A Voynich kézirat

A Voynich kézirat egy ismeretlen betűkkel és nyelven írt könyv, melynek tartalmát mind a mai napig nem sikerült megfejteni. Nevét egykori tulajdonosáról, Wilfrid M. Voynichról kapta, akihez 1912-ben került. Becslések szerint 1450 és 1520 között íródhatott. Jelenleg a Yale Egyetemen a Beinecke könyvtárban található.

A kézirat ábrái csak kevés segítséget nyújtanak a mű pontos tartalmának meghatározásához, de segítségükkel 6 különálló fejezetre bonthatjuk. Az utolsó fejezet kivételével, mely tartalma kizárólag szöveges, majd minden oldal tartalmaz legalább egy ábrát melyek stílusa igen változatos. A fejezetek, korabeli nevekkel:


Herbárium : minden egyes oldal egy, néha két növényt tartalmaz, valamint néhány bekezdésnyi szöveget. Az abban a korszakban az európai herbáriumokra jellemző stílusban készült. Egyes ábrák nagyításai és pontosabb ábrázolásai a farmakológia (lásd lejjebb) részben találhatókénak.
Asztronómia : a kör alakú ábrák, néhányuk égitestek ábráival (napok, holdak és csillagok) sejtetik hogy a tartalma asztrológiával és asztronómiával kapcsolatos. Sorban egymás után a 12 csillagjeggyel foglalkozó lapokat találunk a fejezetben (Halaknak, Bika, egy íjpuskás katona mint Nyilas stb.). Minden szimbólum 30 nőalakkal van keretezve, melyek többsége meztelen, és mind egy felcímkézett csillagot tart. A fejezet két utolsó lapja, a Vízöntő és a Bak (nagyjából január és február) elveszett. A Kos és a Bika négy páros ábrába került 15-15 csillaggal. Néhány ábra kihajtható lapokon van.
Biológia : Sűrű, folytonos szöveg ábrákkal tarkítva. Az ábrák legtöbbször meztelen nőalakokat ábrázolnak – néhányuk koronát visel – akik kádakban vagy medencékben fürdenek, amik bonyolult csőhálózattal vannak összekötve. Néhány csőhálózat alakja tisztán kivehetően emberi szerveket ábrázol.
Kozmológia : több kör alakú ábra egy ismeretlen természetről. Itt vannak kihajtható oldalak is, az egyikük hat oldalas, és valamiféle térképet vagy ábrát tartalmaz: 9 sziget utakkal összekötve, kastélyokkal és feltehetőleg egy vulkánnal.
Gyógyszerészet : több különálló növényi rész (gyökerek, levelek stb.) felcímkézett rajza. A margók mentén gyógyszerészeti edényekre hasonlító rajzok állnak. Néhány szöveges bekezdést is tartalmaz.
Receptek : több rövid bekezdés, virág- vagy csillagszerű jellel jelölve.

Az első ismert tulajdonosa a kéziratnak egy bizonyos Georg Baresch alkimista volt, aki Prágában élt a XVII. században. Úgy tűnik, Baresch legalább annyira tanácstalan volt, mint mi ezzel a „Szfinxszel" kapcsolatban mely „haszontalanul foglalta helyet könyvtárában" annyi éven át. Baresch, mikor megtudta, hogy Athanasius Kircher, egy jezsuita tudós a Collegium Romanumból közreadott egy kopt (etiópiai) szótárt és megfejtette az egyiptomi hieroglifákat, elküldte a kézirat egy részletének másolatát két alkalommal is Rómába tanácsot kérve. Kirchernek címzett 1639-es dátumú levele, melyet nemrég talált meg René Zandbergen, a legelső utalás a kéziratra.

Nem tudjuk, hogy Kircher válaszolt-e a levélre, de úgy tűnik, hogy szándékában állt a művet megszerezni, de ezt megtagadta tőle Baresch. Baresch halála után a kézirat egy barátjához, Jan Marek Marcihoz (Johannes Marcus Marci), a Prágai Károly Egyetem akkori igazgatójához került, aki elküldte Kirchernek a könyvet, ki régi barátja és levelezőpartnere volt. Marci kísérőlevele még mindig csatolva van a műhöz. A levélben egyebek mellett azt is leírta, hogy eredetileg II. Rudolf német-római császár vásárolta meg 600 dukátért, mert Roger Bacon munkája gyümölcsének gondolta.

Az elkövetkezendő 200 évre elveszítjük a mű nyomát, de minden valószínűség szerint a Collegium Romanumban (jelenleg Pontificia Università Gregoriana) őrizték, mint ahogy Kircher levelezéseit is. Valószínűleg II. Viktor-Emánuel, Itália uralkodója seregei által az Egyházi Állam 1870-ben történő elfoglalásának idejéig maradt itt, mikor az uralkodó elhatározta az egyházi javak kisajátítását, köztük a Collegium Romanum könyvtárának tartalmát. Xavier Ceccaldi és mások kutatása szerint ezen események bekövetkezte előtt számos könyvet átszállítottak az oktatók magángyűjteményébe, melyek kivételt képeztek a kisajátítás alól. Kircher levelei ezek közt volt, mint a Voynich kézirat is, mely Petrus Beckx (a jezsuita rend vezetője és az egyetem igazgatója egyszerre) ex-librisét hordozza.

Beckx magánkönyvtárát a Róma közeli Frascatiba költöztették, a jezsuiták által 1866-ban megvásárolt Villa Mondragone-ba, a Collegio Ghislieri központjába.

1912 körül a Collegium Romanum néhány javának eladása mellett döntöttek. Wilfrid Voynich ekkor vásárolt meg 30 kéziratot, köztük azt is, mely most a nevét viseli. 1931-ben bekövetkezett halála után özvegye, Ethel Lilian Voynich örökölte a kéziratot, aki 1960-ben egy barátnőjére, Anne Nillre hagyta. Anne Nill 1961-ben a könyvet eladta egy régikönyv-kereskedőnek, Hans P. Krausnak. Kraus vevő híján 1969-ben felajánlotta a Yale Egyetemnek.

A könyv első fejezete láthatóan a növények birodalmának van szentelve, számos ábrával. A kor más növényhatározóiban végzett kutatások ellenére is csak néhány faj ismerhető fel, ezek közül a legkönnyebben a viola és a páfrány. A herbárium képei megfelelnek a gyógyszerészetnél levő skiccek finomabb másolatainak, leszámítva hogy az ott hiányzó részek valószerűtlen formában jelennek meg itt, ráadásul a növények nagyrésze keveréknek tűnik: egy faj gyökere egy másik szárával és leveleivel, majd egy harmadik növény virágaival kiegészítve.

A korabeli asztrológiai megfigyelések fontos szerepet játszottak a növények begyűjtésének időpontjában, az érvágásnál és az egyéb, a feltételezett keletkezési időpontban széles körben ismert orvosi beavatkozásoknál (lásd például Nicholas Culpeper könyvei), azonban eddig nem akadt még senki, aki értelmezni tudta volna a csillagjegyek egyértelmű jelentésén és a bolygókat ábrázoló rajzokon kivül a többi képet a hagyományos asztrológiában (európai és európán kivüli) eddig megjelent ábrázolásmódok alapján.

A biológia rész kádjai és csövei az alkímiával való kapcsolatot sejtetik, mely hasznos lehet a továbbiakban, ha a könyv gyógyszerek előállításának leírását tartalmazza. Miközben a kor más alkímiai tárgyú könyvei ugyanazon a képi nyelven osztoznak, melyben az anyagoknak és műveleteknek meghatározott kép felel meg (sas, varangy, sírban fekvő ember, ágyban lévő pár stb.) vagy hagyományos írott szimbólumok (kereszt egy körben stb.), ezalatt a Voynich-kéziratban egy sem jelenik meg beazonosíthatóan ezek közül.

Elképzelhető, hogy a Voynich-kézirat egy középkori receptjét tartalmazza a bölcsek kövének, azaz az örök élet elixírjének. A magyarázat világos: a fiatal szüzekből kinyert "életadó nedv", a különös és ismeretlen növényekből elkészített mixtúra és a megfelelő asztrológiai együttállás együttesen szükséges az örök életet adó csodaszer elkészítéséhez.

Az egyik feltételezés szerint a Voynich-kézirat "szavai" kódok lehetnek, amik jelentését egy kódkönyv tartalmazta. James Finn indítványozta Pandora's Hope (2004) című regényében, hogy a Voynich-kézirat esetleg héber szöveg lehet vizuálisan rejtjelezve. A könyv 1912-es felfedezését követő első megfejtési kísérleteket William Newbold végezte 1921-ben. Az ő feltevése szerint maga a látható szöveg értelmetlen, maguknak a karaktereknek a megjelenése hordozza az információt – apró vonások, különbségek, amik csak nagyítással válnak láthatóvá.

Jacques Guy nyelvész egyszer azt sugallta, hogy a szöveg nyílt, és egy egzotikus természetes nyelven írták. Nem rejtjelezték, csak egy újonnan feltalált ábécével készítették. Kennedy és Churchill könyvükben felvetették azt a lehetőséget, hogy a kézirat természetfölötti lények üzenetét foglalja magában. William F. Friedman és John Tiltman arra a következtetésre jutott, hogy a szöveg nyílt, és egy a priori mesterséges nyelven írták. A rejtélyre máig nincs válasz.