Elképzelték már valaha, mondjuk, Petõfi Sándort (reggelire is!) gulyást kanalazva, vagy Deák Ferencet Deák-kuglófot falatozva?
Márpedig híres eleink is ettek, bár általában nem ezen szokásukat emelik ki a tankönyvek. Sőt, nem is csak szimplán ettek, igazi gurmand módjára kóstoltak, ízleltek, válogattak…
Az, hogy híres eleink – költők, írók, tudósok, politikusok, felfedezők – mit választottak, miként viselkedtek fehér asztal mellett, mindenkit érdekel. Ki ne hallgatná szívesen egy idős pincér anekdotáit, ki ne olvasná szívesen egy kortárs, szinte illatozó leírásait? Emberibbé, megfoghatóbbá válnak általuk a lexikonok figurái. Most múltbéli gasztrotúra invitáljuk Önöket Balázs mester, az asztali örömök historikusa, azaz dr. Draveczky Balázs, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum egykori igazgatójának gyűjteménye segítségével.
Az Aranyfalat
Nagy mesélőnknek, Jókai Mórnak több kedves étele is volt. Egyrészt szeretett mindent, ami hazai, másrészt kedvelt jó pár franciás különlegességet, hiszen az ő felesége is, mint oly sok háziasszony hazánkban, a XIX. század közepén ismerkedett meg a francia konyha ízeivel, praktikáival. A Jókai-ház közismert finomsága volt a „füstölt malacköröm babba főzve”, amely egyszerű, sűrű babalevesként került az asztalukra. Nem volt benne se zöldség, se kolbász, még csülök és csipetke sem – ezeket mind a későbbi korok szakácsmesterei tették hozzá ízesítési, javítgatási szándékkal vagy azért, hogy leleményességüket fitogtassák. Kedves Mórunk rá sem ismerne arra a levesre, amit ő írásaiban „görögolvasó arany- vagy angyalbakkancs” kifejezéssel illetett, mert mint mondta, olyan nagy szemű bab kell hozzá, mint a görög szerzetesek rózsafüzérje, és az omlós füstölt malacköröm színre arany, formára meg, mint az angyalok lábbelije. Nem hiába, ha egy író fantáziája beindul, nincs megállás, ebéd közben sem!
Aki a sütit szereti...
Fedák Sári, a hajdanvolt híres színésznő, aki Molnár Ferenc feleségeként, de mint az első János vitéz is ismert volt a maga idejében, nagyon szerette a jó társaságot, de talán még annál is jobban a kitűnő süteményeket (akárcsak e cikk szerzője). A primadonna egy szegedi útja során ismerkedett meg és kötött barátságot a Móra házaspárral, később pedig még közelebbi barátságba került Ilona asszony országosan híres édességeivel. A művésznő – egy igaz édesszájúhoz méltón – maga is remekelt a konyhában, nevét dicséri a Fedák-lepény és a Fedák-torta is. Érdekes, hogy tortája receptjének közlését több szakácskönyv szerkesztőjének is engedélyezte, viszont a korabeli források szerint, lepényét csak Móráné tudta igazán az ízlése szerint elkészíteni, ezért egyedül az ő szakácskönyvébe kerülhetett be ennek az ízletes süteménynek a receptje, amely röviden így szólt:
Fedák lepénye
Hozzávalók: 30 dkg cukor, 30 dkg vaj, 30 dkg liszt, 6 db tojássárgája, fél vanília rúd, 10 dkg mandula.
A vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáöntjük a tojássárgáját, teszünk bele egy kis vaníliát, és kanalanként a lisztet. Kikent, kilisztezett tepsibe öntjük, a tetejét beszórjuk hámozott, apróra vágott mandulával. Lassú tűznél kisütjük, kockára vágjuk, és vaníliás cukorral behintjük.
Kossuth-kifli
Ha az ember híres, egy idő után, bármit rendel is egy étteremben, a tulajdonosok azonnal elhíresztelik, hogy ez bizony X.Y. kedvence, sőt, hajlamosak mindezt az étlapon is feltüntetni. Így járt Kossuth Lajos is: a nevével jegyzett ételek kötődése a politikushoz – szinte kivétel nélkül – a fantázia szüleményei. Szerencsére, azért néhány hiteles feljegyzés is van a kutatók birtokában, így biztosan tudhatjuk, hogy a Polgári Casino 1846. március 14-i „Mustrájáról” (azaz étlapjáról) a későbbi kormányzó kenyérlevest, beafsteaket, kolompér főzeléket és paprikás kecsegét választott. És az is tény, hogy szerette a pozsonyi kifli egy speciális, Palugyay Jakab Vasforrás nevű zöldvendéglőjében kínált változatát, amely Kossuth-kifli néven vált ismertté – még 1950-ben is ezzel a névvel kínálták az NDK-ban.
Bejegyzések
