel és harangok hallatásával üldözték el a démonokat
és a gonosz szellemeket. A hit szerint a rosszat még az új év kezdete előtt el kellett üldözni. A fogadkozások napja.

Újév, január 1.

Az ókori Rómában március elsejével kezdték az évet. Január elseje a Julius Caesar-féle naptárreform után vált évkezdő nappá, melyet Janus tiszteletére nagy ünnepségekkel, lakomákkal és ajándékozással ünnepeltek meg. A keresztény egyház éppen ezért e napot Krisztus körülmetélésének ünnepévé tette. Magyarországon az egész középkoron át az év kezdetét karácsonytól, december 25-től számították. A január elsejei évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá, véglegessé 1691-ben, amikor XI.Ince pápa (1676-1689) tette meg e napot a polgári év kezdetévé. (Az egyházi év advent első napjával kezdődik.) A változó évkezdet következtében az évkezdő szokások és hiedelmek széthúzódtak az adventi időszak kezdetétől március elejéig.

Julius Ceasar naptárreformja

A Julián-féle naptár Julius Ceasar nevéhez fűződik. Hogy a római pontifexek által kezelt naptár érezhető zavarain segítsen, a Kr. előtti 46. évben kiadott rendelettel megreformálta a római naptárt. A római egyházban e naptár használatban volt a középkor végéig, XIII. Gergely pápa (1572-1585) naptárreformjáig, a keleti egyházban viszont napjainkig ezt a naptárt követik.

Gergely pápa naptárreformja

A Julianus naptár hibája miatt a XVI. század végén a naptárszámítás már kb. 10 nappal volt előrébb a tényleges időnél. A Julianus-naptár hibájának kiküszöbölésekor először is arra volt szükség, hogy behozzák az elmaradt napokat. XIII. Gergely pápa (1572-1585) egy bizottság javaslata alapján úgy oldotta meg a problémát, hogy 1582. október 4-e után rögtön 15-nek az írását rendelete el.

Az új év első napjaihoz időjárásjóslások,
az állattartással kapcsolatos szokások, szerencsejóslatok, tilalmak, és különböző egészségvarázsló eljárások kapcsolódnak.
A gyerekek és felnőttek járták a falvakat, és köszöntőket mondtak minden háznál.

Időjárásjóslások

A gazdasági élet kedvező alakulását nagy mértékben befolyásolta az időjárás,
így nem véletlen, hogy az ünnepek,
jeles napok szinte kivétel nélkül az időjárásjóslás alkalmai is voltak.
"Ha újesztendő napján szép napfényes idő van, az jó esztendőt jelent" tartották pl. a bukovinai magyarok.
A délvidéki magyarok népi időjárásjóslása szerint "január 1. Újév napján, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél, ha piros a hajnal, akkor szeles lesz az esztendő."

Állattartással kapcsolatos újévi szokások

Az állattartással kapcsolatos újévi hagyományok között megtaláljuk a tyúkok abroncsból etetését, mely sokfelé Luca-napi szokás. Azért tettek a tyúkok köré abroncsot, hogy szét ne széledjenek, és egész évben hazatojjanak. Hajdúböszörményi hiedelem szerint jó tojók lesznek a tyúkok, ha újévkor mindegyiket átdugják a létra fokán.

Jóslatok az újesztendőre

Az újesztendei jósló, varázsló eljárásoknak igen fontos része volt a táplálkozás, megszabott ételek fogyasztása, illetve bizonyos ételek tiltása.
Jól ismert a baromfihús evésének tilalma, mert úgy tartják, a baromfi elkaparná, kikaparná a szerencsét. Disznóhúst kell enni, mert a disznó előtúrja a szerencsét.
Előnyben részesítik ilyenkor a szemes terményeket (lencse, rizs, köles), abban a hitben, hogy a sok apró mag pénzbőséget jelent a következő esztendőben.
Újévi első látogatónak férfit vártak, mert úgy vélik, ez szerencsét hoz.
Volt azonban az állattartással kapcsolatosan is jelentősége.
Ugyanis férfi látogató esetén hím állatszaporulatra,
nő esetén nőstény állatokra számítottak a következő esztendőben.
Általános hiedelem, hogy ami e napon történik valakivel, az ismétlődik egész évben.
Ezért igyekeztek a veszekedéstől is tartózkodni.
Úgy tartották, akit ezen a napon megvernek, azt egész esztendőben verni fogják.

Tilalmak

Közismert az a hiedelem, hogy újév napján semmit sem adnak ki a házból,
mert akkor egész éven át minden kimegy onnan.
A bukovinai és moldvai magyaroknál ezen a napon, ha kiseperték a házat, eltették a szemetet, mert attól tartottak, ha kidobnák, ezzel a szerencsét vetnék ki.
A Gyimes-völgyi magyarok a trágyát sem vitték ki az istállóból.
Általában munkatilalom volt, mint a legtöbb jeles napon.
Nem volt szabad főzni, mosni, varrni, állatot befogni stb.
Mosni már karácsony első napjától tilos volt január 2-ig.
Nem lehetett mosott, felakasztott ruha a házban, mert - a száradni kitett bőrök példáján
az sok elhullott állatot jelentene a következő évre.

Egészségvarázsló eljárások
Szokás volt újévkor korán reggel a kútnál mosdani, hogy egész évben frissek legyenek.
A szegedi tájon pl. az újkigyósiak a kútnál mosdottak, korán kelve.
Napközben sem fekszenek le, hogy a következő esztendőben nehogy betegesek legyenek.
A tápaiak szerint a fekvő betegeknek is fel kell kelniük ezen a napon,
nehogy egész évben az ágyban feküdjenek.
Tartózkodnak az összeszólalkozástól is.

Köszöntések
A kimondott szó varázserejébe vetett hit az alapja a köszöntés szokásának.
Újévkor, akárcsak majd mindegyik ünnepen házról házra jártak köszönteni a felnőttek és a gyerekek.

Adjon az isten bort, búzát, barackot,
Szőrös farkú malacot,
Üvegünkbe feneket, hogy mulassunk eleget.
Szekerünkbe kereket, hogy mehessünk eleget,
Boldog új esztendőt kívánunk a házbeli családnak!

Bor, búza, békesség szálljon házatokra
Az új esztendőbe, minden jószágtokra.
Adjon Isten áldást táplálkozástokra,
Virrasszon fel az úr a holnapi napra!
Tiszta szívből szeretetből ezt kívánjuk!

Újév napján kopogtatok.
Magas ajtón, kis ablakon.
Pár szó után odatérek
Adjon Isten a családnak
Aprajának, a nagyjának Boldog új évet!



Balogh Kitti: közeleg az év vége...

Közeleg az év vége,
S mint egy hullócsillag fénye,
Oly gyorsan elröpült.
A gondolatok a fejemben,
mint hóvihar a rengetegben,
úgy szálldosnak elmém körül.

S, hogy mi maradt nekem?
E percekben elmerengem,
hisz percek csak csupán.
De értékük becsülhetetlen,
s örökké élnek bennem,
el nem veszíthetem már!

2008. december 30., kedd

2008. december 29., hétfő


Dr. Csernus Imre Bevállalja? című kötetében tíz beszélgetés lelhető fel, a doktor gondolataival kísérve. Minden beszélgetés előtt van egy röpke idézet: egy-egy szabály, amit érdemes lehet követnünk:

1. Aki tudja, hogy mit kellene tennie, de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki. Önmaga előtt.

2. Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz...

3. Tartsd tiszteletben a saját érési idődet! A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, amikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.
4. A gondjaidért soha nem más, mindig te magad vagy felelős. Tanuld meg vállalni a következményeket a tetteid után, és nem másban keresni hibáid okát!

5. Az önző ember először környezetét, majd önmagát teszi tönkre. Ide vezet az önzőség. Miért teszed mással azt, amit magadnak nem kívánsz?

6. Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák így töltik be végül küldetésüket.

7. Másra támaszkodni mindig veszélyes. Igaz, sokszor ez a könnyebbnek látszó út. De a támaszték eldőlhet. Tudod mit? Támaszkodj magadra!
8. Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd.

9. A világban épp elég dologtól függsz akaratlanul. Ne válassz magadnak újabbat! A kiszolgáltatottság helyett a szabadságért küzdj, hogy lehess büszke is magadra!

10. A gyengeség valójában gyávaság. A gyáva embert pedig fölemészti az állandó megfelelni vágyás. Így hogyan valósíthatod meg önmagad?

2008. december 28., vasárnap


DOBSZAY KÁROLY: NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!

Ne féljetek, nem megyünk haza!
Minket már régen nem hív a haza!
Mely álmaink bölcsője, sírja volt,
Ma rákos fekély, rothadó sárga folt!
Ne féljetek, nem megyünk haza!

Ne féljetek, nem megyünk haza,
Ott a házaknak már nincs ablaka,
Mely múltba néz, s jövőbe lát,
Nincs ki megfújná a trombitát,
Ne féljetek, nem megyünk haza!

Ne féljetek, nem megyünk haza,
Az már oly régen a másság temploma,
És ti is csak szolga, rab vagytok ott,
Bár zsebetekben útlevél ragyog!
Ne féljetek, nem megyünk haza!

Ne féljetek, nem megyünk haza
Irigység népe, te céda, te buta
A mi kincsünk nem lopott kacat!!
Lelkünkben hordjuk: hit és akarat!
Ne féljetek, nem megyünk haza!

Ne féljetek, nem megyünk haza
Hazugság népe, te gyáva, ostoba
Ahol mi élünk, az mindig magyar marad!
Koromsötétben virrasztó tüzek
Ne féljetek, nem megyünk haza!

Ne féljetek, nem megyünk haza
Vagyunk és maradunk, mint kivert kutya.
Sorsunk már régen nem a sorsotok,
Árulók! Latrok! Új gazdagok!
Ne féljetek, nem megyünk haza!

Ne féljetek, nem megyünk haza
Hol testvér testvérnek farkasa!
Ki hajnalig háromszor megtagad,
Légy átkozott, légy gazdagabb!

NE FÉLJETEK! TÖBBÉ NEM MEGYÜNK HAZA!



A 2004. december 5-i

csúfos eredménnyel végződött népszavazás emlékére...

"Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. ... Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. ... mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben.

S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre." (Márai Sándor)

Horváth Magdolna: Mese a szeretetéhségről

Két ember beszélget:
- Te, én olyan elkeseredett vagyok, hogy már élni sincs kedvem!
- Na és mi az oka ennek? - kérdezi a másik.
- Ó, hát a szeretetéhség - mondja elérzékenyülve emez.
- Jaj, én is abban szenvedek - csakhogy én nem töröm a fejem öngyilkosságon, meg hasonló marhaságon, hanem erőt veszek magamon, mert van akaraterőm!
- Ha te ilyen erős vagy, akkor kérlek, adjál nekem akaraterőt és szeretetet!
- Na, még mit nem! Előbb adj te! Hát nem tudod, hogy előbb adni kell ahhoz, hogy kapjál?
- De hát én olyan depressziós vagyok, hogy csak szomorúságot és panaszt tudnék adni az embereknek!
- Épp ez a baj! Ha szeretetet adnál, akkor is csak a tizedét kaphatnád vissza legjobb esetben is.
- Hiszen szeretek én, csak nem mindenkit! Talán ez bűn? És nem mindenki szorul rá épp az én szeretetemre. Például téged is szeretlek, nem tudom, mért nem érzed! Lehet, hogy a befogadáshoz is akaraterő kell? Mit kívánsz tőlem?
- Semmit, csak azt, hogy ne siránkozz, hanem végy erőt magadon és old meg egyedül a problémáidat! Vegyél példát rólam!
- Hiszen akkor neked nincs is semmi problémád, akkor nem eshetik nehezedre, ha segítenél. Adj egy kis szeretetet kérlek!
- Adjon neked a halál, te önsajnáltató, szégyentelen kéregető koldús!
Azzal hajbakapnak, és addig tépik egymást, míg meg nem kopaszodnak. Akkor aztán egymásra mutogatva egyszerre mondják ki a következőket:
- Ronda kopasz vagy, úúútállak!
Majd két külön irányba elindulnak sírva, s mindkettő sírva ordítja:
- Anyám én úgy szenvedek! Szeretetéhségem van! Segítsen valaki!

Fodor Ákos - Jókívánság

Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.


Fodor Ákos - Jogállás

Próbaidőre
felfüggesztett halálos
ítéletünk van.


Fodor Ákos - Hódolat az öregek előtt

Arcuk ráncbaszedte
a haszontalan időt.
Az élet méze bennük megikrásodott.
A legkeservesebb-életű is: édes.
A leghitványabbjuk is: kincstár.


Fodor Ákos - Csak ez

A sötétben
megütsz valakit, aki szeret,
megüt valaki, akit szeretsz.
Talán nincs is egyéb, csak ez.
Nem folytatás, nem vég, se kezdet,
csak ez a puha sötétség, ez a kemény ütés. A szeretet.

1500 December 28. (508 éve történt)
Aprószentek napja

Sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek.

A korbácsolás Győr-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig elõre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tûzhelyen megfõzik az összegyûjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt.
Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnézõ mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója.







APRÓSZENTEK

December 28.
+Betlehem Kr. e. 7--6.

Azok a gyermekek viselik ezt a kedves nevet, akiket Jézus, a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt öletett meg Heródes, azt gondolván, hogy így megmentheti királyságát, és dinasztiát alapíthat a zsidók országában.

A rómaiak Kr. e. 43-ban ültették a fejedelmi székbe az idegen, idúmeus származású Heródest, akinek a történelem a Nagy jelzőt ajándékozta. Mi elismerő megbecsülést hallunk e jelzőben, a kortársak számára azonban csak annyit jelentett, hogy ,,az idősebb'' Heródes. Akik ismerték, meglehetősen rossz véleménnyel voltak róla, mert ravaszsággal, vesztegetésekkel, szónoki ügyességgel és erőszakkal szerezte hatalmát. Mindezek következtében Kr. e. 40-ben a rómaiak kegyéből királyi címet kapott, de azt mondták róla, hogy ,,úgy került trónra, mint egy róka, úgy uralkodott, mint egy tigris, és úgy halt meg, mint egy kutya''. S ez a vélemény nem a rosszindulat szülötte volt!

Heródesnek élete folyamán nagy sikerei voltak: az országot fölvirágoztatta, birodalma majdnem olyan nagy volt, mint Dávid országa. Sokat építkezett, de családi élete boldogtalan volt. Tíz felesége volt egymás után, s az utolsó, a zsidó fejedelmi házból származó Hasmoneus Mariammé miatt vesztette el nagyságát. Mariammét ugyanis szerette a király, ő pedig szíve mélyén megvetette urát. Heródes szerelme is kétes értékű volt, mert abban nem akadályozta meg, hogy sógorát, Arisztobuloszt, aki pedig főpap volt, egész fiatalon megölesse. Sőt, amikor Mariammét, aki három fiúval és két leánnyal ajándékozta meg, hűtlenséggel vádolták, tétovázás nélkül bíróság elé állította és kivégeztette. E gyilkosság után Heródes összeomlott: gyanakvó, szeszélyes, ingerlékeny és meggondolatlan lett. Újabb vádaskodások miatt elfogatta és megölette Mariammé anyját, majd két tulajdon fiát is.

E rémtettek mind Kr. e. 7-ben történtek, abban az évben, amikor Betlehemben megszületett a Gyermek, a megígért Király. De Heródes még tovább tetézte kegyetlenségeit: alattvalóinak ugyanebben az évben hűségesküt kellett tenniük a császárra, Augustusra. A farizeusok megtagadták az esküt, ezért Heródes hatezer férfit feszíttetett keresztre Jeruzsálemben. Josephus Flavius úgy tudja, hogy vérengzésének főként az volt az oka, hogy néhányan ezek közül a Messiás eljöveteléről jövendöltek.

Az egész országot a gyász és rettegés bénította még -- a félelem, mint gyászlepel borított el mindent, a király emberei pedig éberen lestek minden gyanús szóra vagy jelre --, amikor megjelentek Jeruzsálemben a napkeleti bölcsek, és föltették a kérdést: ,,Hol van a zsidók újszülött királya?'' Szent Máté, aki Jézus gyermeksége történetének ezt a részét ránk hagyta, meg is jegyezte: ,,Heródes megrettent, és vele együtt egész Jeruzsálem.''

November lehetett, amikor a bölcsek Jeruzsálembe értek, és keresték az újszülött királyt. Föltették a kérdést a hatalomféltéstől eszelőssé vált öreg Heródesnek (ekkor 67. éve körül járhatott), aki azonnal összehívta a főpapokat és a nép írástudóit, és nekik szögezte a kérdést: ,,Hol kell születnie a Messiásnak?'' Azok azt válaszolták, hogy a júdeai Betlehemben, mert így jövendölte Mikeás próféta. Ennek hallatára Heródes titkon hívatta a bölcseket, pontosan kikérdezte őket, hogy mikor látták meg a csillagot, melynek nyomán országába jöttek, aztán elküldte őket Betlehembe: ,,Menjetek, szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől. Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki!'' (Mt 2,2--8).

A bölcsek meghallgatták a királyt, útnak indultak, és íme, a csillag elvezette őket a betlehemi barlanghoz, melyben a Szent Család élt. Megtalálván a keresett Gyermeket, leborultak előtte, hódoltak a Király előtt, és átadták neki ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel pedig álmukban intést kaptak, hogy vissza ne térjenek Jeruzsálembe, más utat választottak a hazatérésre.

Alighogy a bölcsek elhagyták Betlehemet, Józsefnek álmában megjelent egy angyal, és isteni figyelmeztetést hozott: ,,Kelj föl! Fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, és meg akarja ölni!'' József, aki mindig oly engedelmes volt Isten akarata iránt, még az éjszaka fogta a Gyermeket, és Máriával együtt elindult Egyiptom felé. Betlehem nem volt falakkal körülvett város, ezért a Szent Család a hajnali szürkületben észrevétlenül elhagyhatta lakóhelyét. Elindultak, hogy Heródes halála után majd beteljesedjék a próféta szava: ,,Egyiptomból hívtam az én fiamat''.

,,Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, s Betlehemben és környékén minden fiúgyermeket megöletett két éves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően'' (Mt 2,13--16). A bölcsek csillaga ugyanis ekkor már második éve ragyogott az égen. Ez indította Heródest arra, hogy a két év alatti fiúkat ölesse meg, mert biztosra vette, hogy az áldozatok között ott lesz az új király is. Egy korabeli esszénus forrás ezeket mondja: ,,Akkor egy kegyetlen király következett, egy vakmerő és istentelen ember. Ölte az embereket és a gyermekeket, és rettenetes félelem vett miatta erőt az egész országon. Olyan vérengzés történt az ő nevében, mint amilyen Egyiptom földjén történt.'' A szerző a kivonulásra, az egyiptomi elsőszülött gyermekek halálára emlékezve beszél a betlehemi gyermekek meggyilkolásáról.

Hányan lehettek ezek az ártatlan megölt kisdedek? Heródes nem készíttetett jegyzőkönyvet, és számukat a helyi hagyomány sem őrizte meg, bármilyen lényegesnek tartja a mai tudomány ezt az adatot. Becslésekbe sem nagyon bocsátkozhatunk, mert ahhoz ismerni kellene Betlehem akkori népességének számát. A tudósok azonban úgy vélik, hogy mintegy 20--30 gyermekről lehetett szó.

A helyi hagyomány szerint az Aprószentek sírja a bazilika alatt van, amelyet Nagy Konstantin építtetett Jézus születésének barlangja fölé, és akis sírok nem messze ettől a barlangtól egy sziklasírban voltak. 1347-ben Poggibonsiból egy Miklós nevű barát járt a Szentföldön, és följegyezte, hogy a születés barlangjától kelet felé ,,van egy másik barlang, amely szűk, kereszt formájú barlangban folytatódik. Ott vannak eltemetve az Aprószentek. A sírokat egész szorosan egymás mellé vágták a sziklába, mint a lovak abrakos jászolát''. A sírbarlangot a 15. század folyamán befalazták, s nem is tudtak róla sokáig. 1962-ben vették észre elfalazott bejáratát, s amikor kibontották, fölfedezték a görögkereszt alaprajzú sírbarlangot. A kereszt három szárának végében, kb. 1 méter magasságban ívelt nyílás alatt 4, 5, 4 mélyedést vettek észre. Ezek azok az abrakosjászolszerű gyermeksírok.

Az Egyház vértanúként tiszteli ezeket az apró szenteket, akik szóval még nem tudtak vallomást tenni Krisztusról, a vérük hullásával azonban tanúsították, hogy Ő az, akiről a próféták jövendöltek, a Király, aki vasvesszővel fogja kormányozni a népeket.

Ünnepüket a keleti egyház december 29-én, a római egyház a 4. század óta december 28-án, a Karácsony közvetlen közelében üli.


Aprószentek sírboltja

2008. december 27., szombat



A karácsonyfa szimbólumai

Nincs karácsony fenyőfa nélkül, az ünnep zöld dísze azonban sokkal több hangulati elemnél. Ágai igazi szimbólumrendszert hordoznak.


A legősibb, szinte egyetemesnek mondható csillagmítoszi képzet szerint a téli napfordulón megszületik a Nap, miután előbukkan az eget és földet összekötő világfát is jelképező Tejút elágazásából. A Nap épp ott jár ugyanis éves útja, körkörös élete azon szakaszánál, amikor megtörtént halála, beavatása, s most újjászületik, előbukkan a mindenség anyaölét is jelképező nyílásnál, a Nyilas és a Bak állatövi jegyek találkozásánál. A diadalmas, halált legyőző Nap fénye megváltó, teremtő világosságot ad, a téli napforduló jó alkalom az élet megújulásába vetett hit megünneplésére. A naphősök születésének ideje is ez, miként hajdan Mithrasé, vagy később, a III. században az ő római Sol Invictus- (a Legyőzhetetlen Nap) ünnepét felváltó Jézus születéséé. Ahogy ebben az ünnepben együtt élnek pogány és keresztény elemek, úgy értelmezhetők a karácsonyfán megjelenő szimbólumok is a különböző hagyományok alapján. Lássuk sorban őket!

Karácsonyfa

Elsőként pedig magát a karácsonyfát. Ma már el sem tudnánk képzelni a karácsonyestét karácsonyfa nélkül. Talán ez a legszebb és leglátványosabb ünnepi szokás. A magyar nép hagyományában volt előzménye a karácsonyfának: az úgynevezett termőág a fény növekedését jelző téli napforduló ünnepére kiakasztott, termékenységet jelképező zöld ág volt, amely a pogány istenanya, Boldogasszony házat, családot védő erejét is közvetítette. Az ág általában rozmaringágacska, nyárfa vagy kökénybokor ága volt. A gerendára függesztették fel, aranyozott dióval, piros almával, mézesbábbal, szalmafigurákkal díszítették. A szintén előzménynek tekinthető, Borbála-napon vízbe tett és karácsonyra kivirágoztatott gyümölcsfaág a természet megújulását is megjelentette. A fa az örök fejlődés, növekedés, folytonos megújulás szimbóluma volt a magyar hagyományban. A fa ágai a teremtésnek az égtől a teremtett lényekig zajló kiáradásának szintjeit is szimbolizálták, ahogy a népi imádság is szól: ,,Ég szülte Földet, / Föld szülte fát, / Fa szülte ágát, / Ága szülte bimbaját, / Bimbaja szülte virágját..."

A fa Gyümölcsoltó Boldogasszony fája is, hiszen az életet adó Boldogasszony épp karácsony előtt kilenc hónappal, épp március 25-én fogan meg, és a fa termését, gyümölcsét is jelképezi Jézus. Fontos üzenetet közvetít az is, hogy a fa örökzöld, mivel így az öröklét szimbóluma. Az édenkeri életfa eredetileg az Isten teremtette ember örök életét, haláltól való mentességét biztosította. A bűnbe esett embernek Krisztus adta vissza kereszthalálával az öröklét ígéretét. Utal a fa arra az útra is, amelyet a lelkek megtesznek, hiszen a világfa a lelkek túlvilági útja is, ezen születnek le az égből, és ezen is térnek vissza.

A zöld ág a kereszténység elterjedése után új tartalommal telítődött, s a bibliai teremtéstörténetben szereplő tudás fáját jelenítette meg. Karácsony napja az első emberpár, Ádám és Éva napjára esik. Visszautal ez a kezdetre is, hiszen a karácsony is kezdet: a kis Jézus születésének napja, egy üdvtörténet kezdete. A karácsonyfa bibliai eredetű magyarázat szerint ősi, családfa jelentéssel bír, a fa Jézus családfáját is jelenti.





Csillag

A fa tetejére csúcsdíszként legtöbbször csillag kerül. Ez egyfelől a Sarkcsillagot, az égbolt egyetlen mozdulatlan pontját jelenti meg, amely a világfa képzeletbeli csúcsánál a túlvilági kaput szimbolizálja, az átjárót a mennyei világba. Másfelől a betlehemi csillagot idézi meg, amely Krisztus születését jelezte a pásztoroknak. A fa tetején lévő csillag a belső szellemi csúcsok felé törekvő önmagunkra és a célra emlékeztet.

Gyertya

Már az ünnepi fa fényénél tartunk, de érdemes még megjegyezni egy érdekes összefüggést a fenyő és a fény szavak között, hiszen nyilván arra utal ez, hogy fényt adó fáról van szó. Az éjszaka is világító mennyei életfa számos hagyományban megjelenik, s az erre utaló, gyertyákkal díszített fák az újjászületés szimbólumai. Ezzel a jelentéssel ruházták fel például a görögök Dionüszosz fenyőjét. A gyertyák a Biblia alapján a Logosznak, a világ fényének szimbólumai, a keresztény szimbolikában jelképei. A keresztény vallás szimbolikájában Jézus Krisztus az isteni fényforrás. A gyertya a Szentháromságot testesíti meg a láng, a kanóc és a viasz egysége folytán. A magyar néphit úgy mondja, hogy a mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája, ameddig az lángol, addig él az ember. Az égi csillagok lélekjelképek is, ezért a gyertyák fénye a csillagok és a lélek fényét is megidézheti. A gyertya is megsemmisül, miközben fényt ad, miként az Üdvözítőnek is meg kellett halnia, hogy az embereket megváltsa.

Csillagszóró

A csillagszóró a gyertyánál is sokkal gyorsabban végigég és ellobban, ez is utalhat Jézus áldozatára, de az életünk rövidségére is figyelmeztethet minket. A csillagszórók a gyertyához hasonlóan a csillagokat és az örök világosságot idézik meg. Az örök világosságot, amelyből csak emlékeztetőt kapunk, amikor meggyújtjuk őket. A csilagszóró jelképiségéhez tartozik az is, hogy külsőleg csupán egy fekete vagy szürke színű pálca, amely meggyújtva egyszer csak csodát teremt: vakító fénnyel ég, mialatt szikrákat szór szerteszét. Ilyen csoda minden ember, a belseje fényt rejt, amelyet szeretetként szerte tud sugározni.





Dió

A fán lógó aranyozott dió a termékenység és a bőség jelképe, mint általában a magvas gyümölcsök. Másfelől mint mag az újjászületést is jelképezi, hiszen a mag földbe kerülve új életre kel. A néphit szerint a dió az anyja méhében fejlődő Megváltóra utal. Keresztény felfogásban a dió külső zöld burka Krisztus teste, a csonthéj a kereszt fája, a dióbél pedig maga az isteni lényeg. A dió ugyanakkor az értékes belső rész révén utal a rejtett lényegre is, ekképpen a bölcsesség szimbóluma. Aranyozásával szintén az öröklétre, az elmúlhatatlanságra utal, valamint a lelkünkben fellelhető kincsekre. A magyar néphagyományban karácsony estéjén a szoba négy sarkába védelmező céllal diót dobtak, s a karácsonyi vacsora is jósló diótöréssel kezdődött, mindenkinek a feltört diója, annak egészsége jelezte a következő évét.

Alma

A fán csüngő alma a tudás fáját jelképezi, amelyről Ádám Isten parancsa elle vétve almát szakított. A középkori festményeken a Szűz Mária vagy a gyermek Jézus kezében lévő alma ezzel szemben a bűn leküzdésére, Krisztus megváltói küldetésére utal. De visszautal az alma a mítoszok és mesék aranyalmát termő fáira is. A gyümölcsöket termő édenkerti fák a sumer, hindu, kínai, japán paradicsomképzetekben is szerepelnek, gyümölcsük sokszor halhatatlanságot biztosít, például a taoista hagyományban a nyugati paradicsom közepén növő őszibarackfa termése bír ilyen hatalommal. A görög mítoszokban a boldogság és a háborítatlan béke honaként szereplő Heszperiszek kertjében nimfák őrzik az örök ifjúság aranyalmafáját. A karácsonyfa almája a termékenység szimbóluma. Mivel az alma majdnem tökéletesen gömb alakú, a teljességet is jelképezi.

Gömbök

Az 1880-as években jelentek meg az üvegdíszek a karácsonyfán. Ezek a piros, arannyal díszített üveggömbök részben az olykor a vékony fenyőágakhoz mérten súlyos almákat helyettesítették, másfelől a bolygókra is utalnak. Az arab zodiákushagyomány tizenkét ágú gyümölcsfájának termései szintén a csillagok és a csillagképek jelképei voltak. A gyertyák is felidézhetik a csillagokat, akárcsak a villamos energia elterjedése után az Edison segédje, Edward Johnson által 1882-ben kitalált színes karácsonyfaégők, amelyeknek sokasága jelképezheti a Tejutat is számtalan csillagával.

Lánc, szerpentin, girland

A falusiak régen pattogatott kukoricából fűzött láncot akasztottak a karácsonyfára. Ma már papírból, olykor vékony fémfóliából csillogó szerpentinek, különböző színű girlandok fonják körbe a fát. Ezek a bibliai teremtéstörténet paradicsomi életfáján tekergő, kísértőként megjelenő kígyó jelképei, az eredendő bűnre emlékeztetnek bennünket. A kígyó biztatta az első emberpárt az ígéretük megszegésére, a tiltott gyümölcs megkóstolására, a tudás megszerzésére, és ő indította el az emberiséget életspirálján, amiből Krisztus váltotta meg.

Szaloncukor

A karácsonyfán eredetileg minden jelenlévő számára tündöklött egy-egy parányi ajándék, házilag sütött édesség, az ünnepi esemény alakjait - Szűz Máriát, a bölcsőben fekvő kisdedet, az angyalokat, bárányokat, a karácsonyfa kicsiny mását - megjelenítő mézeskalács, olykor egy cukrász gyártmányaként kis sütemény. Vidéken hosszú ideig még a szaloncukor is házilag készült. A szaloncukor csillogó csomagolásával szintén jelképezheti a csillagokat, de egyúttal azokra a szellemi kincseket jelképező termésekre is utal, amelyeket a mitikus hősök szedhettek a fákról.

Ajándékok

Folytathatnánk még a sort a csengő vagy a szalmadíszek szimbolikájának elemzésével, de végezetül most fordítsuk tekintetünket a karácsonyfa tövéhez. Az ajándékok a fa alatt egyfelől azokat a drága ajándékokat jelképezik - aranyat, tömjént, mirhát -, amelyeket a napkeleti bölcsek vittek a kisdednek. Másfelől az egymás iránti szeretet jelképei, de emlékeztetheti az ünneplőket Isten nagy ajándékára, a Megváltóra is.

2008. december 25., csütörtök

2008. december 24., szerda




Kedves Fórumozó társaim, Barátaim! Áldott, békés ünnepeket kívánok Nektek!


Mentovics Éva: Mióta van csillag a karácsonyfák csúcsán?

Egyszer, réges régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan játszadozott az öreg Hold mellett.
Remekül érezték magukat. Huncutkodtak, viháncoltak, csintalankodtak.
Addig-addig rosszalkodtak, amíg az egyik kis csillagot valamelyik társa véletlenül alaposan oldalba lökte.
- Bocsánat, nem volt szándékos! - mentegetőzött a kis rosszaság.
- Segítség! Kapjon el valaki! - kiáltotta ijedten a szegény pórul járt csillagocska. De sajnos már senki sem tudott utána nyúlni.
Elveszítette az egyensúlyát, és elkezdett zuhanni lefelé. Zuhant, zuhant egyenesen a Föld felé. A társai egyre távolabb kerültek tőle. Ő pedig rettenetesen félt, mert ilyen még soha sem történt vele.
Lehet-e még annál is rosszabb, hogy lepottyant, és elveszítette a társait?
Hosszú ideig csak zuhant, zuhant lefelé, ám egyszer csak valami érdekes dolog történt. Mintha valaki kinyújtotta volna érte a karját. Egy enyhén szúrós, zöld valami alányúlt, és elkapta.
A kis csillagocskának fogalma sem volt róla, hogy mi történt?
Éppen egy fenyves erdőbe pottyant le. Az enyhén szúrós zöld valami pedig egy hatalmasra nőtt fenyőfa volt.
- Nem tudom, hogy ki vagy, de kérlek, segíts nekem, hogy vissza tudjak menni a barátaim közé! - könyörgött a kis csillagocska, és olyan kedvesen mosolygott, amennyire csak tudott a történtek után.
- Én vagyok az erdő legöregebb fenyőfája. - recsegte kedvesen az öreg fenyő. Már nagyon sok mindent megértem. Évtizedek óta csodállak benneteket, hogy télen - nyáron milyen ragyogóan, fényesen tündököltök ott az égbolton. Szóval sok mindent megértem, de ilyen még soha sem történt velem, hogy egyikőtök az ölembe pottyant volna. De ha már így esett, nagyon szívesen megpróbálok neked segíteni, hogy visszakerülj az égboltra.
- Előre is nagyon köszönöm neked, kedves fenyő! - hálálkodott a kis csillag.
- Még ne köszönj semmit sem! Megteszek minden tőlem telhetőt, de biztosat nem ígérhetek. - mormogta kedvesen a fenyőfa.
Középső ágai egyikével megfogta a kis csillagocskát, és jó nagy lendületet vett... A kis csillag szállt, szállt egy ideig felfelé, majd lelassult, ... és visszapottyant a fenyő ágai közé.
A vén fenyő még jó néhány kísérletet tett, hogy visszahajítsa a pórul járt csillagocskát, de sajnos nem járt sikerrel.
- Látod, te árva kis csillagocska, nem tudok rajtad segíteni. Annyit azonban megtehetek, hogy felültetlek a legmagasabb ágam hegyére, úgy talán egy kicsit közelebb leszel a barátaidhoz.
- Jól van. - szólt búslakodva a kis csillagocska.
- Mindenesetre köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni.
Az öreg fenyő pedig gyengéden megfogta, és feltette a csúcsára.
A kis csillagocska egy ideig búslakodott, majd lassan beletörődött a sorsába, és elkezdett ugyanolyan fényesen, szikrázóan világítani, mint ott fenn, az égbolton...
Amikor az égből a társai megpillantották, hogy milyen csodálatosan mutat a kis csillagocska ott lent a havas tájon, a hatalmas fenyőfa csúcsán, nyomban irigykedni kezdtek rá.
- Nézzétek csak, milyen jól fest a mi kis barátunk ott, azon a szép, zöld fenyőfán! Mennyivel jobb helye lehet ott neki, mint itt nekünk! Talán még a fénye is sokkal szikrázóbb, mint amilyen korábban volt!
Addig-addig csodálták a kis csillagocskát ott lent, a havas fenyőfán, mígnem elhatározták, hogy ők is leugranak.
Azon az éjszakán rengeteg csillag hullott alá az égből, hogy egy-egy szép, zöld fenyőfa csúcsán folytathassa a ragyogását.
Néhány nap múlva favágók érkeztek az erdőbe. Nagyon elcsodálkoztak a látottakon, de egyben örültek is, mert ilyen fenyőfákkal még soha sem találkoztak.
Ki is vágták mindegyiket, hogy majd feldíszítve karácsonyfaként pompázhassanak a házakban. Az égbolton tündöklő csillagok pedig ámuldozva figyelték, hogy mi történik a falu széli fenyves erdőben?
Elérkezett a karácsony. Minden házban fények gyúltak, és igazi ünnepi hangulat költözött az otthonokba.
Az égen ragyogó csillagok kíváncsiskodva tekintettek be az ablakokon.
Azonban amit ott láttak minden várakozásukat felülmúlta.
A csillag-barátaik már nem csak egy egyszerű zöld fenyőfa csúcsát díszítették, hanem egy-egy pompásan, csillogóan feldíszített karácsonyfán ragyogtak.
Az emberek körbeállták, csodálták, és énekszóval köszöntötték őket.
Az égen tündöklő csillagok ekkor határozták el, hogy minden karácsony előtt leugranak egy- egy fenyőfára, hogy nekik is részük lehessen ebben a pompában, és szeretetteljes fogadtatásban. Azt pedig, hogy kit érjen ez a megtiszteltetés, minden decemberben sorshúzással döntik el.
Azóta díszíti csillag a karácsonyfák csúcsait.

Samu Margit: Csillogó karácsony

Megszólaltak a csengettyűk,
csillog-villog az egész világ,
tiszta fehér minden út,
akár az égen a fénylő csillagok,
mert itt a Karácsony:
ma született a Megváltó.
Csak a szívek alszanak,
a félelem markolja össze,
mert nem tudni mit hoz a holnap,
mennyi hitehagyott lélek
borul le Előtted.
Hány összetört reményt visznek Hozzád,
ki nem mondott jajt és könnyeket,
néma könyörgéseket, vérző szíveket.
Te vagy a hit és a remény, mert
megindult már a föld és az ég,
hogy elsodorja szerető gyermekeidet.
Én, a kicsi porszem kérlek:
soha ne hagyd elaludni
az örökké élő Betlehem fényességét,
mert égnie kell mindörökké,
hogy hinni tudjanak Tebenned.

Karácsonyi történet

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy 10 éves kislány, aki két testvérével, apukájával és anyukájával élt együtt, egy nagyon boldog, nagy családban.
Egy szép, hóeséses téli estén együtt ülték körül a nagy ebédlőasztalt, hogy közös erővel levelet írjanak a közelgő Jézuskának.

A kislány szomorúan ült a papír felett, miközben testvére játékok nevének százait vetette a fehér lapra.

A kislány szomorkás arcára édesanyja is felfigyelt, aki megkérdezte a csöppséget, miért nem írt még egyetlen sort sem.
A kislány válasz helyett a könnyeivel küszködött, de azért nagy nehezen elárulta, hogy azért pityereg, mert ő egy nagyon nagy dolgot szeretne kérni karácsonyra. Egy olyat, amit még talán a Jézuska sem teljesíthet.

Anyukája megnyugtatta a pityergő kislányt és elmesélte neki, hogy egyetlen egy olyan személy létezik a világon, aki a Földön élő összes gyermek kívánságát teljesíteni tudja. Ez pedig pont az a személy, akinek a levelet kellene írnia.
A gyermek, miután és megnyugodott, a következő betűket kanyarította a papírra:
"Kedves Jézuska!
Én most először írok levelet neked, mert anyukám azt mondta, hogy te minden kívánságomat teljesíteni tudod. Én egy nagy ajándékot szeretnék kérni tőled. Nagyon szeretem a nagypapámat, aki nagyon nagy beteg, és már a doktor bácsik sem tudják meggyógyítani.
Amióta beteg, már nem játszik velünk és mosolyogni sem mosolyog.
Én azt szeretném karácsonyra, hogy a nagypapa legalább még egyszer rám mosolyogjon."

Teltek múltak a hetek és elérkezett a szenteste. Mindnyájan együtt állták körül a karácsonyfát, a nagypapa pedig a karosszékében ülve, éppen hogy csak látta a karácsonyi gyertyák lobogó fényét. Érzéseit kimondani, a tüdejében elhatalmasodó daganatoktól már nem tudta.
A rengeteg játék, ruhanemű és csokoládé mellett, persze a nagypapának is jutott egy masnival átkötött kis doboz. Az egész család odagyűlt a fotelja mellé és mindenki kíváncsian várta, őt, vajon mivel lepte meg a Jézuska.
A nagypapi kinyitotta a dobozt, amelyben egy boríték volt. Mindenki türelmetlenül várta, mit tartalmaz a borítékba rejtett papír.
A következő sorokat kezdte felolvasni a nagymama:
,,Kedves Jézuska!
Én most először írok levelet neked, mert anyukám azt mondta, hogy te minden kívánságomat teljesíteni tudod..."

A kislány egyből megismerte a Jézuskának írt levelét.
Felnézett a nagypapára, aki most őt nézte, szájának szegletében egy apró piciny mosollyal. Ez volt a nagypapa életének utolsó mosolya, ami csak a kislánynak szólt.

Ez a kislány, azóta minden évben levelet ír a Jézuskának, mert ő már tudja, hogy az igazán fontos kívánságok az év legfontosabb napján valóra válnak.

2008. december 23., kedd


ŐSI, ÍR KARÁCSONYI ÁLDÁS

"Hogy kerüljön minden szenvedés,
hogy előtted az út már csak rózsát teremjen,
hogy bánat könnye sose hulljon szemedből,
hogy ne látogasson meg a fájdalom,
mindezt, nem, mindezt nem kívánom neked!
Hisz füröszthet-e tisztává a könny,
szíved nem nemesedhet-e a szenvedésben,
amennyiben fájó ínséged ajtót nyit előtted
Mária és a gyermek közösségébe
és rád terül gyöngéd mosolyuk csillagfényes palástja?
Sokkal inkább azt kívánom neked,
hogy hálás szívvel tudj emlékezni mindig
arra, ami csak jó volt az életedben,
hogy bátran álld ki a próbát,
ha a kereszt súlyosan nehezedik vállaidra,
és ha az elérendő csúcs egyszerűen
elérhetetlenségbe burkolózik,
azt kívánom, hogy növekedjék benned Isten adománya,
és a nehéz években is segítsen neked
fölvidítani szeretteid szívét,
hogy legyen melletted mindig valaki,
aki méltó, hogy barátnak nevezd,
aki táplálja bizalmad,
amikor megfogyatkozik benned a fény és erő,
hogy segítségével dacolni tudj a viharokkal,
és mégis felérj a magasba!
Akár örömben, akár szenvedésben sugározzon be
az emberré lett Istenfiú kedves mosolya,
és Őt mindig forrón szeresd,
amint azt hozzád hajló jósága kívánja Neked!


Bon-Bon: Az első karácsony

Pici gyertya fényét viszem el neked.
Ez lesz az első karácsony Veled.
Sűrűn hull a hó, én hozzád indulok,
S a tiszta hóba egy szívet rajzolok.

Most minden más, ez az éjjel csak a miénk.
Ma minden úgy lesz majd, ahogy szeretnénk.
Oly régen vártuk, hogy együtt legyünk
És most az ajándék, mi egymásnak leszünk.

Séta a parkban karácsony éjjel.
Hópelyhek szállnak ránk.
Csengettyűszóra nyílik egy ajtó,
Kettőnkre vár.

Millió kis szikra hullik szerte-szét.
A csillagszóró lassan végigég.
Ünnepi csend van, a szív gyorsan dobog.
Ez most már olyan jó, hogy ébren álmodom.

Séta a parkban karácsony éjjel.
Hópelyhek szállnak ránk.
Csengettyűszóra nyílik egy ajtó,
Kettőnkre vár.

Egész biztos, soká megmarad a hó.
A szív, mit rajzoltam még látható.
Reggel ragyogott egy díszen a neved.
Így múlt el az első ünnep Veled.

Séta a parkan karácsony éjjel.
Hópelyhek szállnak ránk.
Csengettyűszóra nyíllik egy ajtó,
Kettőnkre vár.

2008. december 22., hétfő

Áldott Karácsonyt kívánok mindenkinek



Baja Mihály: Karácsony hívogatása

Jöjj el szép karácsony
Oszlasd el a gyászunk.
Szomorúságunkban
jobb napot is lássunk.

Régóta lecsüngő
Bánatos fejünket
Emeld fel, töröld meg
Könnyező szívünket.

Hadd lássuk a jászolt
Az Isten Fiával,
S boruljunk elébe
Szent álmélkodással...

Üdvösségünk vára,
Hitünk napvilága,
Tündöklő fényekkel
Ragyogj a világra.

Az Ég üzenetét
Szívünkbe fogadjuk
S az egész világnak
Íme tudtul adjuk:

Dicsőség a mennynek,
Békesség a földnek,
Nyújtsanak ma jobbot
Kik egymásra törnek.

Harc, háború szűnjék,
Vérpatak megálljon,
Nemzetek szívébe
Jóakarat szálljon:

Szeretet szent lángja
Egekig lobogjon...
Az az áldott Kisded
Oh, hadd mosolyogjon.

2008. december 21., vasárnap


Sík Sándor: Karácsonyi álom

Magyar karácsony fekete-fakója
És minden, ami mostani, múljon.
Száz pici gyertya gyújtatlan gyúljon,
Csillagos álom pelyhes takarója
(Álom, álom, karácsonyi álom)
Szemünkre simuljon.

Álom, álom... Betlehemben
Kicsike Jézus megszületett!
Szép Szűz Mária, egek ékessége,
Mi bűnös lelkünk egy édessége,
Csókkal hajol a jászolka fölébe,
Kicsi Jézuskája ránevet.

Kegyes kicsi Jézus, mindenlátó Jézus
Ügyefogyottakra, ránk mosolyog:
Csitt, levegő-égben, boldog fényességben
Minekünk dalolnak angyali karok!
"Dicsőség, dicsőség, mennyben az Istennek!
Békesség, békesség földön az embernek!"

Álom, álom... Kegyes kicsi Jézus,
Panaszkodjunk-é teneked?

Okos kicsi Jézus, igazlátó Jézus,
Hiszen te jól tudsz mindeneket!
S te fényes, szép angyalsereg
A békességet is ismered!
A békesség - te jól tudod - meleg cipó:
És édesanyja a bánsági búza,
A békesség a nagy hegyek nyugalma:
És homlokukat a Tátra koszorúzza,
A békesség egy csendes, kicsi napsugár talán,
Amely a mély komoly vizek tükrén remeg:
De máshol meg nem látják szegény magyar szemek,
Cseh Pozsony ős Dunáján és Szent Anna taván.
A békesség a kassai harangszó,
S a székely falukon a pásztorok miséje!
A békesség..... ó, legyen újra szent!
Dicsőség a magasban... Kicsi Jézus,
Tedd, hogy legyen békesség idelent!

Dicsőség, dicsőség a magasságoknak,
Békesség a földön, békesség, békesség
Szegény magyaroknak!

Hans Christian Andersen: A kis gyufaáruslány

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó, és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg sem találta a szegény kislány.

Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát sem vettek tőle, és alamizsnát sem adott neki senki. Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú, szőke hajára, de nem is gondolt vele.

Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilveszter este. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében.

Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket.

Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz s meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné a kezét. Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét.

Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne - olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.

Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelánedények csillogtak rajta, s a közepén aszalt szilvával, meg almával töltött sült liba illatozott. S ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal.

Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fal alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen.

- Valaki meghalt! - mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta: "Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az Isten színe elé."

- Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára.

- Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. - Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itt hagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha, meg a sült liba, meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó!

És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna.

A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség.

A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek újesztendő reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál.

- Melegedni akart szegényke! - mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.

Szemlér Ferenc - Karácsonyra

Foszlik a fény, fogy a hő,
közeledik az idő,
meg kell már születned!
Gyűlnek is a pásztorok,
igazodik száz torok
édes énekednek.

Nem tudjuk, hogy merre fog
jót jelentő csillagod
rőt egünkre kelni.
De a jászol barma vár
s három keleti király
készül útrakelni.

Az alázott s a szegény
sorsa sűrű éjjelén
jöttöd után reszket.
Nem lehet, hogy annyi test
s lélek vágyát félrevesd
és hogy ne szüless meg!

Vérben, vasban nevedet
rebegik a nemzetek,
suttogják a népek.
Vedd le róluk a sötét
égető vasvesszejét,
ahogy megígérted!

Kezük még tán fegyveres,
de a szemük jelt keres,
jelt, ami segítsen.
Ó, ne hadd csalódniok,
szállj közéjük szép titok,
gyermekarcú Isten!

S mentsd meg, akit szeretünk,
gyermekünk és kedvesünk,
barátunk és vérünk
– S ha majd Krisztus született
áldd meg ősi szeretet,
minden ellenségünk!




2008. december 19., péntek



Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-,
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.

Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra...
látom, amint jancsi-kályha mellett
anyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba-
˝Idd meg! Nem fogsz fázni majd!˝
Átmelegedett testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt.

Ma már tudom, tőle volt meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a ˝jó˝
a testem és lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba révedek.
Hiánya -így advent idejében-
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.

Emlékszem a finom illatokra,
ami a konyhát járta át,
mikor sült a finom mézes,
és a lágyan foszló mákos kalács.
Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett,
csilingelt egy üvegpohár szélén:
˝Itt az Anyalka! Megjelent!˝

Futottunk mind a fenyő köré,
ámultunk, örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést fiaimnak
minden karácsonykor átadom.
Már negyedszer töltjük el nélküle
a a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe,
ahogy átöleli hét kisgyermekét.

Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
ha gyertyafényben rá emlékezünk
s tudom-onnan fentről ő is nézi:
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből
áradó tűz gyújtson fényeket!
Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhitat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.

(Ismeretlen)