Quimby - Most múlik pontosan (Kiss Tibor) / Az eredeti



Csík Zenekar / A feldolgozás

Elfogadás

Ha semmit

nem részesítenél előnyben mással szemben,

akkor elfogadsz.


Elérted a bizonyosságot és a tudást.

„A korrupció az, amiből kihagynak”

– Hofi Géza humorista

2002 Április 10. (8 éve történt)
Meghalt Hofi (eredeti nevén: Hoffmann) Géza humorista (Hofélia, Élelem bére).

Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész.


Hoffmann[1] Géza (művésznevén Hofi Géza) (Budapest, 1936. július 2. – Budapest, 2002. április 10.) magyar színész, humorista, előadóművész, a magyar kabaré történetének leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja. A magyar kabaréműfaj külön úton járó, kiemelkedő népszerűségű mestere, aki önálló produkcióival egyéni stílust teremtett.

Nagyapja, Hoffmann János negyven évig volt bíró Rácalmáson, ahol édesapja is született. Kritikai képességét apjától (Hoffmann Lajos, a Budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője), zeneszeretetét anyjától (Szabó Magdolna, a Budapesti Konzervgyár Sterillé üzemében művezető) származtatja. Hoffmann Géza érettségi után sikertelenül jelentkezett a színművészeti főiskolára. Később kőbányai porcelángyári munkásként iratkozott be Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, ahol többek között Sas József, Sztankay István voltak társai. Emellett a kőbányai téglagyár Jászai András vezetette színjátszó csoportjában játszott.

Öt évig dolgozott gyári munkásként, míg a tehetségére felfigyelő Szendrő József 1960 szeptemberében a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtette. Itt az előadások után a szerepeket barátaival rendszeresen parodizálta, melynek sikerén felbuzdulva 1963-ban visszaköltözött Budapestre, és immár Hofi Gézaként az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel fellépéseket vállalt az egész országban.

1968-ban, a Magyar Rádió szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált közismertté. 1969-ben a Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek 1982-ig volt tagja. Estjei hangfelvételen jelentek meg, sokuk aranylemez lett. Kovács Katival és Koós Jánossal elkészítette 1976-ban a Kell néha egy kis csavargás c. zenés rádiójáték és 1979-ben animációs zenés filmje, a Megalkuvó macskák is óriási siker volt. Ők hárman voltak a zenés paródia műfaj első triója. Állandó szerző társai: Malek Miklós, Szenes Iván.

1983-ban Ádám Ottó szerződtette a Madách Kamara Színházhoz, ahol saját szövegével és dramaturgiájával állt a közönség elé. A Hofélia c. önálló estjét ötszázszor játszotta sikerrel, 1987 októberétől az Élelem bére c. estjét ennél is többször. Hofi a rendszerváltozás után is töretlen sikerrel lépett fel, műsorainak hangvétele, stílusa, egyéni humora alapvetően nem változott. Átesett egy szívinfarktuson, szemműtéten, s csak 2002 februárjában tért vissza a színpadra, ahol még két hónapot játszott haláláig, nagy sikerrel. Síremléke a Farkasréti temetőben található.

A Rádiókabaré szilvesztereinek állandó sztárja volt. Egyik legmaradandóbb sikerét egy táncdal, az általa énekelt Lazítani hozta.

Éles politikai kritikái miatt megfigyelték, erre előadásain gyakran utalt („Pulóveredet mi nyomta ki? Az akasztó vagy a váll-lap?” – Hofi Géza Hofélia c. műsorából) – a rendszerváltás előtt tevékenységéről a csehszlovák kommunista titkosszolgálat is jelentett.[2]

2007. július 15-ről 16-ra virradóan megrongálták Farkasréti temetőben lévő sírját. A tettes ellopta a sírt díszítő bronzszobrokat, (melyek a humorista életútját szimbolizálták) úgymint a bakancsot, palástot és a babérkoszorút. 2007. november 2-án átadták a felújított síremléket, melyen a szimbólumok immár kőből faragva láthatók.

Hanglemezek

* Hofi (Első menet) (1970)
* Második menet (1972)
* Hofisszeusz (1973)
* Akácos út… (1976)
* Szabhatjuk (1978)
* Te, figyelj haver! (1980)
* Hús-mentesáru (1982)
* Piál a föld (1985)
* Hegedűs a háztetőn – Válogatás
* Hofélia I. – II. (1987)
* Kell néha egy kis csavargás / Próbálj meg lazítani! (1989, 2002 / 1996). Közös lemez Kovács Katival és Koós Jánossal
* Hordót a bornak! (1990)
* Szíveslátás (1991)
* Pusszantás mindenkinek! (1997)
* Kossuth-díj (1998)
* Rádiókabaré '99 (1999)
* Rádiókabaré 2000 (2000)
* Gondolj Apádra (2000)
* 1400. (2000)
* Napsugaras jó éjszakát! (2002)
* Hegedűs a háztetőn (a musical dalai, felvétel: 1984) (2003)
* Felmegyek hozzád Zenés összeállítás 1. (2004)
* Gondolj apádra! Zenés összeállítás 2. (2005)

Filmfelvételek

* Bicska Maxi klip (Kurt Weill és Bertold Brecht - Koldusopera (részlet)) (1966)
* Armstrong-paródia (1968)
* Hofi–Koós show (1969)
* Frédi és Béni (1971)
* Rózsa Sándor-paródia (1971 szilveszter)
* Odüsszeusz (1972)
* Rhoda Scott-paródia (1973)
* A luk (1973)
* Mi a helyzet a gyalogosokkal? (1974)
* Iván Kozirev öntőmunkás elbeszélése arról, hogyan költözött új lakásba (1975)
* Építem a csatornámat (1975)
* Újságárus (1976)
* Ki fog gólt lőni? (részlet a Hofi–Koós showból) (1978)
* Hófehérke (Felmegyek hozzád vasárnap délben) (1979)
* Tiszta őrültek háza (1980)
* Meggyúrtuk Hofit (1981)
* Nevezz csak Cucinak! (1982)
* Menczel János – Mariska néni (1984)
* Temetném a munkát (1984)
* Gondolj apádra (1984 Szilveszter)
* Pia nista – Koncert (1985)
* Élelem bére (1988)
* Hofi-szilveszter (1991)

Kitüntetései

* 1970 január havában a Magyar Rádió nívódíjban részesítette.
* 1970 áprilisában a kabaréművészetben nyújtott alakításáért Jászai Mari-díjat vehetett át.
* 1972-ben az ifjúság körében végzett kiemelkedő kulturális tevékenységéért a KISZ Budapesti Bizottságától emlékplakettet kapott.
* 1973 januárjában ismét megkapta a Magyar Rádió nívódíját.
* A kabaré műfajban elért eredményeiért másodszor is Jászai Mari-díjat kapott.
* 1974 januárjában a Magyar Televízió elnöke nívódíjban részesítette.
* 1975. február 22-én a Magyar Rádió és Televízió elnökének nívódíját vehette át.
* 1976-ban a Magyar Rádió nívódíjjal tüntette ki.
* 1977-ben a Magyar Televízió elnökségének nívódíja a Még mindig aktuális című műsorért.
* Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze kitüntetést kapott.
* A 10 éves Mikroszkóp Színpad jubileumi ünnepségén aranygyűrűt kapott.
* 1978-ban a Magyar Televízió elnökségének nívódíját kapta a Szilveszter '77 című műsoráért.
* 1979-ben a Magyar Rádió elnöksége a szatirikus és humoros műfaj terén végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként Karinthy-gyűrűvel ajándékozta meg.
* 1985 áprilisában a Munka Érdemrend Aranyfokozatával tüntették ki.
* 1986 májusában a Koncert című produkcióért a Magyar Televízió nívódíját vette át.
* Júniusban a veszprémi TV-fesztiválon a Koncert színész- és közönségdíjat kapott.
* 1987 januárjában a ’86. évi szilveszteri Rádiókabaréban elhangzott műsoráért nívódíjat kapott.
* 1988-ban a Magyar Rádió zenei főosztálya kiemelkedő színvonalú művészi teljesítményéért eMeRton-díjjal jutalmazta.
* Áprilisban a szocialista kultúráért tett kimagasló érdemeinek elismeréseként A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címet kapta, és a tv leadta a Hoféliát.
* 1990 januárjában a Magyar Rádió elnökségének nívódíját kapta.
* 1991 májusában Szakszervezeti Művészeti Kulturális Díjat kapott.
* 1995-ben Déryné-díjjal tüntették ki, amit csak színésznők kaphatnak. Ő az egyetlen férfi, aki megkapta.
* 1996-ban Kőbánya díszpolgárává avatták.
* 60. születésnapja alkalmából – művészi pályája elismeréséül –, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta.
* Bonbon-díjat kapott.
* 1997-ben a magyar színművészet Örökös tagjai közé választották.
* Áprilisban a Madách Kamara Színházban játszott Élelem bére eléri az 1100. előadást, ahol aranygyűrűvel ajándékozták meg.
* 1998-ban vette át Göncz Árpádtól, a Magyar Köztársaság elnökétől a Kossuth-díjat.
* Áprilisban az Artisjus az év könnyűzenei produkciójáért Huszka Jenő-díjjal jutalmazta.
* 1999-ben újabb Bonbon-díjat kapott.
* 2000 februárjában a harmadik Bonbon-díjat vette át.
* A közönség szavazata alapján elnyerte a „2000” magyar kitüntető címet.
* A Demény Pál Alapítvány Kuratóriuma Demény Pál-emlékéremmel adományozta meg.
* Októberben a Pro Cultura Urbis Közalapítványi díjat kapta meg. A Fővárosi Önkormányzat által alapított díjat 2002. január 17-én ünnepélyes keretek között vette át a Madách Kamarában.
* Halála után megkapta a VI. kerülettől a díszpolgári címet.
* 2002-ben a főváros szobrot emelt neki a „Pesti Broadway”-n.
* 2004. december 28-án avatták fel a Mikroszkóp Színpad előtt Stremeny Géza szobrászművész „Színház” című bronzszobrát, melyet a köznyelv csak Hofi-szobornak nevez.

1993 Április 10. (17 éve történt)
Nemzeti rákellenes nap.

1993. óta a Magyar Rák Liga szervezésében tartják a Nemzeti Rákellenes napot dr. Dollinger Gyula sebész, egyetemi tanár szü­le­tés­napján, aki 1902-ben megalakította az első Országos Rákbizottságot.



Magyarország 1993 óta tartja minden év április 10-én a nemzeti rákellenes napot.

A Magyar Rákellenes Liga szervezi az eseményt. Az időpont kiválasztásának oka, hogy e napon született dr. Dollinger Gyula sebész, ortopéd szakorvos, egyetemi tanár, aki 1902-ben megalakította az Országos Rákbizottságot, így a hazai rákkutatás úttörőjének is számít.

Az ünnep lényge, hogy a társadalomnak minden rétegét beleértve - magát az embert is - küzdjenek a rákbetegség ellen, és felébresszék saját felelősségüket magukban.

Pázmány Péter: Betegekért

Betegekért

Hatalmas Isten, emberi gyarlóságnak erős gyámola és oltalmazója, ki kezében vannak életünk határi: könyörgünk felségednek a te beteg szolgáidért: vigasztald őket, bátorítsad és erősítsed, hogy jó néven vegyék és csendesen szenvedjék látogatásidat. Gyógyítsd meg őket, szent nevedért, a reájok bocsátott csapásból, hogy megismérvén hozzájok való jóvoltodat, méltó hálát adjanak irgalmasságodért, és atyai ostorozásod által öregbüljenek szerelmedben és félelmedben.

Ha pedig véghetetlen bölcsességed szerént hasznosbnak látod az ő mostani kimúlásokat: adj Szentlelket nékik, hogy az igaz penitencia által, bűnök bocsánatját nyerhessék, és teelőtted kedves kimúlások légyen e világból. Adjad szent malasztodat nékik, hogy megismérjék a testi nyavalyáknak és csapásoknak ostorit atyai kezedből származni. Mivel akaratod nélkül csak hajunk szála sem eshetik el, és azért ostorozsz minket, hogy bűneinkből tehozzád térjünk, ki igaz élet és igaz boldogság vagy. Oh áldott Jézus, ki meggyőzted a halál fulákját, légy segétséggel beteg szolgáidnak. Ki az Atya és Szentlélek Istennel egyetemben élsz és uralkodol. Amen.

„Nem az a csoda, hogy Magyarország olyan, amilyen; az a csoda, hogy van. De azért ne sajnáljuk magunkat. Ehhez a történelmi sorshoz, amely alakított bennünket, mi is hozzáadtuk a magunkét: kígyóembert csak abból lehet csinálni, akinek elég puhák és hajlékonyak a csontjai. Minden más csont törik."

"Mindig Nyugatra tarts. De ne feledd el soha, hogy Keletről jöttél" - írta Márai Sándor, a múlt századi magyar próza mestere, aki húsz éve, 1989. február 21-én halt meg.

1900. április 11-én született egy kassai polgárcsaládban, bátyja Radványi Géza filmrendező volt. Már 18 évesen a Budapesti Napló szerkesztője volt, a húszas években a frankfurti egyetemen tanult, s cikkei a legrangosabb magyar és német lapokban jelentek meg. 1923-ban megnősült és Párizsba költözött, ahonnan 1928-ban tért haza. Írásaival a polgári liberális szellem hatásos szószólója lett, első regényei a pesti polgárság világát mutatják be.

Berlinben nyomon követte Hitler hatalomátvételét, hitelesen és bátran számolt be a fasizmus valóságáról. 1934-ben jelent meg az Egy polgár vallomásai első kötete, ebben az európai hazafiságról beszél, amelynek az első világháború vetett véget, s amellyel később végleg leszámolt. A könyv Márait a magyar próza élvonalába emelte, 1942-ben lett az MTA levelező, 1945-ben rendes tagja.

1943-ban kezdte írni élete végéig folytatott Naplóját. 1948-ban a fenyegető diktatúra miatt elhagyta az országot, Itáliában, majd New Yorkban telepedett le, 1957-ben amerikai állampolgár lett. Az 1956-os forradalom hírére Münchenbe jött, de már csak a szovjet tankok bevonulásáról értesült. 1968-tól Nápoly mellett, 1979-től a kaliforniai San Diegóban élt. Nem vett részt a nyugati magyarság irodalmi csoportosulásaiban, teljes visszavonultságban töltötte utolsó éveit. A beteg és magányos Márai 1989. február 21-én San Diegóban öngyilkos lett, halála után visszaállították akadémiai tagságát, s megkapta a Kossuth-díjat.

Bár a verset, mint műfajt nem tartotta sokra, Halotti beszéd című verse megrázó erővel szólaltatja meg az emigráció, a magányosság és a gyökérvesztés gyötrelmeit. Kassától a Csendes-óceánig jutott, de a magyar nyelv maradt a hazája, minden művét anyanyelvén írta. Regényei közül a Vendégjáték Bolzanóban egy Casanova-epizód, mesteri jellem- és lélekrajz.

Egyik legnépszerűbb műve A gyertyák csonkig égnek, amelyet meg is filmesítettek. Főműve, A Garrenek című regényfolyam a polgári Európa hanyatlását írja le. Számos hangjátékot és tévédarabot is írt utolsó évtizedeiben. Kisprózája mesteri, jellem- és helyzetábrázolása, elemzései bravúrosak, sokszor aforisztikusak. Naplója a világháborúk közti polgári rendszer hanyatlását és elzüllését, a háború és üldözések szörnyűségeit, a demokrácia reményeit és e remények kialvását, a nyugati társadalom értékvesztését, az írói morál mindenek felettiségét vizsgálja.

Márai kikötötte, hogy művei nem jelenhetnek meg szülőhazájában, amíg az orosz hadsereg az országban állomásozik. Könyvei itthon mégis jelen voltak, hatottak kanadai és müncheni kiadások révén. Írásait ma is folyamatosan adják ki. 1995 óta nevét irodalmi díj viseli.

Márai Sándor: Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? …
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt

A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i – t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat …”
De már tudod: igen, lehet … És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?… Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„ Az nem lehet, hogy annyi szív …” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? … Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad …”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad …”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten …”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? …” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román … Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk
/Possilipo,1951.Nyár./

Gát utcai szülőháza és a szárszói panzió - földi és szellemi világrajövetelének helyszíne - ma emlékmúzeum, s évtizedek óta az ő tiszteletére ünnepeljük április 11-én a költészet napját.

József Attila (1905-1937)

Akár meg is fordíthatnánk a két dátumot: József Attila akkor született meg országosan elismert költőként, amikor Balatonszárszón kiállították róla a hivatalos halotti bizonyítványt. A kor- és pályatársak többsége csak a bulvárszenzációként tálalt halálhír után döbbent rá, milyen kivételes életművet alkotott ez a mindaddig csak "jó költő"-ként számon tartott, zavarba ejtően sokféle hangon megszólaló - ezért gyakran félreértett -, posztumusz fölfedezett zseni, akinek életútját kisgyermekkora óta váratlan veszteségek, lelki traumák, különös fordulatok szegélyezték -, s aki egyéni szenvedéseiből egyetemes érvényű költészetet teremtett.

A feleségét és három gyermekét 1908 nyarán hűtlenül elhagyó apa, József Áron szappanfőző munkás alakja a "világhiányt" - a rejtőzködő és teremtményei iránt közönyös Istent - megtestesítő motívumként élt tovább fia lírájában. A családfenntartás gondjaiba beleroppant, 1919 karácsonyán rákban meghalt Mama (Pőcze Borbála) pedig - az anya-magzat kapcsolat modellje alapján - az individualizációs folyamatot, az egyén és a világ viszonyát metaforizálta az "elvegyüléstől" a "kiválásig", a gyermekléttől a felnőtté válásig.

A pályakezdő József Attila merőben másképp viszonyult hajdani nélkülözéseihez, mint élete második felében. Kortársai 1929-30-ig "nevető költőként" jellemezték a "csodagyereknek tartott árvát", akinek tizenhét éves korában jelent meg első kötete, Szépség koldusa címmel, Juhász Gyula prófétikus előszavával; aki anyja halála után - Jolán nővére előnyösnek látszó házassága révén - polgári környezetben és színvonalon nevelkedhetett: a makói gimnáziumi évek után előbb a szegedi, majd a bécsi egyetemen, később a párizsi Sorbonne-on tanult, és szinte kérkedett "gazdag szenvedéseivel" Nem én kiáltok (1924) és Nincsen apám, se anyám (1929) című kötetei verseiben.

Az "ucca és a föld fia" az egyetemi kurzusok és a szívós önfejlesztés hatására igazi intellektuális költő lett: kivételes verbális képességét, kreativitását és kifinomult fogalmi gondolkodását minden létező stílusban érvényesítette, miközben az ősi lírai tradíciókat a modern törekvésekkel szintetizálta. Egyszerre volt "magyar, de európai", aki az avantgárd irányzatok, a "tiszta költészet", az antik versformák, népdalok, regösénekek, a Kalevala, sőt magyar nóták ritmus-, rím- és dallamképletét követve is hitelesen fejezte ki magát.

"Botrányai" már kora ifjúságától kezdve "híressé" tették. Tizenkilenc éves volt, amikor istenkáromlási pert indított ellene az ügyészség Lázadó Krisztus című verse miatt; Horger Antal, a szegedi egyetem konzervatív felfogású nyelvészprofesszora pedig - Tiszta szívvel című verse szellemiségét kifogásolva - eltanácsolta a tanári pályáról. 1930 januárjában Babits Mihály verseskötetét durván kipellengérező "tárgyi kritikai tanulmányt" tett közzé A Toll című polgári radikális folyóiratban - s ezzel önsorsrontó módon maga nehezítette meg költői érvényesülését, hiszen Babits nemcsak a Nyugat főszerkesztője, hanem a Baumgarten Alapítvány főkurátora is volt.

Egész életében mecénásokra szorult, mégsem tudott - s nem is akart - megalázkodóan beilleszkedni a magántulajdon szentségét hirdető és a tömegeket kizsákmányoló, erkölcstelen társadalomba. Kudarcait - különösen a nagypolgári neveltetésű, kiváló intellektuális partnernek ígérkező Vágó Mártával tervezett házasság meghiúsulását - már 1929-ben, úgynevezett népies korszakában, a Bartha Miklós Társaság tagjaként aktív közéleti tevékenységgel, az Előörs című lapnál pedig vitriolos kritikák írásával feledtette.

1930-ban csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz: szemináriumokat vezetett, Karl Marx közgazdasági tételeivel forradalmasította a hagyományos proletárlírát, vállalta az illegalitással járó veszélyeket. (Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötete példányait 1931 tavaszán az ügyészség elkoboztatta, Lebukott című verséért pedig bíróság elé idézték.) Élettársat is a mozgalomból választott. Szántó Judit munkásnő-szavalóművész - a moszkvai emigrációban élő Hidas Antal proletárköltő elvált felesége - otthont teremtett számára, de szellemileg nem tudta inspirálni.

Ekkortájt kezdte meg első pszichoanalitikus kezelését dr. Rapaport Samunál, aki vele stilizáltatta tanulmányköteteit, így a költő egyszerre mélyült el a lélekelemzés szakirodalmában és önnön tudattalanjában. Líráját és fogalmi gondolkodását a fizikai és a szellemi világ rejtett összefüggéseinek kutatása, az ellentétekből gyúrt új minőség létrehozásának a vágya hatotta át. A "mindenséggel mérte magát", miközben a világhiány betöltésére hivatott művészetről, ihletről és intuícióról, a szemlélhetetlen világegészt láthatóvá tevő műalkotásról elmélkedett (Költészetbölcseleti írások, Irodalom és szocializmus). Prózai művei - például a Hegel, Marx, Freud című, befejezetlen tanulmánya és töredékes gondolatkísérletei - arról tanúskodnak, hogy az "adott világ varázsainak mérnöke" a mélylélektani gondolkodást is az igazságos társadalmért vívott osztályharc szolgálatába kívánta állítani.

Eredeti gondolatait és intellektuális törekvéseit idegenkedve fogadták az illegális mozgalomban. Érthető, ha a méltatlan támadások után a csalódott költő lírája is áthangolódott. Külvárosi éj (1932) című kötetében már nem tömegeket buzdító, agitatív versek sorakoztak, hanem a Mondd, mit érlel..., A város peremén, a Holt vidék elégikus, meditatív, kérdező, önmegszólító költeményei, melyeket A Toll, a kolozsvári Korunk és a Népszava közölt először.

Lírai kedélyváltásához a pszichoanalitikus látásmód adott szemléleti mintát. A tudata mélyén lappangó szorongásokat - a vizuális-tartalmi sűrítménynek tekinthető álomszimbólumok mintájára - fogalmi-képi metaforák nyelvén fejezte ki (Ritkás erdő alatt, Óda, Téli éjszaka, Eszmélet, Kései sirató, Iszonyat). Saját válogatásában megjelent verseskötete, a Medvetánc (1934) már pontosan tükrözi az univerzum mértékegységéhez igazodó, kozmikus érvényű költészet eszményeit.

Az "analízis-függővé" vált költőben egyre kínzóbban éledtek újra a korai megrázkódtatások tetszhalott emlékei. Öcsödi lelencélményei: a szeretetet adó és visszavonó anya iránti ambivalens érzelmek, a nevétől-személyiségétől való megfosztatás traumája, a gyerekkori verések és a falubeli kölykök csúfolása - melyeket akkor élt át, amikor a cselédmunkára kényszerülő Mama 1910-12 között állami gondozásba adta két kisebb gyermekét - olyan versek, prózai művek, mélylélektani följegyzések formájában támadtak pszichodrámaszerűen új életre a múltfaggató költő emlékezetében, mint az Egy kisgyerek sír (1933), a Kései sirató (1934), az Iszonyat (1934). a Levegőt! (1935), a Szabad-ötletek jegyzéke, két ülésben (1936) vagy a Curriculum vitae (1937).

1936 elejétől az általa elnevezett Szép Szó című polgári liberális folyóiratot együtt szerkesztette Ignotus Pállal. Végre költészetét értő és méltányoló baráti körben dolgozhatott, ám labilis idegrendszere ekkorra már elvesztette teherbírását. Indulatáttételes szerelemre gyúlt új terapeutája, a kezelés során anyját mintázó pszichoanalitikusnő, Gyömrői Edit iránt. Az 1936 karácsonyán teljes visszhangtalanságba fulladt Nagyon fáj című kötet versei ennek a rajongásból gyűlölködésbe forduló, zaklatott érzelmi kapcsolatnak állítanak lírai emléket. A képzelet és a valóság világát egyre inkább összemosó költő 1937 elején idegösszeroppanással a Siesta szanatóriumba került.

Alig volt túl az érzelmi energiáit fölemésztő Edit-szerelmen, első látásra beleszeretett a gyógypedagógusnak készülő Kozmutza Flórába, aki Rorschach-tesztet készíttetett vele. József Attila feleségül kérte, s antik mintákat követő, himnikus versekkel udvarolt neki - de a Flóra-ciklus már a reménytelenség bizonyosságával volt terhes. A tévképzeteibe belebonyolódó, kóros kisebbrendűségi érzéstől szenvedő költő júliusban újra szanatóriumba került - de ott is alkotott: az utolsó percig bizonyítva, hogy nem "őrült", nem skizofrén, noha a korabeli orvostudomány szintjén erre a diagnózisra alapozták a kezelését. A Költőnk és Kora, a szublimáció tudatosításának formai asszociációk alapján született mesterkölteménye, már az Anyához, a "nagy Űrhöz" készülő lélek rezignált önvallomása volt.

Az Íme, hát megleltem hazámat... kezdetű "sírversét" három nappal halála előtt írta, hogy "munkaképességét" bizonyítsa Flóra előtt, aki a balatonszárszói családi panzióban is meglátogatta, ahol november 4-től - orvosi tanácsra - nővérei ápolták tovább depresszióba süllyedt fivérüket. December 3-án a beteg váratlanul olyan bizakodó és tettre kész lett, mint régen; délután leveleket írt - mint utóbb kiderült: szeretteitől búcsúzott -, este sétára indult, s a szárszói állomáson halálra gázolta egy tehervonat.

"Komor föltámadása", a haláláért felelőssé tehető "bűnbakok" keresése és életművének politikai kisajátítása több stációban folytatódott. Háromszor exhumálták földi maradványait és hantolták el újra Budapesten, a Kerepesi úti temetőben. 1994. május 17-e óta nyugszik a Mamával és elhalt családtagjaival közös sírban.

Gát utcai szülőháza és a szárszói panzió - földi és szellemi világrajövetelének helyszíne - ma emlékmúzeum, s évtizedek óta az ő tiszteletére ünnepeljük április 11-én a költészet napját. Születésének centenáriumi esztendejét, 2005-öt pedig az UNESCO József Attila-évnek nyilvánította.

Valachi Anna, Kaposvári Egyetem

József Attila: Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

(1922 első fele)

Húsvéti Ünnepkör


A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, Jézus feltámadásának napja, akit két nappal korábban, pénteken, az ekkor ünnepelt zsidó Peszach első napján feszítették keresztre. Az úgynevezett Utolsó Vacsora alkalmával Jézus és a tanitványai a Peszach előestéjén szokásos Széder estet ünnepelték meg, megtörve az élesztő nélkül sütött kenyeret (maceszt) és megitták az előírt bort. Ebből ered, hogy nagyon sok nyelven ma is úgy hívják a húsvétot, hogy Paszcha(görög, orosz), Pascua(spanyol), Páscoa(portugál), Pasqua(olasz), Paque(francia), Pősk(svéd), Pőske(norvég), Paste(román).

Több európai nyelven a teuton (norsze) őstra istennő ünnepének a neve ragadt a húsvétra: Oster(német), Easter(angol). Az istennőt szimbolizálta a tojás és a nyuszi, ez utóbbit Németországban kezdték el újra húsvéti szimbólumként használni az 1800-as években és onnan terjedt el ma már a világon mindenhol.

De a világ minden táján ünnepelnek valamilyen tavaszi, a természet megújhodásának szentelt ünnepet a nem keresztények is. A tojás, mint szimbólum, a termékenységet, új életet juttatja eszünkbe. Érdekesség, hogy a díszes, "hímes" tojás, nem korunk terméke: már az ősi Babilonban is készítettek hasonlókat, és később az egyiptomi templomok tavaszi díszítéseként is alkalmazták.





Virágvasárnap.
Húsvét előtti vasárnap. Az iskolás gyermekek ilyenkor barkát mennek gyűjtani, amit a templomban megszentelnek. A szentelt barkát gonoszűzőnek, betegséggyógyítónak tartják, elő-zi a jégesőt, megóv a villámcsapástó.

Virágvasárnap tarják több palóc községben a kiszehajtást. Fiatal lányok telet jelképező, me-nyecskeruhába öltöztetett szalmabábut visznek végig a falun, majd vízbe dobják vagy elégetik. A téltemetés az ébredő természet ősi ünnepét, a húsvétot vezeti be. Virágvasárnap után követ-kező hét a Nagyhét.

Nagypéntek.
Jézus kereszthalálának emléknapján tarják a legszigorúbb böjtöt.

Általános tisztálkodási nap: meszelnek, takarí-tanak, nagymosást tartanak a patakban és az állatokat is megfürösztik. Sok helyen Nagypénteken nem gyújtanak tüzet.


Nagyszombat.
Este tartják Jézus feltámadásának ünnepét. A tüzet ősi módon - dörzsöléssel, csiho-lással - újra meggyújtják és megszentelik. Az esti harangszó a böjt befejezését jelenti.


Húsvétvasárnap.
A kereszténység egyik legnagyobb ünnepe a pogány tavaszkezdő ünnepekből származik. Ezen a napon tartják a húsvéti ha-tárjárást. Ilyenkor az egész falu népe körbejárja a földjeit, kitisztogatja a forrásokat. Sok helyen bált rendeznek.


Húsvéthétfő.
A legnépszerűbb húsvéti népszo-kások: locsolás, a hímes tojás ajándékozásának ideje. Mindkettő ősi termékenységvarázslásra utal. A tojás - eredetileg halotti kultusz kelléke - Jézus újjászületését jelképezi.

Juhász Gyula: Húsvétra


Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmúláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!


Bíró András : Ez a Húsvét

Ez a húsvét olyan ünnep,
fák, virágok megzsendülnek,
mintha húznák-vonnák őket,
oly sebesen, gyorsan nőnek.

Ez a húsvét olyan ünnep,
fiatalok megszédülnek,
összebújnak, sugdolóznak,
szavakból szép jövőt fonnak.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Szelek, vizek megperdülnek,
Hol a napfény, hol a zápor
Nyes nagyobb részt a határból.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Sírás és bánat, elülnek.
Minden örül, hogy létezhet,
Hogy nagy lélegzetet vehet.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Bocsánata van a bűnnek
Fönt a hegen az a Kereszt
Új élet útjára ereszt.

A tél szennyét mind lemosva
Készülődünk a holnapra,
A pünkösdre, szép pünkösdre,
Lángos csodák jövésére.

Szirmos jövőnk féltve, óva
Készülődünk még nagyobbra,
El nem érhető csodára:
Örökös harmóniára.

“Ne sírj, azért mert szeretsz engem…
A halál nem jelent semmit,
csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok és Te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökké!
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál,
beszélj velem úgy, ahogy mindig szoktál,
ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes arccal,
folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük!
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts!
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is hallható volt,
ne árnyékolja be távolságtartó pátosz!
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi,
miért lennék a gondolataidon kívül,
csak mert a szemed nem lát?
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd,
jól van minden!
Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult,
szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves…ha lehet, töröld le
könnyeidet,
és ne sírj azért, mert annyira szeretsz…” (Szent Ágoston)

John Keats: A melancholiáról

Ne, oh ne vágyd a Léthét s mámorúl
Vad rostú farkastej szeszét se szűrd,
S mely halvány fődhöz rőt csókkal borúl,
Poklos csucsor fürtös díszét se tűrd,
Setét füzéredűl taxus-bogyót
Se pergess és halálfős lepkeszárny
Ne lengjen bús Psychédül s vén uhú
Se lesse sok jajod, a nem fogyót:
Mert árnyuktól csak lomhább lesz az árny
Lelked fölött s alél a drága bú.

Inkább, ha lelked méla kedve jő,
S mint síró égi felleg, úgy lep el,
Mint lankadt bimbófőt szelíd erő,
Mint április zöld dombját langy lepel:
Búd friss rózsákra hullasd permeteg,
Vagy sós szivárvány színe szívja fel,
S peóniák víg gömbjén hintsd te szét,
Vagy fogd lánykád kezét s míg gyermeteg
Daccal pörölve csacska szót felel,
Idd mély csodájú, mély tekintetét.

A Szépség is csak Bú, mert halni vész,
S ajkához hajló újjal a Gyönyör
Mindegyre búcsut int és mind a Méz,
Mit kedvünk méhe szív, csak bús csömör:
Jaj, mert bár járd a Vígság templomát,
Szentélyét fátylas Mélabú üli,
Bár csak te látod, ki ínyenc inyed
Falán a kéj héját már szétnyomád,
S lelked, mely ős, bús ízekkel teli,
Oltárán függni szent jelül viszed.

Tóth Árpád fordítása

John Keats: Óda egy görög vázához

Oh tünt derűk arája, íme még
Itt állsz s dajkál a vén idő s a csend
S mesélsz: füzérid közt rajzos regék
Lágy dalnál édesebb lejtése leng,
Oh, lombdiszed köz mily legenda él?
Mily istenségek, vagy mily emberek?
Árkádia, vagy Tempe-völgy e táj?
Vagy más ég s föd? Kik e vad némberek?
Őrültet űznek? vagy harc sodra kél?
Síp andalog? dob döng? kéj láza fáj?

Édes a hallott dal, de mit a fül
Meg sem hall, még szebb: halk sipocska, zengd!
Ne testi fülnek! gyöngyözd remekül
Lelkembe ritmusát, mely csupa csend!
Szép ifjú! nótád tündér lomb alatt
Örökre szól s örök a lomb a fán!
S te, vad szerelmes, kinek ajakad
Bár oly közel, édes célt mégsem ér,
Ne bánd, bár vágyad kéjt hiába kér,
Örök, szép vágy lesz s nem hervad a lány!

Oh, boldog lombsor, el nem száradó,
Melynek a tavasz búcsút sohsem int,
Oh, boldog pásztor, sohsem fáradó,
Fújván örök sipod szived szerint,
S oh, százszorosan boldog szerelem,
Örökre hév s örök örömre kész,
Zsibongó, zsenge vágy: még, egyre még!
- Mily más a bús, halandó gyötrelem,
Melytől a szív megundorúl s nehéz
S a nyelv kiszárad és a homlok ég...

Mily áldozatra gyűl emitt a nép?
A zöld oltár elé szent pap vonat
Szelíd üszőt, amely bődülve lép
S borítja lágy szőrét virágfonat.
Mily apró város az, mely halk habok
Partján, vagy békés várövű hegyen
Tárt utcákkal e jámborokra vár?
- Oh, kicsi város, néped elhagyott
S közülük hírt regélni nem megyen
Csöndedbe vissza soha senki már...

Oh, antik karcsuság, szelíd ivek,
Márványfiúk s lányok kecses köre,
Oh, sűrü ágak, eltiport füvek,
Oh, formák csöndje, anda gyönyöre
Az öröklétnek: hűs pásztormese!
Ha rajtunk múlás űli már torát,
Te megmaradsz s míg új jajokkal ég
Az új kor, nékik is zengsz, hű barát:
"Igaz szépség s szép igazság! - sohse
Áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!"...

Tóth Árpád fordítása

John Keats (London, 1795. október 31. – Róma, 1821. február 23.), a nagy angol romantikus költők egyike, a "Szépség Költője."

Polgári családból származott, 15 éves korában árva lett. Patikusinasként dolgozott Edmondsban, majd 1815-től felcser volt Londonban. 1817-ben megjelent első verseskötete Versek címen. 1818-ban írta Endymion című szimbolikus elbeszélő költeményét, de értetlen fogadtatásban részesült. Később megjelent műveit már kedvezőbb fogadtatásban részesítették, de súlyos beteg lett, és Rómába utazott gyógyulni. Rómában hunyt el 26 éves korában.

Művei

* Álom és költészet: programadó szonettje, melyben megfogalmazza: "még nem lakosa a költészet mennyei birodalmának" de 10 évet kér az élettől, hogy teljesíthesse mennyei tervét, és egy nemesebb léthez emelkedjék, ahol megismeri a szív küzdelmét és gyötrelmeit.
* Endymion: az első hosszabb műve, négy könyvből álló költői románc, melyet a tragikus végű ifjú költő, T. Chatterton emlékének ajánl. Képzelete költői képek, látomások, epizódok sokaságában vándorol. Előszavában megjegyzi, hogy fél a kritikától és az értetlenségtől. E félelme valóra is vált.
* Lamia (1820): szerelmi elbeszélés, mely görög forrásból merít: Lükeiosz női alakot öltve kígyónak bizonyul s a lány belehal a csalódásba. Tanulsága: a hideg gondolat érintésére elszáll a varázs.
* Isabella (1820): szerelmi elbeszélés, tárgya Boccaccio Decameronjából merít. Verselése: ottava rima. Maga hasonlítja történetét forrásához: "Ó a hajdani szép regény mivé lett, Mivé a dalnok egyszerű jaja." Hiányolja saját életművében az élettapasztalatot, a gondolatot.
* Szent Ágnes – este (1820): szerelmi témájú verses elbeszélés. Központi gondolata: ellenséges külvilág és ifjú szerelem. Itt a történet a szerelmesek boldogságával ér véget.
* Ódái közül a négy legjelentősebb: Óda a csalogányhoz, Óda egy görög vázához, A melankóliáról, Az őszhöz.
* Hyperon: a Titánokat felváltó olimposzi istenek történetét dolgozza fel. Elégedetlen maradt saját művével, ezért megírta folytatását.
* Hyperion bukása: az álom: itt már saját személyében szólaltatja meg a költőt, aki azonosul a szenvedő emberiséggel.

Idézetek tőle

* Semmi sem valódi, amíg ki nem próbáljuk - még egy szólás sem igazi szólás, ameddig saját életünk nem szolgáltat példát rá.
* Még jobban szeretlek azért, mert azt hiszem, csakis önmagamért kedveltél meg, s nem befolyásolt semmi más.
* Semmi sem világos, amíg az ember nem tapasztalja meg. Még egy közmondás sem közmondás, amíg életed nem példázza a bölcsességét.
* Édes a hallott dal, de mit a fül
meg sem hall, még szebb.
* A Szép: igaz s az Igaz: szép! - sose
áhitsatok mást, nincs főbb bölcseség!
* zeretnék hinni a halhatatlanságban...
Ha arra ítéltettem, hogy boldog legyek veled - a leghosszabb élet is rövid.
Bárcsak hinnék a halhatatlanságban - bárcsak örökké élhetnék veled!
* A filozófiai alapigazságok csak akkor alapigazságok, ha szívverésünkben érezzük azokat: olvasunk nagyon szép dolgokat, de sohasem érezzük át teljességükben, míg magunk is meg nem jártuk a költő útját.
* Ha a költemény nem jön olyan természetesen, ahogy levél sarjad a fán, jobb, ha egyáltalán nem is jön létre.

Gyurkovics Tibor: AZ OROSZLÁN

Amikor rájöttem, hogy az emberek nem szeretnek, elkezdtem magamat szeretni. Óriásira fújtam föl magamat, mint egy oroszlán és fújtam magam előtt a levegőt, hogy tisztuljon a tér. Haragos lettem, haragosa fűnek-fának és dédelgetve tettem mancsomat a vállamra. Fájdalmas, fekete éjszakák voltak azok, nyűgös, végeérhetetlen éjszakák, magam sebeit nyalogatva. Tölcsér. Egy mélységes tölcsér kellett volna, hogy abba feküdjem, és halkan kiáltsam keserveimet. Mi fájt? Magam se tudnám megmondani. Téptem, szaggattam a bokrokat, ütöttem körmeimmel a sziklákat, hogy szikra pattogott belőlük. A felhőkre néztem, és rémes alakokat láttam bennük. A tér olyan tisztán állt előttem, mint egy tankönyvben, a kanti filozófiában. Doboznak láttam, melynek nincs oldala, a szél bejöhet, a szél kimehet, a madarak kiszállhatnak az oldalán. Sík tükörnek éreztem a pusztát, nem láttam rajta semmit. Harmadévre vergődött mellém egy nőstény, tagjait hozzám szorította és együtt feküdtünk az éjszakában. Rézsút néztünk föl vastag fejünkből a csillagokra, melyek sárgák voltak és tompák, mint az eldobott kő. Késő volt, végtelenül késő. Akkor éreztük meg az időt, tisztán, mint egy pohár vizet, mely ihatatlan az én számnak, mert összetörik állkapcsaim között. A világot föl kéne fogni, mint kézbe a fadarabot, de nem lehet. A világ kiesik kezünkből, a csillag kiesik szemünkből, a homok kiesik mancsaink rácsai közül. Párommal éreztük, hogy lehetetlen megérteni a világot, csak érezni lehet. Magányunk akkorára növekedett, mint egy hordó, melynek abroncsai közül nem tudjuk kiemelni fejünket. Mogorvaságom és értetlenségem megakadályozott abban, hogy el tudjam fogadni azt a tenyérnyi örömet akár, amit párom simogatása nyújtott. Elvadultam, izgatott lettem, barátságtalan, jártam le-föl a pusztán. Dühített, hogy a világba nem tudok behatolni, mert széttolódik előttem, és nincs többé, csak az én mancsomat látom magam előtt, nem a világot. Dühített, hogy a párom szeretete hasztalan, bennem van a hiba, gondoltam, mert nem tudom elfogadni a felém nyújtott mancsokat. Hogy is lehetne élni? Talán úgy, hogy szeretni kell az embereket, ha azok nem is szeretnek, s akkor minden egyszerűbb.

judit

A Tabán a világ közepe

Minden út a Tabánba vezet. Nemrég találkoztam diáktársaimmal, s egy budai étteremben ott folytattuk, ahol 20 évvel korábban abbahagytuk. Bort rendeltünk (az igazságnak tartozunk annyival, hogy messzeföldi Villányit, hiszen tabáni óbort már csak a múzeumokban rejtegetnek, palackba zárva) és azon tűnődtünk, hogy eshet meg felnőtt emberekkel az a "szégyen", hogy képtelenek kievickélni a múlt lombikjából, a gyermekkori burokból, bárhová is veti őket a sors Ausztráliától Chiléig, a lila Újpesttől a vörös Csepelig, minden sejtjükben, idegszálukban kitartanak az első kerület, a Kosciuszko Tádé utcai Általános Iskola eszménye, vagy mije mellett.

Függők vagyunk. Ugyanúgy rekedtünk itt, mint az Ulpius Házban Mihály, János Ervin, Éva és Tamás. Igen, Szerb Antal Utas és holdvilág című remeke, hőseinek sajátos kanosszája, legalább felhomályosított minket arról, hogy nincs menekvés. Igaz, hogy ők a Várban építettek maguknak légvárat, pszicho-színházat és szerelemtrambulint, de aki itt nőtt fel, pontosan tudja, hogy a Tabán, a Naphegy, a Krisztinaváros, a Viziváros és a Várhegy egyetlen test; úgy tartoznak össze, mint a lélek, a szív, az agy, a kéz és a láb. És nem számít idegen testtájnak még a Csörsz-park sem.

Ez a városrész az őshaza. Idézve egy régi bluest: "messze Missisipi, messze ide London, de a Moszkva téren most is csak azt mondom..."; azt mondom, hogy: itt a világ közepe. Ahol megeshetnek olyan csodák, amelyet apám mesélt el először, majd a nagyapám is, végül nagyapa régi barátja, a Tabán-univerzumot megrajzoló Zórád Ernő, aki gyerekként találkozott a nagy Krúdyval, s kémlelte, leste a folyton mókára kész, ultizó felnőttek asztaltársaságát, ahol ott ült a hős rendőrdetektív Szabó bácsi is, és mint amolyan korai Hrabal-hősök, sört ittak és sütkéreztek a Gellért-hegy felett nyújtózó Napkorong alatt.

Vártak valakit, egy igaz barátot, akik mindig délután ötkor masírozott be a söntésbe. Krúdyék azonban már háromnegyed ötkor megrendelték "neki" a nemes nedűt. Ivócimborájuk amúgy egy őz volt. A szelíd vad a budai hegyekből "szállt alá", hamar belefetyelte a pikoló világost, hálásan biccentett, majd negyed hat tájt sarkon fordult. Másnap megint percre pontosan érkezett...

A Tabánt Óz, a nagy varázsló is megirigyelheti. Ugyan ki látott már olyan varázslatos hollywoodi tablót, amely versenyre kelhetne a Gellért-hegy sziklái által védelmezett terület igaz történetével, históriájával? Megfordultak itt a kelta eraviszkuszok, a rómaiak, a törökök. (A városnegyed neve is török eredetű: Tabakhane, Tabahon, Tabán, azaz a Tímárok Földje). Később jöttek a szerbek, megépült a Rác fürdő. A XVIII. században szőlővenyigék sorjáztak a dombokon, úgy tartották, errefelé készül a világ legtisztább bora. És girbegurba utcácskák, házikók nőttek ki a földből, mindnek saját sors, privát történelem jutott osztályrészül, mintha csak a Londonhoz közeli Rye falucskában járnánk. Sirályröptés-halszagú tengeröbölnek meg megtette a Duna is...

A vidék sokáig úgy tűnt, minden vihart átvészel. Az 1810-es tűzvészt, az Ördög-árok árvizeit, a Lánchíd fémtestére merészkedő forgalmat. A 20. század pokla, no meg az eszes városrendezési elképzelések már megtették hatásukat, a térképről sikerült leradírozni a budai Montmartre-t. A venyigéket is eltaposták, a sert Kőbányáról utaztatták ide, a hírneves tabáni iskolát pedig láncos bomba zúzta szét.

De így sem vált szellemvárossá, satnyult western-díszletté a környék. A Csap utcától az Ulpius Házig, a Csalogány utcától a Czakó utcáig minden maradt a régiben. A helybéli "utasok" ugyanis ragaszkodnak ahhoz a holdvilághoz, amely csak az első kerület felett tündököl. A bel-budai polgár fogoly. Emlékek, tradíciók, ide képzelt mesebirodalmak (íme, néhány helybéli meseszövő, mint húzónév: Krúdy, Kosztolányi, Márai, Ottlik "Bébé", Szerb, Tersánszky, Tandori), titkos szegletek, utcák, terek, sikátorok, kockakövek szerelmese. A tabáni (krisztinavárosi, vízivárosi...) ember a nagyvilág egy parányi, egyszerre látható és láthatatlan, egyszerre büszke és játékos szigetén él, amely magyar és nemzetközi, polgári és liberális, romantikus és racionális egyszerre. Mindezt legbelül, odabent már az a kisiskolás is tudta, aki ma villányival koccint az 500-as számú Teleki Blanka Úttörőcsapatra, de még kóstolhatta a Kuttor krémesét is, aki futballozhatott a Petőfi-pályán, aki megpróbált bemászni a Vár alatti kazamatákba, aki bújócskázott a Naphegyen, aki kamaszként megízlelte a Erzsébet-híd alatti "örökkocsma" sörét, aki flipperezett a Tabáni Teázóban, aki bandázott a Horváth-kertben, s aki csókolózott a Diadal Moziban.

Szabó Zoltán Attila

Április elseje: kinek a napja?

Reggel fél hatkor berreg a telefon. - Akkor vihetjük a szekrényt? - reccsen rám a rekedt, kezeslábasba öltözött férfihang. - Tessék? Milyen szekrényt? - próbálok felocsúdni. - Uram, ma még tizenkét fuvarom van, ne szórakozzon velem. Öt perc múlva odaérünk. Aláírja a papírt, kifizeti a maradék nyolcvanezret, és már ott sem vagyunk. - Megfeledkeztem volna valamiről? - rettenek meg. - Én nem rendeltem szekrényt... - magyarázom félálomban. - Ne vicceljen, most fordulunk be a sarkon - és mondja a címemet. - Mára beszéltük meg. Nézze csak meg a naptárát, milyen nap van ma? - kezd türelmetlenné válni. - Milyen nap... milyen is... - kotorászom a noteszem után - vasárnap, igen... ma kirándulni mennénk, arra emlékszem, de hogy szekrény... - Na? Látja már, hányadika van? - adja meg a kegyelemdöfést. - Hogy hányadika? - lapozok a megfelelő helyre. - Elseje. Április elseje...

- Na ugye - s a reszelős hang hirtelen ismerőssé válik. A vonal túlsó végén nevetés harsan: - Beugrottál, apafej! Készülj a kirándulásra; viszek magnót is, meghallgathatod magad... nagyot alakítottál! - s kattan a telefon. Kimerülten roskadok le. Április elseje... ó, én... szekrény nagyságú kőtömb gördül le a mellemről...

Szent György havának első napja a bolondok, bolondozók és másokat bolonddá tevők ünnepe. Nem új divat az ugratás: régen is szokás volt a gyerekeket boltba küldeni szúnyogzsírért, esernyőmagért, trombitahúrért vagy hegedűbillentyűért. Ma pedig: van iskola, ahol a diákok tanárrá, a tanárok pedig diákká alakulnak; máshol elárasztják az utcákat a kifestett, rikító ruhába öltözött emberek.

Miközben azonban arra készülünk, hogy minél agyafúrtabb módon tréfáljuk meg ismerőseinket; vagy éppen bosszankodunk, hogy megint túljártak az eszünkön; esetleg megfogadjuk, hogy jövőre már tényleg mi fogunk csapdát állítani másoknak, gondoljunk egy pillanatra a bolondság másik, mindannyiunkat személyesen érintő fajtájára.

Hogyan is mondja Szent Pál? "Miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége." (1Kor 1,22-24)

Igen, a kereszténység a világ szemében bolondság, őrültség, ostobaság: ezt az ókori Rómában s később a századok során is sokan megállapították. Hiszen épeszű dolog örömmel meghalni a cirkusz porondján? Értelmes ember-e az, aki betartja a szabályokat, ha azok kikerülésével sok pénzt kereshet? Aki megtartóztatja magát, amikor az élvezetek habzsolása sokkal kellemesebb? Aki megőrzi tisztaságát, míg mások a szennyesükkel kérkednek? Vajon épeszű dolog-e hordozni a keresztet, amit mindenki eldobni igyekszik?

Valóban, sokan bolondnak néznek bennünket, ha kiállunk hitünk, meggyőződésünk mellett. De van-e bátorságunk bolondnak tűnni, vagy szégyenérzetünk miatt inkább beállunk az "épeszűek" közé?

A hiteles kereszténység e világ bölcsei szemében nem más, mint őrültek menetelése a történelmen át. Olyanoké, akik a nehéz, fáradságos utat választják, amikor létezik kényelmes, párnázott utazás is; akik rá mernek hagyatkozni Isten "bolondságára" és "gyengeségére".

Krisztus az emberek szemében szánni való őrültté lett, hogy megmutassa számunkra az egyetlen épeszű utat. Választanunk kell: az édes iga bölcsességét, melyért mások bolondnak néznek; vagy a mások szemében bölcs utat, amelyről tudjuk, hogy rossz irányba visz.

A valódi kérdést önmagunknak kell feltennünk: bölcs "bolondok" vagy bolond "bölcsek" lennénk-e inkább? És ez nem áprilisi tréfa.

Süveges Gergő

Bolondos április

Április. Minden csínyre friss – mondja a költő. A faunn-bokájú vad suhanc, ez a vidám, szeszélyes hónap ránk köszöntött, viduljunk vele! Április neve a latin aperire «megnyitni» szóból ered. Ovidius szerint a tavasz nyit meg mindent. Ez Szt.-György hava, a régi római kalendáriumban az évnek második hónapja volt. Most 30 napos, Julius Caesarig 29 napos volt. Április közepén a Nap a bika jegyébe lép.

Április bolondja

Április bolondja az, akit általános népszokás szerint április 1.-én tréfásan rászednek, akivel a bolondját járatják, hogy aztán jól kikacagják. Az áprilisba küldés elterjedt szokás mindenfelé, s az április bolondját a francia «poisson d'avril»-nak, az angol «Aprilfool»-nak az olasz «Calandrino»-nak, a német «Aprilsnarr»-nak hívja. Honnan ered a tréfás szokás, nem tudják biztosan. Mondják, hogy az április hónap csalfa, változó volta adja magyarázatát; mondják, hogy egy ősi kelta szokás maradványa, mikor is április kezdetén bohó, vidám tavaszi ünnepeket ültek; mondják, hogy IX. Károly egy rendeletéből ered, amely rendelkezés 1564-ben az új esztendőt április 1.-éről áttette január 1-ére. Akkor is szokásban voltak az újévi ajándékok, de a rendelet után az emberek januárban az áprilisi, áprilisban a januári ajándékokkal biztatgatták egymást. Szigligeti Edének van ilyen című vígjátéka.

Áprilisi tréfák

Április elsejét nagyon várják a vicces és jókedvű fiatalok, hogy elbolondítsák egymást. Régebben cédulákat is küldözgettek egyik a másikhoz, aztán mondták, hogy nem nekem szól, s adtak egy másik címet, hogy vigye oda az illető. Mondóka is volt: “Csiribiri bakveréb, a bolondot küld elébb.” A másik mondóka: “Áprilisnak bolondja, felmászott a toronyba, azt kérdezte hány óra, féltizenkettő, bolond mind a kettő.” Akinek csak eszébe jut, hogy április 1.-e van, nagyon vigyáz, nehogy valaki elbolondítsa.

Április 1 a néphagyományban

Ez a nap a szerencsétlenebbek közül való. Ilyenkor kellett futó növényeket – babot, dinnyét, tököt – ültetni, hogy hosszúra és szépre fejlődjön a növény. Egyes vidékeken megválasztották árpilis bolondját, de ez a tradíció hazánkban inkább a pünkösdhöz és a pünkösdi királyválasztáshoz kötődik.

Tóth József

Boldog bolondok napját!

A középkori „bolondünnepet” nem áprilisban, hanem december 28-án, az aprószentekkor vagy újév napján tartották meg. A vigasságok az évek folyamán mind szabadabb formát öltöttek, eldurvultak, egyre féktelenebbek lettek, úgyhogy az egyház egyre szigorúbb tiltó rendszabályokat foganatosított a népszokás ellen.

Az első hiteles áprilisi adat 1538 származik. Abban az évben az augsburgi országgyűlés április elsejére nagy valutarendezést tűzött ki. Ezen a napon kellett volna a nagyon megromlott pénzeket új, értékesebb érmékkel lecserélni. A spekulánsok óriási összegeket fektettek a kiválónak ígérkező üzletbe. Amikor a beígért pénzreform elmaradt, rettenetesen ráfizettek, óriási veszteségeik lettek. Közröhej tárgyává váltak. Azóta német nyelvterületen április elsejét az elbolondítás napjaként emlegetik.

Áprilist járatnak

— Nem ismerjük a népszokás pontos eredetét — állítja Katona Edit néprajzkutató. — Kutatók szerint lehet a már Plutarchos által is megírt antik hilaria-, illetve az indiai tavaszünnep vagy egy kelta ősi szokás maradványa. Bolondok napján egymás beugratása Európa-szerte szokás. Például Angliában minden bolondok napjaként (All Fools Day) emlegetik, Franciaországban és Olaszországban pedig áprilisi halnak (Poison d’Avril, illetve Il Pesce d’April ) nevezik a beugratottat. Magyarországon korábban főleg a gyerekeket tréfálták meg, például játékból megvesszőzték, vagy boltba küldték őket esernyőmagért, trombitahúrért, hegedűbillentyűért. A beugrottakat aztán így csúfolták: “Április bolondja, május szamara...!” A szokás mondást is ihletett — áprilist járat valakivel —, amelyről a 17. századi források is szóltak már. Később a felnőttek is ugratták egymást: Gömör megyében például maskarába bújt férfiak ijesztgették a lányokat és asszonyokat. Az áprilisi tréfa nem minden esetben sült el jól. Egy 1891-es adat szerint egy vidéki család öngyilkos lett, mert egyik ismerősük a haditörvényszék nevében írt állevelében adta hírül: katonai szolgálatot teljesítő fiukat halálra ítélték, mert elkopott a cipősarka. A szokás legújabb kori maradványa: az iskolai fordított nap.