Garai Gábor - Szeptember
Régóta érzem én: az évek
ilyentájt indulnak velem,
mikor megérkeznek a tépett
fák s levetkőznek nesztelen.
A nyár csodával volt adósom,
s vakul az ég lencséje már,
nem süti át a hit s a hű sem.
Tünődöm: se csoda, se nyár. -
Marad az esély, a valódi,
a tettel megteremthető,
amiben meg tudok fogódzkodni,
mi fölmagzik majd s újranő.
És megédesedik tevékeny
gyöngeségem, gyümölcs a fán;
int maga-megváltó reményem,
mint nyúlánk, szőke-fürtű lány;
dér angyala int, hogy kövessem:
fény s pára ő kívül-belül.
Hív, halálnál hűségesebben:
végképp elérhetetlenül.
Bejegyzések
