Hitvallás

„Ha nincs arcunkon érzés,
olyan, mintha a halotti maszkunkat mutatnánk.”

2009. augusztus 9., vasárnap

1963 Augusztus 9. (46 éve történt)
Megszületett Whitney Houston amerikai énekesnő.

Whitney Elizabeth Houston (USA, New Jersey, Newark, 1963. augusztus 9.) amerikai énekesnő.

Az USA-ban, New Jersey államban, Essex megyében, Newark városban született. Szülei John és Cissy Houston (született Emily Drinkard). Két bátyja van, Michael és Gary. Az 1967-es newarki lázongások után (ekkor Whitney 4 éves) East Orange-be költöztek.

Énekesi karrierje

Első jelentősebb sikerét a Teddy Pendergrass 1984-ben megjelent, Love Language című albumán szereplő Hold Me című duettjük jelentette, amely az R&B slágerlista Top 5-jébe került.

Első albuma 1985 februárjában jelent meg Whitney Houston címmel. Erről a lemezről az első átütő siker a You Give Good Love című szám lett, helyezések: az amerikai Billboard Hot 100-on harmadik, az R&B slágerlistán első hely. Első listavezető dala a Saving All My Love for You című dal lett az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is.

Nagy nemzetközi sikert először a Greatest Love of All című kislemeze hozott. Első Grammy-díját 1986-ban nyerte a legjobb női popzenei előadó kategóriában. Ezen sikereivel hozzásegítette Janet Jacksont és Anita Bakert is a nagyobb ismertséghez. Második nagylemeze, Whitney címmel 1987 júniusában jelent meg. Az albumból kiadott kislemezek sikerével megdöntötte a The Beatles és a Bee Gees rekordjait is.

1988-ban rögzítette a nyári olimpiai játékok dalát, a One Moment in Time-ot. Harmadik albuma 1990 novemberében jelent meg, I'm Your Baby Tonight címmel. A lemez készítésében Babyface és Stevie Wonder is közreműködött. Stevie Wonderrel énekelte az albumból kiadott hatodik kislemezen a We Didn't Know című dalt, ami az R&B Top 20-be került.

1992 novemberében jelent meg a The Bodyguard című filmzenei albuma a Több, mint testőr (The Bodyguard) című filmjéhez kapcsolódóan, melyben Kevin Costnerrel szerepelt együtt. Az album bevezető kislemeze, az I Will Always Love You (amely egy Dolly Parton-dal feldolgozása), és az ezt követő két kislemez, az I'm Every Woman (egy Chaka Khan-feldolgozás) és az I Have Nothing a producer, David Foster véleménye ellenére nagyon sikeresek lett. Az album dalaiból összesen hatot énekel Whitney.

A The Bodyguard albummal Whitney Houston 3 Grammy-díjat nyert, köztük a két legnagyobb kitüntetéssel, Az év albumával és Az év felvételével. 1995 decemberében jelent meg következő filmzenei albuma Waiting to Exhale: Original Soundtrack Album címmel Az igazira várva című filmjéhez, amelyen (saját kérésére) csak három dalt énekelt. Ezek: Exhale (Shoop Shoop), Count On Me (duett Cece Winansszel) és a Why Does It Hurt So Bad. Az albumon közreműködött Aretha Franklin és Toni Braxton is.

1996 derekán jelent meg a The Preacher's Wife: Original Soundtrack Album című filmzenei albuma a Kinek a papné… című filmjéhez. Ebben a filmben Denzel Washingtonnal szerepelt. Erről az albumról két dal lett nagyobb sláger: az I Believe in You and Me és a Step by Step.

1998 novemberében jelent meg következő nagylemeze My Love Is Your Love címmel, amely sokkal funkysabb, R&B-sebb, dance-sebb beütésű lett az előző lemezekhez képest. Az album készítésében Missy Elliott is közreműködött. Ezen a lemezen szerepel az Egyiptom hercege (The Prince of Egypt) című animációs film betétdala, a When You Believe, amelyet Mariah Careyvel közösen énekelt, illetve a Heartbreak Hotel, Faith Evans és Kelly Price közreműködésével.

1999-ben részt vett a VH-1's Divas’ Live '99 elnevezésű koncerten, Tina Turner és Cher társaságában. 2000 áprilisában jelent meg első válogatáslemeze Whitney: The Greatest Hits címmel. Az album jellemzője, hogy Whitney Houston gyorsabb tempójú dalait house/club-stílusban dolgozták fel a lemezre. Ezen az albumon szerepel két duett, az egyik Enrique Iglesiasszal (Could I Have This Kiss Forever), a másik George Michaellel (If I Told You That). 2001-ben jelent meg Love, Whitney című válogatáslemeze.

2001 augusztusában a zenetörténelem legnagyobb lemezszerződését írta alá az Arista/BMG társasággal 100 millió dollár értékben, újabb 6 lemezre. Whitney a szeptember 11-ei terrortámadásra a Star Spangled Banner előadásával emlékezett meg.

2002 decemberében jelent meg ötödik nagylemeze Just Whitney címmel. Ezt a lemezt férjével, Bobby Brownnal, Missy Elliott-tal és Babyface-szel készítette. Sajnos ez volt az a lemez, amelyből a legkevesebbet adták el, Whitney Houston lemezei közül. 2003 vége felé jelent meg a következő nagylemeze, egy karácsonyi album One Wish: The Holiday Album címmel. Az album elkészítésében Gorden Chambers és Mervyn Warren segédkezett.

2004-ben Whitney nemzetközi turnéra indult, ahol először Európában a Soul Divas Tour elnevezésű koncertsorozattal lépett fel Natalie Cole és unokatestvére, Dionne Warwick társaságában, majd a Közel-Keleten, Oroszországban és Ázsiában lépett fel. Ebben az évben jelent meg az Artist Collection: Whitney Houston című válogatáslemeze.

2004 szeptemberében Whitney a lemezeinél is közreműködő régi barátja, Clive Davis tiszteletére egy meglepetés-előadással rukkolt elő a World Music Awards díjkiosztón. Az előadást a közönség felállva, viharos tapssal köszönte meg. A show után Whitney és Clive Davis bejelentették, hogy stúdióba vonulnak és egy új lemezt fognak elkészíteni.

Rehabilitációja után (melyben állítólag lelki és drogproblémákkal kezelték) 2006-ban tizennégy évnyi házasság után elvált problémás férjétől, Bobby Browntól és magához vette lányukat, Bobbi Kristinát. Ekkortájt készült el a Daddy's Little Girls című film betétdala, a Family First, melyet unokatestvérével, Dionne Warwickkel és édesanyjával, Cissy Houstonnal adott elő.

2007 márciusában Clive Davis azt nyilatkozta, hogy most már be szeretné vinni Whitney-t a stúdióba, hogy a legutóbbi nagylemez után 4 évvel végre felvegyék az új nagylemez anyagát. Producerként felmerült will.i.am, Ne-Yo és John Legend neve is. Eközben 2007 októberében az Arista kiadta a The Ultimate Collection című válogatáslemezt, amely Whitney összes nagy slágerét tartalmazza. Ezt a lemezt az Egyesült Államokban nem adták ki.

2007 decemberében Whitney Malajziában, Kuala Lumpurban lépett fel. Ezután Clive Davis azt nyilatkozta, hogy azért nem jelent még meg a visszatérő lemez, mert nem akarnak silány minőségű, kommersz lemezt kiadni, a minőségi munka pedig hosszadalmas. Ez sokak szerint csak félrebeszélés volt a részéről.

2008 májusában Whitney fellépett a Mawazine fesztiválon a marokkói Rabatban és részt vett egy jótékonysági rendezvényen (Caudwell Children charity).

2008. júliusában felkerült az internetre a Like I Never Left című dal, amelyet sokan úgy vélnek, hogy ebből lesz az első kislemez, amely az új Whitney Houston-nagylemezt bevezeti. A legújabb források 2008 novemberére teszik az új album megjelenését.

Magánélete

A szóbeszéd úgy tartja, hogy az 1980-as években gyengéd szálak fűzték Whitneyt Randall Cunningham amerikai futballsztárhoz és Eddie Murphy filmszínészhez. Később azt híresztelték, hogy leszbikus viszonya volt asszisztensével és barátnőjével Robyn Crawforddal. Ezt mindenki cáfolta. Későbbi férjével, Bobby Brownnal 1989-ben a Soul Train Music Awards díjkiosztón ismerkedett meg. Három év múlva, 1992. július 18-án házasodtak össze, sokak szerint azért, hogy Whitneyt el-, illetve befogadják a lakóhelye környezetében, mert sok kritikát kapott az ottani fekete (afro-amerikai) közösség tagjaitól. Férjének már volt 3 gyereke az előző kapcsolataiból és több összetűzése is volt a törvénnyel, ezért sokan látták, hogy Bobby rossz hatással lesz Whitneyre. Igazuk lett. Bobby később is folytatta törvénytelen életmódját, többször le is tartóztatták kihágásai miatt.

Egy előző évi vetélés után Whitney 1993. március 4-én világra hozta lánygyermeküket, Bobbi Kristina Houston Brownt. Míg férje folytatta törvénytelen életmódját (szexuális zaklatással, ittas vezetéssel, súlyos testi sértéssel vádolták), Whitney 1996-ban ismét átélt egy vetélést. Férjének köszönhetően a 2000-es években már Whitneyről is azt beszélték, hogy kábítószerezik, ami akkor már nagyon valószínű volt. 2003-ban egy veszekedésük alkalmával állítólag Bobby megütötte Whitneyt és ezért le is tartóztatták. Valószínűleg ezek a behatások vezettek Whitney lelki és testi hanyatlásához, amelyeket később rehabilitációs intézetben igyekeztek helyrehozni. A rehabilitációból 2006-ban tért vissza és 2006. október 16-án elvált a férjétől. Hivatalosan a válást 2007. április 24-én mondták ki, amit később Bobby Brown megfellebbezett, de a bíróság azt elutasította. A lányuk Whitney gondviselete alá került.

Albumok

* Whitney Houston (1985)
* Whitney (1987)
* I’m Your Baby Tonight (1990)
* My Love Is Your Love (1998)
* Whitney: The Greatest Hits (2000)
* Love, Whitney (2001)
* Just Whitney (2002)
* One Wish: The Holiday Album (2003)
* The Ultimate Collection (2007)