CARPE DIEM

A rózsa és a skorpió

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol a távoli Afrikában

egy poros karaván út, melyen gyakran megfordultak kereskedők, utazók.
Egy szép napon török kereskedők szállítottak rózsatöveket,

de váratlanul homokvihar támadt rájuk, s a megriadt tevék szanaszét szaladtak,

szétszórva értékes terhüket.
Minden rózsatő elpusztult; kiszáradt a forró napon.

Csak egy kis gyenge tövecske sodródott a széllel, míg végül elakadt egy oázis közelében.

Mélyen befúródott a homokbaés mivel itt nedves volt a talaj, sikerült megkapaszkodnia.
Három nap és három éjjel kellett ahhoz, hogy kipihenje a borzalmas utazást,

s a negyedik nap végre újra érezte az élet lüktetését sejtjeiben.
Mohón szívta fel a nedvességet a talajból, szára kiegyenesedett, levelei kisimultak

és bimbója újra élénk vörös színben pompázott.
Pár nap múlva a bimbó kipattant és megszületett a sivatag első rózsája.

Olyan volt, mint egy igazi csoda a sivár, szürke sivatagban: fantasztikusan színes

és csodálatosan illatos.
Így látta meg őt a kis skorpió. Még soha nem érzett ilyen vonzerőt.

Éreznie kellett ezt az illatot, amihez foghatót még soha nem érzett,

és látnia kellett ezeket a színeket közelebbről is, amihez hasonlót még soha nem látott.
Ezért hát közelebb merészkedett. Egészen közel …
És a rózsa tövise megszúrta az orrát. Megijedt és hátraugrott.

- Miért bántasz? – kérdezte a rózsát.

- Én nem bántalak. – felelte a rózsa.

- De megszúrtál a tüskéddel!

- A tüskéim nem azért vannak, hogy másokat bántsak,

hanem azért, hogy megvédjem magam másoktól.

- Tőlem nem kell félned, én nem akarlak bántani, sőt, ha kell, megvédelek.

- Köszönöm. – mondta a rózsa. Gyere máskor is, úgy is olyan magányos vagyok.

Így aztán a kis skorpió minden nap meglátogatta a gyönyörű rózsát és csodálattal nézett fel rá.
Egy napon azonban a rózsa levelei lehajlottak, s úgy tűnt, nagyon beteg.

Amikor meglátta őt a kis skorpió, aggódva kérdezte:

- Mi történt? Mi a baj? Miben segíthetek?

És a rózsa így válaszolt:

- Nem tudsz segíteni. Túl nagy a forróság, nem találnak már vizet a gyökereim.

A kis skorpió nem kérdezett többet, megfordult és elrohant az oázis irányába.

A kúthoz érve a szájába vett egy csepp vizet és visszaszaladt vele a rózsához, majd a tövéhez cseppentette. Rögtön elnyelte a homok a vízcseppet. A rózsa bágyadtan hajtotta le fejét és csüggedten mosolygott a kis skorpió értelmetlennek tűnő erőlködésén.
De a skorpió most nem törődött mással, csak elszaladt és visszajött egy újabb csepp vízzel;

s ezt tette tízszer, százszor és ezerszer, majd a végén már ő sem tudta hányszor.
És este, amikor lenyugodott a nap és felkelt a hold, a rózsa újra felemelte a fejét

és boldogan nyújtotta a telihold felé; s illatát újra széthordta a szél.

A kis skorpió a végkimerülés szélére került, elnyúlva feküdt a rózsa lábánál,

de szeme boldogan ragyogott, ahogy felnézett rá.
S a rózsa ekkor letekintett, s hálásan azt mondta:

- Megmentetted az életemet. Bárcsak meghálálhatnám valaha. Mit tehetnék érted?

- Nincs más kívánságom, csak egyszer az életben szeretném közelről érezni

a virágod illatát. De tudom, hogy ez lehetetlen, mert Te nem tudsz hozzám lehajolni,

én pedig nem tudok felmászni, mert a tüskéid agyonszúrnának.

A rózsa ekkor elmosolyodott, megrázta magát, s lehullott az összes tüske a száráról.

Tudta, hogy így védtelen marad, de ez volt a legkevesebb, amit megtehetett hálából a skorpiónak.

S ekkor a kis skorpió összeszedte utolsó erejét és elkezdett felmászni a rózsa szárán,

levéltől levélig kapaszkodva, fel-fel, míg el nem érte a virágot.

Ekkor ollóival vigyázva átkarolta, nehogy megkarcolja, vagy megsértse a szirmokat, és fejét óvatosan bedugta a szirmok közé.
S mint szerelmes férfi, ki arcát kedvese hajába fúrja,

úgy szívta be a kis skorpió is a rózsa bódító illatát. Egészen beleszédült.

Itt a magasban a tömény illat, a csillagok ragyogása és a sivatag végtelensége

megérintette lelkét.

Elmosolyodott, mert most már tudta, mi a boldogság.

Lábai elernyedtek, ereje elfogyott és ájultan zuhant le a rózsa tövéhez.
A hajnal első sugarai már csak kihűlt testét találták.

S a rózsa szirmaival összegyűjtötte a hajnali harmatcseppeket, s mint könnyeivel

megsiratta a kis skorpiót.
Néhány csepp a skorpióra csöppent, rózsaillattal borítva be testét.
Néhány nap múlva a rózsa is elhervadt, nem volt már, ki vízcseppekkel táplálja a nagy forróságban.

Évszázadok múltán a tudósok csodálkozva és hitetlenkedve vizsgáltak egy

mumifikálódott skorpiót, melyet a sivatag homokja megőrzött az utókornak.
Nem értették, hogyan lehet rózsa illata, hiszen a rózsát és a skorpiót

oly hatalmas távolság választotta el egymástól.

Több ezer kilométer ….

Nem tudták és nem tudhatták, hogy létezik magasabb rendű erő,

mely két sorsot egymáshoz rendel és összekapcsol.