Hitvallás

„Ha nincs arcunkon érzés,
olyan, mintha a halotti maszkunkat mutatnánk.”

2010. május 4., kedd

Lezáratlan akták
A National Geographic Channel olyan történelmi szereplők történetét dolgozza fel, akik hosszú időn át inspirálták és izgalomban tartották a közvéleményt és a tudomány képviselőit.


Kleopátrától Robin Hoodon át Abraham Lincolnig
A rég- és a közelmúlt történelmi és bűnügyi eseményeivel kapcsolatos leírásokra hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mintha “szentírás” volnának – azaz színigaz és megváltoztathatatlan történetek, amelyek a legapróbb, legutolsó részleteikig letisztázottak és ismertek. Sokszor azonban kiderül, hogy a múlt se olyan egyszerű, mint hinnénk. A felszínt megkapargatva gyakran rá kell döbbennünk, hogy a pókhálós históriák, amelyekkel összehozott minket a történelem iránti szenvedélyünk, egytől egyig Lezáratlan akták… – olyan hiányos, kirakásra váró puzzle-képek, amelyek még megdöbbentő újdonságokkal szolgálhatnak az utolsó darabok helyükre pattintása után!

A Lezáratlan akták gondolatébresztő, provokatív, néha már-már szentségtörő kérdések tömkelegét teszi fel a történelem néhány jól ismertnek vélt szereplőjével és azok életével kapcsolatban.
E felvetések közül álljon itt néhány:
  • Vajon hiteles-e az a kép, amely Leonardo da Vinciről él a mai közvélekedésben? Vagy igazat mond az a vadonatúj felfedezés, amely a korát megelőző, – egyebek mellett a tankot, a búvárruhát és a helikoptert papírra skiccelő – zsenit megfosztja az alakja köré nőtt legendától?
  • Ki volt az öt nőt példátlan kegyetlenséggel megölő Hasfelmetsző Jack? Illetve… kik voltak ők? Hiteles lenne az a nemrégiben napvilágra került megöbbentő bizonyíték, amely szerint nem csupán egy, de két Hasfelmetsző Jack is dolgozott Londonban az 1880-as évek vége felé?
  • Igaza van azoknak, akik – az állítólag isteni hangokat halló – Jeanne d’Arc-ra az Ég küldöttjeként tekintenek? Vagy mindössze egy közönséges boszorkányról van szó? Netán egy szoknyába bújt zseniális hadvezér volt ő, aki csapatot gyűjtött, hogy szembeszálljon az Orléans ostromára készülő angolokkal?
  • És igaz-e az az idealisztikus kép, amely Arthur királyt akként a várva várt uralkodóként ábrázolja, aki megszünteti a kelták elnyomatását, s egész Britanniát kelta uralom alá hajtja? Mi több: létezett-e egyáltalán Arthur kiály…?

    A látványos, HD minőségű sorozat egyebek mellett ilyen és ezekhez hasonló izgalmas kérdésekre keresi a választ drámai jelentrekonstrukciók, perdöntő kísérletek és szakértőkkel készült interjúk segítségével. Legyen részese Ön is makacs, több évszázados rejtélyek megoldásának, amelyek hosszú időn át inspirálták, izgalomban tartották, összezavarták nem csupán a közvéleményt, de a tudomány képviselőit is!


  • Leonardo da Vinci
    A világ egyik legünnepeltebb művésze 600 évvel ezelőtt olyan gépek egész sorát álmodta meg, amelyek csak sok-sok generációval később váltak valóra. Az egyebek mellett a tankot, a búvárruhát és a helikoptert papírra skiccelő Leonardóra így ma – érthető módon – korát megelőző zseniként, forradalmi mérnökként tekint a közvélemény. De vajon hiteles-e ez a kép? Vagy igazat mond az a vadonatúj felfedezés, amely megfosztja Leonardót az alakja köré nőtt legendától?



    Hasfelmetsző Jack
    A kriminológusok minden idők leghírhedtebb megoldatlan gyilkossági esetei között tartják számon a rettegett Hasfelmetsző Jack garázdálkodását, aki 1888-ban, egész Londont rémületben tartva, öt nőt ölt meg példátlan kegyetlenséggel. Mostanáig úgy tűnt, hogy a mára legendássá vált alak valódi kilétére immár sose derül fény – nemrégiben azonban napvilágra került egy megdöbbentő bizonyíték, mely szerint nem csupán egy, de két Hasfelmetsző Jack is dolgozott akkoriban…



    Jeanne d’Arc
    Az 1420-as években, a százéves háború idején, egy fiatal francia parasztlány különös jelenséget tapasztalt: hangokat hallott – isteni üzeneteket, amelyek arra buzdították, hogy álljon népe élére, és vegye fel a harcot az Orléans ostromára készülő angolokkal. Ki volt ez a lány? Égi küldött? Boszorkány? Vagy „csupán” egy szoknyába bújt zseniális hadvezér? A kérdés megválaszolása érdekében a film szakértői aprólékos vizsgálatnak vetik alá Szent Johanna, az „Orléansi Szűz” csodálatos életét…



    Arthur király
    Arthur, a legendás briton király a legendák szerint az 5. és a 6. század fordulóján uralkodott, s ragyogó páncélzatot viselő nehézlovassága élén győzelmet győzelemre halmozott. A róla fennmaradt mondák a férfias hűség, a tökéletes lovag képével ruházzák fel, s úgy állítják be, mint a várva várt uralkodót, aki megszünteti a kelták elnyomatását, s egész Britanniát kelta uralom alá hajtja. De vajon igaz-e ez az idealisztikus kép? Mi több: létezett-e egyáltalán Arthur király? Az epizód szakértői e kérdésekre keresik a választ régen eltemetett romok és csodával határos módon fennmaradt dokumentum-fragmentumok vizsgálatával.



    A vasálarcos férfi
    Az epizód a 17. századi Franciaországba kalauzolja a nézőket – abba a korba, amikor a király szava megkérdőjelezhetetlen törvénynek számított; amikor még a nemesség se érezhette magát biztonságban az uralkodói túlkapásoktól; és amikor a kínzás és a bírósági ítélet nélküli bebörtönzés hétköznapi események voltak. Ekkoriban élt a Voltaire és Dumas által is megénekelt vasálarcos férfi, akinek igaz történetét a film szakértői most sötét pincebörtönökben és régen elfeledett dokumentumokban kutatva igyekeznek rekonstruálni.



    Nostradamus
    Amikor az ember kétségbeesetten megpróbál valamiféle magyarázatot találni a szeptember 11-i terrortámadásokra, hajlamos előbb-utóbb eljutni a 16. századi asztrológus, Nostradamus jóslataihoz. Ez az ellentmondásos személyiség már életében nagy hírnévre tett szert – még az uralkodók is figyelembe vették próféciáit –, később pedig tovább terebélyesedett a személyét övező legendakör. De vajon ki volt ez az ember, aki állítása szerint a 21. századig ellátott? Egy zseniális látnokkal van dolgunk, vagy egy egyszerű sarlatánnak, aki mesterien használta ki az emberek hiszékenységét? A film e különös személyiségen keresztül a középkori asztológia titkaiba vezeti be a nézőket.

    Raszputyin
    Grigorij Raszputyinnak, a hatalmas rajongótáborral – és állítólag varázslatos bűverővel – rendelkező „őrült papnak” 1916 decemberében azért kellett meghalnia, mert túl nagy befolyást gyakorolt II. Miklósra, minden oroszok cárjára. A gyilkosság indítéka tehát egyértelműnek látszik, körülményei azonban mindmáig nem tisztázottak, mert egyes nemrégiben napvilágra került titkos dokumentumok alapján további rosszakarók is a kései nyomozók látóterébe kerültek. Mi tehát az igazság? A film orvosai és ballisztikai szakértői most újra előveszik a boncolási jegyzőkönyveket és a tetemről készült fényképfelvételeket, hogy megállapítsák: kinek a kezében volt valójában a gyilkos fegyver?

    Robin Hood
    Robin Hood, a gazdagokat megrabló és értékeiket a szegények közt szétosztó jólelkű zsivány a folklór egyik kiemelkedő szupersztárja, akire eddig – már csak valószínűtlen jelleme miatt is – mitikus alakként tekintettünk. Nemrégiben azonban meghökkentő bizonyítékok bukkantak fel, amelyek szerint nem egészen alaptalanok a az igazságosztó betyárral kapcsolatos legendák. Mi tehát az igazság? A film szakértői most megkísérlik a lehetetlent, elválasztani a valóság magvát a köré nőtt fikciótól.



    A Romanovok
    Amikor a bolsevikok 1918. július 17-én végeztek II. Miklós cárral és feleségével, az a hír járta, hogy öt gyermekük is a vérengzés áldozatává vált. 1991-ben, a családi sír kihantolásakor azonban a kutatók két testtel kevesebbet találtak a kelleténél. Lehet, hogy két gyermek mégis életben maradt? 2007-ben azután újabb fordulat állt be az ügyben: a kutatók rábukkantak egy újabb, addig ismeretlen sírra az uralkodói nyughely közelében…

    V. Edward
    V. Edward, Anglia törvényes uralkodója 1483-ban – 13 évesen – rejtélyes körülmények között eltűnt a londoni Towerből, ahova testvérével együtt nagybátyja, Richard záratta. Az eset nem maradt következmények nélkül: a királyi vérvonal megváltozott, kis híján csődbe ment az ország, és törés keletkezett az egyházban. A bűntényt – logikus módon – sokáig III. Richárdnak tulajdonították, ám a közelmúltban újabb gyanúsítottak kerültek a kései bűnüldözők látóterébe…


    Kleopátra
    Kleopátra egy nyugtalan, forrongó kor királynője volt, uralkodása alatt Egyiptom története egyik legkaotikusabb és legerőszakosabb fejezetét élte. Miként volt hát képes gyenge nő létére ily sokáig kezében tartani a hatalmat? A kérdésre az egyik népszerű magyarázat Kleopátra legendás szépsége s csábereje, amelyek birtokában kénye-kedve szerint az ujjai köré csavarta a legfontosabb római játékosokat. A tudósok mai álláspontja szerint azonban ez csupán része volt a varázsnak, s Kleopátra mit sem ért volna el vonzó vonásaival és idomaival, ha Julius Caesar és Marcus Antonius nem hiszik komolyan, hogy egy istennővel akadtak össze a személyében…

    Billy, a Kölyök
    Az 1870-es évek végének egyik leghírhedtebb vadnyugati bűnözője Billy, a Kölyök volt – egy tizenéves gyilkos, aki egész Új-Mexikót rettegésben tartotta, s kinek ámokfutására végül az egykori barát, az ügyvéd Pat Garrett tett pontot egy jól irányzott lövéssel. Eddig a legenda. De ki állt valójában a mára mitikussá vált alak mögött? A legújabb bizonyítékok alapján egy egészen eltérő történet rajzolódik ki a szemünk előtt…

    Abraham Lincoln
    Abraham Lincoln: a férfi, aki az ismeretlenségből kiemelkedve egészen az elnökségig vitte, de akinek kivételes személyisége – a meggyilkolása nyomán születő legendák árnyékában – mára mégis feledésbe merült. Milyen ember volt hát az Egyesült Államok legfényesebb karriert befutott vidéki farmere? Az izgalmas filmben a szakértők mélyelemzésnek vetik alá Abraham Lincoln személyiségét és cselekedeteit, nem csupán történelmi, de pszichológiai és orvosi szempontokat is figyelembe véve.
    A vasálarcos férfi legendája
    Franciaországban a 17–18. század fordulóján XIV. Lajos attól való félelemében, hogy ikertestvére megszerzi helyette a trónt, szörnyű sorsra ítélte őt: fejét vasálarc mögé szorítja. A történészek azóta is vitatkoznak azon, hogy vajon igaz-e ez a történet. A rab igazi személyazonosságát már több mint 300 éve homály fedi. Nyissuk föl a Vasálarcos lezáratlan aktáját!


    A vasálarcos a francia történelem árnyékában megbúvó rejtélyes alak. A mai napig meglévő nyugtalanító bizonyítékok alapján a történészek úgy gondolják, hogy az út két emberen keresztül vezet az igazsághoz. A két férfi életének vizsgálata alapján napjaink szakértői úgy gondolják, össze tudják rakni a vasálarcos életének részleteit. z egyik férfi a vasálarcos őrzője, egy Benigne d Auvergne de Saint-Mars nevű hivatásos börtönőr. A másik Franciaország egyik legünnepeltebb szerzője, akit Voltaire néven ismer a világ. Ő az első ember, aki papírra vetette a történetet.

    Voltaire fiatal korától kezdve kritizálta a rendszert. Imádott államellenes lenni, és hangját mindig a kritika jellemezte. Saját politikai elképzelései voltak, amik mellett élete végéig kitartott. Végső soron az volt a célja, hogy csökkentse a Bourbon dinasztia hatalmát és elérje, hogy Franciaországot alkotmányosan irányítsák. 23 éves korában Voltaire rendszer iránti gyűlölete még jobban felerősödött, amikor önmaga is a rendszer áldozatává vált.


    Elfogatóparancs
    A 17–18. században az elnyomatás hírhedt eszköze az elfogatóparancs volt. Ezt a király írta alá, majd pedig egy magas rangú személy ellenjegyezte. Ez a levél alkalmas volt arra, hogy letartóztattassunk valakit.


    Az elfogatóparancsot először a 13. században alkalmazták. 400 évvel később XIV. Lajos francia király alaposan kihasználta ezt a lehetőséget céljai elérésére, aminek segítségével büntetéseket rótt ki, amelyek lehettek rövidek, de akár életfogytiglani börtönt is jelenthetett azok számára, akik kegyvesztetté váltak. Franciaországban XIV. Lajos idején nagyon hatékonyan működött az igazságügyi rendszer, de természetesen a modernebb politikai rendszerekhez hasonlóan az államnak lehetősége volt saját védelmében cselekedni. Bebörtönözhettek valakit anélkül, hogy esélye lett volna a korrekt bírósági tárgyalásra. Volt, aki még azt sem tudta, hogy pontosan miért is zárták be őket.

    Voltaire rendszer elleni bűncselekménye a II. Fülöp régenst kifigurázó versek megírása volt. A régens úgy érezte, hogy Voltaire túl sokat engedett meg magának, és az elfogatóparancs révén az író a Bastille-ba került. Voltaire számára ez jelentette az igazságtalansággal kapcsolatban szerzett fő tapasztalatát. Amint a Bastille börtönének kapuja becsapódott mögötte, Voltaire-nek semmi kétsége nem maradt afelől, milyen sokrétű XIV Lajos kegyetlensége.

    40 évvel korábban nagy port kavart botrány rázta meg Franciaországot, ami óriási letartóztatási hullámot indított el. A mérgezési botrány a 17. század egyik legtöbbet emlegetett ügye, ami a magas társadalmi körökből származó márkinő, Madame de Brinvilliers látványos perével kezdődött. A hatalomért való vetélkedésben a nő szeretőjével nemcsak az apját, hanem két testvérét is megmérgezte. Hisztéria-hullám söpört végig Franciaországon, miután az uralkodó osztály egyre több tagja keveredett bele a botrányba. Még az is felmerült, hogy összeesküvést szőttek, hogy magát a királyt is megmérgezzék. Szinte boszorkányüldözésként csaptak le mindazokra, akik e gonosz tettek gyanúsítottjaivá váltak. A nyomozás során több mint 100 embert tartóztattak le, és legalább 30-at ki is végeztek. Végül a rabokkal való rossz bánásmód egyéb európai hatalmak nemkívánatos vizsgálódását eredményezte, ezért a kíméletlen nyomozást befejezték. Mihelyt véget ért a nyomozás, a kormány nehéz helyzetbe került, ugyanis legalább 65 olyan személy volt, akik túl sokat tudtak az eseményekről és ezért veszélyes lett volna kiengedni őket. Ezért a király birodalmának különböző erődítményeibe száműzte őket.

    Louvois márki volt XIV. Lajos hadügyminisztere. Utasítása szerint a rabokat meg kellett fosztani személyazonosságuktól. Még a börtönőrök sem tudhatták a neveiket. Pusztulásra ítélve várbörtönök falaihoz láncolták őket, néhányan közülük több mint 40 évig éltek így.


    Voltaire története
    Voltaire – szerencséjére – elkerülte ezt a borzalmas sorsot. Kevesebb mint 1 évet kellett eltöltenie Bár mindössze 11 hónapot volt a Bastille-ban, ez idő alatt megváltozott, reálisabban látta a világot. Most már abszolút úgy érezte, hogy igazságtalanság áldozatává vált. Természetesen bizonyos értelemben hiba volt a verseiben a régensre panaszkodni, de ő csak sok más ember véleményét képviselte. Ő is csak azt tette, mint mások, azonban mégiscsak őt állították elő és nem adták meg neki a lehetőséget, hogy tisztázza magát. Ettől a ponttól kezdve Voltaire még inkább törekedett arra, hogy ellehetetlenítse a rendszert. 30 évvel később pedig halhatatlanná tett egy történetet, amely a francia történelem egyik legnagyobb rejtélyévé vált.

    1751-ben XIV.Lajos kora címmel Voltaire kiadott egy könyvet Lajos uralkodásáról, amelyben nyomtatott formában elsőként utalt egy álarcos rabra. Ez a rab vasálarcot viselt, amelynek az áll részénél acélrugók voltak, lehetővé téve, hogy egyen. Az volt a parancs, hogy öljék meg, ha leveszi az álarcot.


    Voltaire könyve részletezi a megpróbáltatásokat, leírja, hogy az elítélt fejét hogyan szorították vasálarc mögé 40 évre, miközben a rab több börtönt is megjárt. Voltaire leírása szerint a rabot egy tiszt kísérte, akit megbíztak azzal, hogy személyazonosságát tartsa titokban. A tisztet úgy hívták, hogy Benigne d Auvergne de Saint-Mars. Ő az a másik személy, akiről a történészek úgy gondolják, hogy segíthet megoldani a vasálarcos rejtélyét.


    Saint-Mars története
    St. Mars köztiszteletben álló börtöntiszt volt a 17. századi Franciaországban. Sok dokumentum maradt fenn a munkájáról, amelynek során szigorúan titkos rabokat kellett őriznie és börtönről börtönre szállítania.

    Saint-Mars muskétásként kezdte, és 1664-ben a valódi D Artagnan beajánlja őt, hogy ő őrizze a kegyvesztett gazdasági minisztert, akit az Alpok Pignerol nevű erődjébe küldtek. Ma a város Olaszországban található Pinerolo néven, és már nyoma sincs a Saint-Mars által irányított épületnek. A 17. században azonban a Pignerol börtön Franciaország egyik legszigorúbb és legelzártabb helyének számított.

    Levélváltások sora maradt fenn Saint-Mars és a főnöke, Louvois márki között. Louvois felelt az erődítményekért, így végeredményben Saint-Mars munkájáért is, akit egyik bizalmasaként kezelt. Kapcsolatuk abban az időben kezdődött, mikor Saint-Mars Pignerol-ba kerül és egészen Louvois 1691-ben bekövetkezett haláláig tartott.

    Pignerol után 1681–1687-ig Saint-Mars egy másik hegyi börtön, Exilles vezetője lett. Az exilles-i erőd, amely uralja a környező tájat , ma múzeumként működik. De a látványa ma legalább annyira ijesztő, mint akkoriban. Ez a világnak egy meglehetősen elhagyatott helye. Saint-Mars nem tudta, hogy valaha előléptetik-e és elhagyhatja-e ezt a helyet, míg a rabok számára úgy tűnhetett, hogy ez az a hely, ahol életük hátralevő részét töltik majd fogságban.

    1682. március 2-án Louvois fontos levelet írt Saint-Mars-nak, amelyben megerősíti, hogy a szerencsétlen rabokat teljes névtelenségben kell tartani. Fontos, hogy azok az exilles-i rabok, akik Pignerol-ban az alsó torony foglyai voltak, ne érintkezhessenek senkivel, még az exilles-i őrséggel sem.

    A történészek kiderítették, hogy Saint-Mars exilles-i tartózkodása idején mindössze két rabot őrzött, és mindkettőjüket Pignerol-ból hozta magával. Az egyik rab meghalt Exilles-ben, a másikat pedig Saint-Mars Sainte-Marguerite szigetére vitte.

    St-Marguerite szigete a mai Cannes városával szemben, a Földközi tengerben található. A Fort Royal, ahova a rabot bebörtönözték, beárnyékolja a kis szigetet. A börtön ma turistalátványosság, és a környékbeli tengerparton nyaralók tömegeit vonzza. Ma is látogatható a cella, ahol a fogoly 11 magányos évet töltött el. Ezzel azonban még koránt sem értek véget a rab megpróbáltatásai. Végső állomása a Bastille hírhedt börtöne volt.

    Voltaire megerősíti, hogy az álarcos rabot Saint-Mars kísérte. Végül Saint-Mars-t 1698-ban kinevezték a Bastille börtönigazgatójának, amikor is az álarcos megjelenik a párizsi börtönben, mivel Saint-Mars magával hozta Sainte-Maguerite szigetéről. Ennek ellenére az őr Saint-Mars és a főnöke, Louvois közti levelezésben nem esik szó álarcról. Első olvasatra ez ellent mond Voltaire verziójának. De a további vizsgálatok feltártak egy iratot, ami igazolja a Bastille-ról készült feljegyzéseit.

    Etienne Du Junca naplója

    A Bastille 1789-es ostroma a börtön teljes pusztulásához vezetett. Mára mindössze néhány kő maradt abból az erődből, ami korábban fenyegetően emelkedett ki Párizs városából. Bár maga az épület megsemmisült, számos feljegyzés azonban fennmaradt, köztük a börtön egyik tisztjének naplója. Etienne Du Junca a Bastille egyik hadnagya volt, akinek az volt a feladata, hogy őrizze és felügyelje a rabokat börtönéveik során. Jelen volt akkor is, mikor Saint-Mars megérkezett foglyával St Marguerite szigetéről. Du Junca naplót vezetett minden olyan eseményről, ami a Bastilleban akkoriban történt. Nap mint nap készített feljegyzéseket az eseményekről, hogy ki volt a börtönben, miért volt ott és mikor hagyta el. Naplója szerint ő az első szemtanúja Saint-Mars álarcos foglya létezésének:

    „Szeptember 18-án, csütörtök délután 3 órakor De Saint Mars úr a börtön új igazgatója hivatalosan is átvette helyét a Bastille-ban. St Marguerite és St Honorat szigeteiről érkezett és koloncként magával hozott egy régi foglyot, akit már Pinerolóban is őrzött. A fogoly folyamatosan álarcot visel, és a nevét nem árulták el nekem, és nem is jegyezhettük be.”

    Ez az első olyan cáfolhatatlan bizonyíték, miszerint ez a névtelen rab valóban álarcot viselt, és börtönéveit Saint-Mars felügyelete alatt töltötte. Ez a szörnyű sors nagyon is érdekelte és elborzasztotta az olvasókat, amikor Voltaire először jelentette meg e történetet.


    És mit mond az orvos?
    A modern orvostudomány azonban meglepő eredményekkel szolgál az üggyel kapcsolatban.
    Mike Edwards vázizomzat-specialista orvos, elárulja, milyen hatásai lehetnek annak, ha évtizedekre tömör vasálarcot kötnek valakinek az arcára.


    Mennyi az esélye annak, hogy valaki életben marad úgy, hogy harminc éven keresztül vasálarcot kell viselnie és sohasem veheti le? Véleményem szerint és a valószínűségeket összevetve, nem maradhatott életben.

    A maszk alatt a környezet meleg, nedves és zsírban gazdag, ami szörnyű a férfinek, de maga a paradicsom a gombáknak és baktériumoknak. Ha bőr megsérül, hozzáférést biztosít a véráramhoz. Amíg a baktériumok kívül vannak, nincs gond, azonban ha bekerülnek a szervezetbe az súlyos következményekkel jár. Márpedig a bőr könnyen megsérül, ha állandóan egy álarcnak dörzsölődik. Mihelyt a baktériumok bejutnak a véráramba, szaporodni kezdenek, és vérmérgezést idéznek elő. Elindul egy láncreakció. A szervek egy más után felmondják a szolgálatot, ahogy az agy elvonja tőlük a vért. A folyamat először a bőrben játszódik le, másodszor a vesében és a májban, aztán a tüdőben és végül a szívben. Amikor eléri a szívet, véget is ér a sor.

    Bár ennek a borzalmas bánásmódnak nyilvánvaló következményei vannak, mégsem tudunk senkiről, akit vasálarccal kínoztak volna. Mégis, mind Du Junca, a Bastille hadnagya, mind pedig Voltaire azt állítja, hogy ez valós büntetés volt.


    Tényleg vasálarc volt?
    1703 novemberében Du Junca ismét az álarcos fogolyról ír, amikor a haláláról tudósított. 1703. november 19-én hétfőn az ismeretlen rab, akit Saint-Mars hozott magával St. Marguerite szigetéről, és hosszú ideig felügyelte, este 10 óra körül meghalt. A szöveg pontos fordítása azonban felfedi, hogy a fogoly valójában állandóan egy fekete bársony álarcot viselt. Az orvosi vizsgálat kifejtette, hogy lényegében lehetetlen lett volna életben maradni a fémálarc viselése mellett. Lehet, hogy talán soha nem is létezett.

    A vasálarcos története nagy valószínűséggel tehát drámai improvizációk és fiktív kiegészítések összessége, amely egy meglehetősen egyszerű eredeti történetre épül, miszerint valakit ismeretlen oknál fogva az állam szempontjából veszélyesnek minősítettek és a rendszer fogságába került.

    National Geographic Online

    2010. május 2., vasárnap

    Ma 114 éves a Kisföldalatti

    Ma 114 éves a Kisföldalatti

    A földalatti vasútépítés gondolata és megvalósítása egyidős a londoni földalatti vasútvonal születésével. 1860-ban kezdtek hozzá az építéséhez és 1863-ban helyezték üzembe az első földalatti vasutat. London után elsőként az európai kontinensen a millenniumi kiállításra készült el Budapesten a Sugárút alatt haladó földalatti kéregvasút.

    A belváros és a városliget közötti kapcsolatot teremtette meg. A 2. világháború végéig a további fejlődés nem folytatódott. A budapesti Millenniumi Földalatti Vasút (M1) az európai kontinens első földalatti vasútjaként 1896-ban készült el. Az akkori szokások szerint a földalatti vasút bal oldali közlekedésű volt. Az áttérés a forgalomirányító és biztonsági rendszerek átépítése nélkül lehetetlen volt. Erre a millenniumi földalatti korszerűsítésekor került sor.

    A millenniumi földalatti az Andrássy úttal együtt 2002-ben a világörökség része lett.

    A kezdetek

    A Terézváros fő útvonalát, a Sugárutat 1884-re faburkolattal látták el. A Városliget felé rendszeres omnibusz járt, de az akkori ütőéren, a Király utcán közlekedő villamossal együtt is kevésnek bizonyult, a járatok túlzsúfoltak voltak. Tekintettel a közelgő millenniumi kiállításra is – melyet a Városligetbe terveztek –, a sugárúti közúti vasútra egyre égetőbb szükség volt.

    A Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV) vezérigazgatója Balázs Mór londoni tapasztalatai alapján foglalkozott egy pesti, felszín alatti vasút gondolatával. Legnagyobb riválisával, a Budapesti Közúti Vaspálya Társasággal (BKVT) együtt pályáztak az Andrássy (Sugár) úton építendő felszíni vasútra, melyet a hatóságok – a korábbi véleményüknek megfelelően – elutasítottak: „az Andrássy úton nem építhető közúti vasút”. A két cég azonban előzőleg megállapodást kötött: amennyiben a felszíni terveket elutasítják (melyre joggal számíthattak), földalatti vasút építését kezdeményezik. A terveket a Siemens és Halske cég készítette. A fennmaradt látványtervek szerint a városligeti fürdőtől a Vigadóig egyajtós, de háromosztatú szerelvények közlekedtek volna; a középső utastér bal oldalán külön fülkét szántak a dohányos uraknak, jobb oldalán pedig a hölgyeknek. Az ajtók önműködően, a vezető által irányítva nyíltak-zártak volna, és automatákból árusították volna a jegyeket.

    Az engedélyt megkapták, sőt 90 éves engedélyidőt, 15 éves adókedvezményt és 5 évre menetjegyek utáni illetékbélyeg átalányt kaptak. Cserébe viszont az Ezredévi Kiállítás megnyitásáig el kellett készülnie a vasútnak. Az engedély megadásától 21 hónap volt hátra a Kiállítás megnyitójáig.

    Az építés

    Az építkezés elkezdődött, a 6 méter széles 3225,56 méter hosszú alagutat két irányból kezdték el ásni. A Nagykörúti főgyűjtő vezeték határozta meg a maximális mélységet, így az alagút belmagassága 2,65 méter lett. Az alapot és az oldalfalakat betonból építették. A vasút kivitelezését a tervezőre, a Siemens és Halske cégre, a föld-, beton- és szerelési munkálatokat Wünsch Róbert budapesti vállalkozóra bízták. Az építésvezető Vojtek Ödön volt. Az állomásokat burkoló barna és fehér csempéket a Zsolnay gyár készítette, a lejárók fölé díszes csarnokokat emeltek.

    Az átadás

    1896. április 11-én a műszaki átvétel nem sikerült, de a problémák orvoslása után 1896. május 2-án, szombaton délután elindult Európa – rekordidő alatt épült – első motorkocsis üzemű földalatti vasútja (a londoni eredetileg gőzhajtású volt). Reggel 6 és este 11 között 4 percenként követték egymást a szerelvények. Ferenc József 1896. május 8-án utazott a földalatti vasúton, melynek emlékére az üzemeltető cég felvehette a Ferenc József Földalatti Villamos Vasút Rt. nevet. A vonalat az akkori közlekedési szabályok szerinti „balra tarts” elrendezéssel építették ki (ezért voltak a lejáratok sokáig „fordítva”). Az eredeti állomások:

    * Gizella tér (ma Vörösmarty tér)
    * Deák Ferenc tér
    * Váczi körút (ma Bajcsy-Zsilinszky út)
    * Opera
    * Oktogon
    * Vörösmarty utca
    * Körönd (ma Kodály körönd)
    * Bajza utca
    * Aréna út (ma Hősök tere)
    * Állatkert (felszíni állomás, megszűnt)
    * Artézi fürdő (felszíni állomás, ma Széchenyi fürdő)

    A Hősök terénélA Hősök terénélA földalatti eredeti végállomása a 463,20 méter hosszú felszíni szakasz végén, a Széchenyi fürdőnél volt. A Városligetben ma is látható egy alacsony híd, ami alatt a hajdani Földalatti áthaladt. Ez Magyarország első vasbeton hídja. Brüggerman György tervezte és Wünsch Róbert szabadalmaztatott eljárása szerint épült fel. A híd íveinek támköze 10,6 méter, szélessége 2,6 méter, a közlekedésre felhasználható szélessége 2 méter.

    1923-ban az addigra már elég leromlott állapotú Földalattit a konkurens villamostársaságok összevonásával megalapult Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSzKRt) vette át és kezdte el a felújítását. 1924 és 1930 között kicserélték a balesetveszélyes síneket. A járműfelújítás eredményeképpen átállhatott a Földalatti is a felszíni villamosok 550 voltos üzemi feszültségére (korábban a vasút Akácfa utcai telephelyen előállított 350 voltos feszültséget használták). A szerelvényeket egységes sárga színűre festették. Az 1960-tól puritán kinézetű „pótkocsikkal” kiegészítve a régi motorkocsik több mint 70 évig állták a sarat.

    A vonalhosszabbítás

    1970-ben jóváhagyták a vonalhosszabbítást, illetve a felszíni szakasz föld alá helyezését. A munkálatokkal Budapest egyesítésének centenáriumára készültek el. 1973. december 30-án adták át a meghosszabbított vonalat a Mexikói útig, így a teljes 4,4 km-es vonal föld alá került. Új járműtelep is készült az új végállomáson. A ma is közlekedő, csuklós Ganz motorvonatok álltak forgalomba. 1955-ben a Kelet-nyugati metróvonal építése miatt a Deák Ferenc téri állomást is átépítették: áthelyezték a szomszédos Engels térre. Az így feleslegessé vált alagútszakaszban létesült 1975-ben a Földalatti Vasút Múzeum, mely a Közlekedési Múzeum kisföldalattival és a metró üzemével foglalkozó állandó kiállítóhelye. Az átépítés alkalmával kicserélték a biztosító berendezéseket is, ekkor (1973 végén) tért át a Földalatti a felszínen már 1941 óta zajló „jobbra hajts” közlekedésre.

    A felújítás

    Az 1980-as évek végére a Földalatti – de főleg a pálya, födémek – állapota erősen leromlott, így a BKV 1987-ben elkezdett egy három évre tervezett felújítást. A tervből csupán az első év valósult meg: sűrítették a tartóoszlopokat az Andrássy út alatti alagútban valamint felújították a Hősök tere – Kodály körönd szakasz szigetelését (ezzel újraépítették az Andrássy út útpályáját is). Az 1990-es évekre azonban már tarthatatlanná vált a helyzet, az elavult síneken már sebességkorlátozással sem közlekedhettek biztonsággal a szerelvények.

    A közel százéves vasút rekonstrukcióját 1995 márciusában kezdték el. Felújították a pályát (a Széchenyi fürdő és a Mexikói út közötti új építésű szakasz kivételével), a zúzottkő ágyazatos, talpfás síneket korszerű hegesztett, hézag nélküli betonágyazatos sínekkel váltották fel. A nagykörúti főgyűjtő vezetékből is hasítottak egy darabot, így az alagút magassága 13 centiméterrel, 2,78 méterre nőtt. Ekkor egy kitérőt is elhelyeztek az Oktogon megállónál (ezt megelőzően üzemzavar esetén a teljes vonalon leállt a forgalom. Így viszont az érintetlen szakaszfélen továbbra is járhat a Kisföldalatti). A födémszigetelés is folytatódott a Kodály körönd – Bajcsy-Zsilinszky út között, mellyel párhuzamosan az Andrássy út is megújult. Az állomásokat és a járműveket is felújították, így 1995 novemberére gyakorlatilag egy új Millenniumi Földalatti Vasút indulhatott útjára.

    A Kisföldalatti járművei

    A járműpark a vonal elindításakor 10 faburkolatú, barna, és 10 sárgára festett acélburkolatú motorkocsiból állt, melyeket a Schlick gyár készített, és alig hasonlítottak az eredeti terveken szereplő szerelvényekre. A járművek szerkesztésénél alkalmazkodni kellett az alacsony alagúthoz, ezért a kocsikat görbített „hattyúnyak alakú” A kocsik belső tere a középső utastérből és az attól fallal elválasztott két vezetőfülkéből állt. A kocsiszekrény közepén helyezték el az egyirányú tolóajtókat. A kétféle fából készült belső borítás, az U alakban kiképzett ülések, a szép lámpák dekoratív hatást keltettek. A megnyitás korában a fémburkolatú kocsik szekrénye sárga, a hossztartó borsózöld színű volt.

    A BKVT járműveiA BKVT járművei A  BVVV járműveiA BVVV járművei

    A kocsiknál, amelyeket a Schlick gyár készített, a tetszetős külső mellett korszerű műszaki megoldásokat alkalmaztak. A villamos berendezéseket a Siemens cég szállította.hossztartókkal építették.

    A királyi és az udvari jelzővel is felruházott 20. pályaszámú kocsi berendezésében és műszaki megoldásában is különbözött a többitől. A különleges kocsi a vasút előkelő vendégei számára, Ferenc József magyar király látogatására készült. Csiszolt belga üveg ablakai, utasterének díszes berendezése előkelőséget sugárzott.

    Az ezredévi ünnepségeken Budapesten tartózkodó Ferenc József 1896. május 8-án tekintette meg a vasutat. Kíséretével együtt a „királyi kocsin” utazott a Gizella (Vörösmarty) téri végállomástól az Állatkert megállóig. A korabeli újságok részletesen beszámoltak erről a látogatásról - sokkal részletesebben, mint a vasút 1896. május 2-án, szombaton délután történt megnyitásáról. A király „legkegyelmesebben megengedte”, hogy az addigi Budapesti Földalatti Villamos Közúti Vasút elnevezés helyett felvegyék a Ferenc József Földalatti Villamos Vasút Rt. nevet.

    Az „udvari kocsinak” 1897 szeptemberében voltak ismét császári-királyi utasai. II. Vilmos császár kíséretében a magyar király újra utazott rajta. A 20-as kocsi különleges feladatának ezzel vége szakadt. Néha-néha forgalomba állították, majd 1937-ben „nyugdíjazták”, de nem végleg. A szovjet megszállás alatt után - átalakítva - ismét közlekedett 1955-ig, amikor végleg kivonták a forgalomból.

    1924–1930 között felújították a motorkocsikat: az eredetileg szimpla tolóajtókat duplára cserélték, egységes, új konstrukciójú forgóvázat építettek, valamint nagyobb teljesítményűre (TR 4,5-ös típus) cserélték a motorokat is. A motorkocsik 1960-től pótkocsikkal kiegészítve közlekedtek. A pótkocsik a kelenföldi Füzesi Főműhelyben készültek. Az egy pótkocsiból és egy motorkocsiból álló szerelvény csatlása csak műhelyben volt bontható.

    Az 1972-73-as felújítás keretében új járműveket szereztek be. A 23 darab három részes csuklós járművet a Ganz–MÁVAG és Ganz Villamossági Művek gyártotta. Alapvetően ezek a járművek láthatóak ma is a Földalatti vonalán. A felújítás azonban a nyomvonalváltozás által nem érintett szakaszokon nem történt meg, így a járművek elhasználódása gyorsabb volt a vártnál. A járműveket a vandálok növekvő aktivitása is rombolta. Az 1996-os ünnepre azonban a járműveket is felújították. A teljes utastér vandálbiztos burkolatot kapott és új típusú, kényelmesebb üléseket helyeztek el. A járművek a gyorsvasúti előírásoknak megfelelően kürttel és légfékkel vannak felszerelve. A légfék kiegészítő fék funkciót lát el, a hajtott, valamint a futótengelyeken lévő tárcsafékekre hat. A sűrített levegő beömlését a forgóvázakban elhelyezett egy-egy kormányszelep vezérli. A légfék KNORR BH rendszerű közvetett, automatikus, terhelésfüggő, egyvezetékes gyorsvasúti fék. Vészfékezéskor a jármű 60 km/h sebességről 150 m fékúton megáll.

    Lejárócsarnokok

    A Deák téri állomásnál épített lejárócsarnok, az ún. „Kiosk”, az eredeti cink-ornamentikát is aprólékosan mintázó, szépen színezett modellje képviseli a vasút megállóit. A szecessziós stílusú csarnok alapterülete több mint 100 m2 volt, a megállóhoz vezető lépcsőket a két oldalszárny foglalta magába, a kupolás középrészt üzletnek adták bérbe.

    A Váczi körúti (Bajcsy-Zs. út), a Vörösmarty utcai, a Bajza utcai és az Aréna úti (Hősök tere) állomásnál felállított tíz egyforma csarnok szerényebb kivitelű építmény volt. Tetejüket bádoggal, oldalfalaikat halvány színű majolika lemezekkel fedték. Az operai és a szemközti, a Dreschler-palota előtti lépcsők fölé nem építettek csarnokot, mert nem akarták a reprezentatív épületeket takarni. Itt, a még ma is meglévő balusztrádos kőkorlátokat emelték.

    a 20. században már túl díszesnek, cifrának ítélt, a forgalmat is zavaró lejárócsarnokokat az 1910-es, 1920-as években lebontották; elsőként a Gizella térieket 1911-ben, utoljára a Deák térit 1925-ben. A lépcsők köré öntöttvas korlátokat készítettek. Az állomások átlagos távolsága 375 m, a peronok szélessége 3 m, hosszuk különböző volt.

    Alagút és felszíni szakasz

    Az Állatkert megállóAz Állatkert megállóA 4 méterenként elhelyezett födémtartó oszlopokra hengerelt I tartók fekszenek, amelyeket vasbetétek és hevederek kötnek össze. A hossztartókra egymástól 1 m távolságban helyezték el az oldalfalon nyugvó kereszttartókat. A kereszttartók hézagait betonnal töltötték ki, zsaluzással alakítva ki a „porosz-süveg” boltozatot. A korhűen barnára festett, az alagút tengelyében egymástól 3-4 méterre elhelyezett szegecselt vasoszlopok a kereszttartókat támasztják alá.
    A vasút nagyobb része 3226 m hosszú alagútszakasz volt; a városligeti 463 m felszíni vonalrész a teljes vasút közel egynyolcadát tette ki. A teljes felszíni vonalrészt bekerítették, a kerítés mellett később sövényt ültettek.

    A vasút felszíni pályája felett átvezető gyalogátjáró Magyarország egyik első vasbeton hídja. Az Állatkert felől egykarú, a tó felől kétkarú lépcsős feljáró vezet a gyaloghídra, amely Wünsch Róbert szabadalmaztatott rendszere szerint épült. Architektúráját Brüggerman György tervezte, aki a földalatti vasút lejárócsarnokainak is - a Gizella térit és az oktogonit kivéve - tervezője volt. A Közlekedési Múzeum kezdeményezésére műemléknek nyilvánított hidat. A híd íveinek támköze 10,6 m, szélessége 2,6 m, a közlekedésre felhasználható szélessége 2 m.

    Forgalom

    A vasút forgalmában az 1900-as évek elején némi visszaesés mutatkozott, majd ismét egészen az első világháborút követő időkig nőtt az utasok száma.

    Kezdetben csak egy menetre érvényes 20 filléres vonaljegyeket adtak ki, ezzel egy felnőtt vagy két gyermek utazhatott. 1899-ben léptették érvénybe a szakaszrendszert, egy szakaszjegy 12 fillérbe, 1918-tó 14 fillérbe került. 1900-tól voltak bérletjegyek is. A forgalom növelése érdekében 1905 őszétől már egyszeri átszállásra jogosító jegyet lehetett váltani a földalatti vasúton. A két- és háromszori átszállásra érvényes jegyeket csak 1930-ban vezették be.

    A földalatti vasútnak tisztviselői személyzete nem volt, az adminisztrációt az üzemeltetők végezték. A földalatti vasutat megnyitástól a Budapesti Városi Villamos Vasút tartotta fenn, 1918. november 6-án átvette a Budapesti Egyesített Városi Vasút, majd 1923-ban a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. kezelésébe került.
    A földalatti vasút dolgozói napi 12-17 órát töltöttek szolgálatban, noha a szabályzat előírta, hogy az alkalmazottakat nem szabad túlterhelni. A forgalmi szabályzat értelmében a kocsivezetők, ellenőrök, kalauzok, peron- és pályaőrök egyenruhát kaptak. Az 1908-ból származó felvételi irat tanúsága szerint a kezdő fizetések az évek során nem emelkedtek. Az első világháború okozta munkaerőhiány enyhítésére a földalatti villamosnál alkalmaztak először kalauznőket.

    Az 1920-30-as évek felújításai és előzményei

    A fejlesztés gondolatával az 1915-től tapasztalható jelentős forgalomnövekedés hatására kezdtek foglalkozni. A kapacitást új járművek beszerzésével akarták növelni. A vasút igazgatóságának „eszményi pályázatára” készítette el a Schlick-gyár és a Ganz-gyár a kiállított kocsiterveket 1917-ben. Különösen a Ganz-féle terv figyelemre méltó, a tervezett szerelvény a mai csuklós járművek őse.

    A 60 LE-s kocsikA 60 LE-s kocsikAz egyre romló gazdasági helyzet azonban nem tette lehetővé a tervek valóra váltását. A bevételek csökkentek, az 1920-as években a forgalom is kedvezőtlenül alakult. Leromlott a vasút műszaki állapota, szükségessé vált mielőbbi felújítása. Erre az 1920-30-as években került sor. Elsőként a felépítményt korszerűsítették. Fokozatosan kicserélték a vágányokat, az asszimetrikus sínek helyett normál profilú, nagyobb teherbírású Vignoles-síneket fektettek le. A régi vas keresztaljak helyett talpfákat alkalmaztak. Átalakították a biztosítóberendezést is. A szakaszokat megrövidítették, a járművek így az állomások bejáratáig megközelíthették egymást. A kocsikat korszerűsítették.Új áramszedőket szereltek rájuk, a tolóajtók kétszárnyúra lettek átépítve, a reflektorokat kettős sugárvetőkre cserélték ki. A 16-20 LE teljesítményű régi motorokat 60 LE teljesítményű motorokkal váltották fel. A kocsik átalakítása lehetővé tette, hogy áttérjenek az 550 volt üzemfeszültségre.

    Az 1956-os forradalom utáni időszak

    A Földalatti Villamos Vasút Rt. - ez volt a vasút új neve - jelentésében olvasható, hogy a háborús károk helyreállítása után újból megnyitották a földalatti vasutat. Az 1950-es években egyre fokozódó forgalmi igények kielégítésére a járműpark kevésnek bizonyult. A vasutat ebben az időszakban üzemeltető Fővárosi Villamosvasút főműhelyében ezért 16 db földalatti pótkocsit építettek. A kéttengelyű vezérlő pótkocsikat 1960-tól állították forgalomba. Menetkapcsolóikkal működtetni lehetett a motorkocsik motorját, így a szerelvény mindkét irányban, megfordítás nélkül közlekedhetett.

    A pótkocsik üzembe helyezésekor korszerűsítették másodszor az 1896-tól forgalomban lévő motorkocsikat. Kicserélték a forgóvázakat és a motorokat. A kocsiajtókat elektro-pneumatikus mozgásúvá alakították.
    A kelet-nyugati metróvonal építése miatt szükségessé vált a pályakorrekció. Ezzel kapcsolatban átépítették a vasút Deák téri állomását is, lejáratát az Engels térre helyezték át. A fővárosi gyorsvasút-hálózat tervezésekor figyelembe vették a „kis-földalatti”-t. Ahhoz azonban, hogy e hálózat szerves részévé válhasson, meg kellett fiatalodnia.

    Korszerűsítés

    A korszerűsítés során megszüntették a vasút felszíni szakaszát. A rekonstrukció 1973. december 31-re készült el. A régi vonalat is felújították. A jelző- és biztosítóberendezést szintén kicserélték. Ez lehetővé tette, hogy a földalatti vasúton is áttérjenek a Budapesten 1941-től érvényben lévő jobb oldali közlekedésre. A megállók közül a Vörösmarty téri végállomást átalakították. Meghosszabbították a három legrövidebb megállót, a többi eredeti formájában maradt meg. Az alagút méretei a korszerűsítéskor sem változtak, ismét a járművel kellett hozzá alkalmazkodni. Az új szerelvényt tervező és építő Ganz Villamossági Művek és Ganz-MÁVAG szakemberei megtartották a régi „hattyúnyak alakú” alvázmegoldást. A kocsikat összekötő alacsony csuklótérben helyezték el a gépi és kapcsolóberendezéseket.

    A millenniumi vasút megszüntetett, felszíni szakaszáról érdekes képeket láthatnak ide kattintva.

    wikipédia-metros.hu - barikad.hu


    Dsida Jenő: Hálaadás

    Köszönöm Istenem az édesanyámat!
    Amíg Ő véd engem, nem ér semmi bánat.
    Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
    Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
    Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
    Köszönöm Istenem az édesanyámat!

    Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
    imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
    Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
    itt e földön senki sem szerethet jobban! –
    Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
    Istenem köszönöm az édesanyámat!

    Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
    Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
    Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
    Hiszen szegényeknek nincsen édesanyájuk!
    Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
    Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

    Áldd meg édesanyám járását-kelését,
    Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
    Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
    Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
    Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
    Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!