1776 Július 4. (233 éve történt)
Amerikában a függetlenség napja, annak emlékére, hogy Benjamin Franklin Pennsylvania egyik képviselőjeként aláírta a Függetlenségi Nyilatkozatot.
Természetes intelligenciája és szerteágazó tehetsége törvényszerűen sikerre ítélte Benjamin Franklint. Az ő nevéhez fűződik többek közt a villámhárító és a bifokális szemüveg feltalálása, de sikeres nyomdász és tehetséges író is volt. Hírnevet és megbecsülést szinte megszámlálhatatlan dologgal szerzett: 1753-ban átalakította az amerikai postaforgalmat, létrehozott közkönyvtárat, tűzoltóegyletet, kórházat, egyetemet és biztosítótársaságot. Londonban és Franciországban diplomáciai feladatokat is végzett, Pennsylvania kormányzójaként pedig egyike volt az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat aláíróinak. Az abban a korban hatalmasnak számító, 150 ezer dolláros vagyonát azonban nem találmányainak és politikai pozícióinak, hanem földügyleteinek köszönhette, mivel üzletembernek sem volt utolsó. Amerika-szerte számos helyen volt birtoka és háza. Franklin 84 éves korában halt meg, végrendeletében többek közt Boston és Philadelphia városra hagyományozott nagyobb összeget, alapítványi formában.
Az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata
1776. július 2-án a Kontinentális Kongresszus elfogadta a tizenhárom gyarmatnak a Brit Birodalomtól való függetlenségét kimondó Lee-határozatot. A döntést hivatalosan bejelentő és megindokló dokumentum, az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata július 4-én került jóváhagyásra.
Az eredeti dokumentum a washingtoni Nemzeti Archívumban látható. Július 4., a függetlenség napja a USA nemzeti ünnepe, illetve szövetségi állami főünnepe.
A gyarmatok törvényhozásának önállósága
Az 1763-ban befejeződött hétéves háború alatt a Brit Birodalom rengeteg adósságot halmozott fel. A költségvetés helyzetének rendezésére a parlament növelni kezdte a gyarmatok lakóinak adóterheit. Az 1765-ös bélyegtörvény előírta a hivatalos iratok, végrendeletek, kereskedelmi szerződések, újságok, pamfletek illetékbélyeggel való ellátását; az 1767-es Townshend-törvények pedig számos fontos importtermékre (ólom, papír, festék, üveg, tea stb.) vetettek ki adót, amelyet a városok vezetése helyett a brit gyarmati szervek kezére juttattak.
Mivel a gyarmatok nem rendelkeztek közvetlen képviselettel a brit parlamentben, számos politikus és közíró érvelt amellett, hogy annak nincs joga adókat kivetni. (No taxation without representation! vagyis Nincs adóztatás képviselet nélkül!) A Townshend-törvények után egyes esszéisták már azt is vitatták, van-e a parlamentnek bármilyen fennhatósága a kolóniák felett.[2] 1774-re egyes szerzők, mint Samuel Adams, James Wilson és Thomas Jefferson kijelentették, hogy a brit parlament kizárólag Nagy-Britannia törvényhozása, a saját törvényhozó testületekkel rendelkező gyarmatok csak a korona iránti hűségük miatt részei a birodalomnak.[3]
A Kontinentális Kongresszusok
A bostoni teadélutánt követően a brit parlament megtorlásként öt törvényt hozott, melyeket a gyarmaton élők a „kényszerítő” vagy „tűrhetetlen törvények” elnevezéssel illettek.
* a bostoni kikötő bezására az elpusztított tea árának megtérítéséig
* Massachusetts közvetlen brit kormányzás alá rendelése
* a kormányzó a királyi hivatalnokok elleni pereket más gyarmatra vagy az anyaországba helyezheti át
* a kormányzó saját maga is kiutalhat szállást a katonáknak, ha a gyarmatok törvényhozásai ezt nem teszik meg
* Québec tartomány területének növelése és a francia katolikus lakosságnak adott kedvezmények
Az 1774 szeptemberében összehívott Első Kontinentális Kongresszuson a gyarmatok képviselői a brit áruk bojkottja mellett döntöttek és petícióban követelték a királytól a törvények visszavonását – sikertelenül.
1775. április 10-én kitört az amerikai függetlenségi háború. Az 1775 májusában, Philadelphiában összeült Második Kontinentális Kongresszus egyes küldöttei számára a függetlenné válás már reális célnak tűnt, ám egyelőre senki sem sürgette.[4] Bár sokan úgy gondolták, a brit parlamentnek nincs törvényes fennhatósága az amerikai gyarmatok felett, azt remélték, hogy III. György király az ő oldalukon foglal állást, mivel a hozzá és a brit alkotmányhoz való hűségüket továbbra is hangsúlyozták. 1775. július 5-én a kongresszus újabb petíciót fogalmazott meg, amelyet (hat hét múlva, amikor az Londonba ért) az uralkodó nem vett át. Augusztus 23-án, a Bunker Hill-i csata (június 17.) hírére reagálva György proklamációban jelentette ki, hogy az amerikai gyarmatok „nyílt lázadásba” kezdtek, október 26-án, a parlament nyitó ülésén tartott beszédében pedig színleltnek nevezte az amerikaiak iránta való hűségét, mivel valódi céljuk szerinte egy független birodalom megalapítása volt. György kijelentette, hogy szándékában áll a lázadás fegyverrel való elfojtása, és ehhez akár idegen csapatok segítségét is igénybe veszi.
A király válasza után a függetlenséget sürgető hangok felerősödtek; köztük az egyik leghatásosabb Thomas Paine-é volt, aki Józan ész című, hamar népszerűvé váló írásában (megj. 1776. január 10.) a teljes függetlenség és a köztársaság kikiáltása mellett érvelt.[5]
Az 1776. június 7-én összeült Kongresszus egyetértett Paine teljes függetlenségre való törekvésével. Június 11-étől Benjamin Franklin, John Adams, Thomas Jefferson, Robert R. Livingston és Roger Sherman elkezdték írni a nyilatkozatot, és összeállították az első változatot, ami július 1-jén került a Kongresszus elé. John Hancock, a Kongresszus elnöke, és titkára, Charles Thomson, július 4-én aláírta az okmányt. A nyilatkozat azonban csak augusztus 10-ére ért el Londonba, és csak 1783-ban, a párizsi békével lépett érvénybe
A szöveg megírása
1776. június 11-én a Kongresszus öttagú bizottságot állított fel a nyilatkozat megfogalmazására, melynek tagjai John Adams (Massachusetts), Benjamin Franklin (Pennsylvania), Thomas Jefferson (Virginia), Robert R. Livingston (New York) és Roger Sherman (Connecticut) voltak. A bizottság tevékenységéről nem készített jegyzeteket, ezért nem tudjuk pontosan, hogyan dolgoztak – Jefferson és Adams évekkel későbbi visszaemlékezései ellentmondásosak, s így nem igazán megbízhatók.[6] Abban biztosak lehetünk, hogy a dokumentum felépítésének megbeszélése után a bizottság Jeffersonra bízta az első fogalmazvány megírását.[7] Jefferson ugyan tizenhét napig dolgozott a szövegen, ám mivel a Kongresszus sűrű programja sok idejét lefoglalta, valószínűleg sietve fogalmazott.[8] Az első fogalmazványt a bizottság többi tagjának javaslataival módosítva és kiegészítve készítte el azt a változatot, amelyet 1776. június 28-án a Kongresszus elé terjesztettek Az Amerikai Egyesült Államok képviselői általános kongresszusának nyilatkozata (A Declaration by the Representatives of the United States of America, in General Congress assembled) címen
Bejegyzések
