Macskatörténelem

Macskatörténelem

A történelem hajnalán
Még vitatott, hogy a macskát mikor háziasították, ám elvétve az i.e. VIII. évezredből származó rétegekben már találtak macskafogakat és -csontokat, amelyek, talán már háziasított egyedektől származnak. Ilyen leletekre bukkantak Jerikóban és az iráni Deh Luranban is, ám kézzelfogható bizonyítékok csak az i.e. III-II. évezredből erednek. Egyiptomban még nem találtak bizonyítékokat arra nézve, hogy az i.e. II. évezred előtt háziasították volna a macskát. Kisázsiában és Kréta szigetén valószínűleg ugyanebben az időben jelentek meg a házimacskák. Ám a legrégebbi macskaábrázolás az i.e. VI. évezredből származik. A kisázsiai Hacilarból előkerült szobrocska egy macskával játszadozó asszonyt ábrázol. A cicáknak az ókorban, a legtöbb országban igen megbecsült helyük volt.
Egyiptomban eredetileg az alvilág őrei voltak, ám végül istent csináltak belőlük. Basztetet, a szerelem, a termékenység, majd a háború istennőjét és Ré (mint "Nagy Kandúr") leányát is karcsú fekete sziámi macskaként ábrázolták. Ha a macskák úrnője meghalt, akkor is kis kedvenceket befalazták a sírba, hogy a túlvilágra is kísérjék el gazdijukat. Egy régi történet szerint egyszer a perzsák úgy mentek csatába Egyiptom ellen, hogy macskákat kötöztek a pajzsaikra, s mivel az egyiptomiak szent állatként tisztelték a macskákat, nem mertek támadni. Egyiptomban olyannyira tisztelték a macskákat, hogy ha valaki megölt egy macskát, azt halálra kövezték, tűzvészkor pedig először a macskákat mentették ki, ha pedig meghalt a család cicája a családtagok leborotválták a szemöldüköket, majd bebalzsmozták kedvenc macskájuk földi maradványait.

Macskamúmia az ókori Egyiptomból
Macskamúmia az ókori EgyiptombólEgyiptomon túlra nem nagyon terjedt a macskakultusz, mivel szigorúan megbüntették azokat, akik külföldre csempészték próbálták csempészni a szentnek tekintett állatokat. A macskák istenítése a görög Ptolemaiosz-dinasztia hatalomra jutásával kezdett feledésbe merülni, véglegesen azonban csak az I. században, a római uralom alatt tűnt el. A görögök ugyanis a macskákkal szemben a szelidített görényeket részesítették előnyben, őket tartották az egerek elleni vadászatra is.
A rómaiak is hasonlóan jártak el, amire részint az is bizonyíték, hogy Pompejiben sem találtak macskatetemekre. A IV. századra azonban a Római Birodalomban is elterjedtek a cicák, és Európa germán népei körében nagy tiszteletnek is örvendtek - Freyának, a szerelem és anyaság istennőjének szimbóluma ugyancsak a macska volt.
Többé-kevésbé a Távol-Keleten is szerették a macskákat, noha a buddhista tanok azt állítják, hogy a macskáknak nincs bejárásuk a mennybe, mivel egyikük sem segített Buddhának. Ennek ellenére úgy tűnik, nem minden buddhista csoport van ezen az állásponton, ugyanis vannak, amelyek tagjai pozitívan értékelik a macskák szerepét. Egy legenda szerint a Birman macskafajta éppen egy templomból származik, miként a Hívogató Macska is, amely állítólag szerencsét hoz. E legenda szerint egy szegény templomban a papok mellett lakott egy macska is. Egy szép napon gazdag szamurájok vonultak az úton. A macska odament hozzájuk és hívogatta őket, ők megfogadták a macska invitálását, így rátaláltak a templomra, amelyet azután bőséges pénzadományban részesítették. Az ősi Kínában jótékony állatnak tartották, mivel a gabonát pusztító egerek ellensége, vagyis az ember megbízható segítőtársa. Azok az ókori népek, amelyek nem ismerték a macskákat, azok nagyobb rokonait, a pumát, a leopárdot, a tigrist, az oroszlánt és a gepárdot istenítették.



Európa cicái
Azt tartják, hogy Mohamed próféta annyira szerette a macskáját, hogy mikor az elszunyókált a kaftánja ujján a próféta inkább levágta a ruhája ujját, nehogy megzavarja kedvence békés szunyókálását. Európában kezdetben nem igazán foglalkoztak a macskákkal, így azok többnyire természetes halállal - általában éhen - haltak. Idővel a lustaság és kéjvágy szimbólumai lettek. Az ezredfordulót követően azonban főként Nyugat-Európában vallásos macskagyűlölet kezdett kibontakozni, a macska volt a Sátán a gonosz, a rossz, és a boszorkány szövetségese. A katharokat és más eretnekeket például azzal vádolták és citálták az inkvizíció elé, hogy a macskák anusát csókolgatják, vagyis az ördöggel cimborálnak.
Ám az európai macskagyűlöletnek is meglett az ára, ugyanis amikor a kereskedők behozták a fekete patkányokat a Krím-félszigetről, kevés macska élt, így a patkányok gyorsan elszaporodtak, és meglehetősen gyorsnak bizonyultak a halálos kór elterjesztésében is, ami az 1347-1349-es nagy pestisjárványhoz vezetett.
Mivel féltek a macskáktól, ezért sokszor halálra is ítélték őket, karneválok idején összefogdosták őket és vagy tűzbe vetették, vagy megkövezték őket. Kelet-és Észak-Európában (pl. Oroszország, Finnország, stb.) másképp viszonyultak a házikedvencekhez, a macskákat nem üldözték, ennek is szerepe lehetett abban, hogy itt nem tört ki ilyen pusztító mértékű járvány. angliában igen szigorúan bűntették a macskagyilkosokat: az elpusztított macskát felakasztották, és a gyilkosnak annyi búzát kellett ellenértékül fizetnie, amennyi teljesen befedte a tetemet. (Ekkoriban - X. század - egy házimacska naponta 3-4 patkányt és több mint 10 egeret pusztított el, így hasznosságához kétség sem férhetett.)

Üldözöttek, ember-tükrök

A cicákkal szembeni bánásmód a középkor későbbi századaiban és az újkorban sem változott lényegesebben. Mivel korábban a macskák a pogány istenségek szent állatai voltak, ezért a keresztény egyházak üldözték őket, 1484-ben VIII. Ince pápa az "ördöggel szövetkező, pogány állatoknak" minősítette a cicákat, ezért az emberek egy része bajok esetén a titokzatos macskákat tette felelőssé. Ünnapnapokon templomtoronyból hajították le őket, forró vízbe fojtották, kínozták őket. Sokszor azonban azért gyilkolták őket, mert varázserőt tulajdonítottak nekik. A házak bejárata elé azért ástak el macskafarkot, mert úgy vélték, hogy távol tartja a lkaókat a betegségektől. Az árpaliszt és macskavér keverékeként készült kenőcsöt a viszketegség ellenszereként tartották számon, a szárított macskamájat viszont a hólyagkő kezelésére tartották alkalmasnak.
A XVII. században a macskákat egyenesen a boszorkányok rokonainak tartották, ezért gazdájával együtt üldözték. Mivel a macska teste rendkívül hajlékony, járása pedig nesztelen, így sokan a női testre asszociáltak a macskák kapcsán, amit tovább erősített kiszámíthatatlan és kiismerhetetlen, démoni természete (doromboló macska, mely váratlanul kimereszti karmait) (vö. Baudlaire: A macska; Bulgakov: A Mester és Margarita). A reformáció idején Londonban a protestánsok megborotváltak egy macskát, hogy az a katolikus papra hasonlítson, majd miseruhába öltöztették, és a hivatalos vesztőhelyen felakasztották. Mint a fentiekben is láthattuk, a macskák nem egyszerűen állatok, hanem iolyan rituális értékkel rendelkező lények, amelyek az emberiség történetében mindig is fontos szerepet játszottak.
Sajnos a történetnek, történelemnek a rituális macskagyilkosságok is a részét képezték. Talán itt az ideje, hogy tanuljunk a történelemből, hisz a macskák rituális értelemben már nem is önmagukat szimbolizálják, hanem a társas együttélés egyes vetületeit.