CARPE DIEM

Seilern Crescencia grófnő /Széchenyi felesége/


"Sokan azt, gondolják:
Magyarország -volt-
én azt szeretem hinni: lesz!"

Gróf Széchenyi István

(1791-1860)

Gróf Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született Bécsben, a nagy múltú és dúsgazdag Széchényi család ötödik gyermekeként. Apja Gróf Széchényi Ferenc, aki a Magyar Nemzeti Múzeum megalapításával tett szert elévülhetetlen érdemekre. Édesanyja Festetich Júlianna grófnő, aki a Georgicont, az első magyarországi gazdasági főiskolát megalapító Gróf Festetich György testvére volt.

Az ifjú Széchenyi gyermekkora Nagycenk és Bécs között megosztva telt. Tanulmányait magántanulóként Nagycenken folytatta, kecskeméti származású tanítója, Lunkányi János irányításával. Magánvizsgáit Pesten, Sopronban, Szombathelyen tette le, olyan tanárok előtt, mint Révai Miklós vagy Madách Sándor, a drámaíró, Madách Imre apja.

1809 áprilisában két bátyjával együtt csatlakozott a Napóleon ellen induló nemesi felkeléshez A vesztes június 14-i, győri csata után bátyjaival ellentétben a hivatásos katonai pályát választotta, s főhadnagyi rendfokozatot szerzett. Részt vett 1813-ban a Lipcsénél vívott "népek csatájában", ahol futárként szolgált. Az itt szerzett érdemei, és a Napóleon visszatérése utáni itáliai harcokban tanúsított szolgálataiért több kitüntetésben is részesült. A hadsereget bíráló feljegyzései miatt mellőzött lett és őrnagyi kinevezését többször is elutasították.

Emiatt többször kért szabadságot, amelyet utazásokkal töltött el. Barátjával, Wesselényi Miklóssal körutazásokat tett Nyugat-Európában. Legnagyobb hatást angliai utazása gyakorolt rá, ahol ráérzett hazája elmaradottságára. Az utazások és a katonai pályán való mellőzöttsége miatt figyelme a politika, a közélet felé fordult. Az 1825-ös országgyűlésen tűnt fel először ahol is "kimondhatatlan és több napig tartó belső küzdések" után felállott s a következőket mondta:

"Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok; és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá". A felajánlás 60.000 forintot jelentett.

Gyakorlati tevékenysége igazán csak ekkor kezdődött el. 1827-ben angol mintára létrehozta a lóversenyzést valamint a kaszinót. Kezdeményezte a hazai közlekedés fejlesztését. 1831-ben megindultak a Vaskapu hajózhatóvá tételének munkálatai, amelyek eredményeképpen 1846-ban hajózó csatornát nyitottak. Elkezdődött a Tisza szabályozása, megindult a dunai gőzhajózás, nevéhez kötődik Pest-Buda első állandó hídjának a Lánchídnak megvalósítása. A terveket W.T. Clark neves angol hídmérnök dolgozta ki, a kivitelezéssel Adam Clarkot bízták meg. Széchenyi elgondolásai közt jelent meg először Pest valamint Buda egyesítésének gondolata, Budapest néven és fővárosi rangra emelése. További tevékenységeként meg kell említenünk, hogy Óbudán téli kikötőt létesített, népszerűsítette a ló-, valamint a selyemhernyó tenyésztést. Széchenyi nevéhez fűződött az első gőzzel hajtott hengermalom megépíttetése is.

1836-ban feleségül vette Seilern Crescencia grófnőt. Házaságukból három gyermek született, akik közül Júlia 3 hetes korában meghalt. A nagyobbik fiú, Béla több utazást tett keleti országokba. Ödön török pasaként halt meg, amely címet a tűzoltóság megszervezéséért kapta a szultántól. Az első Pesti Tűzoltóegylet felállítása is az ő nevéhez fűződik.

Széchenyi nemcsak az ország elmaradottságának gazdasági vonalát értette meg, hanem a társadalmi gondokból fakadó feszültségeket is. A jobbágyrobotoltató gazdálkodást ellenezte, programjában helyette bérmunkán alapuló, jobbágyfelszabadítással, szabad bérlőként megjelenő gazdálkodó parasztokra építette gazdasági elképzeléseit. De a jobbágyfelszabadítás mellett elengedhetetlen volt a mezőgazdaság kapitalizálása is, amelyhez pénzre volt szükség. Hitelt azonban a bankok nem adtak, mivel a földbirtokot nem lehetett eladni vagy elárverezni. Ezt az 1351-es I. Nagy Lajos király által kiadott ősiség törvénye mondta ki, amely a XIX. századra elavulva gátja lett mindenfajta haladó szándéknak. (Széchenyi sem kapott hitelt a bécsi Arnstein és Eskeles bankháztól.) 1830-ban jelent meg programadó munkája a "Hitel". Ebben szenvedélyes szavakkal ostorozta az arisztokráciát, de felvilágosító szándékkal is, mivel a változtatások megvalósítóját az arisztokráciában látta. Nagysikerű könyvét, amely négy kiadást is megélt, éppen a megszólított arisztokrácia támadta a leghevesebben. A reformokkal rokonszenvező kisnemesi rétegből azonban egyre többen támogatták Széchenyi elképzeléseit. Dessewffy József támadó jellegű irására (a "Hitel című munka taglalatja", 1831) jelentette meg "Világ" (világosság) című könyvét még 1831-ben, amelyben a jobbágy rétegről írt bensőséges szavakkal. Könyvét az ekkor kitört felvidéki parasztfelkelés tette szomorú aktualitássá. Ekkor jött rá Széchenyi, hogy programját a nyilvánosság előtt is egyértelművé kell tennie. Ezt a célt szolgálta 1833-ban Lipcsében megjelent műve a "Stádium", amelyben 12 pontban foglalta össze célkitűzéseit. Programját ekkorra Kossuth radikális elképzeléseihez képest kevésnek és túl visszafogottnak tekintették. Kossuth Lajossal szembeni vitájában ("Kelet Népe" vita) elszigetelődött a reformmozgalmon belül. Politikáját a "Politikai programtöredékek" című munkájában foglalta össze, ami már nem volt nagy hatással a reformmozgalomra a nagy riválissal Kossuth Lajossal szemben.

Az 1848 áprilisában megalakuló Batthyány kormányban a közmunka-közlekedésügyi miniszteri tárcát kapta. Bécs és a független magyar kormány közötti feszültségeket azonban nem volt képes elviselni. Posztjáról lemondott, és 1848. szeptember 5-én a döblingi elmegyógyintézetbe került, orvosa Almási Balogh Pál tanácsára. Széchenyi Döblingben hamarosan visszanyerte szellemi alkotóerejét, és élénk érdeklődéssel kísérte a hazai és európai politikai eseményeket, viszonyokat. Az 1850-es évek második felében élénk politikai tevékenységet fejtett ki, szoros kapcsolatban állt a magyar politikai élet, elsősorban a politikai irodalom szereplőivel, és maga is hatamas irodalmi munkát végzett, amelynek kiemelkedő jelentőségű darabja a Bach-korszakot dícsérő "Rückblickre" válaszként írt "Ein Blick auf den anonymen Rückblick" című munka (London, 1859), amely nyíltan, kemény szavakkal illette a fennálló rendszert. A névtelenül megjelent munkában mindenki ráismert Széchenyire, a magyar ellenállás és haladás képviselői éppúgy, mint a császári rendőrség. A sorozatos zaklatások, házkutatások felőrölték Széchenyi maradék erejét. Az üldöztetéseknek csak a halála vetett véget. 1860. április 7-éről 8-ára virradó éjszakán "karosszékében ülve, átlőtt koponyával találtatott".

A halála utáni gyász és megemlékezések sora egyben kiállás is volt Széchenyi eszméi mellett, a rendszer ellen. Kortársai elismerték politikai és közéleti nagyszerűségét. A nagy vetélytárs Kossuth e szavakkal illette őt már 1840-ben: "Ujjait a kornak üterére tevé, és megértette annak lüktetéseit; és ezért; egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak..."