Hitvallás

„Ha nincs arcunkon érzés,
olyan, mintha a halotti maszkunkat mutatnánk.”

2009. november 22., vasárnap

A maják és a világvége

A legtöbben, ha a maja kultúráról hallanak, egyetlen dolog jut eszükbe, a világvége. Ehhez igaz nagyon sokat tett Hollywood, de ez nem változtat a tényen, hogy keveset tudunk a kihalt kultúráról. Ijesztően keveset.

Ma szinte mindenki ismeri a legendát, miszerint 2012-ben véget ér a világ, hiszen a sokat kutatott, de legkevésbé sem ismert maja naptár, ebben az évben véget ér. Míg az élénk fantáziájú kalandozók jelnek, addig a tudósok csak egy furcsa véletlennek tartják a maja naptár 2012-es végét.
Talán azért is kering olyan sok misztikum ezen kultúra körül, mert bonyolult alapokra épült és csak csekély részét sikerült megfejteni. Az dolog pikantériáját az is fokozza, hogy míg a majához hasonló egyiptomi hieroglifákat a 19. században sikerült megfejteni, addig szinte semmilyen megoldást sem találtak a kutatók a 16. századra szinte teljesen eltűnt maja írásforma lefordítására.


A világ egyik legkülönlegesebb kultúrája volt

Megannyi próbálkozás közül talán az szovjet nyelvész, Jurij Knorozov 1953-as kutatásai a legtekintélyesebbek. Közép-Amerika Ősi Írása című tézise, egy a Berlin elfoglalása után előkerült kötetre épül. Ez ugyanis a ma még létező három maja kódex másolatait tartalmazta. Knorozov ezen kötetet kezdte tanulmányozni és benne talált rá a részleges megoldásra. A „pulyka” szó szótag hieroglifái mutatták meg neki a helyes utat. A maja, a mai japánhoz hasonlóan egy kombinált kép- és szótagírás. A szovjet nyelvész ezeket tanulmányozva rájött, hogy a legtöbb maja szó mássalhangzóra végződik, míg a szótagjelek magánhangzóra. Ebből szinharmóniára, azaz magánhangzó egyeztetésre következtetett, mint később kiderült, jól. Sajnos a felfedezés, még ha áttörést is hozott az ősi nyelv megfejtésében, nem volt maga a kulcs.


Bonyolult kép- és szótagírás maradt hátra az utókornak

A maják által létrehozott saját szókészlet és nyelv, olyan szintre fejlődött és olyan bonyolulttá vált, hogy szinte lehetetlen megfejteni. A jelek négyzet alakúak és dupla oszlopban balról jobbra, fentről lefelé kell őket olvasni. Ráadásul ezeket olyan sűrűn kombinálták az egykori írnokok, hogy azoknak egymástól eltérően, számtalan jelentésük lehet. A mai modern technológiának köszönhetően igaz felgyorsultak a kutatások, de a tudósok szerint sajnos még hosszú időbe telik, míg végleg megfejtik a maják nyelvének titkát. 2012-ig biztos nem végeznek vele.


Hollywood sokszor nyúlt már a maja legendákhoz. Legutóbb a 2012-ben