A Semmelweis-kultusz nyomában
A H1N1 influenza elleni egyik legfőbb védekezésként a gyakori kézmosást javasolják, amely egykor jelentős szerepet játszott a gyermekágyi láz felszámolásában is. Mindez egy magyar orvos, Semmelweis Ignác érdeme, akinek halála körülményei azonban még ma is titokzatosak: a világhírű magyar élete utolsó napjait egy bécsi elmegyógyintézetben töltötte, ahol a férfit egyesek szerint meggyilkolták. Cselszövések, magyargyűlölet, és egy rejtélyes betegség, avagy mi történhetett az anyák megmentőjével.
Életeket mentett a kézmosás
Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja, a gyermekágyi láz kóroktanának megalapozója, "az anyák megmentője" 1818. július 1-jén született Budán. 1835-től a pesti egyetem bölcsészeti tanfolyamára járt. Két év múlva Bécsben a jogi karra iratkozott be, de be-beült egy medikus barátjának anatómia előadásaira is. Az ott hallottak annyira magával ragadták, hogy egy év után "szakmát váltott", orvosi tanulmányai mellett eljárt boncolni és elvégezte a szülészmesteri tanfolyamot is. 1846-ban tanársegédnek nevezték ki a bécsi szülészeti klinikán, ahol szinte naponta szembesült a gyermekágyi lázban meghalt anyák tragédiáival.
Semmelweisnek feltűnt, hogy az otthon vagy bábaképző intézetekben szülő nők közül sokkal kevesebben haltak meg így, mint a kórházakban, holott a tudós professzorok helyett csak képzetlen szülésznők foglalkoztak velük. Amikor egy kollégája boncolás közben megsértette a kezét és nem sokkal később elhunyt, Semmelweis rádöbbent, hogy az orvos boncolási képe azonos a gyermekágyi lázban meghalt anyák leleteivel. Nem a vérmérgezés felismerése volt a nagy teljesítmény, hanem annak megértése, hogy a boncnok kezén ott van a fertőző anyag, a vérpályába jutáshoz csak seb kell, ami pedig minden szülő nőnél megtalálható. Semmelweis vette észre elsőként: a gyermekágyi láz nem önálló kór, hanem fertőzés következménye és a fertőzést az orvos terjeszti.
Ezért a hozzá beosztott orvosoknak azt javasolta, majd arra kényszerítette őket, hogy mielőtt a beteghez érnének, erős fertőtlenítő szerekkel mossanak kezet, s ezután szinte megszűnt a gyermekágyi láz. „Mivel nem használt mikroszkópot, nem tudta megmondani, hogy milyen típusú fertőzések történtek a szülőnők szervezetében és ez hogyan folyik. Semmelweis Louis Pasteur és Robert Koch mikrobiológiai forradalmának korszaka előtti utolsó évtizedben alkotott, tehát nem lehet tőle elvárni, hogy az új korszak gondolkodása szerint fogalmazza meg az elképzeléseit” – mondta el a Múlt-kornak Varga Benedek, az Orvostörténeti Múzeum igazgatója. Felfedezésével azonban nem dicsőséget, hanem ellenségeket szerzett kollégái között, akik büszkék voltak kezük "kórházi szagára" és sértőnek találták a feltételezést, hogy ők okoznák a betegek halálát.
Az 1848-as forradalom kitöréskor aztán a nemzeti érzésre apellálva meg is szabadultak a kényelmetlen magyartól, akinek távozásával megszűnt a kényelmetlen kézmosás, viszont újra felszökött a gyermekágyi lázzal összefüggő halálozások száma. Ekkor visszatért szülővárosába, ahol régi barátai mellett a szakma is hamar befogadta: az orvosi elitbe került, önzetlenül dolgozott betegeiért, eleinte díjat sem kért munkájáért. 1851-ben a pesti Rókus kórház főorvosának nevezték ki, 1855-től a szülészet és nőgyógyászat professzora volt a Pesti Tudományegyetemen. 1858-ban hosszabb cikksorozatot közölt a gyermekágyi lázról, s egy német nyelvű monográfiát is közreadott, de csak kevesen fogadták el nézeteit.
Ekkorra Semmelweis már megkeseredett ember volt, és monográfiája több ponton megtámadta kollégáit – tette hozzá Varga. Szerinte ennek több oka is lehet: a legtöbben azzal magyarázzák, hogy a férfi korábban rengeteg lányt és asszonyt látott meghalni. Ráadásul legtöbbjüknek ő maga okozta a halálát, azzal hogy saját kezén vagy ruházatán vitte át a boncteremből a szülőszobába a kórokozókat.
„Gyilkoltam - jóhiszeműen tettem, de gyilkoltam - meg akartam menteni a gondjaimra bízott szülőnőket. Azt hittem, minél szorgalmasabban boncolok, annál inkább rájövök a titkos okra, mely megöli őket. Ezért boncoltam, s az ujjamon tapadó hullaméreggel öltem meg őket. De most rájöttem arra, hogy a fertőzést a vizsgáló ujjon tapadó szenny viszi be a szülőnő szervezetébe. Ezt tudtára adtam az egész világnak, és aki ezek után nem takarítja le a szennyet ujjáról, mielőtt vizsgál, az tudatosan és bűnösen gyilkol" – emlékezett később az orvos.
Betegség vagy gyilkosság végzett az orvossal?
Az utolsó éveiben súlyos idegbajjal küszködő orvos 1865. augusztus 13-án halt meg egy bécsi ideggyógyintézetben, a hivatalos verzió szerint csontvelőgyulladásból eredő szepszisben, vagyis abban a betegségben, amelynek kóroktanát felfedezte.
Varga Benedek azonban egy egész más történetet idéz: eszerint „[Semmelweis] legkésőbb 1849-ben vagy 1850-ben elkapta a szifiliszt, és családja 1865-re úgy döntött, hogy a kimerült orvost elmeintézetbe kell vinni. A választás egy bécsi intézetre esett, ahova felesége mellett Semmelweis gyermekkori jó barátja, Markusovszky Lajos, a magyar orvostársadalom egyik legnagyobb figurája kísérte el a beteg orvost, aki mit sem sejtett sorsáról. Nem tudta, hogy tébolydába fogják zárni, azt hitte, hogy inspiciálni mennek, meglátogatnak néhány egészségügyi intézményt. Aztán hirtelen bezárt ajtók mögött találta magát, ahol Semmelweis protestálni kezdett". Az igazgató szerint az orvost nem sokkal később a kórházban brutálisan megverték: Semmelweis alig két héttel később belehalt sérüléseibe.
A szifiliszfertőzés hipotézisét azonban 1965-ben, tudományos vizsgálattal cáfolták meg. A 2000-ben megindult újabb orvostörténeti vizsgálódások Semmelweis betegségének okaként a paralysis progressiva betegséget, vagyis a hűdéses elmezavart (a nagyagyi kéreg krónikus lueses encephalitise) azonosították, amit valószínűleg egy még fiatalkorában - gyermekágyi lázban elhunyt lueses asszony - boncolásakor szerzett kézsérülése okozott. Ennél a betegségnél az elmezavar egyre súlyosabb állapotai az évtizedek során alakulnak ki. Semmelweis már halála előtt 3-4 évvel nagyon furcsán viselkedett, hozzátartozói többnyire igyekeztek már távol tartani őt betegeitől.
Ezt igazolták legújabb orvostörténeti kutatások is, és a levéltári iratokra és korabeli dokumentumokra épülő vizsgálatok egyaránt cáfolják a vérmérgezéses teóriát vagy hogy Semmelweis halálát valamilyen vele szemben kialakított összeesküvés okozta volna, amelynek részeként őt ideggyógyintézetbe kellett szállítani.
Érdekes eredményre jutottak viszont Garamvölgyi László kriminalisztikai vizsgálatai: eszerint az Anyák megmentőjét brutálisan agyonverték a döblingi elmegyógyintézet pincéjében. Az elmélet szerint az orvos ellenfelei felhasználták a betegség kezelését, hogy megszabaduljanak a kezelhetetlen férfitől. Végleges konklúziót így nem tudunk levonni: a férfi betegsége mellett a mai napig nem ismert, hogy miként és miért halhatott meg-
Semmelweis testét a bécsi kórbonctani intézetben egykori főnöke, Carl von Rokitansky professzor vezetésével boncolták fel, majd három nappal később eltemették. Varga szerint a kérdéses bécsi intézmény annyira szégyellte a történteket, hogy a halotti jegyzőkönyveket és a boncjegyzőkönyveket egészen 1974-ig nem voltak hajlandóak kiadni. Akkor aztán Antal József egy bécsi orvos-történész közreműködésével szerezte meg a dokumentumokat.
Az anyák megmentőjét előbb a schmelzi temetőben temették el, majd annak felszámolása után, tetemét 1891-ben neje hazahozatta, saját kerepesi temetőbeli sírboltjába. 1894-ben hamvait díszes, új sírba helyezték a Kerepesi temetőben. Semmelweis maradványait összesen négyszer exhumálták, hamvait 1965-ben ott helyezték örök nyugalomba ahol másfél évszázaddal korábban a géniusz meglátta a napvilágot. Szülőháza hamar kultuszhellyé vált, és évtizedek óta orvostörténeti múzeum mesél a tudós örökségről. Szobra 1906-tól az Erzsébet téren, 1948 óta a Rókus kórház előtt áll.
Varga szerint Semmelweis tudományos eredményeit később csak Joseph Lister, a híres skót sebész, és Louis Pasteur munkássága kapcsán ismerték el, így „hirtelen a magyar orvostársadalom számára is teljesen új helyzet alakult ki: kiderült, hogy Semmelweisnek az égvilágon mindenben abszolút igaza volt”. Az Orvosi Egyesület ekkor döntött úgy, hogy igazságot kell szolgáltatni Ignácnak és meg kell teremteni a magyar medicina jó hírnevét. Ennek köszönhetően világszerte tudományos munkák és regények születtek az Anyák megmentőjéről. Szobra Chicagóban a legnagyobb orvosok között szerepel, tragikus történetét pedig játékfilmekben is feldolgozták.
Bejegyzések
