Tompa Mihály magyar költő, az MTA tagja Rimaszombaton született, 1817. szeptember 28-án, 1868. július 30-án hunyt el Hanván.
Tompa Mihály a reformkor népi-nemzeti irányzatának költője egy csizmadia és cselédlány gyermekeként, a mai Szlovákiában található, Rimaszombaton látta meg a napvilágot. Gyermekkorában a Borsod vármegyei Igriciben nevelkedett apja szüleinél, ahol tanítója korán felismerte tehetségét.
1832 őszén került a sárospataki kollégiumba, ahol mint szolgadiák tanulhatott. 1838-ban kezdte felsőbb tanulmányait, 1844-ig bölcseletet, jogot és teológiát hallgatott. Időközben hosszabb-rövidebb ideig nemesi családoknál nevelősködött, annak érdekében, hogy továbbtanulása költségeit fedezni tudja. Az iskola után a Péchy fiúk nevelője volt Eperjesen, ekkor ismerkedett meg Petőfivel, aminek hatására fokozott érdeklődéssel fordult a népköltészet felé.
1845 decemberétől 1846 késő tavaszáig Pesten tartózkodott, ekkor Petőfi felvette az általa szervezett "Tízek Társaságába". Petőfivel barátsága azonban 1848-ban megszakadt, mikor Pesten jogot hallgatott. Szülőföldjének egyik kis faluja, Beje ekkor hívta meg papnak. Miskolcon letette a papi vizsgát és szeptember végétől látta el a hivatalát.
Ekkora már jelentős irodalmi hírnévre tett szer, "Népregék és mondák" című verseskötete, mely 1846-ban jelent meg, jelentős sikert aratott. 1847-ben a Kisfaludy Társaság is tagjául választotta. Időközben rendszeresen publikált az 1848.-as forradalom után indult, "Nép Barátja" című lapban. Lelkesen szolgálta a forradalom és a szabadságharc ügyét. 1848 őszén a Gömör vármegyei nemzetőrökkel együtt vonult be, s mint tábori pap részt vett a schwechati ütközetben is.
1849 április közepétől Bejéről Kelemérre ment papnak. Még ebben az évben májusban elvette feleségül Soldos Emíliát, egy Gömör vármegyi birtokos lányát. Ezután szólalt meg költészetében a családi élet örömeinek és gondjainak témája. 1851 szeptemberétől, haláláig Hanva község lelkipásztora. A szabadságharc bukása után eleinte nyíltan fejezte ki a nemzeti fájdalmat, de amikor A gólyához című verse miatt a kassai haditörvényszék elé idézték és falujába internálták, a cenzúra nyomása arra késztette, hogy rejtett értelmű költeményekben szóljon az elnyomott nemzethez.
Arany Jánoshoz élete végéig meleg barátság fűzte. Utolsó évei során napjai már folytonos panaszok közt teltek; miközben a halálra való készülődéssel és öngyilkossági tervekkel volt elfoglalva. 1868-ban, pár hónappal halála előtt, az MTA nagydíjjal jutalmazta költői munkásságát.
Bejegyzések
