1913 Április 24. (96 éve történt)
Megszületett Jékely Zoltán író, műfordító, József At­ti­la-díjas költő.

Áprily Lajos költő fia. A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozott, de lírájában követte az erdélyi magyar költészet hagyományait is. Dante, Racine, Shakespeare műveinek kiváló tolmácsolója.

HÁBORÚBÓL

Kérdezzétek csak meg a köveket:
akarták-é ezt a históriát?
Fagassátok a földet, az eget:
Kellett nekik ez az iszonyúság?

Vegyétek sorra az állatokat,
kikkel egy-földön élünk idelent:
akartak-é ily szörnyű dolgokat?
Legfeljebb a hiéna mond igent.

Fogjátok vallatóra a Napot,
szólíttasék a négy örök elem,
Míg mélyből-magasból ránk nem zokog
a lelketrázó, óriási NEM!

Csak néhány ember szegi fel fejét,
s habzó szájjal, dühöngő-esztelen
hörgi világgá vad feleletét:
"Igen, igen! Én akartam, Igen!"

1500 Április 24. (509 éve történt)
Tavaszi gonoszjáró nap, ekkor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak.

Tüskés ágakat, nyírfaágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. Aki ilyenkor a keresztútra ment, megláthatta a boszorkányokat; e nap hajnalán mentek a néphit szerint harmatot szedni. Lepedővel szedték fel a mezőről a harmatot, majd kifacsarták a lepedőt, s az így nyert nedvet megitatták a tehenekkel. Másutt a harmattal együtt a búza hasznát lopták el a boszorkányok másoktól. Közben azonban mondogatták: "szedem, szedem, felét szedem", ezzel jelezve, hogy csak a haszon felére pályáznak, nehogy a hatás nagyon is feltűnő legyen, s kiderüljön a gonoszság.
György napja volt a magyarságnál az állatok első kihajtásának legfontosabb időpontja is. Ilyenkor mágikus praktikákkal igyekeztek védeni a legelőre tartó jószágokat. A Zala mentén első kihajtáskor az istállóküszöb mellé belülről láncot, kívülről tojást tettek, ezen kellett a jószágnak átlépnie, s azt tartották, hogy olyan erősek lesznek, mint a lánc, olyan gömbölyűek, mint a tojás.

1400 Április 24. (609 éve történt)
Szent György ünnepe.

A katonák és földművelők védőszentje kis-ázsiai keresztény katona és vértanú volt.

A sárkányölő küzdelmét emellett több család, így a Györffy, Györe, Györkös, Gyuró, Gyurkó, Gyuris és hasonló famíliák nevei őrzik.

Április 24-e történeti hagyománya a múlt ködébe vész: a napot Európa nagy részén a tavasz kezdeteként tartották számon. A rómaiak e napon ünnepelték a Paliliát, amikor a pásztorok kiseperték az istállókat. Az egyház a legenda szerinti sárkányölő Szent György névünnepét tette erre a napra.

A vértanú halált halt Georgianus, a római hadsereg magas rangú katonatisztjeként anyja hatására lett keresztény. 303 körül szenvedett mártíromságot Szíriában, és története hamar egybe kapcsolódhatott a helyi mítoszokkal: ilyen volt Sabazios, a frígek ég-atyja története, Perszeusz Medusa-küzdelme vagy Bellerophon harca a kimérával. Szent György fokozatosan kialakuló legendájának végső formáját nagyjából a hatodik századra érte el, de ekkor még nem vált közismertté: Györgynek Rómában már az 5. századtól volt saját temploma, Itália többi részén viszont körülbelül csak egy évszázaddal későbbi tiszteletét lehet igazolni. Ünnepét Rómában 683 óta ülik április 23-án.

Tours-i Szent Gergely szerint György ereklyéit Galliában is tisztelték, és már a Merovingok is őt tekintették ősatyjuknak, Angliában és Skóciában pedig már az angolszász időkben meglehetősen nagy tekintélye volt. A keleti egyházban Georgiosz Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorral a nagy katonaszentek közé tartozik, és ő volt Konstantinápoly védőszentje is. Mindazonáltal György tisztelete Európában a középkorban volt a legerősebb: a lovagok oltalmazója, a zarándokok és a német lovagrend védőszentje kiemelkedő helyen állt a szentkultuszok sorában. Rövid ideig a Dardanellák is az ő nevét viselte.

Sárkányölő Szent György története - bár korábban többször is apokriffé nyilvánították - végleg kanonizált formájában csak a 12. század folyamán vált közismertté - a legenda szerint egy líbiai várost szabadított meg a sárkánytól, amely hosszú ideje zsarolta azt. A középkorban a sárkány lefejezése a gonosz felett aratott győzelem szimbóluma lett, s egyben a fény ősi szimbolikájával is összekapcsolódott.

Szent György Anglia legkedveltebb szentjévé vált: György volt Oroszlánszívű Richárd személyes védőszentje is, és III. Henrik idejében az 1222. évi oxfordi nemzeti zsinaton az angol királyság oltalmazójává nyilvánították. A szigetországnak több mint 160 templomát szentelték Györgynek, s ünnepét kötelezővé tették. III. Edwardtól ered az angol hadsereg csatakiáltása: "Szent Györggyel Angliáért!" Ő alapította a Szent György- vagy térdszalag-rendet (1348) is.

A szent lovag tisztelete V. Henrik idejében érte el a csúcspontját, amikor a canterburyi érsek rendelkezése szerint Szent György ünnepe ugyanazt a liturgiai rangot kapta, mint a karácsony. A reformáció ellenére az anglikán egyház is megőrizte György iránti szeretetét. E tényt szemlélve nem jelentéktelen dolog, hogy a 20. század elején XIV. Benedek pápa Szent Györgyöt újból Anglia védőszentjének nyilvánította.

A szent egyik első magyar vonatkozása, hogy a korona alsó, ún. bizánci részén az ő képe látható. Az sem jelentéktelen tény, hogy az első csanádi székesegyházat Gellért püspök Szent György tiszteletére szentelte. A veszprémi Szent György-kápolna is a magyar György-kultuszt hirdette a középkorban. I. István bolgárok elleni hadjáratából is Szent György ereklyéivel tért haza, és a szent a középkorban virágzó nagy magyarországi népszerűségét tanúsítja, hogy számos nemzetségi monostor és templom választotta patrónusául.

A hazai Szent György-kultusz virágzására jellemző, hogy Károly Róbert megalapította (1318) a Szent György-vitézek lovagrendjét (Societas Beati Georgii), amelynek az Egyház védelme, a lovagi erények: istenfélelem, foglyok kiváltása, szegények istápolása, a bajtársias érzület ápolása, továbbá a királyhűség és a haza védelme volt a kötelessége. A rendnek ötven tagja volt, "aki tartozott minden vigasságban, de különösen a harcjátékban a királyt követni. Jelvénye fehér mezőben piros kereszt, ruházata pedig térdig érő hosszú fekete, csuklyás köpeny. A tagok az Úr halálának és feltámadásának emléknapjain, azaz pénteken szomorkodni, vasárnap pedig örvendezni kötelesek" . A lovagi közösséget Zsigmond új szabályzattal, Sárkányrend néven fejlesztette tovább (1408).

A középkori főnemesség eleven Szent György-kultuszáról tanúskodik, hogy a Báthoriak is a Sárkányölőt választották családi patrónusuknak. A középkori címerükben látható sárkányalak a mondai hagyomány szerint a család ősének, a 13. században élt Oposnak hőstettét, az Ecsedi-láp félelmetes sárkányának Szent György segítségével való legyőzését idézi.

A 16-17. században a szent kultusza Magyarországon a törökök elleni küzdelemmel kapcsolódott össze, míg a barokk kor elején az egyik legnépszerűbb védőszent volt az országban. "Kedveltségét a nevéből képzett régi családneveink szép száma is tanúsítja: György, Győr, Györffy, Györe, Györgye, Györke, Györkő, Györkös, Gyura, Gyuró, Gyurka, Gyurkó, Gyuris, Gyéres, Gyíres, Gyűre." Szent György tisztelete a 18. század végére elhalványodott, a legendakörét azóta viszonylag töredékesen ismerik, ám a néphitben és népszokásokban betöltött szerepe még ma is jelentős.

A hiedelmek és népszokások a mai napig nem a szentre, hanem a római pásztorünnep rítusaira emlékeztetnek. Nálunk és a szomszéd népeknél egyformán e napon történt az állatok első kihajtása, amely leggyakrabban zöld ággal történt, ugyanis a néphit szerint ez az állatok gyarapodását szolgálja, és rontáselhárító magyarázatot is kapott.

Ezen a napon a legkülönbözőbb rontáselhárító módszerek alkalmazásával védték a házat és lakóit, de főleg az istállót. Ilyenek: az istálló körülszórása, körülfüstölése, zöld ágak tűzése az ajtóra, kapura; seprű, só, gatyamadzag az ajtóba; fokhagyma a marha szarvára stb. Szent György napjára elsősorban a boszorkányok és más rontók felfokozott tevékenysége jellemző, amely főként a tehénre, ill. a tejre irányul, ezért védekezésül kifüstölték vagy kiforrázták a tejesköcsögöket (gyógyfüvekkel vagy ezek főzetével). Sok helyen e napon állították az új köcsögfát is. Szent György napján érdemes földbe rejtett kincset keresni. Országos hiedelem szerint, ha György nap előtt fogott gyíkkal megkenegetik a torkukat, megmenekülhetnek a torokgyíktól. Ilyenkor vetették a kukoricát, a babot az uborkát.

A magyar néphagyományban Szent György napjához számos szokás kapcsolódik, hiszen az év ezen pontja a 18-19. századig országszerte a közigazgatási év kezdetének számított. A Kárpát-medence szőlőtermő vidékein a hegyközségek is ezen a napon tartották a második törvénynapjukat. Sitkén (Vas megye) a hegybíró vezetésével ekkor körbejárták a hegyet, megvizsgálták a gyepűt, a bíró pedig a különféle közösségi ügyekben ítélkezett. A büntetés mértékétől függően a vétkesnek valamennyi pint bort kellett fizetnie, amit aztán a hegyközség tagjai együtt ittak meg. A közösség tulajdonát képező megyeköveknél a társasággal tartó fiatal gyerekeket lefogták, és mogyoróvesszővel jól elverték őket, hogy öregkorukban is emlékezzenek a helyre, ahol megcsapkodták őket. Szent György-nap számos településen fogadott ünnepnek számított.

A Zala megyei Esztereg-hegyre a 18. században e napon körmenettel vonultak ki a helybeliek, mert a szőlőket és a vetéseket ez alkalommal áldotta meg a pap. Szent György-nap Csörötneken (Zala megye) a falu hat fogadott ünnepének egyike volt. A szőlősgazdák azért fogadták, hogy a jég elkerülje a szőlőhegyet. Sármelléken (Zala megye) a hegyközség a jó termés érdekében ekkor misét mondatott. Sajátos helyi fejlődés eredményeként jött létre a Kőszegen máig gyakorolt, szőlőhöz és borhoz kapcsolódó szokás, a szőlőjövések ünnepe, amely feltehetően egy középkori jogszokásból alakulhatott ki. Kőszegen e napon került sor a városi tisztségviselők újraválasztására. A tisztújítás a városbíró, a belső és külső tanács, valamint a hivatalnokok lemondásával kezdődött. Ekkor mondtak le a hegymesterek is, akik ilyenkor a szőlőhegyről frissen levágott hajtásokkal tértek vissza. Ezeket egy díszes borítójú könyvbe berajzolták.

Az ún. szőlőjövések könyvét 1740 óta vezetik, és a szőlő fejlődésének három fontos periódusát tartalmazza: a Szent György-napi hajtások mellett a Lőrinc-napi fürtök rajzát, illetve a szüretről szóló feljegyzéseket. Szent Lőrinc napján eskették meg ugyanis a szőlőpásztorokat, akik ekkor a városi tanács elé érőfélben lévő fürtöket hoztak. A könyv bejegyzéseiből megtudható az is, hogy melyik évben volt tavaszi fagy, mikor pusztított jégverés vagy kedvező volt-e az időjárás a szőlő érésekor. Néhol a borárakra és az értékesítési lehetőségekre is találhatóak adatok. A szőlőkönyv 1900-tól már feltünteti, hogy a jövéseket "fekete" vagy "fehér" tőkéről vágták-e le, 1930-tól pedig a dűlőnevek is szerepelnek az ábrák mellett. A rajzok többsége ceruzával készült, de vannak tollrajzok is. A könyv 1868-tól kizárólag színes képeket, főleg vízfestményeket tartalmaz.

(Ünnepi kalendárium, Néprajzi Lexikon, katolikus.hu, Múlt-kor nyomán Szent Korona Rádió)

1981 Április 23. (28 éve történt)
Meghalt Zelk Zoltán költő, író



Zelk Zoltán
[költő, prózaíró]
(Érmihályfalva, 1906. dec. 18. - Bp., 1981. ápr. 23.)

Baumgarten-díjas (1947), József Attila-díjas (1951, 1974), Kossuth-díjas (1949, 1954). Falusi kántor fia. Miskolcon végzett négy elemi és két gimn.-i osztályt. 1919-tol családjával Bp.-en élt, apja halála után 1920-tól kereskedőinas volt, 1921-tol Szatmárnémetiben dolgozott tovább. Részt vett az erdélyi ifjúmunkás mozgalomban. 1925-ben Kassák Lajos közölte első versét (Valaki?) a 365 c. lapjában, majd néhány versét a Munka és a Dokumentum c. folyóiratában tette közzé.

1925-ben Bp.-re költözött, alkalmi munkákat vállalt az Angol Parkban, szállodákban, kávéházakban. Tagja lett a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. 1927-ben előbb rendőri felügyelet alá került, majd letartóztatták és kitoloncolták Romániába. 1928-ban hazaszökött, Szatmári Zoltán álnéven élt.

A Nyugat-ban először 1928-ban jelent meg verse. Első verseskötetéről, Csuklódon a vér kibuggyan (1930) Radnóti Miklós írt elismerő kritikát Kortárs, 1930. 6. sz.). 1937-ben ismét letartóztatták, de az irodalmi közvélemény, főleg Illyés Gyula közbenjárására kiszabadult. A lélek panaszaiból c. verseskötetében (1942) 1936 és 1942 között írt verseit gyűjtötte össze.

A II. világháborúban munkaszolgálatosként került Ukrajnába (1942-44). A Szálasi-puccs idején megszökött, a háború végéig felesége, Bátori Irén íróno bújtatta zuglói lakásukban. 1945 tavaszától a Szabadság c. napilap kulturális rovatvezetője, majd a Népszava munkatársa, utóbb az Athenaeum könyvkiadó lektora volt. Megjelentek válogatott versei (A teremtés tanúja, 1945), 1942-1947 között írt versei (Kagylóban a tenger, 1947). Az 1948-1953 közötti időben tudatosan pártos költő volt (A hűség és hála éneke, 1949; A pártos éneke, 1950; A nép szívében, 1952).

Gyermeklapot alapított és szerk. a Kisdobost (1952-1956), melyben számos mellőzött írónak, költőnek biztosított publikálási lehetőséget. 1956-ban az Írószövetség forradalmi csoportjához tartozott. Politikai magatartásáért 1957-ben 3 évi börtönbüntetésre ítélték. Amnesztiával szabadult 1958. okt. 15-én.

Írásai csak 1962-től jelenhettek meg rendszeresen. Az ezernevű lány c. mesejátékát Szervánszky Endre zenéjével a Bartók Teremben mutatták be 1963. jan. 24-én. Ebben az évben jelentek meg új versei a Tűzből mentett hegedű c. kötetben, benne a halott feleség siratása (Sirály). 1964-től írt karcolatokat, tárcákat, jegyzeteket az Élet és Irodalomban, 1965 és 1967 között a Tükörben is megjelentek írásai.

1967-ben Négy perc múlva beál laz osz c. lírai játékát az Irodalmi Színpadon játszották. Sirály c.-mel 1973-ban adta közre összegyűjtött verseit (1925-1972). Az Irodalmi Színpad a Fáklya-klubban 1974. dec. 19-én ~estet rendezett. Emlékezetes maradt szereplése Szabó István és Sára Sándor Tűzoltó utca 25. c. filmjében. Életében megjelent utolsó verseskönyve: Fohajtás a túlvilágra (1988). Kiadatlan művei második felesége, Sinka Erzsébet irodalomtörténész gondozásában jelentek meg.

Zelk Zoltán versei

Ákombákom

Egyszer régen az irkámon,
született egy ákombákom.
Hát egyszer csak látom, látom:
két lábra az irkámon,
úgy indul el ákombákom.

Azt hittem, már sose látom,
oly messze ment ákombákom,
de mikor az erdőt járom,
ül az ágon ákombákom,
s rajta van a nagykabátom.

Szólok hozzá: "Ákombákom,
mért vitted el a kabátom?
Eső esik, mindig ázom,
hideg szél fúj, mindig fázom...

Légy olyan jó, ákombákom:
add vissza a nagykabátom!"
S képzeljétek, jövő nyáron,
eljött hozzám ákombákom:
s visszaadta nagykabátom.



Este jó, este jó

Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.

De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok...

Ki emel, ki emel
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet...
Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.





A három nyúl

Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdő közepében
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek,
ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,
egy szarka felettük szállott,
s felkiáltott: Mit csináltok?
Mit csináltok három nyulak?
Úgy ültök ott, mint az urak..."

-Úgy, úgy bizony, mint az urak!-
felelték a három nyulak.-
Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
Most indulunk rókafogni!...-
Csacsi szarka, nem elhitte?
Repült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna,
akármilyen ravasz róka,
mert a szarka így kiáltott:
Egy jegenye fölött szállok,
mikor lenézek a földre,
három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak...
Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk,
a medve egér hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak rókát esznek..."

Ennek a fele se móka!
Szedte is lábát a róka
Futott ki az erdőszélre,
csak mielőbb odaérne!

Hát amint ott futott, szaladt,
szemben vele farkas haladt:

-Szaladj te is, komám, farkas,
jaj, mit láttam, idehallgass!
Az erdő közepén jártam,
most is borsódzik a hátam,
sosem láttam ilyen szörnyet,
ottan ültek három szörnyek!
Három nyúl volt, és akkora,
fél méter is volt egy foga!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak farkast esznek...

No hiszen egyéb se kellett,
a farkas is futni kezdett.
a rókával versenyt futott,
majdnem az orrára bukott.
Addig futott, amíg szembe
nem jött vele egy nagy medve;
a medve így szólongatta:
Hova szaladsz, farkas koma?"

-Medve komám, ne is kérdjed,
szaladj, ha kedves az élted!
Erdő közepében jártam,
jaj, mit láttam,
jaj, mit láttam!

Három nyulak ottan ültek,
éppen ebédre készültek.
Akkora volt foguk, szájuk,
kis egérke vagy hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak medvét esznek!-

Egyébre se volt már kedve,
szaladni kezdett a medve.
Elől róka, hátul medve,
közbül a farkas lihegve.
Így szaladtak erdőszélre,
szomszéd erdő közepébe.
Szaporán szedték a lábuk,
szellő se érjen utánuk...

Amíg futottak lihegve,
egy vadász jött velük szembe,
Nézi is őket nevetve:
együtt szalad róka, medve...

No hiszen, csak ne nevessél,
vigyázz, nehogy bajba essél!
Szaladj inkább te is erre!-
kiáltott rája a medve.-

Az erdőben három szörnyek,
puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák,
nem láttál még ilyen csodát!"

Szedte lábát a vadász is,
eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta,
most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek,
sohase vadászik többet...

Ezalatt a nyusziházban,
fűszálakból vetett ágyban,
három nyuszi aludt szépen,
összebújva békességben...



Hová szaladsz, vízipók?

- Hová szaladsz, vízipók?
- Keresem a békát!
- Mért nem húzol kiscipőt?
- Gyorsabb így mezítláb!

- Miért futsz ily sebesen?
- Én leszek a násznagy:
ma tartják a lagziját
a békakirálynak...

- Hol lesz a lakodalom?
- A királyi házban:
sásból, nádból épített
tavi palotában...

- Hát a menyasszony ki lesz
békakirály párja?
- Hetedhét mocsárnak a
legszebb békalánya...



Párbeszéd

- Honnét, szomszéd?
- Ahol voltam, onnét!
- Mit evett?
- Eleget!
- Mi jót?
- Hernyót!
- Hány volt?
- Egy volt!
- És még?
- Kukacot!
- Mennyit?
- Hatot!
- Hát még?
- Legyet!
- Hányat?
- Hetet!
- Mást még?
- Pondrót!
- Sok volt?
- Nyolc volt!
- Jó volt?
- Jó volt!





Tavaszi dal

Egy, kettő, három, négy,
kis őzike, hová mégy?
- Elég hogyha tudom én:
tavasz elé futok én!

Egy, kettő, három, négy,
te kis nyuszi, hová mégy?
- Se erdőbe, se rétre:
a szép tavasz elébe!

Egy, kettő, három, négy,
te kis madár, vígan légy:
olyan szép dalt daloljál,
szebb legyen a tavasznál!

Vers a tavon


Öt mu kertem,
tíz mu házam,
körötte tó,
sűrű sás van.
Kicsi? nem baj!
épp jó nekem.
elég sima
fekvőhelyem.
Ház, kert, csónak,
híd azontúl:
van benn bor, könyv,
dal, selyemhúr.
Vén hó-szakáll
ing-leng benne,
sokat tud; kinn
mire menne?
Helyet lelt hát,
mint madár fát;
lyukban teknőc
tengert nem lát.
Van sziklakert,
színes kavics,
bíbor-hínár
hó-lótusz is.
Töltök kis bort,
költök verset,
tyúkok, kutyák
itt lebzselnek
s asszony, gyermek;
holtom, ó, itt leljen meg.

( Weöres Sándor fordítása )


Teafőzés a hegyipataknál


Guggolok, töltöm a habzó levet,
nézem a zöldes tea-levelet.
Mért nincs valaki velem ideki,
aki a finom teát szereti?

( Weöres Sándor fordítása )


A végtelen tenger


Se lent, se fent, se part, se perem,
a tenger végtelen.
Égigvert habja alján sűrű ködök hona,
ott áll, mondják, az Égiek hármas sziklafoka.
Akik ott élnek, boldogok, nem vár rájuk halál,
s míg az idő, mindannyiok szárnyák lebbentve száll.
Két császár is, Csin és Vu-ti, ebben a hitben élt,
Csi varázslója meg, Hszü Fu, útrakelt füvekért,
pedig e sziget sohasem volt más, legenda csak,
ködnél egyebet ők se láttak, s hogy hab habra csap.
Se lent, se fent, se part, se perem,
szél zúg a széleken.
Hszü Fu csapata sem érte el Penglaj szigetét,
meg se látta, de szégyenében hazatérni félt:
ott öregedtek meg, fiúk és lányok, a hajón,
akármily bölcs volt a varázsló, mindet becsapta jól,
hasztalan kérik, hozzájuk egy isten sem hajol.
Most nézd Csin császárának sírját fent a Li hegyén,
a sír körül aszott füvet borzol fel épp a szél.
Hiába volt hát Lao-ce mester ötezer szava?
Ki bűbájos füvekről beszél, nincsen igaza.
S ki így szól: meg nem halsz soha,
kék égbe jutsz - az ostoba.

( Bernáth István fordítása )




A fű


Töméntelen fű tág messzeségben
növekszik, elhal mindegyik évben,
sosem irthatja ki a futótűz,
magasra sarjad tavaszi szélben,
vén országutat fed illatával,
napsütött romra kúszik sötéten...
Rózsa-vitézem, nagy útra küldtek,
mind sír utánad, sóhajtva mélyen!

( Weöres Sándor fordítása )



A Tajhangsan hegy ösvényén


A Tajhangsan hegy ösvényén meg-megcsúszik a kerék,
de a szív ösvényéhez képest e veszedelem semmiség.
A Varázs-szurdok örvényében felborul a hajó,
de a szív örvényéhez képest e szilaj víz sima tó.
Az emberszív hol szárnyat ad, hol meg sebet üt,
belőle vagy gyűlölség vág, vagy szeretet heve süt.
Öt éve még, Pásztor s Szövőlány csillaga, úgy valánk,
de ma uram oly messze, mint a Föld s az égsarki láng.
Amint a mondás: Tűn a szépség, elfordul híve -
s aki kedves volt valaha, szakadjon meg szíve.
Vizsgálom tükröm, én szegény, hiú luan-madár,
hiába, nem az arcom, a szíved érte kár.
Magamra is hasztalan hintek illatos permetet,
orrodig el nem jut, noha előtted lebeg,
ékszerrel is melletted váltig pompázhatom,
kék vagy arany, tudod, de szemedig nem hatol.
Ez az ösvény de meredek,
s évetlen éve, hogy rajta megyek!
Senki ember oly terhet nem visz, mint az asszonyok,
boldogságuk is, gondjuk is mindig más körül forog.
Ez az ösvény de meredek,
de kaptatósak ezek a hegyek,
veszedelmek a szurdok vizén,
ha így magunkra vagyunk, férj-feleség, te s én.
Vagyunk, akár manapság császár és udvara:
nincs már az udvaronchoz az úrnak jószava,
de már a hivatalnoknak sem lehet igaza.
Reggel kegyelem-sugár,
este hóhér kardja vár!
Ez az ösvény de meredek,
nem is itt, ahol most megyek,
nem is ott, a szurdok vizén,
hanem az emberszív vad hullámzása tetején.

( Bernáth István fordítása )



Li Taj-Po sírja


A Cajsi folyó mellett nyugszik Li Taj-po teste,
határtalan fűtenger bámul a fellegekre,
szánd az elvadult dombot, a koldus sírt, a csontot,
- rég a földet rengette, rádörgött az egekre -
szerencsétlen a költő, többre hogy is mehetne?
Meghalunk, gazos sírba fekszünk, téged követve.

( Weöres Sándor fordítása )



Korai halál és öregség


Aki nemrég született, sorsa szélben gyertyaláng;
élet végén a hajunk, mint tükörben a selyem.
Kettő közül mi a jobb, fel nem méri senkisem:
ifjú halál siralom, öreg élet gyötrelem.
( Weöres Sándor fordítása )



Az élet semmiségéről


Hajdanában amikor apró gyerek voltam
És most is mikor öreg vagyok és beteg
Mindig különböző dolgokért bomoltam,
De akkor is most is folyton teszek-veszek
Akkoriban künn a parton raktam homokvárat
Mostan az udvarnál kezem egyre fárad
Akkor az a homok, mostan ez a jáspis
Bár mindkettő játék, bár anyaga más is.
Ha kezünk serény, benn a szívünk renyhe
Csak a gondtalané a boldogság enyhe
Meg kéne tanulnunk, hogy tétlenül éljünk
Lázasan ügyelni, hogy végre henyéljünk.

1995 Április 23. (14 éve történt)
A könyv és a szerzői jogok napja.

A katalánok javaslatára az UNESCO nyilvánította ezt a napot a könyv napjává.

1995-ben az UNESCO - katalán - javaslatra - a Könyv Napjává nyilvánította április 23-át azzal a kiegészítéssel, hogy az egyben a Szerzői Jogok napja is legyen - különös tekintettel az Internet és az online-adatbankok gyors elterjedésére.

Április 23-án halt meg William Shakespeare és Miguel de Cerventes is, de a katalánoknak ez a nap védőszentjük - Sárkányölő Szent György - napja. Így ott ezen napon emlékeznek meg a "rózsákról és a könyvekről", mert a legenda szerint Szent György a IV. században az általa megölt sárkány véréből kinőtt rózsát a megmentett hercegnőnek ajándékozta. Ezért Barcelonában ez a nap a XIII. század óta a "szerelmesek ünnepe" is.

(A spanyol kormány eredetileg Cervantes születésnapját készült a könyv napjává nyilvánítani, de október 7-e borongós őszt idézi, ezért a költő halálának napjára tették az ünnepet.