Hitvallás

„Ha nincs arcunkon érzés,
olyan, mintha a halotti maszkunkat mutatnánk.”

2008. október 10., péntek



2003 Október 10. (5 éve történt)
A tojás világnapja

A Nemzetközi Tojásszövetség 1999-ben hirdette meg minden év októberének második péntekére a tojás világnapját, amelynek kapcsán több mint 30 tagországban rendezvények sorozata hívja fel a figyelmet a tojás nélkülözhetetlenségére.


A tojás világnapja

A nemzetközi Tojásszövetség idén második alkalommal hirdette meg a "tojás világnapját". Egy nyersanyag, amelynek világnapja van? Többen úgy vélik, hogy a tojást rehabilitálni kell, és a vádlottak padjából a különösen értékes nyersanyagok közé kell sorolni. Most szeressük vagy ne szeressük a tojást? A nyolcvanas évek derekától egyre inkább a koleszterinfogyasztásra, a koleszterin káros voltára terelődött a figyelem. Ez többek között annak köszönhető, hogy a szív- és érrendszeri betegség korábban minden fejlett országban vezette a halálozási statisztikát. Ezen betegségek kialakulását elősegítő rizikófaktorok között - számos egyéb mellett - szerepelt a koleszterin. A szív- és érrendszeri betegségekben elhunytak számát sok országban - megfelelő életmódprogramok, a különböző tárcák hathatós összefogásával - sikerült visszaszorítani, kivéve Magyarországot. Az emberek többsége számára csak a koleszterinfogyasztás káros voltát emelték ki, illetve sok esetben rosszul fogalmazva koleszterinmentes diétára szorították a betegeket, külföldön is számos túlságosan szigorú "rendszabályt" fogalmaztak meg.
Akkor hát minden mennyiségben tojás?
Tény, hogy a koleszterin az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, létfontosságú anyag, a sejtek membránjának fontos építőköve, előanyaga számos női és férfihormonnak.
Tény, hogy a szervezet ilyen létfontosságú anyagot nem bíz a véletlenre, ezért saját maga is előállítja a szükséges mennyiség körülbelül 2/3 részét. 1/3 részét táplálkozással visszük be. Ezért a szakemberek a betegeknek soha nem mondták a koleszterinmentes diétát.
Tény, hogy a szív- és érrendszeri betegségben szenvedő pácienseknek diétája nem degradálható le egyszerű koleszterinszegény diétává. Ez ennél jóval összetettebb, amit a táplálkozási tanácsot adó dietetikusok általában el is mondanak a páciensnek.
Tény, hogy koleszterin nemcsak a tojásban, pontosabban annak sárgájában található, hanem számos egyéb állati eredetű termékben (1 db tojássárgájában kb. 190 mg koleszterin, 100 gramm sertésmájban 430 mg, 100 gramm trappista sajtban 100 mg koleszterin) jelentős mennyiségben fordul elő.
Tény, hogy a régebbi kor táplálkozása és életvitele - több szalonna, tojás, hagyma, barna kenyér, nagyon sok fizikai munka - ma már a múlté. Megváltozott életmódunk következtében jóval kevesebb fizikai munkát végzünk, ugyanakkor táplálkozásunkon kevésbé szeretnénk változtatni. Ez pedig sajnos ebben az esetben számos betegség kialakulását elősegítő rizikófaktort jelent.
Akkor most együnk tojást vagy ne, sokat vagy keveset? A tojás mint az élet forrása sok értékes anyagot tartalmaz. A teljesség igénye nélkül: teljes értékű fehérjeforrás, jó lecitinforrás, A-, D-, E-vitamin.
Az egészséges ember esetében is az egész napi táplálkozást kell figyelni, ezen belül jelen esetünkben a koleszterin- és állati eredetű zsiradékbevitelt.

A rendszeresen reggelire betervezett 4-5 tojásból készült szalonnás rántotta és a napközbeni többi hagyományos "magyaros " ételek fogyasztása összességében nemcsak a koleszterin bevitelnek, hanem számos más tápanyag ajánlott bevitelének sem felel meg. Beteg embernél a megváltozott szervezet működéséhez alkalmazkodni kell a táplálkozásnak is, amivel egyrészt kíméljük a szervezetet másrészt, segítjük a beteg gyógyulását.
A Tojás Világnapja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elsősorban a tojás hasznosságáról volt szó.
Azt gondolom, a mértékletesség nem csak a beteg emberre vonatkozik, hanem az egészségesekre is. A legfinomabb süteményt is megunjuk, ha sokat és sokszor esszük. A sokat emlegetett aktív mozgás nem megfelelő mértékben történő alkalmazása jobb esetben izomlázat rosszabb esetben súlyosabb és ágyhoz kötött sérüléseket okozhat. Így van ez a tojással is. Tisztelet a világnapnak, de ne essünk túlzásokba. A kenyér is alapvető és fontos élelmiszerünk. A sok kenyér fogyasztás is vezethet elhízáshoz, de a kenyér nélküli diéta nem egyenértékű a fogyással.
Tehát szeressük a tojást, de mértékkel, akinek diétája bizonyos korlátokat szab azt érdemes betartani, hiszen a diéta a gyógyítás egyik fontos pillére. És ne feledjük: a tojás a salmonella fertőzés egyik jelentős forrása, ezért közétkeztetésben kiemelten fontos a tojásra vonatkozó higiénés rendszabályok betartása. A munkát sok esetben megkönnyítheti a pasztőrözött tojáslé vagy a tojáspor felhasználása.