CARPE DIEM

Mario Benedetti: A TRIGLAVI PARK

Hajdanvolt örömök rakódnak le a folyó mentén,
akár a kőre ledobált ruháink
s e távoli napon magunk vagyunk a víz türkizével.

Az összebújt két cipő lábunkat átengedi
a víznek, a szélnek, a hajnalkát szedegető pillanatoknak.
Még az életre gondolunk, törékeny, mint a tegnap.

Deszkahíd köti össze a házakat, képeslapon járunk.
Lod Pod Mangartom: az ajtórésen
kopott, öreg padlólapok sora villan,
a homlokzatokat virágözön borítja.

S a szétterülő mezőkről, függőleges
sziklafalak felől kering az ének:
„Egyszer láttuk a tengert, azóta bennünk forgolódik,
ide, a hegyek közé költözött hát.” S megyünk

kettesben a vízzel, rápillantunk, valahányszor eszünkbe jut,
s egy ház merül fel, tán csak képzeletünkben, sodródik a kintorna
ki tudja merről érkező, valószerűtlen zenéje.

(Lackfi János fordítása)