Müller Péter Szeretetkönyvéből
"Vagyis a szeretet nem múlhat el - megmarad.
Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy ,,az idő majd begyógyítja a sebedet".
Nem igaz.
Ez nem olyan seb, ami gyógyul.
A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az 'idő gyógyít', erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges.
A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben... Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem is az emléke, a hiánya él bennünk. (Sok idő után ez úgy jelenik meg, hogy ,,Nem tudom, hogy ki, de hiányzik nagyon!"). És ezt a hiányt valamennyien felfedezhetjük a lelkünkben. Gyakran évszázadokig vagy még tovább hurcolhatjuk magunkban. S néha megélhetjük azt a ritka pillanatot is, amikor - bármilyen alakban - újra találkozunk, és megszólal bennünk az 'Ő az' ismerős élménye. Ez a villámszerű felismerés nemcsak különösen boldog és megrendítő, de azzal az érzéssel jár, mintha egy régi szomjúságunk elégülne ki, mintha nemcsak azt mondanánk, hogy ,,Ő az!", hanem azt is, hogy ,,Csakhogy itt vagy, végre!".
Bejegyzések
