Gróf Batthyány Lajos (Pozsony, 1807. február 10. – Pest, 1849. október 6.)
Atyja, József birtokai igazgatásában tűnt ki: megkétszerezte a család hatalmas vagyonát. Batthyány Lajos tizenkilenc évesen – Széchenyihez és más fiatal főurakhoz hasonlóan – a hadsereg kötelékébe lépett (Olaszországban, Velence közelében), de ez a „kötelező program” csak 1831-ig tartott. Ekkor otthagyta a katonaságot, nagykorúsíttatta magát – „pazarló” anyja (Skerlecz Borbála bárónő) ellen pert nyervén –, és átvette birtokai irányítását. Jogi tanulmányaiból 21 évesen vizsgát tett a zágrábi akadémián, majd, megint csak mintát követve, európai körútra indult.
„Ész, erény, becsületesség nincs kötve osztályhoz sőt e tulajdonok sokszor megfordított arányban állanak a nemesi kiváltsághoz”
Nyugat-Európában megismerkedett a fejlett polgári államok viszonyaival: „Európa fővárosaiban utazott és fecsérlett”. Hazatérve bekapcsolódott a társasági élet induló kezdeményeibe:
„Nagy jövedelmét elhanyagolt uradalmai virágzó karban tartására, de egyszersmind pompás életre fordította. Czukorgyárt építtetett, s gróf Széchenyi István példájára ötvenezer darab eperfát ültettetett, de egyszersmind fényes mulatságokat s vendégségeket adott, melyek keleti fényt, angol konfortot s franczia izlést egyesitettek, hazafiui, politikai fűszerrel. Lelkét azonban a házikör s a mulatságok betölteni képesek nem lévén, mindinkább kezde foglalkozni a haza politikai viszonyaival, s e czélból hozzáfogott az akkorig csak roszul beszélt magyar nyelv alapos megtanulásához.” (mek.oszk.hu/02600/02610/, 6. o.)
kaszinó, sport-, gazdasági egyletek. Korán elhunyt apja után 1831-ben átvette ikervári birtokai irányítását, ahol korszerű gazdálkodást folytatott. Megismerkedett gróf Zichy Antóniával, akit később feleségül vett.
Mint felsőtáblai tag vett részt a reformországgyűléseken, 1832–36-ban a főrendi ellenzéki csoport jelentős tagja, 1839–40-ben – a Pallas szerint: „az 1839–40-iki országgyűlés főrendi tábláján B. lépett föl, mint a kisded ellenzéki mágnás-csoport vezetője” – és 1843–44-ben pedig már az ellenzék vezetői közé tartozik. Becsülik Habsburg-oldalon is, a főhercegek szívesen vesznek részt az általa rendezett bálokon („melyekre a konzervatív párt egy tagját sem hivá”). Közreműködött a Vas vármegyei gazdasági egylet és az Iparegyesület megalakításában (melynek elnökévé is választották), ennek kapcsán ismerkedett meg közelebbről Kossuthtal. 1843-ban a Magyar Cukorgyáregylet elnöke lett. 1845 végén elnökletével alakult meg az ellenzék központi választmánya; 1847-ben az Ellenzéki Párt elnöke lett. Az év őszén keresztülvitte, hogy Pest vármegye Kossuthot válassza követül a közelgő országgyűlésre – noha ekkor is többször leszögezte, hogy nincs mindenben egy véleményen jelöltjével –, amelyen Kossuth mellett Batthyány is kiemelkedő szerepet játszott. Nem volt jó szónok, kerülte a színes előadásmódot, megnyilatkozásai többnyire rövidek, velősek és határozottak voltak.
A népek tavaszának pozsonyi és magyar vonatkozású bécsi eseményeinek egyik központi figurája. Március közepére nyilvánvalóvá vált, hogy ő lesz a leendő felelős magyar minisztérium vezetője. Amint az országgyűlési ifjúság Kossuthot március 14-én este fáklyás zenével ünnepelte, ő a jobbjánál álló Batthyányt mint első magyar miniszterelnököt mutatta be.
1848. március 15-én tagja volt annak a küldöttségnek, amely az országgyűlés reformköveteléseit tartalmazó feliratot Bécsbe vitte. Március 17-én V. Ferdinánd leirata alapján a nádor miniszterelnökké nevezte ki, mire Batthyány 23-án felterjesztette kormánya névsorát, s némi huzavona, királyi visszatáncolási kísérlet után 31-én ő maga, április 7-én minisztériuma is hivatalba lépett. Közben folyt a lázas munka a diétán, melyet a szentesített törvények ünnepélyes kihirdetése és az országgyűlés király általi bezárása követett.
A július elején megnyíló első népképviseleti országgyűlésen Batthyány a sárvári kerületet képviselte. A kormány legsürgősebb teendői közé tartozott a honvédelem megszervezése és az állami élet anyagi alapjainak biztosítása. Miniszterelnöksége alatt történt a király jóváhagyásával a nemzetőrség és az első tíz honvédzászlóalj felállítása, valamint Kossuth bankjegykibocsátása. Eközben az ország helyzete egyre aggasztóbbá vált. Az országgyűlésen Kossuth tekintélye növekedett, a pesti nép nemegyszer a kormánnyal szemben a baloldal mögé sorakozott.
Az országgyűlés augusztus 29-én Batthyányt és Deákot a királyhoz küldte, hogy általa a szerbeket fegyverletételre, Jelačićot pedig készülő támadásának leállítására bírja. V. Ferdinánd a küldöttséget nem fogadta, így dolgavégezetlenül érkeztek vissza Pestre. Szeptember 9-én Jelačić betört az országba, mire 10-én Batthyány lemondott. Másnap – többek között Kossuth kérésére is – ismét vállalta a kormányalakítást. Azon igyekezett, hogy az önállóság biztosítása mellett az országot az alkotmányosság talaján is megtartsa, nehogy az udvarnak ürügy kínálkozzék a nyílt beavatkozásra. 17-én bemutatta a nádornak új kormányának névsorát, azonban a 25-én kelt miniszteri ellenjegyzés nélküli királyi leirat nem járult hozzá újabb kinevezéséhez, a magyarországi haderők élére Lamberg személyében új főparancsnokot nevezett ki. Batthyány közben 13-án – egyedüli miniszterként – fegyverbe szólította a Dunántúl népét Jelačić ellen, 15-én István nádort kérte fel a magyar sereg vezérletére, úgy gondolva, hogy Jelačić nem támad majd meg egy Habsburg főherceget (ezt követte a Kisfaludy gőzösnél a horvát színjáték, majd a nádornak a trónnal való konfliktustól való meghátrálása és visszavonulása). 27-én a táborba utazott, hogy Lamberget is felhasználja Jelačić megállítására, de elkerülte őt. Másnap, miután a pesti népharag végzett Lamberggel, úgy látta, hogy célját nem érheti el, ismét lemondott és bejelentette, hogy Bécsbe utazik. Október 2-án, miután ellenjegyezte báró Vay Miklósnak utódául történő kinevezését, hivatalosan is visszaadta megbízatását, s képviselői állásáról is lemondott. Bécsből Vas vármegyei birtokaira vonult vissza, ahol Vidoss József seregében harcolt Teodorović csapatai ellen. Október 11-én lováról lebukott és karját törte. Ikervári felépülése után – újra megválasztatva magát – Pestre ment, hogy ismét részt vegyen az országgyűlés munkájában, és lehetőleg a megegyezésért munkálkodjék. December végén ellenezte az országgyűlés Debrecenbe költözését, és javaslatot tett – amit sokan nem tartottak jó elképzelésnek –, hogy az országgyűlés menesszen küldöttséget Windischgrätzhez egyezség létrehozása céljából. „Magamért – felelé ő felemelt homlokkal – nem félek. Ha fejemmel kellene is játszanom, de azzal hazámnak hasznot tehetek, kész vagyok elmenni.” A december 31-én megbízott küldöttséget – Deák Ferenc, Majláth Antal és György, Lonovics érsek és Batthyány – 1849. január 3-án Bicskén fogadta Windischgrätz, Batthyányt azonban – az eseményekről készült festményeken látható ottléte ellenére – nem bocsátotta maga elé, sőt néhány nappal később, január 8-án Pesten a volt miniszterelnök sógora, gróf Károlyi György palotájáában elfogatta.
Előbb Budán, majd Pozsonyban, Laibachban, végül Olmützben raboskodott. Az ellene indított felségárulási perben a bíróság, amelynek illetékességét hiába vonta kétségbe, előbb néhány évi börtönre, utóbb Schwarzenberg nyomására halálra ítélte és kegyelemre ajánlotta. Haynau magát a formaságokon túltéve, október 5-én kihirdette előtte a kötél általi halálról szóló ítéletet. Utolsó éjjel titkon szerzett tőrrel sikertelenül kísérelte meg, hogy maga vessen véget életének. Súlyos sebei miatt azonban október 6-án golyóval végezték ki. Az ítélet világszerte részvétet és felzúdulást keltett; a világsajtó éles támadásokat intézett Ausztria ellen. Néhány nap múlva a pesti Ferencesek temploma kriptájában helyezték el holttestét, majd a kiegyezés után, 1870. június 9-én országos gyász közepette szállították át a Kerepesi temetőben emelt mauzóleumba. Halála helyén a Batthyány-örökmécses – és talán hamarosan köztéri szobor is – hirdeti emlékét.
A jánosházi menekítési kísérlet
Útban Ausztria felé Jánosháza lakossága ki akarta szabadítani a volt miniszterelnököt és a többi foglyot. Április 27-én Somlóvásárhely felől osztrák dzsidások által őrzött 18 szekér érkezett a településre. A szekereken élesre töltött fegyverű katonák vigyázta foglyok ültek. A jánosházi vendégfogadó udvarára gördültek be a szekerek, amelyeken a foglyok között forradalmárok voltak, köztük három gróf: Batthyány Lajos, Károlyi István, Zelenszky László. A vendégfogadóban szállásolták el őket. Az esti és éjszakai órákban Jánosházán és környékén nagyszabású népmozgalom bontakozott ki a foglyok kiszabadítására. 28-án hajnalban az összegyűlt tömeg körbezárta az épületet és követelte a foglyok szabadon bocsátását. Az őket őrző katonák vezetője, Langh kapitány a tömeg értésére adta, hogy élve vagy halva, de a foglyokat tovább kell szállítania, és felkérte Batthyányt, nyugtassa meg a tömeget. Ő a fogadó tornácának korlátjához lépve, eleinte kissé remegő hangon, majd egyre magabiztosabban tett eleget a parancsnak. Kijelentette, hogy nem fél a bíróság ítéletétől, és kérte a tömeg szétoszlását. Rövid beszédét – kezét szívére téve – így fejezte be:
„Köszönöm a hazafias jóindulatot, melyet irántam és előttem többnyire még ismeretlen fogolytársaim iránt itteni ünnepélyes, de mindnyájunkra vészessé válható megjelenésükkel tanúsítottak. Isten áldja meg önöket a jóindulatért még késő unokáikban is, de éppen ennek az Istennek, a kiben mindnyájan bízunk, szent nevében kérem önöket, barátaink, hagyjanak minket, a mint eddig az ország fővárosából idáig békében jöttünk, békében vonulni tovább is. Ne kívánják halálunkat idő előtt, s ne idézzék föl, a mint már mondtam s most könyörögve újra mondom, a mit kerülni lehetetlen volna, Jánosházának végpusztulását.”
A felkelők vezetői kézszorítással búcsúztak a volt miniszterelnöktől, akinek ez volt az utolsó nyilvános szereplése. A jánosházi felkelők ezen a napon beavatkozhattak volna a magyar történelem menetébe, ha Batthyány is úgy akarta volna…
(http://www.cellbibl.hu/lexikon/batthyany_lajos.htm)
Bejegyzések
