CARPE DIEM

Rodrigo Borgia - VI. Sándor pápa

Cesare Borgia

Lucrezia Borgia 1480. április 18-án született Rómában. Rodrigo Borgia spanyol bíboros a és Vannozza de' Catanei lányaként látta meg a napvilágot. Édestestvérei Cesare és Giovanni Borgia.

Apja 49 éves volt Lukrezia születésekor. Leányát úgy neveltette, ahogyan előkelő reneszánsz hölgyeket szoktak eljövendő napfényes életükre előkészíteni. Megtanult franciául, spanyolul sőt görögül és latinul is, azonfelül zenélgetett, verselgetett és rajzolgatott. Szép hajadonná serdült, vállára omló aranyszőke hajsátor keretezte arcának szép vonásait.

Rodrigo Borgia huszonöt éves volt, amikor nagybátyja, III. Calixtus pápa bíborossá tette. Öt pápát élt túl a Vatikánban, míg 60 évesen ő maga egyházfő lett.

Tehetséges politikusként, a jogok nagy ismerőjeként jelentős befolyása volt Európa politikai és vallási életére. Reneszánsz emberként pártolta a művészeteket, és számos intézkedésének nyomait máig őrzi Róma városa. Ő festette Michelangelóval a Vatikán Borgia-termeinek freskóit, ő alakíttatta erőddé az Angyalvárat. Szerette az életet, az élvezeteket, számos szeretője és hét gyermeke volt.

Rodrigo Borgiát 1492 augusztus 2-án megválasztották pápának. Felvette a VI. Sándor nevet. Itáliában egy kézben szerette volna összpontosítani a hatalmat, természetesen a Borgiak kezében. Erre használta fel leányát...

VI. Sándor fia, Cesare Borgia a legkegyetlenebb eszközökkel igyekszik az országot egységben tartani. Célja eléréséért felhasználja apja, VI. Sándor pápa hatalmát, valamint húga, Lukrécia szépségét is. Sorra öleti meg húga szerelmeit, férjeit. Lukrezia nem csak gyönyörű és érzéki, de művelt és okos. Kegyetlen bátyja zsarnoksága elől a művészetek pártolásába menekül.

Girolamo Savonarola, a tűzlelkű szerzetes addig hirdette a küszöbön álló végítéletet, prédikált a pápai udvar feslettsége ellen, mígnem VI. Sándor pápa 1498 tavaszán Firenzében felakasztatta, holttestét elégettette, hamvait az Arnóba szóratta.

VI. Sándor, a Borgia pápa, ekkor már férjhez adta leányát egy Sforzához, sőt, már fel is bontotta a házasságot, hogy még befolyásosabb vőt válasszon a nápolyi király unokaöccse személyében. Új veje szinte azonnal merénylet áldozata lett, így jött el a harmadik férj, Alfons d’Este ideje. Ő – a nagy múltú fejedelmi Este-dinasztia leszármazottjaként –1505-ben örökölte meg a ferrarai hercegséget. Ebbe a pompás reneszánsz udvarba költözött be a cinquecento hajnalán az ifjú Lukrezia Borgia. Öt évig tartott, míg számba vették a hozományát.

A helyiek ma is úgy emlegetik, mintha épp csak kiszaladt volna a házból. Hogy vérfertőző, méregkeverő démon lett volna? Ez csupán romantikus mendemonda, a leányra hataloméhes rokonai vethettek rossz fényt, s a család nagyszámú irigyei és ellenségei kolportáltak össze mindenfélét.

Szó mi szó, Lukrezia környezetében Ferrarában már nem történtek rejtélyes halálesetek, arrafelé szép és művelt asszonyként, intelligens politikusként, tudósok-művészek értő támogatójaként őrzi a kollektív emlékezet.

Még ma is emlegetik pazar bankettjeit és büféasztalait (credenza), közismertek a reneszánsz lakomáihoz komponált zenék, versek, színművek. Lukréciáról egyebek közt feljegyezték, hogy gyermekágyi panaszokra jótékonynak találta a közeli Modénából származó nemes ecetet. A sors fintora, hogy 39 évesen, nyolcadik gyermeke születésekor épp gyermekágyban lelte halálát. De ez nem a modénai nemes eceten múlott.

A Borgiák

A Borgia család a reneszánsz kor egyik leghírhedtebb családja volt, a Borgiák híresek voltak testi erejükről és bámulatos szellemi képességeikről csakúgy, mint erkölcstelenségükről. A későbbi krónikák Lucrezia nevét csakúgy befeketítették, mint családjának többi tagjáét. Számos vád, mint az apjával folytatott vérfertőzés és két férjének rejtélyes halála azonban megalapozatlannak bizonyult, jóllehet, a méregkeverő nevet nem mosták még le róla.

Amikor a Borgia-család Velencéből Rómába költözött, új korszak kezdődött a politikai mérgezések történetében. Rodrigo Borgia bíboros hirhedtté lett erkölcstelen életéről, ám ez nem volt akadálya, hogy pápává válasszák. Törvénytelen fiával, Cesare-ral és lányával Lukréciával költözött a főpapi rezidenciába. Az előbbi faragatlan fickó volt, egyébként pedig a pápai hadsereg parancsnoka és a hideg acélt többre becsülte a méregnél, de nem habozott akkor sem, ha mérgezésre valamilyen alkalma adódott. Nincs bizonyíték arra, hogy Lukrécia bármilyen családi mérgezési ügybe keveredett volna, így érdemen alul ábrázolják méregkeverőnek.

A Borgiák Spanyolországból olyan személyeket hoztak magukkal, akik speciális mérgek ismerői voltak és ahhoz is értettek, hogyan kell ezeket olyan technikával beadni, hogy az ne keltsen gyanút. Különösen az ásványi mérgek érdekelték őket, melyek arzént vagy higanyt tartalmaztak, de ezeket gyakran kombinálták növényi eredetűekkel vagy állati termékekkel, amelyekről azt gondolták, hogy a hatást erősítik. Arab alkimistáktól, akikkel Spanyolországban találkoztak, eltanulták, hogyan kell vizeletből származó foszfortartalmú termékeket előállítani és hogyan kell állatokat növekvő mennyiségű arzénnel etetni úgy, hogy azok szövetei és exkrétumai embernek adva halálosak legyenek.

1503 augusztusában Castelli da Cornuta bíboros a Róma melletti szőlőjében rendezett banketten VI. Sándort és Cesare-t is vendégül látta. A következő napon azután a két Borgia és több vendég is rosszul lett. Lehet, hogy maláriás fertőzést kaptak, de azt kezdték suttogni, hogy mérgezett bort itattak velük. A hetvenkét éves Sándor teljesen megfeketedett és felpuffadt testtel meghalt, ám a huszonnyolc éves Cesare négyheti súlyos betegség után életben maradt. Más szóbeszéd szerint talán rosszul fordították a tálakat és nem a kiszemelt személyek estek áldozatul.

A Borgiák leghírhedtebb mérge a la cantarella volt, egy cukorszerű csaknem íztelen fehér por, melyet ételbe vagy borba lehetett keverni anélkül, hogy jelenlétét elárulta volna. Ennek is léteztek variánsai, mivel néhányan, akik ettek a Borgiák leveséből, még azon az éjszakán meghaltak, mások viszont hetekkel később betegedtek meg, hajuk és foguk kihullott. A Borgia család egy olasz asztrológus-kémikust alkalmazott, aki higannyal, arzénnel, foszforral, bürökkel (conium), sisakvirággal (aconitum), beléndekkel, tiszafával és mákkal kísérletezett. Érdekes, hogy amikor Leonardo da Vinci Cesare-nál dolgozott, noteszába feljegyzést készített egy úgynevezett fumo mortale nevű, ellenséges hajók elpusztítására szánt preparátumról.

Azt mondják, a meggyilkolt VI. Sándor is megérte pénzét. Állítólag egy kis apartmanja volt és azt kérte, hogy itt mindenki mondjon el bármilyen őt kellemetlenül érintő kritikát. E lakrész ajtaja nehezen nyílt, viszont a kilincsen, melyet erőteljesen kellett lenyomni, egy apró kidudorodás megszúrta a látogató tenyerét, aki aztán a következő napon meghalt. Cesare, a fiú meg olyan gyűrűt viselt, mely két oroszlánfejet formázott, éles fogakkal. Így mindenki, aki őt meleg kézfogással üdvözölte, nem sokáig maradt az élők sorában. Azt, hogy milyen mérgező szubsztanciák rejtőztek a kilincsben és a gyűrűben, melyek ily gyors és halálos hatást idéztek elő, nem lehet tudni.

(Forrás: innen-onnan összeollózva: maya50)