CARPE DIEM

A tibeti mandala

Mandala. Vajon mit rejt ez az egzotikusan csengő szó? Ha betévednénk egy tibeti kolostorba, a füstölőillatú félhomályban biztosan szemünkbe ötlene néhány mandala-kép, mely - ellentétben a kopár tájjal - a szivárvány minden színében pompázik. Mi a titka e sokszínűségében is harmonikus ábrának?

A mandala mint szimbólum:

Mandalaszerű motívumokkal a világ minden táján, számtalan kultúrkörben találkozhatunk. Nézzük csak meg a katedrálisok rózsaablakait, az arab kupoladíszeket, a bonyolult kelta csigavonalakat, vagy a részletesen kidolgozott azték öröknaptárat. Mindegyik szépséget áraszt magából, de ha a mandala eredeti értelmét keressük, az több, mint a tér harmonizálását elősegítő díszítés!

A mandala sajátos, kör alakú szimbólum, egy középpont köré szerkesztett, geometriai ábrákból és képekből felépített rendszer, melyet egész Ázsiában ismernek és használnak, elsősorban Tibetben. Ide - oly sok tanítással együtt - Indiából érkezett. A mandala szanszkrit szó, jelentése kör, mely a teljességet és tökéletességet jelképezi. Egyik remek magyar fordítása jelképkör vagy jelképoltár. Tágabb értelemben a központ elérését, a lényeg megragadását is kifejezi. Szimbólum, vagyis a látható, megnyilvánult forma mögött lapul valami: a szemnek láthatatlan rész. Titok előttünk, egészen addig, amíg meg nem ismerjük, nem tanulmányozzuk, így idővel egyre mélyebb rétegeit tárhatjuk fel.

A mandalákat készítésük módja szerint különböző típusokba sorolhatjuk. A leggyakoribbak a textilre festett mandalák, az ún. tekercsképek (tib.: thangka). Falra festett, papírra rajzolt változatuk is van; léteznek rizshalmokból álló, valamint színes kőporból szórt homokmandalák, és előfordulnak fára faragott vagy háromdimenziós, fémből készült formák is.

A mandala értelmezése:

A mandala összetett szimbólum, mely több szinten értelmezhető. Mindig igaz rá, hogy szent területet, megszentelt körzetet határol. Legtágabb értelmében a makrokozmoszt jelképezi, ilyenkor az egész világegyetem megjelenítésére szolgál, vizuálisan megjelenített tökéletes világmodellt ábrázol. A buddhista kozmológia szerint az univerzum közepe egy hegy, melyet Mérunak vagy Szumérunak neveznek. Ez az eredet, a forrás, az istenek világa. Tetején nyugszik az ég, gyökereit pedig az anyagba süllyeszti. Itt húzódik az axis mundi, a világtengely, ezt jelképezi a mandala középpontja, a mandala körében elhelyezkedő motívumok pedig a világ felépítését tükrözik.

A mandala értelmezésének következő szintje, hogy valamilyen isteni erő lakhelyét, egy isteni palotát ábrázol, különböző védőkerítésekkel, falakkal, melyek elválasztják a belső, rendezett teret a külső káosztól, kapukkal, melyet őrök védenek, kerttel, és magával a palotával, melyet rengeteg jelkép ékesít. Ha ez kétdimenziós formában jelenik is meg, mondjuk egy festményen, valójában egy háromdimenziós épület leképezése. A palota közepe szolgál az isteni és egyetemes erők gyűjtőpontjául, itt látható az istenség vagy az őt jelképező szimbólum. A tibeti pantheon sok istensége, vagyis a Bölcsesség sokféle aspektusa jelenhet meg a középpontban. Ez a „lakó" fogja meghatározni, hogy az egész mandala hogyan épül fel, milyen színekkel, isteni attribútumokkal, trónussal, ékszerekkel találkozhatunk benne.

Ha a mandalát az ember szintjére vonatkoztatjuk, vagyis mikrokozmoszként értelmezzük, akkor az erők a bennünk lévő erőkkel, erényekkel állíthatók párhuzamba, melyek sokszor rejtettek és csak szunnyadnak bennünk, de teljessé válásunkkal felébreszthetjük őket. A mandalát a tibeti buddhizmusban támasznak is nevezik, mert képi formába önti, szimbólumok köntösébe burkolja a tanítást, ezzel megjeleníti a láthatatlan ideákat és segíti a vallás követőinek szellemi feladataik végrehajtását.

A mandala használata:

A mandalát a tantrikus hinduizmusban és buddhizmusban a különböző vizualizációs, koncentrációs és meditációs gyakorlatok, a szemlélődés és elmélyülés segédeszközeként használják. A gyakorló első feladata, hogy maga mögött hagyja mindennapi gondjait, kavargó érzelmeit és össze-vissza szaladgáló gondolatait, vagyis lecsendesítse belső világát. Így - immáron megtisztulva - „léphet be" a mandalába, és célja, hogy eljusson egészen a középpontjáig.

A mandala használatát belső utazásnak mondhatnánk. Képzeletgyakorlat, koncentráció, mely összpontosított figyelmet igényel. A gyakorlónak el kell mélyülnie benne, elképzelnie, hogy valóban utazást tesz, hogy belép a mandalapalotába, ahol találkozhat az istenséggel. A tibeti tantrikus gyakorlatok szerint nemcsak megjeleníti maga előtt, hanem - és ez jelenti a gyakorlat velejét - azonosul az istenséggel. Önmagában hozza létre az istenség által megtestesített erőt és bölcsességet. A gyakorlónak meg kell értenie és beépíteni magába az istenség tanítását, majd visszaküldeni őt a szellemi világba. Amikor kijön a palotából, vagyis befejezi a gyakorlatot, magasabb szintre kerül, felvérteződik egy erővel. Természetesen ez mit sem ér, ha utána nem él eszerint, és az így átélt pozitív erőt nem nyilvánítja meg a világban. A mandala nemcsak az egyénnek hasznos, hanem a felajánlás eszköze is: a hozzá kapcsolódó szertartásokat és az ezzel nyert érdemeket a gyakorló minden élőlény üdve érdekében ajánlja fel.

A mandalák használata elősegíti a harmónia és teljesség létrehozását vagy inkább helyreállítását az emberben. A gyakorló arra törekszik, hogy a világ széttöredezettsége és ellentétei helyett ideális állapotot, egységet teremtsen meg magában. A cél nem kevesebb, mint a központba való eljutás, a megbomlott rend újbóli megvalósítása, visszatérés teljességünkhöz, vagyis igazi énünk megtalálása: erre a feladatra emlékeztet, ezt a küzdelmes utat segíti a képi ábrázolás. Módszer a megtisztulásra, a tanulásra, az önformálásra és fejlődésre. A mandala mindehhez iránymutatóként szolgál, olyan, mintha a dzsungelben vagy egy labirintusban bolyongva térképet kapnánk a kezünkbe, mely megmutatja a helyes utat. A pontos szerkezet, a szigorú szabályok szerinti felépítés, a rendezettség mankó elménk számára, mely megfogható, biztos támaszt nyújt gondolkodásunknak, persze ehhez szükséges, hogy ismerjük a szimbólumok jelentését.

A mandalák világa tán túl távolinak és misztikusnak tűnhet szemünkben, de üzenete a modern kor emberének is szól, ha vágyunk a tökéletesedésre. Hiszen a mandala használata, de akár már szemlélése is harmonizálja az ember működését és rendezi belső energiarendszerét. A mandala elősegíti a külső tér energiáinak áramlását is, de a legfontosabb, hogy emlékeztet bennünket ideális állapotunkra: teljességünkre.

Doba Éva