CHANSON A PÁRIZSI SZÉPASSZONYOKRÓL
Szeress brit dámát, régi lordok
utódját, szeplőst, kékruhást:
vagy norvég lánnyal lesd a fjordok
fölött az őszi szélzúgást:
szeress szír asszonyt, lassú tánctól
vonagló, lomha kéjű nőt,
sápadt, görög szajhát Bizáncból,
arany-termekben vénülőt:
szeress nagy mellű, lágy flamandot,
ki úntan s lagymatag mozog:
nem csókol asszony úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.
Keresd szláv hitvesed szemében
alkony táján a nagy talányt:
ölelj cigánylotyót a réten:
szeress arab nőt, perzsa lányt,
borulj sudár s fehér hasára,
mely hűs, akár a gyík hasa:
hágj fel Madonnád ablakára
lajtorján május éjszaka:
hajolj mór rabnőd íriszére,
hol zöldessárga fény lobog:
nem csókol asszony úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.
Utazz, s hajózd be mind a tengert,
kutass fel messze népeket,
imádj kígyójárású berbert,
kívánj nagy lábú németet:
várd hölgyedet brokát ruhában
Toledó őszi lombja közt,
vagy kurtizán a Szuburában
forgasson tejszín combjai közt:
szeress zsidólányt, búst és édest,
mint május éji óborok:
nem csókol asszony úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.
Jegyzet:
Tudom, hogy vannak még ezerszám,
örmények, lappok, négerek,
sárgák, oly aprók, mint az öklöm,
s mindig csak csókra éhesek,
hinduk, litvánok, svédek, írek,
bretónok, szerbek, angolok:
de egy sem csókol úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.
(Francois Villon ford.Faludy György)
SZERETKEZÉS KÖZBEN
Selymes húsa hozzád tapad, ölébe süpped
horgonyod,
körülvesz édes szőre,
csorgatott méz a pillanat, megszédülsz és
azt gondolod,
nem válsz el soha tőle,
nincs bánat, gond, se fájdalom,
nincs múlt s jövő csupán jelen,
s száguldasz rajta, meztelen
lovas, amíg az élvezet ágyékodból
fejedbe száll,
s libabőr futkos hátadon
szemet hunysz; nyíló, illatos lótuszvirág
az életed s a mindenség tökéletes.
(Ismeretlen szanszkrít költő ford.Faludy György)
SZERETKEZÉS UTÁN
(Válasz az előbbi versre)
s aztán? Unalmas, latyakos lábfürdő lett
a mindenség,
homlokodnál a fejfájás
szúnyogja kering és zizeg, üres vagy,
bamba és vizes.
Nem szólsz, a lány fölösleges.
Mint bogáncs szúr a szőre
az élet cafattá mosott, egy elefánt letaposott.
Kihúzhatnád belőle.
(Ismeretlen szanszkrít költő ford.Faludy György)
HÁRFÁSLÁNNYAL A FOGADÓBAN
Dereng már. Őszi eső kopogtat.
A hárfáslány szeme lecsuklik.
- Fáradt vagyok - suttogja -, drágám.
Itt piheg most mellettem. Oly forró a párnás ágy!
Dunyhánk alatt szelíden pengetem hárfácskáját.
(Liu Teh-Zsen ford.Faludy György)
LÁNYOS CSALÁDNÁL
A két leánytestvérhez osontam be az éjjel.
- Csak testemen keresztül! - áll az anyjuk elébem.
- Helyes! Rajtad keresztül - nevetek -, kezdem máris
Úgy viháncoltunk négyen, hogy felborul az ágy is.
(Liu Teh-Zsen ford.Faludy György)
KÖSZÖNTELEK, CSODÁS BARÁZDA...
Köszöntelek, csodás barázda, kéjes
metszet két comb között, szeretők párnás
találkahelye, fürtös, duzzadt vágás,
te drága! Mit ér mélküled az élet?
Te vagy a vágy s ellenszere; négy éjjel
múlt el, s bár még mindig veled csatázom,
te adod, hogy kínzóm, a nyilas Ámor
szorongatását mind kevésbé érzem.
Vidámság, móka, izgalom, mulatság
s gyönyör, mitől a legvadabb kamaszvágy
is megpuhul - úgy illenék, hogy minden
gavallér térdre boruljon elébed
s némán imádjon, te édes, mezítlen,
ágaskodó gyertyával kezében.
(Pierre de Ronsard ford. Faludy György)
VIDULJ FEL, MERT ITT JÖVÖK...
Vidulj fel, mert itt jövök, drágám
és kézben tartom farkamat.
Ki tudja, milyen holnap vár ránk,
de, még miénk a mai nap.
Egyszer csak rám szakad a vénség,
és kedvem-nedvem elapad.
Majd testem legvirgoncabb részét
férgek rágják a föld alatt
Testünk, mondják feltámad, bárha
egy dologról hallgat a pap.
Attól félek: a túlvilágra
nem viszem át farkamat.
(Francois de Maynard ford. Faludy György)
Bejegyzések
