Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Édesanyja Pallagi Erzsébet, aki papleány volt, édesapja igazi, kemény magyar paraszt: Móricz Bálint. Az édesapa vállalkozásokba fogott, ám üldözte a balszerencse, s így a család embertelen nyomorba került, Prügyre költözött. Móricz Bálint napszámosként tartotta el hét gyermekét, s oly keményen dolgozott, hogy felesége kívánságára az összes gyermeket taníttatni tudták.
Debrecenben kezdett tanulni, innen Sárospatakra, majd Kisújszállásra került, ahol leérettségizett. Debrecenben teológiát hallgatott, majd jogra járt, Pesten bölcsészhallgató volt, ám egyiket sem fejezte be. Nagy élmény volt számára, hogy Négyessy László stílusgyakorlatain részt vehetett. Ezek az összejövetelek sok kezdő művész számára adtak biztos kiindulást és alapokat. Móricz itt találkozhatott többek között Babits Mihállyal, Kosztolányival, Juhász Gyulával, Tóth Árpáddal, Bánóczy Lászlóval, Oláh Gáborral, Benedek Marcellal.
1903-ban Mikszáth vonzására az Újság gyermekrovatának szerkesztője lett. A Kisfaludy Társaság megbízásából népdalgyűjtésbe kezdett, s 1903-5 folyamán Szatmár falvait járva rengeteg dalt, köszöntőt, találós mesét, játékot gyűjtött. Neki köszönhetjük a Kállai kettős szövegét is. 1905-ben házasságot kötött Holics Eugéniával, azaz Jankával. Három kislányuk maradt életben, kisfiuk meghalt. Janka 1925-ben öngyilkos lett.
1908-ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellája, azonnali hírnevet hozott, felszabadította benne a kortársaihoz viszonyítva páratlan élet- és élményanyagát. Sorra születtek sikeres regényei, elbeszélései. A háborúban haditudósító volt, életközeli bemutatást adott a katonasorsról (Pl.: A macska, Kissamu Jóska). Sokat várt az őszirózsás forradalomtól, naiv hittel várta a Tanácsköztársaságot. Nyárra kiábrándult, ártatlanul meghurcolták, úgy érezte, félreismerték.
1912-ben házat épített Leányfalun, kezdetben a nyarakat töltötte ott, 1936-ban végleg oda költözött.
1929-33 közt együtt szerkesztette a Nyugatot Babitscsal, ám ellenkező szemléletük miatt otthagyta őket. 1939-től a népi írók atyjaként a Kelet népe szerkesztője lett. 1937-ben szakított második feleségével, Simonyi Máriával is. 1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével, aki fogadott lánya lett. Az egykori lelencgyerekről mintázta Árvácskát azonos című regényében. A lány gyerekkori történeteiből 28 novellát írt. Az író naplójából kiderül, hogy Csibe a szerelme-szeretője volt.
1942-ben halt meg agyvérzésben – örömében, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született, rosszul lett és pár nap múlva meghalt.
Jelentősége a regény- és novellairodalomban csaknem olyan méretű és olyan hatású, mint Adyé a költészetben. Elbeszélő művészete mellett a hazai drámairodalom megújítója, legjelentékenyebb publicistáink egyike, és egész mellékesen, költőként a legjobb magyar gyermekversek szerzői közé tartozik.
Belülről ismerte a szegényparasztot is, a gazdagodó parasztot is, a vidéki értelmiséget is, a vidéken maradt dzsentrit is. Regényeiből és novelláiból lassanként kibontakozott a falusi és kisvárosi Magyarország mindaddig fel nem tárt, hiteles képe, mozgalmasan, izgalmas helyzetekben, hiteles típusok áradatában.
Az egyének feledhetetlen emlékeket adó hitelességéhez járul az az élmény, hogy mindegyik Móricz-alak az olvasó személyes ismerőse lesz, akinek érti minden lélekrezdülését: Móricz a mi irodalmunk egyik legkitűnőbb pszichológusa, s éppen azért oly hiteles a társadalomképe, mert hiteles alakok magatartásán keresztül bontakozik az olvasó elé.
Amikor a második világháború kitört, Móricz Zsigmond szinte a maga személyében jelentette az irodalmi szembenállást, a demokratikus jövő előkészítését. Nagyon óvatosan állt ki (másképpen nem is lehetett író számára), de egyértelműen. A népi írók balszárnya ugyanúgy benne látta a nagy példaképet, mint a polgári baloldal, és jelentőségét elismerte az illegális munkásmozgalom is. De a háború végét már nem érte meg: a vérzivatar kellős közepén, 1942 őszén halt meg.
Életműve óriási. Élő, népszerű, nagy közönségű író, akárcsak Jókai vagy Mikszáth. Hatása sokféle irányban mutatható ki; nemcsak a népi írókra, akik mesterüknek vallják, hanem úgyszólván minden realista hazai törekvésre. Vele kezdődött el a mi regény-, novella- és drámairodalmunknak az a fejezete, amely még most is tart.
CSAK MEGMARADNI
A semmibe lezuhanónak
mit ér a csillagok zenéje,
mit ér a rét híme,
az erdõk állata,
mit ér a gondolatok ereje,
az évmilliók szózata,
mit ér a hímes perzsaszõnyeg
s a pontos óra a falon,
mit ér a szerelem...
Csak egy kell:
csak egy perc még!
S még egy
és még csak egy...
csak a percek rebegve könyörgött sora...
Összehúzódni a semmiségig:
De megmaradni,
csak megmaradni,
az Élet ruháján sejtporul...
A GYERMEK HAZAMEGY
- Érzések Erdély kapujában -
A gyermek az ősi házba
öreg szülői kedves köribe
hol a diófa lombja bókol,
hol a mogyorós mókusa libeg,
hol szűzvirágok koszoruja int:
siet, jön, vágyik,
az ősi lelkek édes otthonába.
Óh régi századok!
évezredek!
Atilla dörgő lovai!
húnok sistergő nyilai!
Csaba csillagtipró,
ragyogó, lobogó tündérhada!
Itt villog a lengő sátrak
s bozótos paripák tüze:
a hegyek kövein, a bércek erdein,
s égnek a fényjelek
a bánatos Ma ködein át...
Ködök, ködök,
titokzatos mélységüek
feküdtek a hegyek, völgyek,
a kopár ősz kapuján,
mikor a gyermek szeme
mohón keresi
a távoli határokat.
Ködök, ködök
s az őszi nap
mint ezüst tükörön
önfényét veri.
De szavak, szavak,
édes ízű szók csendülnek az ajkakon,
vídáman, mint gyermekjátékszerek,
gömbölyün, mint aranykavicsok,
guruló kacagással,
mint tündérek szent susurlása.
S a vándor, aki evez a bánat tengerén,
a vándor, aki száll a garaboncás köpenyén,
szívén ütést,
lelkén örömet,
életén boldog fordulást érez:
búsító ködök mélyén édes fényt talál.
Hogy a köd mélyén ember és ember
egymás kezét,
egymás szívét keresi,
mint eltévelyedett gyerekek
az élet vad vásárjában
és óh, csoda:
egymást nem értők,
együtt mennek tovább,
bokrok s bozótok,
farkasok és kígyók
szigorú telében...
egymást meglelik...
Hegyek!
ködökbe borult égi tavak,
szigetek a dobogó föld
és a lobogó ég ölén:
mily áhitattal csókolom
rögötök.
Óh, szűnjön meg a magába maradt
árva lelkek félelme s bánata,
s csattanjon ki az Akaraterő,
s ezernyi ezer életcsirát
istápoljon fel a Tavasz napjaira!
Mert nem a sírás s nem a könnytörlés,
hanem a termő élet
az emberé.
Ködök, ködök! nyeljétek el a
megalázó kolduskodás
vigadozó könnyelműség
rothadásos lidérceit.
Bátorság, bátorság, bátorság jövel!
Jöjjön az Értés, jöjjön a Jóság,
jöjjön a Szerelem:
a Jövő uttörője.
A szent uté,
amelyen vígan dübörög
az élet szekere:
előtte a Munka,
fölötte az Áldás
s vídáman dalol a bakon a víg legény
ismerős dalokat
szegény...
Legyen áldott
a köd
s legyen boldog és ragyogó
tavaszod:
Erdély!...
Árvácska MP3 formátumban
http://mek.oszk.hu/03100/03168/
Bejegyzések
