Megszületett Mollináry Gizella költő és író (Betelt a föld hamissággal).
Mollináry Gizellát a Tanácsköztársaság után börtönbe zárták. 1920-ban Jugoszláviába emigrált, innen küldte verseit a Nyugatba című újságba. Amnesztiával hazatért, de németellenessége miatt 1944-ben a Gestapo letartóztatta. Fogságából sikerült megszöknie. Színes, mozgalmas életét terjedelmes, önéletrajzi regényciklusba foglalta. 1945-től a Vigíliában jelentek meg írásai. Művei: Asszonyi alázat (versek); Betelt a föld hamissággal (regény); Vádoltuk egymást (regény).
(Meghalt 1978.02.23)
Mollináry Gizella
1896. szept. 7.
Két feltartott ujjal esküszöm a Mindenható
Atyának és neked hazám, fajtám, nemem és
minden embernek, hogy így volt!
Esküszöm, hogy semmit tudtommal el nem hallgattam.
Õszinte és igaz szívembõl szánom és
bánom vétkeimet és mélyen szégyenlem a
tieiteket.
Fogadom, hogy többé nem vétkezem - de,
hogy a bûnre szolgáló alkalmat elkerülhessem
magamban és késõi utódaimban, hagyom
nektek ezt a történetet. Okuljatok belõle.
Ne erre! ... Ne így! ... Senki utánam! ...
Olvassátok el csak azért, hogy belevághassatok
a homlokegyenest ellenkezõ irányba és
engedjetek engem magam elveszni abba
a végzetes és átkozott sötét éjszakába,
ami tegnapotok és mátok.
Mert ezen annyi az átok, amennyi a nagy mészárlásban
elhullt véreitek fölött sulykolt föld porszeme
és a hiába pazarolt szent életek feletti dombok
felett remegõ levegõ atomjai, melyeket azóta
még kisebb részekre sikerült rombolnotok.
Mert folyton romboltok, mert minden kisebbre
és kisebbre sikerül a kezeitek alatt és az
egészet boldog megelégedettséggel és
kárörömmel lesi a Rombolás Szelleme - amiért
neki, érette és helyette dolgoztatok.
Ne erre! ...
(Betévedt Európába)
Regényei:
Betévedt Európába I-II. (Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest)
Betelt a Föld hamissággal (Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest)
Az Isten hallgat
Meddõ szüret után I-II.
Vádoltuk egymást
Versei:
Földet érint homlokunk (Bp., 1929. A címlapot Gebauer Ernõ rajzolta.)
Mollináry Gizella 1896. szept. 7-én született Budapesten, a Rókus kórházban. Anyja, Mollináry Katalin, a horvátországi Szlavon-Brodból származott el, apja olasz orvos volt, aki minden kapcsolatot igyekezett megszakítani a gyerekkel és annak anyjával.
Ingyenes terhesként tartózkodott a kórházban, és amíg anyagi helyzete nem rendezõdik, a kislányt keresztanyjáékhoz adta ki, majd magával vitte Berlinbe, és a pályaudvaron hagyta. Csendõrökhöz került, akik megpróbálták megtalálni az anyját v. annak családját, elvitték Horvátországba a rokonokhoz, de senki nem vállalta.
Ezért lelencbe került; megjárta így az Alföldet - itt cselédeknél töltött el kevés idõt, ahol szörnyen bántak vele -, majd Szolnok következett, módos vendéglõséknél tartózkodott, jól ment a sora - , ezután Vác, fiatal vasutas pályaõr házaspárnál lakott, végül Szolnokabony, egy özvegynél és lányainál helyezték el. Közben anyja mindegyik helyre utánament és magához vette, de kevés idõ elteltével mindig visszakerült az apácákhoz a lelencházba.
1904-tõl Pesten, a IX. Gát u. 31-ben lakott; 3 emeletes házban, az elsõ emeleten, a lépcsõház melletti szoba-konyhás lakásban. Ebben a házban KÁVÉMÉRÉSt ( a kaputól balra található) üzemeltetett az anyja, a kirakatot egy festett haboskávés üvegpohár díszítette (ma a CHAMPION Espresso található a helyén, mellette Fagyizó üzemel).
Nevelõapja Molnár Sándor mûvezetõ-mûbútorasztalos, mûhelye a VIII. Örömvölgy u. 94.-ben volt.
Testvérei: Annus, Maris (Molnár gyerekei), és Gabi.
Iskolái: IX. Tûzoltó u.-Telepy. u. sarok, Tóth Kálmán u., Mester u.
Késõbb a család a Gát u. 9-be költözött, egy szenespincébe, majd a Vendel u.-ba, egy földszintes, falusias házba, ahol egy napot sem töltöttek el. Következett a Tûzoltó u.-nak a Viola u.-hoz egyik közel esõ baloldali házsorában egy lakás; kétudvaros ikerház második udvarának a földszintjén, a mûhely a Telepy u.-ban maradt. Miután Molnár önállósodott, otthon dolgozott.
Mikor nevelõapja egy szerencsétlen váltóhamisítási ügy miatt vidékre börtönbe került, anyjával és egy Gát u.-i házbeli szomszédasszonnyal eljárt egy építkezésre dolgozni, a Villamosmûvek épített házat a dolgozóinak, ez a mai Nagyvárad téren található. (A Duna irányában jobb oldalon, több emeletes, vörös téglás sarokház.) Annyira szegények voltak, hogy élelmet lopott a piacról és télen szenet a Ferencvárosi pályaudvarról.
További lakhelyei: IX. Ernõ u., Kispest; Wekerle-telep: Wekerle u., Cséry-telep (a szemétdombról keresett élelmet), Tulipán u. 52.
Kaszárnyába, a Ludovikába járt Marissal cukrot és édességet árulni a katonáknak.
Fia: Gebauer Béla, a Fekete tengeren elsüllyedt "Ungvár" hajó kadettje.
Mollináry Gizella a kommunista párt titkári tisztét töltötte be egy idõben . A Tanácsköztársaság bukása után Budapesten elfogták és fegyveres kísérettel Balassagyarmatra szállították, ahol egy évi börtönbüntetésre ítélték a kommün alatti tevékenységéért. Ezt az idõszakot örökíti meg Az Isten hallgat c. önéletrajzi könyvében.
...
A kitaszított úgy érzi, hogy a szentek úri társasága befogadta. Ennyi minden, fõ- és testtartást nevelõ gesztusokat és ízlést lehet tanulni az üres katholikus templomokban - hogyne jártam volna oda?... Volt nnap, mikor ötöt-hatot összekóboroltam s mint súlyos iszákos a korcsmák után, ép oly részeg voltam a sok, bennem kóválygó szépségtõl, mely megfeküdte agyamat és mellemet. Az álmot a templom adta. De csak üresen és némán! Mert mihelyt a templomban beszéltek - baj volt! Megszülettek a lelketkergetõ ellentétek. Mert itt, ahol megdicsõülését ülte a pompa - mindenki, aki kinyitotta a száját: szegénységet, lemondást és alázatot tanított, de ezt is selyem ornátusban. És az ember a prédikációt hallgatva csak azt várta, hogy egyszerre bûntudattal, mindent letépve magukról, vetkõzni kezdenek a szentek a tompa világítású nemes képeken. Az ember, ha belemélyedt egy hitszónok szavaiba, csak riadtan és szégyenlõsen nézett körül: vajjon mit gondolnak az emberek és helyettük szégyenkezett. Vagy azért, hogy ostobák, vagy azért, hogy képmutatók, vagy gyávák.
Innen volt, hogy a templom tementélen sokatt adott. S ha magyarázott: tönkretett mindent.
Ahogy a templom azt hirdette, hogy szegénynek lenni majdnem érdem, de a képek és falak mást mutattak, úgy hírdette a kaszárnya szelleme is, hogy a hazáért meghalni dicsõség, de a gyakorlat nem tanuskodott amellett, hogy ez a szellem az érdekeltekben - legalábbis azok nagy részében - vérré vált volna. Naagyon furcsa volt például, hogy apró fegyelemsértésekért azzal fenyegették a bevonultat: "Ha megmukkan, repül az elsõ menetbe!" Tehát a dicsõséggrel fenyegettek. A paraszt, úrgyûlöletével, hovatovább úri ügynek és úri hubcutságnak tartotta a háborút, akár békében a politikát. Az úr meg lenézte a parasztot.
A szocialista pártban az volt a csodálatos, hogy az urak állandóan tömjénezték a szegényeket és a vezetettek naphosszat, napszámba dícsérték és bálványozták a vezéreket. Úgy mondták ki azt a nevet, hogy: Bokányi - mint Szolnokon v. Abonyban a Rák&ooacute;czi Ferencét. A papok Isten áldását kérték a fegyverekre és a tízparancsolat azt mondta: ne ölj!
A szocialisták antimilitárista hevületükben azt kiáltották: átok a fegyverekre! Javarészt vasmunkások voltak, kiknek kevesebb a kenyerük, ha nem csinálhatnak többé fegyvereket.
Ahogy a papság egy magasabb szemléleti nívóról leszállva megáldotta az ölés eszközeit, a fegyvereket - a szocialisták, kik pedig alacsonyy nívóból, a perifériáról kerültek ki és bizony kis dolgokért bicskát rántottak, mintha menekülni akarnának rossz énjüktõl, azt hírdették: hogy az élet szent, ölni bûn és összejöveteleiken Ady Endre versét szavalták: "Mindenki szent, ki életet nyert."... Olyan egyszerû természetes szavak voltak ezek és olyan ismerõsek. A messzi havas hegyen halt szõke halott szavai, mintha sok ajakról visszatérnének hozzám, hogy utat mutassanak.
Igaz, rendszerint ízléstelen, szürke falu, füstös helyiségekben hangzottak el ezek a szavak, hiszen a harcolók és hallgatóik éppen a jobb jövõért harcoltak. Ha az ember figyelmesen hallgatta, hogy miért sóvárognak - meglepetéssel állapíthatta meg, hogy ugyanazért, amit más változatban a papok hírdetnek a templomokban. Hogy ne legyen olyan nagy különbség ember és ember között, legyen meg mindenkinek a napi tisztességes falat kenyere és a megszületettnek legyen joga az életre. Részemrõl hittem abban is, hogy a háború végével a szocialisták egyszerûen helyet cserélnek a papokkal és hírdetik az igét, melyet valóra is váltanak. A papok pedig segítenek nekik és a tettreváltást illetõleg tanulnak tõlük.
(Betelt a Föld hamissággal)
Mollináry Gizella
(Budapest, 1896-)
A rendkívül hányatott sorsú írónôt a Tanácsköztársaság napjaiban egy megalázott szerelem Balassagyarmatra sodorta. Itt nagy szerepet vállalt a kommunista mozgalomban. A májusi cseh kiverés egyik fô szervezôje volt. Egy idôben a kommunista párt titkári tisztét is betöltötte.
A forradalom bukása után Budapesten elfogták, és fegyveres kísérettel Balassagyarmatra szállították. Egy évi börtönbüntetésre ítélték. Vádoltuk egymást c. regényében írta meg balassagyarmati élményeit. Részletünk azokat a pillanatokat idézi, amikor két ellenforradalmi tiszt ôrizetében megérkezett a városba.
Vádoltuk egymást
(Részlet)
Tûnôdve néztem a már zarándi jellegû tájat álmos, meseigézetû lankáival. Sok mondanivalót eltitkolt kastélyok, váromladékok s néma, süketre zsupolt fedelû zsellérlakok világa bájolt el, épp úgy, mint mikor elôször mentem szabad emberként az egyszer majd e földet védelmezô katonává serkenô fiammal a karomon. "Felvidék" - újjongott fel a fôváros kültelkeinek piszkában annyira vergôdô szívem - "itt vagyok! légy inkább balsorsú végzetem te, mint lapos, színtelen jövômmel más!" És tudtam, hogy nem a végzetük elôtt megalázkodók gyávasága kiált így fel bennem, hanem egy megbonthatatlan szövetség felismerése. Hol volt már tôlem a megbánás, hogy nem fogadtam el a világot rossz levegôjû gyerekszobának tekintô grófi szerelmem bécsi palotáját, vagy Molnár Amerikáját azzal a pacifista-liberális-demokrata evangéliummal, mellyet avatatlan kezünkben mi itt ekkora csôdöt mondottunk, hogy festett csirkékkel a vagonok tetején egymást némán és hangosan vádolva utaztunk. Hol volt mindez tôlem?... Itt voltam otthon, a rokokó bájú, a dombokról dús krinolinokban lejtô tölgyerdôk és elegáns, karcsú fenyvesek gráciás világában. Mint egy, csak a kirakat üvegén át elérhetetlenül áhított francia mesekönyv ihletett kézzel alkotott finom metszetei - olyan vagy! - súgtam valami részeg, reménytelen szerelemmel a tájnak s fellángoltam az emléktôl, hogy itt ismerkedtem meg az asszonyszerelemmel. Oh! mennyire egy a táj és az ember. Földrajzi, történelmi vagy nemzeti végzet? - csak szavak. Létezô valami csak a táj, ahol megbújik bûnével, bájával egy letûnt világ. Egyben elrendeltség.
Megérkeztünk s ahogy elzsibbadt tagjainkkal lekászáldótunk, még csak meg sem kísértett többé annak a réme, hogy beigért lámpavasak és akasztófák árnyékába kerültem - hanem csak annak bûntudata, hogy a magyar határra érkeztem, mert a várossal szemben állnak a csehek.
E város kövei valaha a környékbôl behajtott rátarti földbirtokosság fogatai kényes járású lovainak patáitól szikrázott és hangos volt a falai között állomásozó katonaság gyakorlat utáni dalától, tisztjeinek egy-egy szép leány vagy asszony ablaka alatt különösen hangsúlyozott vezényszavától, cigányzenétôl és kacagástól... míg csendes botanizáló, polihisztor, közigazgatási tisztben elöregedett urai rótták megfontoltan kezükben egy-egy fôvárosi lappal, botra támaszkodva az utakat, elemezgettek jóváhagyón vagy rosszallón egy-egy képviselôházi beszédet s közben gondolatban megsüvegelték nagy kortársukat, az öreg schönbrunni császárszakállas urat, az ôsz császárt. Most meg néhány torpant tekintetû diák ôdöngött az utcán s miközban széttekintgettem, hogy a vonat érkezéséhez és akasztásomhoz kik gyülekeztek mindenkitôl tartva, bizalmatlanul kémleltem a reám meredô arcokat. Hirtelen megütötte a fülemet: "Buzdított a cseh kiverésre... küzdött a csehek ellen..." Felvetettem a szememet és alig hittem a fülemnek, mikor az beitta: "Éljen... éljen Mollináry Gizella!"
A tisztek eleinte csendet parancsoltak, de mikor az éljenzés tüntetôleg megismétlôdött, fogatért intettek, abba betessékeltek s megindultunk a fogház felé. Meglepô volt, hogy amerre elhaladtunk, az emberek komor becsülettel sorra megsövegeltek s ettôl meghatódottság s bátorság költözött a szívembe.
Azután kinyílott a nagy, szürke falon egy nagy bolthajtás alatt az erôs vasalású tölgyfakapu. A kapu, mely a letûnt régi betyárvilágnak a nép ajkán élô legendáshírû, lovagias zsiványait, Rózsa Sándort és Sobri Jóskát elôttem mintegy száz évvel a néphit szerint épp így befogadta.
Bejegyzések
