Káin megöli Ábelt, Bertram von Minden oltárképe, 1375-1383

Ábel az Ószövetség és a Korán szerint Ádám és Éva második fia volt. Testvére, a földműves Káin ölte meg irigységből, mivel Isten előtt kedvesebb volt a pásztorkodással foglalkozó Ábel áldozata.

A zsidó-keresztény hagyományban Ábel az ártatlan áldozat szimbólumává vált. Az Újszövetségben Jézus az első vértanúként említi Ábelt.

Őry István: Néha túl sok az élet

Néha túl sok az élet
túl sok a könyörgés
a kimondott szavak
a hasztalan beszéd
néha jó lenne megpihenni
valaki karjában csendben lenni
valaki illatán elbódulni
mákonyos örök álomban
valakit megtalálni
s többet fel sem ébredni
mert minek?
a további szavaknak
a további hazugságoknak
ígéreteknek
fogadkozásoknak
melyeket úgy sem tartok be
mert nem lehet betartani őket.

Néha jó lenne
ránézni valakire
s ő visszanézne -
semmi több -
néha jó lenne hinni
hogy ez eljön egyszer
néha jó lenne álmodozni
léhán, felelőtlenül
néha jó lenne
játszani az élettel
táncraperdülni vele
könnyedén, boldogan
néha jó lenne azt hinni
hogy az élet ilyen
s majd fogunk
táncolni is
néha jó lenne
hinni és remélni
néha jó lenne -
élni.

Néha jó lenne
nem ilyesmiket írni
néha jó lenne
csak sírni
csak sírni
néha jó lenne
Istentől valamit kérni
nem sokat
csak annyit:
Uram, könyörülj rajtam
s engedj élni!

Néha túl sok az élet
s mégsem hagyom abba
görcsösen élek
ragaszkodom ahhoz
ami nem is az enyém
s ami csak por a porból
s egy kis lélek
mely remél.

Néha szeretnék
melletted lenni
nem lángolni, nem égni
nem szeretni
nem térdelni előtted
és vallomást tenni
csak nézni szép szemed
érezni illatod
s hallani lélegzeted
midőn a láthatatlan lég
benned életet teremt

csak nézni...

s akkor
könnyebb lenne az élet
akkor kicsit érezném
hogy élek
akkor az ima is erővel telne
s a könyörgés igazabb lenne

akkor...
akkor...
mikor?...

1837 Január 1. (172 éve történt)
Vörösmarty Mihály szerkesztésében megindult az Athenaeum című irodalmi-tudományos folyóirat

1823 Január 1. (186 éve történt)
Megszületett Petőfi Sándor költő.

Valamennyi írónk közül Petőfi életrajza a leginkább ismert. A márciusi ifjak vezéreként és március 15-e egyik hőseként, majd az 1848�49-es szabadságküzdelem mártírjaként a nemzeti legendárium egyik központi alakja lett; a múlt század ötvenes-hatvanas éveitől ő jelentette a magyarság számára a nagybetűs Költő fogalmát.

Kiskőrösön született 1823. jan. 1-én. Apja Petrovics István mészárosmester, anyja a szlovák anyanyelvu Hrúz Mária. 1824-ben Kiskunfélegyházára költöztek, itt tanult meg magyarul. Jó körülmények között élt, ez lehetővé tette a gondos taníttatást. Összesen 9 iskolában tanult, ez azzal az előnnyel járt, hogy már fiatalon igen gazdag élettapasztalatokkal rendelkezett. 1835-38-ig Aszódon tanult, itt egyike volt a legjobb tanulóknak. 1838-ban a tanév végi záróünnepségen ő mondta a búcsúbeszédet. Ez a Búcsúbeszéd az első ránk maradt költeménye. 1838-ban iratkozott be a selmeci liceumba. Itt a magyar önképzőkör, a Nemes Magyar Társaság tagja lett. Azonban nagyon gyengén tanult. Édesapja 1838-ban anyagilag tönkrement. 1839. februárjában indult gyalog Pestre és beállt a Nemzeti Színházba kisegítőmunkásnak. 1839. szeptember 6-án Sopronban beállt önkéntes katonának a császári hadseregbe. Nem bírta a megpróbáltatásokat, megbetegedett, majd 1841-ben Sopronban elbocsátották. 1841. októberében visszatért Pápára tanulni. Itt kötött szoros barátságot Jókai Mórral. Írói sikerek érték: 1842-ben az Atheneaumban megjelent első verse A borozó. 1842. október végén Pápán örökre abbahagyta a tanulást pénztelensége miatt. Mégis alapos műveltséget szerzett, mert sokat olvasott. 1842-43-ban először Székesfehérváron, majd Kecskeméten színészeskedett. Ezután Pozsonyba gyalogolt, és az Országgyűlési tudósításokat másolta. Itt született Távolból című költeménye. 1843 nyarától Pesten a Külföldi Regénytár részére két regényt fordított le, valamint kapcsolatba került a fővárosi értelmiségi ifjúsággal és naponta megfordult a Pilvaxban is. 1843 oszétol Debrecenben ismét felcsapott színésznek, egy kisebb együttessel vándorolt, de megbetegedett és ezért visszatért Debrecenbe. 1844 februárjában nekivágott a pesti útnak azzal a szándékkal, hogy költő lesz. Felkereste Vörösmarty Mihályt, az ő ajánlására a Nemzeti Kör vállalta verseinek kiadását. Vörösmarty és Bajza támogatásával 1844. júl. 1-tol segédszerkesztő lett a Pesti Divatlapnál. 1844. októberében jelenik meg A helység kalapácsa című komikus eposza. 1844. novemberében megjelenik első verseskötete, belefogott a János vitézbe. Pesten megismerkedett Csapó Etelkével, aki 1845. jan. 7-én váratlanul meghalt. Eme korszakának verseit gyűjtötte össze az 1845. márciusában megjelenő Cipruslombok Etelke sírjára kötetébe. Kilépett a Pesti Divatlap szerkesztőségébol. Áprilisban elindult felvidéki körútjára, ahol mindenhol lelkesen fogadták: Útijegyzetek. Mednyánszky Bertával újabb sikertelen szerelem (az apja nem engedélyezte). 1845. októberében megjelenik a Szerelem gyöngyei című versciklusa. Sokat utazott, gyakran ellátogatott szüleihez Szalkszentmártonba. 1845. nov. 10-én megjelent második verseskötete. 1846. márc. 10-ig leginkább szüleinél volt, itt született 1846. áprilisában Felhők címmel megjelent 66 epigrammája. 1846 elején Tigris és hiéna dráma, késobb A hóhér kötélen című regényén dolgozott. Márciusban visszatért Pestre, belevetette magát az irodalmi, politikai életbe. 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerte Szendrey Júliát. Egyből beleszeretett. Júlia azonban nem tudott azonnal dönteni, csak egy év múlva házasodtak össze. 1847-ben elolvasta a Toldit, és ezután kötött szoros barátságot Arannyal. 1847. márciusában megjelenik az Összes költemények című kötete. 1849. március 15-e egyik vezetoje, de az elért politikai eredményeket keveselte. Királyellenes verseket írt, népgyűléseket szervezett, szembe került vezető politikusokkal, fokozatosan elvesztette népszerűségét. A szabadságharc idején századosi rangot kapott. 1848. dec. 15-én született meg fia, Zoltán. Debrecenben, 1849. januárjában jelentkezett Bem tábornoknál. Bem kedvelte, segédtisztjévé, személyes tolmácsává tette, óvta a csatáktól. Azonban Petőfi a többi felettesével rossz viszonyban volt (Klapkával való összezördülése után ki is lépett a hadseregből). Nem kapott fizetést, anyagi gondjai voltak. Márciusban apja, májusban anyja hal meg. Mezőberényben megírja fia életrajzát és utolsó versét A szörnyű időt. Csatlakozik Bemhez, de tulajdonképpen civilként vesz részt a segesvári csatában, itt is tűnik el örökre, 1849. júl. 31-én.



A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. �
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

(Pest, 1847. január.)

még több vers itt....

1700 Január 1. (309 éve történt)
Újév napja

A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év.
Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, "európai" ünnepekké váltak.
Az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni. Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség.
A jósló szokások közé tartozik a hagymakalendárium készítés (12 gerezd fokhagymába sót tesznek; amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó fog esni), a szilveszteri ólomöntés (a frissen öntött ólom formájából jósolnak), a gombócfőzés (a lányok papírszeletekre férfineveket írnak, ezeket gombócokba dugva vízbe dobják; amelyiket először dobja fel a víz, az lesz a leány jövendő férjének a neve).

December 31- Január 1.
Szilveszter és Újév napja. Szilveszter a polgári év befejező, január 1-je pedig a következő év kezdőnapja.

Szilveszteri szokások
Szent Szilveszter pápa (IV. század) ünnepe, gyakorlatilag az újév vigíliája (előestéje). A szilveszteri szokások közös célja, a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsolni. Különösen fontos szerepet kapnak az e naphoz kötődő zajkeltő szokások melyek célja az ártó, rontó erők távol tartása a háztól. Eszközei igen változatosak, karikás ostor, duda, csengő, kolomp. Ismert szokás volt vidéken a nyájfordítás is, a cél az volt, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani. Erdélyben szokás az óév kiharangozása, és az új esztendő énekkel köszöntése. Ezeknek a zajos mulatozásoknak a városi megfelelői a szilveszteri trombitálás és sajnos a petárdadobálás is.

Szilveszter éjszakája Athénban és Moszkvában

Erdélyben volt szokásban minden nagyobb ünnepen, így húsvétkor és pünkosdkor is a tüzeskerék-engedés. Szalmával betekert kereket meggyújtottak és a domboldalról legurították. Különösen az erdélyi szászok körében népszerű szokás, úgy tartják a kerék összeköti az óesztendőt az újjal.
Falvainkban általában az óév búcsúztatást és az új esztendő köszöntését harangzúgás kísérte. Volt ahol a falu lakói együtt ünnepeltek, a templomhoz vonultak, egy legény felment a templomtoronyba, onnan köszöntötte az új esztendőt,a hívek pedig hálaadó énekeket mondtak.
A bukovinai székelyek szilveszterkor hagymából jósoltak a következő évi időjárásra. A gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehántott róla, ezek jelképezték egyenként a hónapokat. Mindegyikbe szórt egy kevés sót, és amelyikben reggelre elolvadt, az a hónap csapadékosnak ígérkezett, ha azonban a só megmaradt a hagymalevélben, akkor szárazságra lehetett számítni. Természetesen szilveszterkor is jártak a legények házakhoz köszöntőt mondani, vagy éppen valamely tréfás jelenettel a háziakat jókedvre deríteni.

Újévi szokások
A január 1-i évkezdés a Gergely-féle naptárreform után vált általánossá. Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre. Így pédául semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan. Igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Női munkatilalmi nap is volt, nem szabadott mosni, varrni, fonni, de az állatokat sem fogták be újévkor. Azt tartották, ha újév napja reggelén az első látogató férfi, az szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, úgy mondták, elvitte az aranyvizet, egész évben szerencsés lesz. Egyes vidékeken a mosdóvízbe egy piros almát is tettek, ami szintén az egészség jelképe.
Bizonyos táplálkozási tilamak is kapcsolódnak ehhez a naphoz. Baromfit nem lehetett enni, mert a tyúk elkaparja a szerencsét, ellenben ajánlatos volt a malachús fogyasztása, mert az kitúrja a szerencsét. A szemes terményeket is ajánlatos enni- babot, lencsét -, mert akkor sok pénzük lesz a háziaknak. Sok vidéken rétest sütöttek szintén az analógia jegyében (hosszúra nyúlik az élet, mint a rétestészta. )

Újévi üdvözlőlapok a XX. század elejéről- Anglia

Szép hagyomány újév napján, hogy fiúgyerekek és legények házról-házra járva verses jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik cserébe megvendégelik őket. Egyes falvakban az újévköszöntők a portákon gabonamagvakat szórnak szét, hogy bő termés legyen. Ezeket a magokat aztán a tyúkoknak adták a háziak, hogy sokat tojjanak. A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak, ha szép idő volt, mezőgazdasági szempontból jó lesz az esztendő, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél.

forrás:http://www.unnep.mentha.hu/januar.htm