Hitvallás

„Ha nincs arcunkon érzés,
olyan, mintha a halotti maszkunkat mutatnánk.”

2009. július 20., hétfő



Egyiptomi állatistenek

Tudtad, hogy az ókori egyiptomiak az isteneiket állat formájában képzelték el? Minden istennek megvolt az állatalakja. Egyiptomban nemcsak egy, hanem több istent is tiszteltek az emberek. Szinte minden jelenségnek, tulajdonságnak megvolt a maga istensége, például a levegőnek, a háborúnak, vagy a szerelemnek. Az isteneket megtestesítő állatokat nagy tisztelettel és szeretettel vették körül, s gyakran ugyanúgy bebalzsamozták és eltemették őket, mint például az egyiptomi uralkodókat, a fáraókat. A fáraók sírkamráját rejtő piramisokban gyakran találtak kisebb sírkamrákat, ahol állatmúmiákat, például macskákat vagy sólymokat temettek el. Minden istenségnek megvolt a maga lakhelye, ahol hatalmas templomokat emeltek nekik, de ezt megtették a birodalom más részein is.

Bastet, a vidámság, a szerelem és a zene istene például macskaformában jelent meg, ezért a nyávogó négylábúakat Bastet istennő állataként tisztelték. Minden egyiptomi háztartásban tartottak macskát, akinek igen jó dolga volt: gondosan ápolták, és ha kigyulladt a ház, a macskát előbb mentették ki, mint a saját gyerekeiket. Ha a család macskája elpusztult, az egész família gyászruhát öltött, majd testét illatos olajokkal dörzsölték be és bebalzsamozták, hogy a cica később újra visszatérhessen az életbe. Tiszteletére minden évben zenés-táncos mulatságot tartottak.

Baszt néven az egyiptomi mitológiában az öröm és a vigasság istennője. Szent állatai a macskák, amit szentélyeiben helyeztek el. Macskafejű nőnek ábrázolták sistrummal (hangszerrel) a kezében. A XXII.dinasztia (a Bubasztidok, i. e. 10–8 sz.) uralkodása idején a virágzó Alsó-Egyiptomi város, Bubasztisz volt kultuszának a középpontja. Általában Ré napisten leányának, illetve olykor nővérének tartották és házastársának tekintették. Később Ptah felesége lett. Egyesek szerint ő volt a sakálfejű Anubisz anyja, és nem pedig Nepthüsz. Eredetileg nőstényoroszlán volt, aki a nap melegét és a napisten szemének haragját jelképezte, de a Kr. e. 1 évezred elejétől inkább macskaként vagy macskafejű istennőként ábrázolták. Az általában jóindulatú Básztet oltalmazta az embereket a betegségektől és a rossz szellemektől. Ő volt a szexualitás, a szerelem és a termékenység istennője is. Hérodotosz is említi a dallal és tánccal kísért ünnepét (II. 60). A macskát szaporasága tette termékenységszimbólummá. Egy démotikus álmoskönyv szerint macskával álmodó nő sok gyereket szül. Újévkor macskaszobrokat készítettek jókívánság-felirattal. De nemcsak az egyszerű ember várta az istennő jótéteményeit a következő évre, a hivatalos állami-papi rítus is szükségesnek tartotta jóindulatának elnyerését. Az újévi szertartásokon sólyom-, keselyű- és macskaszobrokat tettek a király nyakába. A memphiszi háromságban Szahmettel azonosult, akinek jelleme ellenkező volt. A Napszem-mítoszban a Thot-majom próbálja visszacsalogatni Egyiptomba a haragvó oroszlán-macska istennőt, aki pillanatnyi hangulatának megfelelően hol tomboló oroszlánná, hol szelíd macskává változik. A régi görögök Artemisszel hozták összefüggésbe.

Macskamúmia királyi pompával

Angol kutatók megállapították: az egyiptomiak ugyanolyan módszerekkel és anyagokkal mumifikálták az állatokat, mint az embereket.

Angol kutatók szerint az ókori egyiptomiak a macskákat és más állatokat ugyanannyi ideig és ugyanolyan gondossággal készítettek fel a túlvilági életre, mint az embereket. A tudósok több ezer éves sírokból származó állati múmiák tanulmányozása révén jutottak arra az eredményre, hogy az egyiptomiak ugyanazokat az anyagokat és eljárásokat alkalmazták állatoknál, mint embereknél.
„Az állatmúmiáknál talált összetevők azt bizonyítják, hogy a balzsamozás néhány különleges anyag kivételével szinte ugyanúgy történt, mint az embereknél” – nyilatkozta Richard Evershed, a Bristoli Egyetem régészeti kémiaszakértője a Reutersnek.
A 18. század vége óta több millió mumifikált állatot, madarat és hüllőt találtak az ókori egyiptomi sírokban. A tudósok eleinte azt gondolták, hogy ezekkel a múmiákkal jóval kevesebbet foglalkoztak készítőik: egyszerűen becsavarták őket a pólyába és tartósítószerekbe tették őket.

Evershed és csoportja azonban i. e. 818–715 és 380–343 közötti állatok (egy macska, két sólyom és egy íbisz) múmiáinak tanulmányozásakor méhviasz, gyanta, szurok, pisztácia és feltehetőleg cédrus maradványaira bukkant.
„A kutatás legfőbb célja az volt, hogy kiderítsük: vajon az állatokat is az emberekhez hasonlóan balzsamozták-e be. Eredményeink alapján megalapozottabb vita folyhat arról, vajon az egyiptomiaknál az emberekéhez hasonló megbecsültségnek örvendtek-e holtukban az állatok” – nyilatkozta a tudós. A kutatók tömegspektrométerrel és más finom eljárásokkal próbálták kimutatni a balzsam összetevőit a múmiák pólyájában.

Evershed szerint a különféle állatok pólyái között viszont különbség van. „Úgy tűnik, mégiscsak tettek valamiféle különbséget, csak nem az állatok és az emberek, hanem az egyes állatfajok között.”

Az ókori egyiptomiak a bomlást igyekeztek megakadályozni a balzsamozással. A méhviasznak és a hasonló anyagoknak antibakteriális hatásuk van, a növényi és állati zsírok pedig megóvják a testet a nedvesedéstől.

Macska - szimbóluma és üzenete

A macska egy „szabad szellem”. Játékos, simulékony és nőies, így tipikus szimbóluma és erőállata a bölcs nőknek. Ha a macska lopódzik hozzád, mint segítő, akkor nagyon sokrétű és különböző dolgokra hívhatja fel a figyelmedet. Például arra, hogy sok vagy erős kötődéstől kell megszabadulnod, kevesebbet kellene dolgoznod és többet játszani, újra meg kell nyitnod magad a nőies, intuitív, várakozó oldaladnak: az Érzékiségnek, a Szépségnek, a Gyengédségnek és az érzékeny Képességeidnek is.
Az egyik tulajdonság, amit sok állat birtokol, de a macska különös mértékben, az hogy teljesen el tud lazulni. Mindenesetre, ha ebben a pillanatban veszély merül fel, rögtön éber lesz és teljesen „jelen van”. Lehetséges, hogy a macska, mint a te erőállatod abban akar támogatni, hogy ezt a képességedet fejlesszed, amely éppen a mi rohanó hétköznapjainkban nagyon hasznos lehet.

Egyiptomban a macskák szentek voltak. A macskafejű istennő Bast vagy Bastet holdistennő volt, akivel a Védelmet és a Termékenységet hozták kapcsolatba. A festményeken, ebből az időből, a macskát, mint a Nap szövetségesét ábrázolják. Artemis/Diana és az északi istennő Freya is gyakran lett macskával megjelenítve.
Az ősi Rómában a macska a Szabadságot jelképezte. A druida hagyományban is ugyanígy az istennőhöz kapcsolták. A kelták szemszögéből nagyon közel volt a másvilághoz, és különösen jól tudtak ott hatékonykodni. Ezért állnak bölcs asszonyok, mágusok és sámánok oldalán és ugyanúgy üldözte őket a templom, mint ahogy ezeket az embereket