1861. szeptember 23-án hunyt el Brunszvik Teréz grófnő, az első magyarországi óvodák megalapítója.
Apja ifj. Brunswick Antal gróf, édesanyja Seeberg Anna bárónő volt. Négy gyermekük született: Teréz, Ferenc, Jozefin és Karolina.
1775. július 27-én hajnali négy órakor született meg Brunszvik Teréz, s nyolc nap múlva már keresztvíz alá is tartotta Mária Terézia, akiről élete végéig eszményített alakot őriz. A róla készült festmények – a martonvásári Brunszvik-kastély falán – hűen tükrözik alakját: derűt, méltóságteljességet sugároznak. Mária Terézia, aki megszervezte a közoktatásügyet, fenséges, de közvetlen is. Mindezeken kívül pedig az ő közbenjárására jött létre a házasság Teréz szülei között!
A családi háttere, amely fundamentum és hajtóerő, szellemi iránymutatás is egyben számára. Ez a légkör alapozta, fejlesztette, formálta egyéniségét, s amelyben kiemelt szerepe volt a felvilágosult apának. Brunszvik Antal hitt a nevelés hatásában, meggyőződéses reformer, ráadásul zeneértő, sőt zenerajongó. Nyitott, befogadó az emberek problémái iránt, és végtelenségig adakozó.
Gyermekét korán (3 évesen) zongorához ülteti, megismerteti vele a nagy görög gondolkodókat, a tanítón s a nevelőnőn kívül angol tanárt is fogad mellé. Teréz rajongással szereti, tiszteli apját, akinek élete, gondolatai mintát adnak számára. Az édesanyja kemény és józan, gyakorlatias és a fukarságig takarékos. Ő az, aki a vagyont óvja, minden áron gyarapítja. Leányának lelki sorsát is vasmarokkal tartja kézben. Gyermekeit ő tanítja franciára. Mária Terézia korában ugyanis a társaságbeliséghez szorosan hozzátartozott a francia nyelvtudás. E két, egymástól oly távoli nevelési gyakorlat hatása alatt állt a gyermek Teréz.
Az ifjú Teréz lelkesen és aggódva figyelte apja reformtörekvéseit. 1787-ben egy előkelő bécsi nevelőintézetbe kerül, 12 évesen. Átéli a magányt, a különbözőséget, és ezek már ekkor arra sarkallják, hogy egyénisége megőrzése mellett, formálja önmagát. Eredményes volt zenei tanulmánya és a kötelező tantárgyakon kívül még olasz nyelvet is tanult. A Brunszvik család igen sok időt töltött a martonvásári kastélyban.
Az 1788–1789-es évek politikai változásai megnehezítették Brunszvik Antal életét. A hangulat viharossá vált, elvadult viták, szónoklatok hangzottak el, melyeket több ízben Teréz is végighallgatott. A sok pipafüstben eltöltött éjszaka, az indulatok csillapítására tett, és a testi-lelki erőfeszítések aláásták Brunszvik Antal – egyébként sem erős tüdejű – egészségét. Utolsó tervezete – amit előterjesztett az 1790–1791. évi diétán – magyar anyanyelvű, nemzeti szellemű nőnevelésről, állami leányiskolákról és azok megszervezéséről szólt. Az országgyűlés ugyan elfogadta ezt, de a megvalósítására már nem kerülhetett sor. Brunszvik Antal 1792-ben halt meg a Nagyszombathoz közeli, fehéregyházi villájában. Az utolsó hónapokban még szorosabbá vált a kapcsolat az apa és Teréz között, a halott apa alakja pedig még nagyobbra nőtt lelkében.
Cserna Károly: a Brunszvik-kastély az 1800-as években
Az 1799-es évben útra kelnek a család nőtagjai s elköltöznek Bécsbe. Az anya célja az, hogy bemutassa az eladósorban levő leányait a birodalmi főváros társaságának. Az özvegy hű marad önmagához. A szegényes ruhatár azonban nem hűtötte le Teréz boldogságát: anyja ugyanis Beethovent akarja felkérni, hogy bécsi tartózkodásuk alatt vállalja el a két grófnő zenei oktatását. A meghallgatás után a nagy művész vállalja a tanítást. A Memoárokból tudjuk, hogy Beethoven nem csupán a zeneórára járt el Terézékhez, hanem az is előfordult, hogy a nap nagy részét ott töltötte a családnál. Akkoriban kötötték azt a szívélyes és bensőséges barátságot, amely Teréz életének végéig tartott. A kapcsolat a nagy művész és Brunszvik család között mély, erős barátsággá kovácsolódott az idők során.
A Brunszvik család nemcsak Beethovenhez fűződő kapcsolata révén vált ismertté. Korának legműveltebb és legtájékozottabb magyar asszonya Brunszvik Teréz, az európai óvodaügy egyik úttörője volt. A XIX. század elejéig a 6 évesnél fiatalabb gyermekek nevelésével az európai társadalmak nem foglalkoztak. A világ első óvodái 1817-től működtek Angliában és csak tíz év elteltével jelentek meg a kontinensen.
Brunszvik Teréz munkásságának, pedagógiai tevékenységének meghatározója, megalapozója, hogy szinte gyermekkorától kezdve egyfajta életprogramot állít fel önmagának. Szereti az embereket és ezt először a saját családjában érezteti. Mindenkinek az anyja szeretne lenni. Így a nevelésügy lesz az a terület, melyben eszményeit valóra váltja. Húga megözvegyülése után részt vállal a gyermekek neveléséből is. 1808-ban Yverdonban felkeresi személyesen Pestalozzit, hogy nevelési tanácsokat kérjen tőle.
Óvodai csoportkép az 1800-as évek végéről - álló sorban, balról az első: Brunszvik Géza.
Brunszvik Terézt hatalmas lelki erőtartaléka segíti át azon a nehéz időszakon, amit a családi viszályok s a meg nem értés okozott. Áhítatos istenhite és ébredező hivatástudata segíti ebben. Ekkor kezdődik meg az az átalakulás a személyiségében, mely az eddigi szenvedélyes, ugyanakkor önmagába süppedő lényét átalakítja a világ felé kitárulkozó, nyitott, nemes tevékenységre hivatott, gazdag személyiséggé. Egyre inkább erősödik benne a nevelés mindenhatóságába vetett hit. Pestalozzin kívül Herbart és Rousseau munkáját tekinti iránymutatásnak, amelyekből válogat és a célszerűséget figyelembe véve alkalmazza azokat saját elképzeléseiben, húga gyermekeinek nevelési gyakorlatában.
1817-ben és a rákövetkező évben is éhínség sújtja Magyarországot. Brunszvik Teréz – kinek lelkében rémület és szánalom volt – azonnal cselekszik. Együttérzéstől áthatva jótékonysági nőegyletet szervez, amelynek bevételét igen okosan munkásotthonok, szegényházak és elsősorban gyermekfoglalkoztatók megépítésére fordítja. Már ebben az időszakban foglalkoztatja az a terv – amit nagy kitartással szorgalmazott –, hogy a leánygyermekeknél olyan mesterségbeli vagy kézügyességbeli készséget kell kifejleszteni, amivel – amennyiben az szükséges – gondoskodni tudnak magukról. Felveti a kenyérkereső, sőt a szellemi pályára alkalmas nő fogalmát is, abban az időben, amikor ez meglehetős merészségnek számított.
Ösztönzésére a pesti Nőegylet árva és elhagyott, veszélyeztetett gyermekek számára szorgalomiskolát létesít. Amikor Pestalozzi és Wilderspin pedagógiai munkájának alapján kisgyermekeket óvó intézetet kíván létrehozni környezetének ellenállásába ütközik, de hajthatatlan és elszánt marad. Küzdelme győzelemmel végződik: 1828. június 1-jén, Budán a Mikó utcában, Brunszvik Teréz kezdeményezésére megnyitja kapuit az első magyarországi óvoda. 1828-ban még kevés európai város dicsekedhetett effajta intézménnyel, a Habsburg-monarchia területén az első a budai „angyalkert” volt. Samuel Wilderspin 1823-ban adta közre első munkáját a kisgyermek neveléséről. Ennek Werheimer-féle fordítása adta a példát Brunszvik Teréznek és ez a mű ösztönözte arra, hogy ezt az új nevelési intézményt meghonosítsa hazánkban. Az angliai példa hatására itthon is létre kívánt hozni olyan egyesületet, melynek feladata az óvodai nevelés elterjesztése, szervezése. 1828-ban kezd létrejönni csíráiban a hazai egyesület, mely az első intézmény körül található pártoló szervezetekből alakult ki „az intézetek egyesülete” néven (korábbi neve: „nemzeti egyesület a kisdedek koránti nevelésére nézve, gyám és képző intézetek által”).
Brunszvik Teréz terve az, hogy a budai és pesti kisdedóvók mintájára az ország más városaiban is létesüljenek óvodák. E tekintetben első eredménye a besztercebányai óvoda megnyitása volt, és ezt követte még két pozsonyi, majd egy kolozsvári is, 1830-ban. Az angyalkerteket kétéves kortól hétéves korig látogathatták a gyermekek, utolsó évben elemi ismereteket sajátítva el. Ennek különösen a szegényebb népréteg gyermekei között volt jelentősége, mivel ők nem juthattak el az alsó fokú iskolába. Így hát már az „óvoda” elvégzése után hasznos tagjává váltak a családnak, illetve a háztartásnak. Szintén angliai mintára férfi tanítók látták el az angyalkert vezetését, Brunszvik Teréz azonban már az első intézmény megalapításakor hangoztatta, hogy erre a feladatra elsősorban a nők alkalmasak. A foglalkozások imákkal és énekekkel kezdődtek, majd világi ismereteket nyújtott a tananyag. A játék ekkor már a napi tevékenységnek hozzávetőlegesen csupán negyedét tette ki. Yverdoni tapasztalatai alapján Teréz a játékot – ezt a legösztönösebb tevékenységet – igen fontosnak tartotta. Többször hangsúlyozza is, hogy a gyermekeknek ne kelljen sokat dolgozniuk, és a legtöbb idő a játéké legyen. Pestalozzi hatását tükrözi az alaktan, az ábrázoltatás és szemléletesség.
Brunszvik Teréznek átfogó pedagógiai terve volt: az angyalkert után a második nevelési intézmény, amit létrehozott a krisztinavárosi ipariskola, vagy ahogyan akkoriban nevezték: „kézmű oskola” a naphosszat dolgozó szülők nagyobb gyermekei számára. Az apja szellemében működő nevelőintézetet főleg a nemes lányok részére tervezi, cselédiskolája pedig valóban a nemesség és a jómódú polgárság érdekeit szolgálja. Ez utóbbi iskolatípus Reed lelkész hatására, illetve ösztönzésére jött létre, mivel szerinte a cseléd is hozzátartozik a gyermek életéhez és ezért fontos megalapozott erkölcse és bizonyos fokú tanultsága is. Ez az intézmény mindössze egy évig állt fenn.
Teréz azon is gondolkodott, hogyan lehetne az anyákat alkalmassá tenni a gyermekeik nevelésére „…a tudatlan és durva anya mindig csak vadócokat fog nevelni,…és az ilyen jellemtelenül, logikátlanul támolyog végig az életen…”
A csapás után, amit a Nádor rendelkezése jelentett számára – miszerint Teréz kezéből kiveszi az Egyesület irányítását – rengeteget utazik.
Teleki Blanka grófnő
Küzd az elképzeléseinek megvalósításáért, eszméiért. Külföldi útjain többször vele tart unokahúga: Teleki Blanka is. Drezda, München, majd Stuttgart; Svájc után Itália, Franciaország és Anglia. Ezeken az útjain nem csupán arra törekszik, hogy ott is szorgalmazza az új óvodák létesítését, hanem tanulmányozta is a már meglévő óvodákat. Tapasztalatait feljegyezte, s igyekezett azokat hasznosítani a magyar óvodák munkájában. Amíg más országokban tapasztalatokat gyűjt, tanulmányozza az egyéb nevelési lehetőségeket is, addig itthon kedvező fordulatot vesz a nevelés ügye. Festetics Leó gróf és Bezerédj felkarolta az óvodaügyet: így jöhetett létre két mintaóvoda és a tolnai képezde. Az Európában is első óvóképző intézetbe Tolnán csak férfiakat vettek fel. A Kisdednevelő Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesület 1845-ben készíti el a szabályzatot az óvóképzésről, 1892-től már csak leány növendékeket vesznek fel az intézménybe. Egyéniségének közvetlen hatása családja egyik tagjára volt a legerősebb: unokahúga, Teleki Blanka grófnő az ő útmutatásai alapján nyitotta meg Pesten 1846-ban az első magyar leánynevelő intézetet.
Brunszvik Teréz a forradalom idején már 73 éves volt. Sokat betegeskedett, és az elmúlás gondolata is foglalkoztatta. Azonban, ahogy naplójában írja, “A mostani forradalmi mozgalom... öregségemben teljesen megfiatalít.” Kezdettől fogva élénk figyelemmel kísérte az eseményeket. 1848. március 15-ét örömmel és [368lelkesedéssel fogadta, mint “az évszázados rabságból való megszabadulás napját”. Naplóját márciustól két hónapon át az újságok, főként az ausburgi Allgemeine Zeitung híreinek kivonatos leírása tölti ki. Májustól kezdve azonban a feljegyzések már nem, vagy alig tartalmaznak sajtóból vett híreket, hiszen “nem lehet hinni a fekete-sárgáknak, az újságok hamisak” – írja. A naplóban tehát májustól kezdve elsősorban azokat a híreket jegyzi fel, amelyeket ismerőseitől, barátaitól, családtagjaitól hall. Ezek valóságtartalma persze különböző, az általa leírt tények és adatok sokszor pontatlanok. Azonban ezek jól jellemzik a fővárosban uralkodó légkört és közhangulatot. Brunszvik Teréz a két év során számos jelentős esemény szemtanúja volt. 1848 októberében látta a toborzókörútra induló Kossuthot a Pozsony felé induló hajó fedélzetén, novemberben pedig részt vett a Nemzeti Múzeum előtt tartott zászlóavatáson. Elkeseredett hangon írt Windisgrätz pesti bevonulásáról 1849 januárjában, annál is inkább, mert közeli rokonai is ott voltak a császári csapatban. Szólt Pest bombázásáról, amelynek a Duna-sor gyönyörű házai is áldozatul estek, később írt a Buda bevételét követő győzelmi mámorról, Kossuth pesti fogadtatásáról és Damjanich városligeti “fogadóóráiról”. Olvashatunk az utolsó időkről, a kormány Szegedre távozásáról. 1849. július 19-én például ezt írta: “Borzalmas látni egy magyar szemnek és szívnek ezeket a fehér egyenruhásokat, akik pénzért, tudatlanul és konokul azért érkeztek ide, hogy egy nemzetet megöljenek; és az itteni lakótársak öröme fáj és elűz engem.” Már jóval a bukás után, november 20-án a Lánchíd hivatalos átadási ünnepségén, amelyen Haynau volt a díszvendég, Brunszvik Teréz is ott állt a néma tömegben.
Kisdedóvó az 1900-as évek elején
Brunszvik Teréz pedagógiai munkássága nem ért véget az óvoda alapításokkal, óvóképzéssel. Életének talán kevésbé látványos és sikeres része a nőnevelés, illetve a nőnevelés reformjával kapcsolatos tevékenysége. Elsősorban emlékirataiból, naplóiból és jegyzeteiből, valamint kortársainak megemlékezéseiből tudjuk, hogy a nőnevelés reformja szinte egész életén át foglalkoztatta, így joggal mondhatjuk őt a magyar nőnevelés egyik úttörőjének s egyben ihletőjének. Egyik legkövetkezetesebb híve a női nem egyenjogúsításának. Pestalozzihoz hasonlóan ő is eszményíti és a nevelés ősforrásának tekinti a családanyákat.
Utolsó éveiben is írja az eseményeket, melyek vele történnek meg, reményeit, csalódásait. Nyolcvannégy éves korában van még benne annyi erő, szellemi frissesség, hogy Drezdába utazzon. Megéri még azt az országgyűlést is, melytől a nevelésügy felkarolását várja – de – hiába. Az országgyűlés halála hónapjában ér véget.
Naplóit és leveleit húga, gróf Teleki Imréné Brunszvik Karolina leszármazottaira bízva hagyta az utókorra.
Nem a martonvásári „idegenek között” érte a halál; unokahúga: báró Forray Andrásné (Brunszvik Júlia grófnő) dukai birtokán halt meg 1861-ben, 86 évesen.
(Forrás: olvasataim - összeállította: maya50)
Bejegyzések
