CARPE DIEM

I KU A HELE MAI I KA 'AINA, HE HALE, HE 'AI, HE I'AI NOU, NOU KA 'AINA.

Ha szeretnéd meglátogatni a földemet, várni fog a házam, a poi* és a hal. Legyen e föld a Tiéd is.

A hula

A hagyományos hula táncok a régi hawai'i bölcsességeket képviselik, képesek megőrízni és továbbadni. Eljuttatnak a Természettel való mély kapcsolatba és a Valóság szellemi oldalához. Harmonizálják az emberi természet női és férfi aspektusát, elvezetnek a régi hawai'i istenségek -Laka és Pele- által képviselt képességekhez.
A mai modern időkben a hula nagyszerű eszköze az örömmel és szenvedéllyel teli belső önkifejezésnek.

A hagyományok

Régi időkben a hula a természet isteneivel való párbeszéd elsődleges eszköze volt.
Hula táncosok kísérték a kahunákat az Ohane ( kiterjesztett család, törzs) egészségét és boldogságát visszaállító rituálékban. Volt a harcosoknak is külön táncuk. De különleges táncuk volt az uralkodóknak is.
A hula sosem csupán táncot jelentett – leginkább a táncos mozdulatokkal való isteni energiák hívásának hatékony módszere volt.
Egyes hagyományok szerint a hulát Hopoe hozta Hawaiira, aki nem volt más, mint Pele istennő hugának, Hi'iaka-i-ka-poli-a-o-Pele-nek a társa.
Napjainkban a hula a Természettel való eggyé válást szolgálja. Roppant romantikus módja a férfi vagy női természet kifejezésének, az életerő, az öröm és a szenvedély kifejlesztésének!

A hula, Hawaii lelke, mozgással kifejezve. Nem lehet tudni pontosan milyenek voltak a hula kialakulásának kezdetei, de a hawaiiak egyhangúlag állítják, hogy az első táncos egy isten vagy istennő volt és általa a hula szent rituálévá vált. A történelmi források szerint a táncosok mindig nők és férfiak voltak vegyesen. A hawaii-i hula egyedülálló és nagyon különbözik az összes többi polinéz tánctól. Kezdetben főleg vallási ceremóniák része volt, pahu ( kókuszpálma törzséből vájt és cápabőrrel borított dob) kíséretével. A hulában minden egyes mozdulatnak jelentősége van, a kezek minden egyes gesztusa rendkívül lényeges, mivel a kezekkel történeteket mesélnek el. A táncos mozdulatai növényeket, állatokat, jelenségeket mutatnak be, mesélhetnek akár viharról vagy harcról. Az úszó cápát vagy ringatózó pálmát utánzó táncos hiszi, hogy valóban cápává vagy pálmává válik.

A dalok (mele) is történeteket mesélnek a hawaiiak életének minden aspektusáról: istenekről, híres harcosokról, fontos történelmi momentumokról, születésről, életről és halálról, nemritkán a hullámlovaglásról... és főleg: a szeretetről és szerelemről.

Mivel a régi hula mindig is szakrális tánc volt, a táncosok képzése a halau hula-ban (hula iskolákban) szigorúan szabályozott módon ment végbe. A tanulóktól teljesen szófogadó magatartást vártak el a kumu-k. Pódiumon táncoltak, ahol a virágokkal díszített Laka istennő oltára helyezkedett el. A tanulás befejezését speciális rituálék és a tudásuk bemutatására szolgáló szertartások jelezték. A mai hula iskolák hasonló elvek szerint működnek.

A XIX. században a misszionáriusok egyre növekvő hatására, a hula majdnem teljesen eltűnt a világból. A misszionáriusok pogány és bűnös szokásnak találták a hulát. David Kalakaua király megmentette a feledéstől, azzal, hogy saját táncegyüttest alapított és ezzel bátorította népét a régi táncok tanulására.

Kétféle hula tánc létezik. Hula kahiko (szakrális, régi, templomi), amelyet hagyományos öltözékben táncolnak, régi dalok és dobok kíséretével. Hula auana (modern stílus) gitárok, ukulele, modern dalok kíséretében, és modern ruházatban történik.

A mai időkben Hawaiin több, mint száz hula iskola működik. A hula a hawaii - szigetek operája, színháza, oktatóterme és szentélye.

Mindig új dalok és új táncok jönnek létre, de a hula célja mindig ugyanaz marad: történeteket, hawaii-i kultúrát tanítani, megőrízni az értékeket, erősíteni az életerőt és a jókedvet, felemelni a táncosok tudatosságát magasabb, szellemi síkra.

A „hula” szó jelentése: „meggyújtani a belső tűzet”. A hula, a szív és a szeretet nyelve. Maga a szépség, a kecsesség és az energia. Európai embernek, aki először lát hulát, úgy tűnik, mintha a táncosok a levegőben úsznának, tökéletes harmóniában az éggel, a földdel és a saját testükkel.

A táncosok talpának erős kapcsolata van a földdel, a csípő mozgása az energia szabad áramlását szolgálja, a kéz pedig magával ragadó módon meséli el a történeteket. A könnyed, kecses mozdulatok és mozgások a dal témájára való öszpontosítás eredménye.

Az energia szabad áramlása az egész testben látható – ez egy természetes, női mozgás, habár a hulát férfiak is táncolják. Tánccal mesélnek az istenekről és az istennőkről, hősőkről és a szigetek szépségéről. A Hawaiiak az örömöt és az életszeretetet táncban fejezik ki. Természetes minden, ami a testhez kapcsolódik: a mozgás, a játék, az öröm, a szexualitás, a növekedés, az egészség. A hula a tiszta szeretet az élet minden formája iránt.

Hulát bárki táncolhat, aki szereti a táncot és az életet. Férfiak és nők, idősek és gyerekek, kor- és súlykorlátok nélkül! A hula nagyszerűen gyógyítja a gerincet, megmozgatja a beállt ízületeket, javítja az állóképességet és a mozgáskoordinációt, visszaállítja a saját testünkben való örömteli jelenlétet.

A hula célja elsősorban: visszahozni a fényt. Egy régi hawaii dal így szól erről:

Ó fehér fény

a szivárvány sok árnyalátába öntve

világítsd meg az utunkat

hogy észrevehessük a láthatatlant.

A hula kahiko egy sámanisztikus rendszer is, rituális mód a táncos tudatának megnyitására. A táncot kísérő dalok szövegei sok rejtett üzenetet tartalmaznak, melyek „átjárók” vagy „láthatatlan kapuk” lehetnek az arra összpontosult tudatra. Mindegyik tánctechnikának a neve egy szín elnevezéséhez kapcsolódik. A táncosok így színeket idéznek elő tánccal, színeket táncolnak el. A táncosnak úrrá kell lennie az érzelmi állapotok összes „színén”, és a tanulás során végigjárni a Fény felé vezető utat. A hula mélyebb jelentéseit vizsgálva mindig emlékeznünk kell, hogy ez a tánc a fény spektrumának minden színét magába foglalja. Ahogyan a fény spektrumának is csak egy kis részét láthatjuk szabad szemmel, úgy nézőként a hulának is csak egy kis részét észlelhetjük. A többi, a „huna”, a láthatatlan rész, amely mérhetetlenül nagyobb és mélyebb.

Végső célja – kapcsolatot létesíteni a szentséggel, és eggyé válni vele. A kicsi, személyiségalapú „én”, amelyhez hozzászoktunk, csodálatosan hátralép, hogy helyet adjon annak, ami nagyobb.