1966 Október 3. (43 éve történt)
Meghalt Lesznai Anna (eredeti nevén: Moscovitz Amália) költő, író, iparművész.
Lesznai Anna első versei a Nyugatnál jelentek meg. Barátság fűzte a magyar progresszió legjelesebb képviselőihez: Lukács Györgyhöz, Balázs Bélához, Kaffka Margithoz, Ady Endréhez,a Nyugat és a Huszadik Század körének több tagjához.
1939-ben emigrációba kényszerült, New Yorkban hosszabb ideig művészeti oktatással foglalkozott, majd ott fejezte be korrajzi regényét is, amely Budapesten jelent meg. Végakaratának megfelelően hamvait hazahozták.
Lírája a legjobb magyar költőnők közé emelte. Népszerűek felnőtteknek és gyermekeknek írt meséi.
Hímzései és címlaptervei a magyar népies szecesszió stílusában készültek.
LESZNAI Anna
(1885, Körtvélyes - 1966, New York)
Költő, író, iparművész. Édesapja Moscovitz Geyza földbirtokos. Falusi környezetben, Körtvélyesen töltött gyermek- és ifjúkorának élményvilága egész életét végigkísérte. Parasztasszonyoktól tanult hímezni, majd Budapesten Bihari Sándor, Párizsban pedig Lucien Simon tanítványaként folytatott iparművészeti tanulmányokat. Unokatestvére, Hatvany Lajos útján kerültek el első versei a Nyugathoz. Első kötetének megjelenésekor Adytól kapott elismerő kritikát.
Tiszteletbeli tagja volt a Nyolcak társaságának, részt vett 1911-ben rendezett úttörő kiállításukon. Első férjével, Garay Károllyal rövid ideig élt együtt, majd 1913-tól 1918-ig Jászi Oszkár felesége volt. Meleg barátság fűzte a magyar progresszió legjelesebb képviselőihez: Ady Endréhez, Kafka Margithoz, Balázs Bélához, Lukács Györgyhöz, a Nyugat és a Huszadik Század körének több más tagjához. 1919 után Bécsbe emigrált. Ettől kezdve haláláig Gergely Tibor festőművész felesége, 1930-ban tértek vissza Budapestre. Budapesti és körtvélyesi háza ekkor is sok írónak, művésznek nyújtott otthont. Figyelemmel kísérte a fiatalok, többek közt József Attila és Radnóti Miklós pályáját.
1939-ben ismét emigrációba kényszerült. New Yorkban hosszabb ideig művészeti oktatással foglalkozott, majd befejezte korrajzi regényét, mely Budapesten jelent meg. Életének utolsó két évében egymás után kétszer is hazalátogatott. Válogatott verskötetét is itthon rendezte sajtó alá. Friss hangú pateista lírája, jellegzetesen asszonyi témái a legjobb magyar költőnők közt jelölik ki helyét. A körtvélyesi tündérvilág emlékei népesítik be felnőtteknek és gyermekeknek írt meséit. A magyar népies szecesszió stílusában készített hímzései és címlaptervei is gazdag invencióról tanúskodnak. Ő készítette többek közt Ady Ki látott engem (1914) című kötetének címlaptervét is. Végakaratának megfelelően hamvait hazahozták.
Lesznai Anna
Őszi szavak
Mert nem vagy nálam: ajkamon
Súlyosan érnek csókjaim,
Sok ágon feledett gyümölcs
Magánossá piroslott kertben.
Mert nem ölelsz meg: két karom
Belefojtom száz semmiségbe
Mint télen fázó rózsatőt
Fáradt lombok mélyébe rejtnek.
Mert elhagytál: a perceket
Álmatagon ejteni a földre...
Sárgult tenyérnyi levelét
Juharfánk így hullajtja halkan.
Lesznai Anna
Sötétben, mélyen...
Sötétbe' mélyen, föld alatt
A nedvet, mely dús kincset ér,
Gyűjté bús öntudatlan csöndben
A szívós, szintelen gyökér.
De jő a nap, tavasznak napja,
Mikor gyökéri vad erő
A kemény kérget megrepeszti
S fakad a rügy, az ébredő!
Oh százszor áldott, az az első,
A hősi, csodás, zöld levél,
Mely a földnek terhét lerázva
Napfényre és életre kél.
És nő a szár, a gyors szökésű,
A hosszú, karcsú, ingatag
S buggyanva szárból szent tökélyben
Nagy, illatos virág fakad.
Övé a földnek lomha álma,
Kelyhében úszik barna csend,
S a rügynek hangos lobbanása
A bíbor leplen megjelent.
Karcsú termője égnek szökken,
Az egész bokor benne él,
Kelyhében száz virágnak sorsa
Szunnyad, duzzad, fakad, remél.
Lesznai Anna
Ébredés
Éltem aluvó asszonyéltemet
S testem nem volt más - minden nyarak teste -
Hajam a fáknak kusza lombja volt,
Szívem a nappal leáldozott este.
És nem volt más álomra nyílt szemem
- Hiába hajlott ködfejtő betűkre -
Mint minden víznek és minden egeknek
Egymásba mélyedt magalátó tükre.
Dús eremben télvégi harmat gyűlt meg,
November hóban őszi pára ült meg.
Mindenik maggal kipergett az éltem
És lenge lelkem lebegett a szélben.
- Te eljöttél és kiváltottál engem
Te csudahántó megváltó szerelmem.
Sebzett testem a nyarakból kiválót,
Most talpig saját fájdalomban állok.
Az én karom reszket ölelve téged,
Az én szívemre verődik beszéded
S hogy gyökeret vert tebenned a lelkem,
Én felsikoltva önmagamra leltem.
Lesznai Anna
Szerelmes varázs
Mondják, sebek fennen sírnak:
Ám mi ketten
Réges-régen
Szembe nézünk
Egymást látjuk.
Mondják, utcák ágaskodnak:
Egymást látjuk
Szűz sötétben
Tudom, intesz,
Izzó érrel
Összeérünk.
Mondják, mi is elszakadjunk:
Összeérünk,
Kezed alatt
Szívem dobban.
Bizton búvó
Keblem felett
Sejtem szárnyad.
Mondom, tudd meg, mind hiába:
Szárnyad sejtem
Nyugtod rejtem
Feles feled,
Szemem horgát
Nem felejtem
El nem ejtem.
Mondjuk ketten: mind hiába:
El nem ejtjük
Szemünk horgát
Feles szívünk
Szárnyak hordják.
Összeérünk
Egy a vérünk
Szűz sötétben
Öröklétben
Egymást látjuk.
Lesznai Anna
Félek tőlük
Félek tőlük kiket szerettem -
Tőlük, kik értem búsak voltak
Mindnyájuktól, kik jönnek mennek
Kik meglöktek és felhorzsoltak.
- Most túl a hegyek izzó lánczán
Egész nap kéklő ködben alszom
Csak alkonyatkor gyúl ki arczom
Piros léptü sugarak tánczán.
Határtalan varázskertünknek
Dala neszfogó mesekőből
Szúró szitákkal fenyők szűrik
A vágyat ki a levegőből.
Itt alszom, alszom - szempillámat
Koráll kelyhek sejtése járja -
Óriás muskátlifa lombja
Minden sóhajt elfojtva nyomva
Borul le az álomvilágra
A földből tömjén párák szállnak
Körülöttem vánkossá válnak -
Megingatnak és megtámasztnak -
És kinyujtanak csendre halva
A buja virágravatalra.
Ha én itt alszom ezer évet
És ha én sohsem vágyom vágyra
Ugy testem lassan szentté hervad,
És bemúlok a menyországba.
- De amíg egész holt nem lettem
Félek tőlük kiket szerettem.
Lesznai Anna
A pillanatok nyoszolyáján
Te másé, én meg senkié,
Egy kedvre ketten nem születtünk,
Egy bölcsőt nem táplál a testünk,
Nem termettünk egy ölelésre.
Nem volt csókunk és nem volt ágyunk –
Összeborult útverte lelkünk,
Örültünk hogy egymásra leltünk
S nem telt idő játékos vágyra.
Este volt bennünk és a kertben...
Egymásba mi pihenni tértünk,
A dús gyönyör, mit el nem értünk,
Mint síri rög hullott le ránk.
Elporladtunk, megsemmisültünk,
Nem folyt idő, ahol mi álltunk
És örök lett találkozásunk,
A pillanatok nyoszolyáján.
Bejegyzések
